A napokban mozikba került az ötrészesre ígért Harry Potter spin-off első része, a Legendás állatok és megfigyelésük, amely egy láthatatlan volt–nincs szekrényen keresztül átküld minket a ’20-as évek amerikai varázslói és boszorkányai közé. A forgatókönyvet maga az írónő, J. K. Rowling szerezte, a filmet pedig az utolsó négy Potter–film rendezője, David Yates vitte vászonra.
A ’90-es évek gyermekei bizton állíthatom, hogy a premier napjáig hátralévő időt visszafelé számolva várták, hogy mozikba kerüljön a Legendás állatok és megfigyelésük című film, amely ismét visszarepít minket Harry Potter mágikus univerzumába. Ugyan egy teljesen más koncepciójú filmről beszélünk, az úgynevezett We are the Harry Potter generation-hatás nem maradt el. J. K. Rowling ismét kitett magáért. Neve és az általa megalkotott világ már branddé nőtte ki magát, így, ha egy ZS kategóriás filmről lenne szó is, tömegeket mozgatna meg és ültetne le a vászon elé.
A fiatal varázslótanonc és barátainak története már évekkel korábban véget ért, azonban egy spin-off ötlete már rég a levegőben lógott. A film ugyan nem nevezhető konkrétan adaptációnak, hiszen az alapötletét az ugyanilyen címmel megírt roxforti tankönyv adta. Vegyünk alapul egy bohókás britet, aki Rubeus Hagridhoz hasonlóan él-hal a különleges állatokért, keverjük hozzá az aranykornak számító ’20–as éveket, szórjuk meg az amerikai varázstársadalommal, és egy csipetnyit vegyünk az Auror Parancsnokságból. Végül tegyünk hozzá egy kis Grindelwaldot, és máris megkapjuk a bájitalunkat, a Legendás állatok és megfigyelésüket.
Az állatvédelem és a Pokemon Go különös kohéziója
Az első képkockák már azonnal megteremtik az oly’ ismerős világot: a misztikus, jellegzetes zene, a felhők közül előbukkanó Warner Brothers-logóval és a film címével. Aki abban hitt, hogy csalódás éri a filmmel kapcsolatban, már itt elbukott. Főhősünk, Göthe Salmander, akit az Oscar-díjas Eddie Redmayne alakít, egy bőrönddel érkezik New Yorkba. Ez a tárgy adja az egész film vezérszálát: hol eltűnik, hol máshová kerül, hol eltűnnek benne a hősök, hol pedig elkobozzák az aurorok. Olyan, akár egy bumeráng, ami végül mindig visszatalál a gazdájához. Már az első tíz percben találkozhatunk az összes fontos szereplővel, mint Tinával (Katherine Waterston), Mr. Jacob Kowalskival (Dan Fogler) és Mr. Graves-zel (Colin Farrell), és megtudhatjuk róluk, kik ők, valamint mi a céljuk.
Az arany trióval kapcsolatos gondolatok is elbuktak már itt, nincsenek Hermione, Harry és Ron, csak felnőtt, a varázsiskolát végigjárt szereplők. A helyszín maga New York, és a város utcái – nem egy zárt tér, mint a Roxfort. Az idő is más, közel 70 évvel korábban járunk az eredeti Potter-történethez képest.
Akik A nagy Gatsbyhez hasonló világot és kosztümöket képzeltek el, azok szintén csalódtak.
Nincs pompa, nincs fényűzés, nincsenek diszharmonikus zenék, csak jazz, automobilok és szegény, keserédes sorsú figurák.
A bonyodalmat pedig a már említett bőrönd adja, amely tele van különös állatokkal, Eddie Redmayne pedig olyan hűen gyűjti be őket, mintha legalább a Pokemon Go-t nyomkodná. A film során többször érvel a lények mellett, eteti, gondozza őket, bemutatja a nézőknek, így eltűnődhetünk, hogy egy korai greenpeace-es aktivistával van–e dolgunk, aki az állatvédelem mellett kampányol. Ez különösen Farrell és Redmayne kihallgatásánál jelentkezik, mialatt a kőszívű Graves keresztkérdésekkel bombázza Salmandert, és el akarja kobozni állatait. A férfi olyan kitartóerővel ragaszkodik kedvenceihez, mint mi, muglik (varázstalanok) a házi kedvenceinkhez.
Hősök és antihősök
A Legendás állatok és megfigyelésük több szálon fut, egyszerre fókuszál az elvesztett állatokra és a kitörni készülő varázsló-háborúra, amely a magnix világot is érinti. Göthe Salmander pedig olyan borotvaélen táncol mindkét szálon, mintha legalább balettozna. Magnix segítőtársával, Mr. Kowalskival pedig kicsit a néma filmjeikről ismert Stan és Pan benyomását kelthetik a nézőben. Kettejük párosa rengeteg komikumot is biztosít a produkciónak. A jó és a sötét oldalon álló hősök és antihősök egyenlő arányban jelennek meg. Ilyen antihős Colin Farrell (Förtelmes főnökök, Erőszakik, Nagy Sándor, a hódító), vagy Ezra Miller, aki szerencsére kinőtte a Kaliforgiából ismert gitáros fiúcska szerepét. Miller zseniálisan játszik, talán az ő színészkedése volt a filmben az egyik legkiemelkedőbb. Karaktere rengeteg lehetőséget rejt magában, amelyet a színész ki is használ. Egyszerre introvertált kamasz, és dühöngő őrült.
A fináléig nem tudjuk meg pontosan, hogy ki ő valójában, addig J.K. Rowling csak el–elvét morzsákat, hogy aztán Miller karaktere a végén kiteljesedhessen. A Harry Potter–filmekhez hasonlóan nem spórolta ki David Yates rendező a párbaj-jeleneteket, a varázslást, hoppanálást, mindezt nagyon látványos keretek közé helyezve.
A történelem is átköszön a kockákon, megjelennek az első mozgalmak, az emigráció kérdése, és a munkásosztály is kiemelt szerephez jut. Aki egy cseppnyi romantikára vágyik, annak az igényét is kielégíti a film. J.K. Rowling adott nekünk egy halvány szerelmi szálat, de mindezt nagyon okosan megoldva nem vitte túlzásba. Nem sokat adott, de nem is keveset. Csak olyan Potteresen. A végére pedig meghagyta a csavart mindenki kedvenc kalózának megjelenésével, Johnny Depppel. A színész felbukkanása egyfajta függővéget hagy a mozi végén, amely után csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi sülhet ki ebből az újabb szálból is.
Aki már látta, az tudja, aki pedig még csak tervezi, az felkészülhet, hogy a több mint kétórás film az elejétől fogva izgalomban tart, leköti a néző figyelmét. Az ötrészesre ígért széria második részéig azonban még várnunk kell.
Legendás állatok és megfigyelésük, (Fantastic Beasts and where to find them), 2016. Rendezte: David Yates, J. K. Rowling regénye alapján. Szereplők: Eddie Redmayne, Ezre Miller, Jon Voight, Collin Farrel, Ron Perlman. Forgalmazza: InterCom.
