Állítólag sok könyv arról szól, mennyire szenved a költő. Na, a Nem szimpátia, a fiatal Horváth Imre Olivér első kötete kíméletlenül arcon csapja azt az olvasót, aki erre számít. A jobbára viktoriánus korba elkalauzoló könyv a félelmek és szorongások tárháza. Ám ezek megegyeznek a mai magyarok félelmeivel és szorongásaival.

Hirdetés

ContextUs.hu: Hajdúböszörményben születtél, csakúgy, mint Áfra János, akinek sokat köszönhet számos, a pályája elején járó költő/író – főleg a debreceni kötődésűek. Milyen a viszonyod a várossal és Áfrával?

Áfrával jó, vele beszélgettem a könyv első bemutatóján is. Sajnos ritkán látjuk egymást, de főleg az elején sokat segített nekem, elküldtem neki a szövegeimet és kikértem a tanácsát. Később beválogatott az R25 antológiába, aminek nagyon örültem. Ami a várost illeti, kisváros, nincs ott semmi keresnivalóm. Persze jófej emberek azért bizonyára vannak, meg a Hajdúböszörményi Írótábor is elég menő, voltam egyszer felolvasni.

ContextUs.hu: Ha már Áfra… a LÉK irodalmi kör oszlopos tagja a fiatal költő, bár már kevesebb ideje maradt a műhelyen való részvételre. Ha jól tudom, te az ő érájában csatlakoztál az említett irodalmi csoporthoz. Milyen volt akkor a LÉK?

Áfra már inkább a tiszteletbeli, semmint oszlopos tag, hiszen évek óta nem láttam LÉK-en. Az egyetemi önképzőkörök tagjai időnként cserélődnek, mert a tanulmányok végeztével sokan kikerülnek a képből. Felnőnek, Budapestre költöznek, elmennek valami multinak dolgozni, ráunnak az írásra, vagy ilyesmi. Amikor elmentem az első LÉK-műhelyre, már akkor szó volt arról, hogy hamarosan szétszéled a társaság, úgy emlékszem. Hogy milyen volt akkor a műhely, fogalmam sincs, régen volt már, vagy hét éve. Idősebbek voltak nálam az emberek, okosabbak, olvasottabbak, nekem fogalmam sem volt semmiről. Áfráékat felváltotta egy másik banda, Baranyi Gergő volt ott, Krivi Dóri, Juhász Márió, meg te, meg még páran. De ti sem vagytok már ott, ugye. Most Juhász Tibi viszi a LÉK-et. Tavaly eljárogattam, voltak ismerős arcok, de sok új is.

ContextUs.hu: Ám nem tartott sokáig az ottani tagságod, hiszen többedmagaddal útjára indítottátok a DEIK-et (Debreceni Egyetem Irodalmi Kör). A helyi anekdota szerint ennek oka, hogy nem illeszkedtél be, sőt több negatív kritikát kaptál az egyik műhelyen.

Persze, hogy kaptam negatív kritikát, egy darab kortárs kötet nem volt még a kezemben, ellenben őszintén elhittem, hogy én találtam fel a spanyolviaszt. Ugyanígy volt és van vele sok másik elsőéves egyetemista. Aztán idővel betörnek, ahogy én is betörtem. Elkezdenek olvasni. Nem tudom, pontosan miért nem mentem néhány évig LÉK-re. Az biztos, hogy a DEIK-ben fiatalabbak voltak, szintén zöldfülűek, könnyű volt odacsapódni hozzájuk. Ott találtam meg a páromat, akivel azóta is együtt vagyunk. Az első LÉK-műhelyem a hármas koli emeletén volt, egy előadóteremben, az első DEIK-műhelyem a Kikötő kocsma mögött, a betonon. Inkább vonzás kérdése lehetett ez, mintsem taszításé.

