Haneke. Ascher. Katona. Már önmagában hangos hívószó mind. Hát, még ha olyan konstelláció jön létre, amelyben e három nagyágyú egyszerre dördül el, annak hatalmasat kell szólnia. Legalábbis ez a nézői elvárás. Aki látta az új bemutató alapjául szolgáló A fehér szalag című filmet, tudja, hogy nagyon magasan van a léc. A fasizmus lélektani gyökerei, rejtélyes bűnesetek, elfojtás és agresszió. Súlyos témák sűrű szövésű mozgóképen. De hogyan érvényesül a hanekei világ a színpadon? Minden adva volt ahhoz, hogy az évtized színházi durranása legyen Ascher Tamás azonos címet viselő rendezése a Katonában. Megnéztük, mekkorát szól.

Két rendezőzseni, egy eset

Hirdetés

Michael Haneke Arany Pálma díjas fekete-fehér mozija egy nyomasztó világba kalauzolt bennünket. Az időpont és a helyszín: 1913-14, egy észak-német protestáns falu. A film a narrátor, a falusi tanító visszaemlékezésével kezdődik, aki azt próbálja megérteni, milyen események vezettek Németország és a 20. század legnagyobb szégyenéhez.

A falusi tanító magánnyomozásba kezd / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

Úgy tűnik, maga sem érti teljesen mi történt: „van, ami évek múltán sem tisztázódott, és számos kérdésre ma sincsen válasz”. Mégis fontosnak tartja elmesélni e furcsa eseményeket, hátha „fényt derítenek az országunkban zajló némely folyamatokra”.

Haneke A fehér szalagban (Egy német gyermektörténet) a fasizmus kialakulásának pszichológiai okait kutatta. De miért lehet ez érdekes Magyarországon 2019-ben?

Aki nem csukott szemmel jár egy olyan országban, ahol orrba-szájba sulykolják az egyedül érvényesként hirdetett keresztény-konzervatív vonalvezetést, annak bizonyára vannak erre ötletei. A más gondolkodásmód, vélemény, életmód kirekesztése és egy eszme abszolutizálása komoly veszélyeket rejt magában. Erről szólt a Katonában tavaly bemutatott, Berlin, Alexanderplatz is.

Berlin, Alexanderplatz: Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni! – Kritika

Arra voltunk kíváncsiak, a Katona hogyan mutat be a színpadon egy olyan kisembert a ’20-as évek végének Berlinjéből, aki tisztességessé akar válni, de annyira ostoba, hogy még önmagát sem látja reálisan, nemhogy a körülötte zajló sorsfordító eseményeket. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen?

És az október 12-i bemutató dátuma pusztán a véletlen műve? Vagy csak a kritikus spekulációja? Erre nem tudom biztosan a választ. Az osztrák rendezőóriás filmjének színházi verziója lehetne erősen áthallásos. Ascher Tamás azonban jó érzékkel kerüli a direkt aktuálpolitikai reflexió csapdáját.

Akik bűnöznek és akik bűnhődnek

Ascher a cselekményhez hűen igyekezett Haneke filmjét színpadra adaptálni. Ebben nagy segítségére volt Enyedi Éva, dramaturg, a Pintér Béla és Társulata (PBEST) tagja, na, meg persze a Katona József Színház remek csapata.

Ascher egyébként nem csak Enyedit „importálta” A fehér szalagba, hanem Friedenthal Zoltánt, a PBEST oszlopos tagját is. Friedenthal az alternatívnak mondott színház mellett a Katona klasszikus keretei között is otthonosan mozog. Hitelesen hozza az életről és halálról döntő orvos figuráját, akinek nem éppen tiszta a lelkiismerete. Másik szerepében a lelkész kisfiát alakítja szintén zseniálisan.

Akárhogy is vártam, az én szívem nem szakadt – Kritika

Az itt-ott hallottakból kiindulva egy, a jelen társadalmunkra és politikai helyzetünkre könyörtelenül reflektáló szituációkkal teli előadást vártam. A fentebb felsorolt fontosabb témákból csak néhánynak az árnyéka maradt meg – úgy, mint a korrupció vagy a másság kezelése. Az ilyen súlyos szüzsék helyét a morális kérdések vették át az előadásban.

