Fotókon elkapott belső világok, képre vitt fiktív, mégis jól ismert városok. A Lengyel Intézet által támogatott LATARKA pincegaléria Magán metropoliszok című kiállítása a városi léttel, annak megélhetőségével, illetve (meg)élhetetlenségével foglalkozik.
A lépcsőn leérve a pincehelyiségben Mayer Éva két grafika-installációja fogad minket. A képek közlekedési táblák dzsungelét ábrázolják, amelyek árnyékában magányos női alakok próbálnak mozogni privát terükben: egyikük sportszerűen szobabiciklizik, a másik gyertyapózban nyújtja magát az ágyán. A nagyvárosi lét abszurditása, hogy hatalmas területeket foglal magába mint élettér, az egyént mégis egyre jobban elidegeníti, így az – a kaotikus szabadságlátszat helyett –még a testmozgáshoz is inkább a négy falat választja. A két mű maga is fémlábakon álló jelzőtábla, már-már didaktikusan hívják fel a figyelmet erre az ellentmondásra.
A You Lovely Swans című fotósorozatban Szatmári Gergely egy japán metropolisz léthelyzeteit kutatja. Képein kikerülhetetlen tényező a hatalmas épületek árnyékában megbújó személyes magány. Elkapott figurái mintha megpróbálnának felülkerekedni a városon, eljátszani a sikeres menekvést: egy nő a sikátorok klausztrofób labirintusában, egy, a mindent beborító reklámtáblák között megbúvó kávézóban találja meg kis szigetét. Más taktikát is láthatunk: ugyanebből a sorozatból a Salary Man, a felhőkarcolókkal teli városra tekint le, mint egy nekirugaszkodni készülő szuperhős.
Számára a lehetőségek földje ez. Persze jobban megnézve mindig van egy kicsit feljebb, mindig lehet tovább mászni a csúcsig. Szatmári fotóin a biztonságot nyújtó szigetekről képileg és nyelvileg is könnyű az elszigeteltségre asszociálni, ami egészen látványos a városi parkban pihenő emberek jól elkülönülő foltjaiban. A fotókon rejtett teherként ott lappang a fogyasztás kényszere: Mekis ebéd a parkban és a kötelezően elfogyasztandó kávé. Mintha ezeket a tereket és élethelyzeteket csak a fogyasztás által lenne lehetőségünk létrehozni – még a magányhoz is legalább egy kávét muszáj vennünk. Ezért okos választás a Meadowlands-sorozat egy képének beemelése is, amin egy üres USA-beli vendéglő középkorú, afroamerikai pincérnője fáradt lábakkal és átható tekintettel néz a szemünkbe – az egyetlen tekintet, amivel a kiállítás során találkozhatunk. Az élettere nem választás eredménye, inkább a fogyasztói társadalom jelölte számára a szigetet, ami itt nem a menekvés, hanem a szolgálatteljesítés helye.
Barakonyi Zsombor akrilfestményei nem sok színnel kecsegtetnek, egy árnyvilág árnyvárosának jelenetei. A stencilszerű képi környezetben az emberek csak fekete foltok, az alakokat főleg hátulról látjuk, amint magányosan vándorolnak az utcán. Egyedül a városi fények és tükröződések pattannak vissza a nézőre: azok viszont rikítóan és nyílegyenesen.
Ha már metropoliszi tér, Kerekes Gábor City elnevezésű 3D-kollázsa a síkot elhagyva hoz létre egy saját fiktív várost. Mintha rengeteg kis ablakon keresztül nyernénk betekintést a kartondobozváros figuráinak életébe és körülményeibe, egy slum gazdag szociokulturális térképét fedezhetjük fel a különböző kultúrák saját kis negyedeivel. A mű részleteiben elmerülni olyan, mint egy igazi városi séta: könnyű gyönyörködni a sokszínűségben, de hamar kitűnnek a szegregációt és az egyenlőtlenségeket sejtető jelek. Az elrendezés a társadalmi struktúrához hasonlóan vertikális: minél lejjebb nézünk, annál több a nyomorhoz kapcsolódó tabló, az üres, elhagyatott, telegraffitizett tér. Szintén könnyű elveszni Kerekes másik, hagyományos kollázsának részleteiben, azonban a városhoz kapcsolható pozitív érzéseket itt már nem találjuk. A felhőkarcolókkal telezsúfolt képről teljesen hiányoznak az emberi jelenetek, címével ellentétben közel sem édeni ez a látkép. Egészen szédítő közelről nézni az összeollózott épületerdőt, amit még a becsempészett műemlékek, régi templomok sem tesznek esztétikailag vonzóvá vagy akár csak megközelíthetővé. A felvetett urbanisztikai kérdés mindig aktuális: talán a város mint megélhető élmény létrejöttéhez több kell, mint egyre-másra felhúzott tömbök sokasága?
A Magán metropoliszok valós és képzelt városait, az átgondolt kurátori válogatásnak köszönhetően érezhetően – de nem fojtogatóan – átszövi az elvágyódás, a városi lét terhének ismerős nyomása. A kiállítás kiemelendő értéke, hogy a vizsgálódás nem mellőzi a társadalmi kontextust, így több alkotásban is kitűnik a fogyasztói kultúra és a város összefonódása, illetve a szegénység megjelenítése is.
A kiállítás megtekinthető az Andrássy úti LATARKA galériában augusztus 23-ig.