Dante Isteni Színjátékát tavaly óta érthetőbb, olvasmányosabb, de művészi értékeiből mindent megtartó fordításban olvashatjuk Nádasdy Ádám tolmácsolásában. Az idén hetven éves nyelvész, költő, műfordító, egyetemi tanár szerint a közoktatás ne legyen társasutazás, a nyelv nem baj, ha változik, és jó lenne, ha a nyelvészetet nem tekintenék közprédának.

Hirdetés

ContextUs: Eleinte építésznek készült. Van kedvenc épülete Budapesten?

Igen, a Szent István parkban vannak azok a szép, bauhausnak mondott épületek, bár inkább art déco jellegűek. Ezekből az a kedvencem, amelyiknek a földszintjén a Dunapark Kávéház és Étterem van. Gyönyörű épület.

/ Fotó: Móricz-Sabján Simon_NOL

ContextUs: Az Isteni Színjáték legújabb fordítása bőven el van látva jegyzetekkel, magyarázatokkal, az olvasót táblázatok, ábrák segítik az eligazodásban. A sok jegyzet indokolt, a mai alapműveltségnek már nem szerves része a Biblia vagy az ókori görög, római szövegek ismerete. Vissza kellene valahogy hozni a korábbi műveltséganyagot az oktatásba?

A korábbi műveltséganyag visszacsempészése szerintem hiú ábránd, mert a világ változik, mást kell már tudni, mint 700 évvel ezelőtt. Ma el kell olvasni Shakespeare műveit vagy Goethe Faustját, amik még nem álltak Dante rendelkezésére. Neki egy sokkal kisebb területet kellett alaposan ismernie, most sokkal nagyobb ez a terület. Az iskolában valamit ma is tanítanak a Bibliáról, hogy ezt jól vagy rosszul teszik, az más kérdés, de tegyük fel, hogy jól. Szerintem ennyi elég. Akit meg jobban érdekel az ilyesmi, annak muszáj utánanéznie. A fordításban valóban rengeteg jegyzet van, amik tulajdonképpen nem is Dante Isteni Színjátékára vonatkoznak, hanem az általa természetesnek feltételezett háttértudásra. A műben nem mondja el például, hogy ki a három arkangyal, hanem csak azt írja, hogy Gábriel, Mihael – vagyis Mihály – és a harmadik, aki meggyógyította a vak embert. Akkoriban mindenki tudta, hogy ez Rafael. Dante kicsit játszik is ezzel a dologgal, találós kérdésekben ír néha, amire az olvasónak kell tudni a választ. Olyan ez, mintha én azt kérdezném, hogy ki volt Mátyás anyja, és akkor az olvasónak eszébe jut, hogy „Szilágyi Erzsébet levelét megírta”.

ContextUs: Lehet ma létjogosultsága az inkább gyönyörködtető irodalomnak, vagy a közérthetőség és a tartalom elsőbbsége a forma felett minden műfajban elvárható napjainkban?

Szerintem mindig kell a gyönyörködtető is, a zenében is, a festészetben is. Hogy egy ilyen műnek, mint az Isteni Színjátéknak, van-e gyönyörködtetű aspektusa, a válasz szerintem, nem. Ez olyan, mint amikor valakit érdekel az állat- és a növényvilág vagy a vulkánok, akkor számára gyönyörűség, ha ezekről olvas. De az ilyen műveknek alapvetően az információ az alapja. Azt gondolom, hogy Dante műve az a fajta klasszikus, amelynek nem az a célja, hogy gyönyörködtessen, hanem hogy tanítson, elgondolkoztasson, vagy akár megnevettessen. Mert az Isteni Színjátékban rettenetesen sok ciki emberről és helyzetről van szó.

ContextUs: Egy interjúban azt mondta, Kosztolányi a kedvenc költője. Miben látja a költő nagyságát?

Nagyon szépen hintázik a komoly és a komolytalan között. Néha könnyed, szinte vicces, felszínes, például az ilyen rímekben: darázs–garázs. És aztán egyszer csak nagyon komoly és szomorú tud lenni. Kosztolányi nagyon megindító, nagyon jó megfigyelő, apró dolgokat képes meglátni. A rézkarckészítő jut eszembe, mert olyankor jól meg van ragadva az orra vagy a füle valakinek.

/ Fotó: VS

ContextUs: Legújabb verseskötete februárban jelent meg Nyírj a hajamba címmel. Lírával legutóbb hét évvel ezelőtt jelentkezett. Az Isteni Színjáték fordítása szorította háttérbe a költői tevékenységet?

Igen, hiszen Dante műve versben van, és sok ezer sort kellett írnom az elmúlt években. Valahogy megcsapolta a versírói étvágyamat.

ContextUs: Ön szerint a mai olvasói gyakorlat miben változott az elmúlt húsz-harminc évben?

Úgy vettem észre, hogy az emberek kevésbé csinálják már, hogy leülnek és órákon át olvasnak. Nagyon sokat mozog mindenki, utazik, itt van, ott van, és van nála e-könyv, meg más gépek. A könyvek is kisebbek, hogy zsebre lehessen őket tenni. Nem hiszem, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, de valószínűleg kapkodóbban, részletekben teszik. Hogy jobb volt-e akkor, amikor az ember belemerült az olvasásba, nem tudom, mert talán ma összességében többet olvasnak az emberek, csak nem egyfolytában.