Apropó, többes szereposztás! Alkotói és előadóművészi bravúr, hogy a színészek két-három vagy akár több szerepet is játszanak az egyfelvonásos darabban. Sőt, nehezített a pálya: egy felnőtt karakter megformálása után akár pár perccel ugyanaz a színész egy gyermek szereplőt játszik.

Bezerédi Zoltán lelkészétől futkos a hátunkon a hideg és hüledezünk elvetemült bigottságán. Majd átérezzük nehéz sorsát szegény parasztként, akit az ág is húz. Személyes kedvencem a sérült kisfiú megformálása: kinézetében, hangszínében, mozgásában megejtő pontossággal jeleníti meg a közösség legkiszolgáltatottabb tagját.

Fullajtár Andrea végtelen profizmussal, mély átéléssel bújt Wagnerné, a bába szerepébe. Talán az ő karaktere a legösszetettebb és annak megannyi árnyalatát kitűnően sikerült megfestenie: dolgozó, érzelmi biztonságra vágyó asszony, akit a sors egy beteg gyermekkel áldott meg.

Alázatosan, szinte az önfeladásig szolgálja az orvost, kielégítve annak minden szükségletét. Ugyanakkor súlyos bűnök tudója, ami nyomot hagy testén és lelkén egyaránt. Fullajtár pedig mer csúnya, boldogtalan és frusztrált lenni.

Fullajtár Andrea Wagnerné, a falu bábája szerepében / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

A tanító és egyben a darab narrátora szerepében Rajkai Zoltánt látjuk. Kifogástalan színészi játékkal kalauzol végig a hátborzongató történések során, miközben személyisége is kibomlik.

A színészek alakításába nem lehet belekötni. Kivétel nélkül mind teljes átéléssel jelenítik meg a bűn, a büntetés és a bűnhődés szentháromságában vergődő gyarló teremtményeket.

Emlékezetes marad Dankó István az ötéves Rudi megformálásában. A szemünk előtt lényegül át kisgyermekké. Takátsy Péter pedig az intéző szerepében brillírozik, olyan bajor akcentussal, amely többször válik nevetés tárgyává, jellegzetes csípőmozgásával együtt. Ugyanilyen jól eltalálja a karaktert “neee, anyaaaa!” nyafogásával a báróné kisfiaként.

Ez volna az Istennek tetsző, értelmes élet?

A címbéli fehér szalag a tisztaság, ártatlanság szimbóluma, amit a község lelkésze – alapos verést követően – tűz a csekély vétséget elkövető gyerekei karjára. Ezzel emlékezteti őket bűneik következményeire és így ösztönzi őket a megbánásra.

Ártatlan gyermekkor? / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

A hanekei világban az elfojtás és az agresszió uralkodik, ahol a gyerekeket kegyetlenül megbüntetik, szexuálisan zaklatják, a nőket megalázzák. A gyerekek egymás ellen fordulnak, mert a szüleik ellen – még – nem mernek. Az előadás ezt az elfojtásokkal, a felszín alatt fortyogó indulatokkal terhes, vészjósló atmoszférát nem tudta kellőképpen megidézni. Mindössze egy-egy jelenet erejéig érezni borzongásfélét.

Ezek többnyire olyan tömegjelenetek, amelyekben valami rettentő gonoszság történik és amelyekre a közösség tagjai egy emberként hangosan hörögve, kiabálva, elborzadva reagálnak.

A több szálon futó cselekményt a forgószínpad igyekszik lekövetni, mozgalmasságában néha filmszerű élményt nyújtva. A községben furcsa bűnesetek történnek. Az egész az orvos rejtélyes lovasbalesetével kezdődik, melyet aztán rongálás, gyújtogatás, öngyilkosság, gyerekek megkínzása és egyéb erőszakosságok követnek. A tett helyszínén mindig egy csapat gyerek ólálkodik.