Fotó: Horváth Janka

ContextUs.hu: Úgy tudom, te nem csak a LÉK-ből, de a DEIK-ből is kiváltál, helyette pedig egy lakásodba szervezett műhelyet alapítottál, ahová csak azok mehetnek, akiket te érdemesnek tartasz. Ha valaki csak ennyi információt hall erről, azt gondolhatja, elitista hozzáállás. Te mit gondolsz erről? Mesélj, kérlek, bővebben erről a projektedről!

A LÉK-ből nemigen lehet kiválni, mert nincs taglista. Szívesen elnéznék a következő LÉK-műhelyre, ha nem éjszakára járnék melózni. A DEIK-ből meg tulajdonképpen nem is tudtam kiválni, mert már nem volt miből. Az utolsó időszakban gyakorlatilag semmi aktivitás nem volt. Sokan elköltöztek, családot alapítottak, satöbbi. Az egyetlen dolog, ami összeszedte valamennyire a bandát, az a havonta megrendezett műhely volt, és mindig volt szöveg. De ezen túl nem történt semmi. Nem publikáltak az emberek, nem akartak költők meg írók lenni.

Ezzel nincs persze semmi gond, miért ne járhatna valaki szórakozásból egy irodalmi körbe? Viszont műhelyvezetőként nagyon sok energiát feccöltem bele az egészbe, és egyedül maradtam a vágyaimmal. Szűk két éve eldöntöttem, hogy nem tartok többet nyitott műhelyet. A LÉK-ből szintén ekkortájt fogytak ki a tagok. Javasoltam a maradék embereknek, hogy menjenek inkább Tibihez nyílt műhelyezni, mentem én is, de a legtöbben nem jöttek. A DEIK abban a formájában, ahogy volt, meg is szűnt. Ami az elitizmust illeti, én nem alapítottam semmit, nem hirdetek meg semmit, és azt hívok fel magamhoz, akit akarok. Nem elitizmus ez. A LÉK-ben is lehet műhelyezni, Tibi tehetséges költő, jó olvasó és nagyon diplomatikusan szól hozzá a szövegekhez.

ContextUs.hu: Mi a célod/célotok ezzel a csoportosulással?

Hogy több idő jusson arra a maroknyi emberre, akiket tényleg komolyan érdekel az írás. Átjönnek hozzám havonta egyszer egy délutánra úgy öten, maradnak estig, hoznak sütit meg bort, és betűkre cincáljuk szét a szövegeket. Egyetlen versre gyakran egy egész órát rászánunk. Miután kipofoztuk a szövegeket, előkészítjük őket publikálásra, összerendezzük őket pakkokba. Ezeket aztán az emberek elküldik a szerkesztőknek. Az első zárt műhely óta rengeteg sikeres publikáció született.

Sebők Gyuri, Maklári Juci és a többiek nevével találkozni fogtok a későbbiekben,

ha eddig még nem találkoztatok.

ContextUs.hu: Akartok nagyobb nyilvánosságot?

Minek? Több jó beszélgetésre, több együtt töltött időre, meghittségre és jó ötletekre van szükségünk csoportként, ha ugyan csoport vagyunk. Egymás között zárt műhelynek nevezzük. Fontos, hogy motiváljuk egymást, és hogy szívesen üljünk össze szövegekről beszélni. Az angolos szakheteken szoktunk felolvasni, de nem kizárólag mi olvasunk fel. Ezen kívül van egy csomó rendezvény Debrecenben, ahol felolvashatsz, slamelhetsz, megmutathatod magad, ismerkedhetsz. Kutyafülét se érdekli, melyik egyetemi írókörnek vagy a tagja, egyénileg meg mindenki brillírozhat kedvére. Amúgy szinte mindannyian LÉK-esek is vagyunk, felolvasunk a LÉK rendezvényein is. Talán majd akkor lesz szükségünk csoportként nyilvánosságra, hogyha már átlényegültünk lelkes egyetemistákból költőkké.