ContextUs: Melyik műveket tartja esélyesnek a halhatatlanságra az elmúlt néhány évtizedből?

Závada Páltól a Jadviga párnáját, Nádas Pétertől az Egy családregény végét, Petri György költeményei közül néhányat.

ContextUs: Mit gondol a jelenlegi magyar közoktatásról? Min lenne a legjobb változtatni, és mik a jó gyakorlatok?

Régóta nem tanítok már középiskolában, úgyhogy nem igazán tudom, de persze sok mindent hall az ember. Nekem nem tetszik az erős központosítás, nem vagyok a híve ennek. Szerintem mindenki döntse el, hogy mit akar csinálni, mi jó neki és mi nem. Ez a dolognak a politikai része, és nem annyira az, hogy a tanár száján mi jön ki. A központosítás akkor sem jó, ha bölcsen és okosan csinálják, pláne, ha nem bölcsen és nem okosan. Olyan ez, mint a társasutazás szemben az egyéni utazással. Lehet azt mondani, hogy egy jó társasutazással többet kap az ember, mintha egyénileg botorkálna, és esetleg nem veszi észre, hogy egy utcával arrébb lett volna a leggyönyörűbb székesegyház, de elsétált mellette, míg az okos idegenvezető megmutatta volna. Én mégis azt gondolom, hogy többet ér a tévedésekkel együtt az egyéni utazás, ráadásul, ha esetleg még rossz is az idegenvezető, akkor csapdába kerül az utazó, mert egyedül tudna korrigálni a tévedéseken. Ráadásul az ifjúságra nézve én sokkal hasznosabbnak érzem, ha úgy nő fel valaki, hogy látja, nem egy társasutazáson vesz részt, vagy legalábbis a tanár nem azon vesz részt. Ha sok minden elő van írva, akkor sajnos arra nevelődik az ifjúság, hogy majd megmondják nekik, hogy mit kell csinálni. Ez pedig az egész nemzetre nézve káros.

ContextUs: Prédikál és szónokol című, nyelvészeti írásokat tartalmazó könyvének előszavában ezt írja: „az egyéni ízlésnek, szokásnak létjogosultsága van a gondozott nyomtatásban”. Mit jelent ez pontosan, ki engedhet meg magának ilyesmit?

Ez csak szemtelenség kérdése. Olyan ez, mint hogy ki engedheti meg magának, hogy miniszoknyában menjen temetésre. Ez csak azon múlik, hogy megszólják-e érte vagy sem, el tudja-e adni magát vagy sem, mert ez egy társadalmi konvencióháló. Hogy ki térhet el a helyesírási szabályzattól? A helyesírási szabályzat nem jogszabály, semmi nem teszi kötelezővé, csak a közízlés, a jómodor, mint ahogy azt is, hogy egy temetésen hogyan illik megjelenni. De ezen belül vannak változatok, ahogy egy hölgy is megjelenhet tiszta feketében egy temetésen és mégis lehet nagyon kihívó az öltözéke. Azt akarom ezzel mondani, hogy az engedheti meg magának az eltérést a helyesírási szabályzatban rögzítettektől, akin látszik, hogy ezt gondozottan, következetesen csinálja, hogy egy programot hajt végre. Gyerekkoromban volt néhány nő, aki rendszeresen nadrágban járt. Ez nagyon furcsa volt. De ők rendszeresen nadrágot viseltek, és tőlük elfogadták, ha egy temetésen is feketében, de nadrágban jelennek meg, holott ez egyébként nem volt szokásos.

Vannak az olyan kifejezések, mint például a de hát, ami szerintem egy szó, ezért azt kértem a kiadótól, hogy a könyvemben írják egybe: dehát. Egy ideig tiltakoztak, én meg mondtam, hogy ezt következetesen így szeretném. Ők gondosan végignézték , hogy mindenütt úgy van-e, és mivel úgy volt, azt mondták, hogy akkor ez egy program. A magyar nyelvű könyvkiadás egységesebbnek számít, de az angolban például, ahol sok helyen nyomtatnak, van olyan, hogy a britek inkább így, az amerikaiak inkább úgy írnak valamit, és mind a kettő a maga helyén követhető, és nem mutogathatnak egymásra azzal, hogy a másik helytelen.

ContextUs: Mit gondol az egyéni szóalkotásról az irodalmi művekben? Jó-e, ha a szerző szabadon operál a magyar nyelv szavaival, az írásjelekkel?

Mindenképpen jónak tartom, mert a nyelv erre való, mint ahogy egy festő is festhet szokatlan színű arcokat például.

ContextUs: Mennyire tartja veszélyesnek a különböző, tudományosan megalapozatlan nyelvelméleteket? Gondolok például a sumer-magyar vagy az etruszk-magyar nyelvrokonítási kísérletekre. Elég csak elnézően csóválni a fejünket, megmosolyogni ezeket, vagy vannak veszélyei az ilyen téveszméknek?