Egyre több a brutális esemény a faluban / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

A filmet nézve folyton azt érezhetjük, mindenki hazudik, elhallgat valamit. Haneke kamerája nem mutatta a kegyetlenkedéseket. Minden a gondosan zárt ajtók mögött történt. A film úgy volt mélyen megrázó, hogy nem képi világával sokkolt. A láttatott és a kulisszák mögött zajló események közti feszültséget a színpadi előadás nem tudta ilyen mesterien megmutatni. Pedig ebben lett volna potenciál.

Az apák bűne a fiaik bűne?

A Haneke-filmhez hasonlóan a darab is monokróm színvilágot fest meg. A jelmezek többnyire sötét tónusúak, Szakács Györgyinek köszönhetően kiválóan adják vissza a puritán protestáns közeget. Hasonlóképpen egyszerű, pragmatikus és rideg Khell Zsolt díszletvilága: egy-egy fekete bútordarab illusztrálja az iskolát, a báróék otthonát, a lelkész lakását, az orvos házát.

Bezerédi Zoltán a nagyhatalmú lelkész szerepében / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

A színpadi változatban is viszonylag jól érzékelhető, hogy ebben a zárt, szeretetlen közegben patriarchális viszonyok uralkodnak. A falusi társadalom legfőbb elnyomói a pap, a báró, az intéző és az orvos. Ők rendelkeznek háznépük, feleségük, gyerekeik és végső soron az egész falu felett.

A filmben megjelenik az idegenekkel, a kiváltságosokkal szembeni ellenszenv, a fogyatékosok elleni agresszió, a gyengék, a védekezésre képtelenek bántalmazása, az alávetés, a folyamatos megalázás.

Ami remekül működik mozgóképen, nem feltétlenül jön át a színpadon. Az említett társadalmi problémák tablószerűen villannak fel a darabban.

Ezért a filmhez képest nem lesz akkora súlya annak, amit a napfényes Itáliából a férjéhez visszatérő báróné fogalmaz meg. Ez a környezet nem biztonságos, mert „tele van gonoszsággal, irigységgel és brutalitással.”

A darab bevallott célja éppen az, hogy érzékeltesse: egy ilyen rideg, boldogtalan, súlyos bűnökkel terhelt közösség táptalaja lehet radikális eszmék kialakulásának.

Megjelenik a kiváltságosokkal szembeni ellenszenv is / Fotó: Horváth Judit / A Katona József Színház hivatalos Facebook-oldala

Lehet, hogy a film nyelvén könnyebb elbeszélni mindazt, ami nyugtalanító. A beállítások, a kameramozgások és az erőszakos cselekmények sejtetése kitűnő lehetőség a rendező kezében a lappangó feszültség érzékeltetésére. A színház más eszközökkel dolgozik. Az előadás végén elhangzó kulcsfontosságú mondat sem üt akkorát: „A racionális magyarázatra senki nem kíváncsi.”

Szarajevó csak a kezdet volt

A darab azzal zárul, hogy kitör az első világháború és az egész falu a templomban gyűlik össze istentiszteletre. A bűncselekmények elkövetőinek kilétére továbbra sem derül fény. A sokat szajkózott tétel, mely szerint a bűn büntetést von maga után, nem érvényesül többé. A bűnök büntetlenül maradnak, elfelejtődnek.

A fehér szalag

2019. október 12-én mutatja be a Katona József Színház Michael Haneke A fehér szalag c. drámáját. Rendező: Ascher Tamás. A videót Kazimir Annamari készítette.

Az üzenet, ami plasztikusan megragadható a Haneke-filmben, a Katona színpadán nem jut elementáris erőhöz. Pedig a bűnök felderítetlensége szépen lassan aláássa a közösségen belül a már eleve is roskatag morált.

A rosszérzést a háború, pláne egy vesztes világháború csak fokozza, további szenvedést, nyugtalanságot hozva. Ez a darabban inkább jelzésértékű. A néző legfeljebb fejben rakhatja össze a történelmi összefüggéseket.

A hanekei tézis szerint az aljasságokban egyaránt részt vettek a gyerekek is. A fiúk ugyanúgy bűnösök, mint az apáik. Az elfojtás, az állandó elnyomatás agressziót szül. Haneke filmjében nyoma sincs a gyermeki ártatlanságnak – és talán ez az, amit Ascher Tamás a legjobban leképezett a Katona színpadán.

Hirdetés