Fotó: Áfra János

ContextUs.hu: A fiatal irodalomban egyedinek nevezhetünk téged, hiszen egyike vagy azon fiataloknak, akik tudatosan felépített világba ágyazzák műveiket. Sőt, nem csak szabadversekben próbáltad ki magad, de írtál már sírverseket is, s ha jól tudom, szonettet is. Ezek mind a saját hangod megtalálása érdekében történtek?

Igyekeztem különféle hangokon megszólalni és beszélni, számomra fontos dolgokról. Az nem foglalkoztatott, hogy mennyire lesz egyéni. Mondják páran, hogy a ritmus, a szövegek húzása sajátos, de ehhez elsősorban olvasni kellett, meríteni a szövegekből, ellesni dolgokat, imitálni, továbbgondolni. Bizonyára műfajokat is el lehet különíteni a kötetemben, valóban van benne többek között szabadvers, sírvers és szonettszerű képződmény is, de ezek nem feltétlenül zárják ki egymást. Azt nem tudom, hogy itt és most a szabadvers egyáltalán műfajértékű dolog-e, vagy csak forma. És a saját hangom, ha van ilyen, remélem, nem zárja ki, hogy többféle műfajban írjak.

ContextUs.hu: Térjünk át a debütkötetedre, amelynek címe Nem szimpátia, s a FISZ-Könyvek berkein belül jelent meg. Néhány napja foghattad te is saját kézbe. Mit érez ilyenkor egy elsőkötetes költő/író?

Örül, azt hiszem. Meg nézegeti, hogy milyen kis vékonyka. Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, mert azt nem szokták mondani. Pedig így van. Sok ember munkája van benne: az enyém, a műhelyé, Szőlőssy Balázsé, aki szerkesztette, Lapis-Lovas Anett Csilla tördelte, Visnyei Petra festette a képet, ami a borítón van, azt pedig Nagy Norbert tervezte. Büszke vagyok a belefektetett munkára, és a sok-sok versre, amit nem válogattam be a kötetbe, és letöröltem a gépemről.

ContextUs.hu: Egyáltalán: mit akarsz kommunikálni a címmel?

Nyilván többféle értelmezés lehetséges, mivelhogy egy címről van szó. Elsősorban egy olyan olvasói attitűdre mutatnék rá, ami nem arról szól, hogy

sajnáljuk, mennyire szenved a költő.

Főleg szerepversekből áll a könyv.

Fotó: Áfra János

ContextUs.hu: Ahogy említettem, a FISZ-Könyvek berkein belül jelent meg a Nem szimpátia. Azonban még mindig nem vagy tagja a szervezetnek. Nem furcsa ez?

Már miért lenne furcsa? Pályáztam a könyvvel. Majd egyszer valamelyik kedves tagnak eszébe jutok, ő majd az asztal alá itat, aztán másnap azon kapom magam, hogy be vagyok lépve. Valahogy így képzelem el.

ContextUs.hu: A Debreceni Egyetem anglisztika szakán diplomáztál. A költészetedre is igen jelentékeny befolyással van a brit kultúra, pontosabban a viktoriánus kor. Már az első oldalak olvasása során szembetűnő mindez: angol nyelven írt mottó, első vers címe, Az anglász etc. Miért vonz téged ennyire ez a kor?

Főleg a vége, a dekadens része vonz. Az akkori irodalomból egy olyan korszak képe rajzolódik ki, amire a válság általános érzése jellemző. Minden krízisben van: az identitás, a biztonság, a nemi szerepek, az ismert valóság, a racionalitás. Az olyan könyvek, mint a Dorian Gray arcképe, a Jackyll és Hyde, a Dracula, a Világok harca semmit sem veszítettek aktualitásukból. A félelmek és szorongások, amelyek megfogalmazódnak ezekben, megegyeznek a mai magyarok félelmeivel és szorongásaival.

Dracula egy keletről jött idegen, aki el akarja venni a nődet meg a kultúrádat – ismerősen cseng?

Hogy mi a közös kapocs Viktor és Viktória világa között, arra vannak elképzeléseim, de erről talán majd máskor.