Igen, én azt hiszem, hogy veszélyesek. Mint minden ostobaság, ezek is lehetnek ártalmasak. Lerakódik, mint a guano, keményen, vastagon. Ilyenek az orvostudományban, a történelemben és a csillagászatban is léteznek. Goethe mondta, hogy az igazságokat állandóan ismételgetni kell, mert a hazugságokat is állandóan ismételgetik. Az ember sokszor úgy érzi, hogy ha ő egyszer megmondta, hogy mi az igazság, és az ott van tudományosan bizonyítva, akkor mit mondjon még róla. Egy komoly tudós nem fogja ismételgetni önmagát, de igenis kell, mert sokan újra és újra butaságokat beszélnek. A nyelvelméletekkel az a baj, hogy tagadják a nyelvtudománynak a szaktudomány voltát. Például geológiából ilyen szamárságok nem merülnek fel, nincs olyan elmélet, ami megkérdőjelezi a Mátra kialakulását, ennek a tudományos voltát nem vonjuk kétségbe. A nyelvészet viszont mintha közpréda volna, és arról mindenféle képzettség nélkül lehetne dolgokat állítani. Ez pedig baj.

/ Fotó: Magyar Nemzet Online

ContextUs: Nyelvészeti munkáiban mindig hangsúlyozza, hogy a nyelv nem romlik, ez téves megfogalmazás. A nyelv arra van, hogy kiszolgálja a kommunikációs tevékenységet, ezért természetes, hogy a használat során változik. Mi a helyzet például az ly-j közötti vitával, hogy kell vagy sem? Ezt is rá lehetne bízni a használókra, döntsék el ők, szükséges-e?

Én egyetértek azzal, hogy a helyesírás esetén az Akadémia megteszi a javaslatát, kiadja a szabályzatot. Azzal is egyetértek, hogy az ly-t megőrzi – jóllehet, nyelvészetileg nem indokolt már, hiszen nem jelöl önálló hangot. Hogy komoly és átgondolt programként egy szerző vagy egy könyvkiadó elkezdhet-e olyan könyveket kiadni, ahol az -ly helyett mindig -j van, akkor a válaszom, igen. A német nyelvben a mai napig a főneveket nagybetűvel írják, amire semmi szükség nincs igazából, semmit nem jelent. A húszas években volt egy mozgalom, hogy ezt töröljék el. Én láttam komoly és szépen kivitelezett német könyveket, amit ha az ember elkezdett olvasni, érezte, hogy valami nagyon furcsa, aztán rájöttem, hogy azért, mert nincsenek a főnevek nagybetűvel írva. Aztán végül befulladt ez a kísérlet. Lehet, hogy ez történne itt is a -j-vel, de hát miért ne.

ContextUs: Esterházy Péter egy rendszerváltás-közeli cikkében arról ír, nagyon fontos, hogy az ember ne keverje össze a hazáját az aktuális kormányzattal. Ezt a nézetet Ön is osztotta. Mit gondol, mivel lehet leginkább küzdeni ez ellen?

Esterházyval közel egyidősek voltunk, és ahogy neki sem kellett, nekem sem kell magamat erre figyelmeztetni, mert úgy nőttünk fel, hogy van Magyarország, és vannak ezek, akik éppen hatalomban vannak. Angol szakos vagyok, ott például ez végképp nem divat. Úgy beszélni Angliáról, hogy mi most nagyon sok búzát exportálunk, ilyet angolul nem lehet mondani, mert az legfeljebb azt jelentené, hogy én meg maga meg az édesapja búzaexportőrök vagyunk, de nem egész Anglia. Én ezt Magyarországgal kapcsolatban sem szoktam használni, inkább azt mondom, hogy Magyarország nagyon sok búzát exportál. Nem tudok mást csinálni, a fogalmazáson próbálok mindig javítani, és rámutatni, hogy az aktuális kormány és annak a tagjai az én fizetett alkalmazottaim, mert azokat az én pénzemből fizetjük. Teljesen rendben van, hogy ahogy a rendőr, a tanító, a postamester, úgy a miniszterelnök is az én megbízottam, ennek megfelelően nem azonos velem.

CV

Nádasdy Ádám 1947-ben született. Magyar nyelvész, műfordító, költő, esszéista, egyetemi tanár. A nyelvtudomány kandidátusa (1994). 1970-ben szerzett diplomát az ELTE angol–olasz szakán, 1972 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol nyelvészeti tanszékén tanít, 1997-től 2003-ig tanszékvezető; Széchenyi-ösztöndíjas. Szakterülete az angol nyelvészet – különösen a hangtan –, illetve a nyelvtörténet és germanisztika, valamint a magyar hangtan. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal tüntették ki 2005-ben, tavaly Moholy-Nagy-díjat, idén pedig az Artisjus irodalmi nagydíját vehette át. 2016-ban jelent meg Dante Isteni színjátékáról készített fordítása. Szintén idén jelent meg legújabb verseskötete – 7 év után – Nyírj a hajamba címmel. Ritkán használt prózaírói álneve: Graff Miklós.

Hirdetés