“Kedves Krisztián! Mi ez a könyv?” – hangzott az első kérdés Grecsó Krisztián legújabb, Harminc év napsütés című könyvével foglalkozó eseményén. A Margó Feszt második napján egy jó hangulatú beszélgetésnek lehettünk tanúi Nádasdy Ádám és az író között, mely során a szerző igyekezett valamelyest választ nyújtani a fent idézett kérdésre.
Grecsó Krisztián 2017 szeptemberében megjelent novelláskötetét nagyapja csendes kalendáriuma inspirálta, melybe harminc évnyi időjárási viszonyt jegyzett le. Az író véleménye szerint ez a füzet egy valódi naplót helyettesített, a személyes gondolatok és érzelmek hiányát pedig félelem és szorongás indokolta. Átlagos parasztemberként nagyapjának neveltetése nem engedett egy történetíráshoz hasonló polgári gesztust, a harminc év időjárásának részletei közé mindössze egy személyes mondat csúszott.
Összeszedtem ezeket a szövegeket, és hirtelen azt láttam, hogy ez lehetne az, amit ő megírhatott volna. Ha alanyian ír, talán ilyen történeteket írt volna.
A szóban forgó tárcanovellák központi kérdése az otthonosság, ami különösen érdekes az író életében bekövetkező számtalan költözködés, iskolaváltás tekintetében. Grecsó az általános iskolát Szegváron, a gimnáziumot Csongrádon, az egyetemet Békéscsabán, majd Szegeden végezte. Az irodalmi fesztivál rendezvényén a szerző további személyes történeteket mesélt el különböző életszakaszaiból, melyek tökéletes kiegészítőjeként szolgálnak a mű novelláihoz. Az író betekintést nyújtott a diákotthonban töltött időszakába, az első albérletében uralkodó állapotokba és az egyetemi éveinek körülményeibe is. Életének olyan fontos helyszínei színesedtek ki a beszélgetés alkalmával, melyek a könyv számos történetének is otthont nyújtanak.
A beszélgetés központi témájává az iskolás évek váltak, ami egyáltalán nem meglepő azt tekintve, hogy a téma kiemelkedő szerepet játszik a Harminc év napsütésben. A kötet novellái túlnyomó többségben iskoláskori történetekről mesélnek, azonban érdekes kérdés, hogy ennek ellenére miért nem szól egyetlen történet sem az iskoláról. A könyvben nem jelennek meg tanárok, egy történet sem játszódik a tanteremben, de valójában az iskola épületében sem.
Ez érdekes, pedig sokat írok róluk. […] Kiváló viszonyban voltam a tanáraimmal, nagyon sokat segítettek, rám is fért, és nagyon hálás vagyok nekik. Az írói indulásomban egy nagyon nagy törés lehetett volna, ha pont a magyar tanárom nem segít
– reagált az író a megfigyelésre.
Grecsó bevallása szerint egyáltalán nem tért el egy átlagos tanulótól, azonban kreativitása már akkoriban megmutatkozott. Általános iskolában furcsálló szemekkel nézték, amikor néptánc órán lépéseket kezdett kitalálni, továbbá a szerző elmesélte azt a megmosolyogtató történetet is, mikor felkeresett egy újonnan felvett tanárt, mivel írt egy színdarabot.
Nagyon meglepődött, hogy valaki őt keresi egyik nap után. […] Kint vártam a tanári előtt, és mondtam neki, hogy „Tanár úr, az a helyzet, hogy írtam egy színdarabot, és meg kéne rendezni.
Az emlegetett darabot valóban meg is rendezték, és egy megyei tehetségkutató versenyen be is mutatták. A történet csattanója az, hogy az értékelés során a diáktársulatot tehetségesként írták le, csupán azt akarták megtudni, hogy ki írta azt a csapnivaló darabot. Grecsó nem felejtette el a tanár úr támogatását, és azt, hogy nem szégyenítette meg a bírók előtt, csupán ebbe a válogatásba az ehhez hasonló történetek nem kerültek bele.
Az író kendőzetlenül, könnyeden mesélt más kezdeti sikertelenségeiről, fiatalkori bukdácsolásairól is. Azért ment a Tanítóképzőre, mert a magyar szakra nem vették fel, azonban tanítóként teljesen sikertelen volt, nem is dolgozott. Később a tudásért ment a szegedi bölcsészkarra, nem a diplomáért, elmondása alapján itt is sokat bukdácsolt, sokszor megbukott a vizsgáin. Kezdetben, a Pletykaanyu megjelenése előtt senki nem olvasta írásait, teljesen ismeretlen volt. A beszélgetés lefestette, mennyire természetes az, hogy fiatalként botladozva, nehézségek sorával küzdve találjuk meg a saját utunkat.
[A bölcsészkar] csodálatos is volt, gyönyörű öt év volt, […] nagyon élveztem, és nagyon jó volt ott — a Tanítóképzőn is, csak az ugye nem volt nekem való –, de azért a nélkülözés legdurvább időszaka következett
– emlékezett vissza.
A Szegeden töltött egyetemi évek nehezen indultak, Grecsó minimális anyagi segítséget sem tudott kapni, de a sajtó akkori helyzetének köszönhetően az írásból el tudta tartani magát. Azonban mire elvégezte a bölcsészkart, már ismertté vált, privilegizált helyzetbe került, ennek ellenére nem szerzett PhD-fokozatot.
Felvettek volna, de nem a tudásom miatt. Olyan ember elől vettem volna el a helyet, akinek ott lett volna a helye.
A Harminc év napsütés egyedülálló módon mutatkozott be a Margó Irodalmi Fesztiválon. Egy őszinte, személyes beszélgetés kerekedett ki az eseményből, mely tökéletes ízelítőt adott a könyv hangvételéből, kontextusba helyezve és kiegészítve a benne olvashatókat. A közönség végigkövethetett harminc év Grecsót egy órába – és egy kötetbe –, sűrítve.