Fotó: Szabó Nikolett

ContextUs.hu: A viktoriánus korra való utalások nehezíthetik a befogadást. Mennyire vetted ezt számításba a kötet kiadását megelőzően? Egyáltalán: mit gondolsz erről?

Igyekeztem úgy megírni a szövegeket, hogy angolos olvasottság nélkül is élvezetesek legyenek. Utalok populáris könyvekre is, amiket az olvasó valamennyire biztosan ismer, de nem szükséges a többit is ismerni. Az én Porphyriám története szerintem önmagában érdekes: a srácnak éjjel levágja a hosszú haját az apja, reggel felébred, észreveszi, és dühében leforrázza a még alvó apját egy fazéknyi forró vízzel, aki durván megsérül. A sztorit az anya meséli el, aki egyrészt teljesen passzív, másrészt röhög a markába. A vers Robert Browning Porphyria szeretője című versére utal. Abban a versben a szerető megfojtja Porphyriát a saját hajával. Aki nem ismeri a Browning-verset, bizonyára azon kezd agyalni, hogy az anyának milyen a kapcsolata a férjével és a fiával, miért ilyen közömbös az erőszakkal szemben. Aki ismeri, talán inkább azon töpreng, hogy Porphyria az anya vagy a fiú, esetleg mindkettő.

Vagy esetleg összeveti, hogyan kapcsolódik a haj és az erőszak a két versben. Az utalások főleg inkább easter eggek. Lehet, hogy az olvasó számára még vonzó is, hogy bizonyos dolgok idegenül csengenek. Amúgy nem hiszem, hogy különösebben nehéz befogadni a szövegeimet, szép hosszú, értelmes, kerek mondatokban írok. Egyébként meg sokan tudnak angolul, de ha esetleg nem, ott a Google Translate.

ContextUs.hu: A kötet kohéziós ereje nem csak a viktoriánus kor, de az identitáskeresés is. Szinte kivétel nélkül a debütkötetesek témája az önazonosság megtalálása.

Az én esetemben nem vagyok biztos benne, hogy a „keresés” a legjobb szó, sőt. A karaktereim pontosan tudják, hogy kicsodák ők. A saját önazonosságomat ebben a könyvben egyáltalán nem akartam megtalálni, nem akartam betölteni ezt a pozíciót. Továbbra sem tervezem. Az identitás mint problémakör persze erősen benne van a könyvben.

ContextUs.hu: De ott burjánzik a kortárs irodalom trendje is, a test-szöveg viszonya, ami nyilván kapcsolódik az identitásunkhoz is.

Az identitásnak az egyik szervezője a test. Mondok egy kézzel fogható példát: ha fütyid van, akkor valószínű, hogy a FÉRFI feliratú ajtón nyitsz be, ha pisilni akarsz. Mármint ha éppen nem otthon vagy. Egy olyan térbe lépsz be, amit szeretnél minél hamarabb elhagyni. Tele van mindenféle íratlan szabállyal, ideológiája, történelme van. Problematizálhatjuk azt, hogy miért hagyunk ki egy piszoárt két pisilő szubjektum között. Beszélhetünk arról, hogy milyen helyzetekben társadalmilag elfogadott frizurát igazítani ugyanebben a mosdóban. Töprenghetünk azon, hogy esetleg milyen marginális figurák használhatják ezt a teret rendeltetésétől eltérően, satöbbi.

És akkor még mindig ott tartunk, hogy fütyi.

A testre nemcsak ráírva van a szöveg, azaz az identitás, ideológia, hanem bele van tetoválva. De mintha a saját vérével lenne tetoválva. Ebbe belebonyolódtam, mondok egyszerűbbet: a legtöbb emberen látod, hogy kicsoda, mivel foglalkozik, milyen élete van. Például megnézed a kezét és be tudod lőni, hogy mit dolgozik. A munkaszerződése rá van írva a kezére.

ContextUs.hu: A dzsendertudatosság is hangsúlyos a szövegeidben. Nagyon keveset hallunk felőle a hazai felsőoktatásban, miközben nyugaton annál inkább bekerült az oktatási anyagba. Mi lehet az oka ennek? Már-már tabunak számít ma Magyarországon?

Más szakokon ez máshogy van, de anglisztikán már az orromon folyt ki a dzsender. Nem mintha bánnám. A kötetem címének is ez az első szava: „Nem”. Több harcos csaj meg srác kell, aki bevállalja a dzsenderszempontú gondolkodást, elemzéseket. Magyarszakosoknak lehet Czóbel Minkáról is szakdogát írni, nemcsak Ady Endréről.

Vagy összevetheti A kőszívű ember fiainak férfikonstrukcióit. Vagy mit tudom én, egy orvostanhallgató esetleg jobban képben lehetne arról, hogy miért is késik ennyit a férfi fogamzásgátló. Valószínűleg azért tartózkodnak sokan a dzsendertudománytól, mert politikai, mozgalmi háttere van, és szemben áll a domináns ideológiával. De ettől nem kéne összepisikélni magunkat a rendszerváltás után negyed századdal.

ContextUs.hu: Téged miért vonz ez a terület?

Sok kérdésemre szép, kerek, értelmes választ adott. Hogy emellé hatványozottan több újabb kérdést, az más tészta, de ezeknek a kérdéseknek örülök. Azt különösen élvezem, amikor tabukat feszeget, és olyan dolgokkal szembesít, amik az orrom előtt voltak, de sosem gondolkodtam el rajtuk. A dzsender egy húsbavágó problémakör, sok ember számára élet és halál kérdése.

ContextUs.hu: Javarészt szerepversekből áll a kötet. Az olvasótól való távolságtartás az oka?

Nem. Olyan dolgokról akartam írni, amiket nem tapasztaltam meg első kézből. Nekem nincsen unokám, nem lettem öngyilkos, nem vagyok nő. Persze azért kényelmesebb így, mintha a saját bőrömet vinném vásárra.

ContextUs.hu: Többször kritizálod a sajtóorgánumokat a verseidben. Gondolok itt például a Kedves főnök vagy a Science Fiction című versekre. Miért?

Én ezt észre sem vettem. Nem érzem úgy, mintha kritizáltam volna a sajtót. Inkább szóban tenném meg.

Fotó: Balogh Orsoyla | Horváth Imre Olivér első kötetbemutatóján (j)

ContextUs.hu: Túl vagy az első kötetbemutatódon, hiszen december 7-én, a Debreceni Egyetemen tartottátok meg, s nem más, mint a már említett Áfra János volt a beszélgetőtársad. Milyen élményekkel gazdagodtál?

Ideges voltam, nagyon nehéz volt olyan sokat magamról beszélni. A könyvbemutató egy fetisisztikus dolog. Nem a könyvről kérdeznek elsősorban, hanem a könyv kapcsán rólad. Átizzadtam két pólót meg egy pulóvert, utána belázasodtam, pedig nem voltam beteg.

Hirtelen jött. Nem tudtam aludni utána, annyira szégyelltem magam. Végül írtam egy koelhós gyógyversikét magamnak a szégyenről, és az segített. De a visszajelzések jók voltak, mondtam vicceseket. Elnézték nekem, hogy nem voltam túl összeszedett. A pesti bemutató 15-én már olajozottan ment, igaz, jóval kevesebben voltak kíváncsiak a kötetre, mint Debrecenben. Nem egészen olyan volt, mint ahogy álmodoztam róla. Nem voltak például revütáncosok.

ContextUs.hu: Talán korai lehet megkérdezni, de van már terv a következő kötet koncepcióját illetően?

Tényleg korai. Egyelőre nincs tervben kötet, azazhogy nem kötet van tervben. Azt nem árulom el, hogy mi. Annyit mondok csak, hogy szerelmes lesz meg szép. Érd be most ennyivel!

Címlapfotó: Tóth Melitta

Hirdetés