A Nemzetközi Roma Nap alkalmából, április 8-án Debrecen-szerte kerültek megrendezésre olyan programok, melyek a romák társadalmi helyzetének nehézségeit, sajátosságait, problémáit igyekeztek láthatóvá tenni. Ebbe a koncepcióba épült szervesen a Debreceni Egyetem Alkalmi Társulatának egyfelvonásosa is.
A Jónás Tamás költő műveiből válogatott szövegek adták az előadás magját. A társulat tagjai – szereplők: Bajzáth Ágnes, Krivi Dóra; rendező: Lukovszki Judit; zenész: Katona Lóránt – a felkészülés nagy részét a szerző költészetének megismerésével, az abban való elmélyüléssel töltötték.
A gondos válogatás és a rendkívül közvetlen, személyes hangvételű versekkel szembeni érzékenység egy sajátos darabot hozott létre, ahol a cigány tematika csak áttételesen van jelen, mégis nagyon finom jeleken keresztül láthatóvá válik.
Ugyanakkor nem teremtenek új világot számára, nem lesz más vagy a másik, amihez hozzámérhetné a nem-cigány néző a saját nézőpontját. Ehelyett az első perctől kezdve bevon, és azonosulásra ösztönöz észrevétlenül.
“ma délután és ma este ne lelkizz
ma visszajön a pokolból a csend is
most pár napig a pokol be van zárva
de ne számíts az isten irgalmára
ma szétesik az agyad és a múltad
ma kiderül hogy nyugalmad is túl nagy
hogy borzalom lesz szerelmeidből is
s pusztulsz mint az alföldön a kőris”
(Jónás Tamás: A sátán üzenete)
A cselekmény monotonitása és egyszerűsége is ehhez az elmélyüléshez segít hozzá. A színészek vizes ruhákat teregetnek hosszú percekig, miközben gépies hangon recitálnak verscímeket, részleteket: nincs történet, csak a szövegek és a redukált mozgás egymásutánisága. Transzszerű élményt nyújt, ahogyan a komfortzónámból tudatosan kikerget az előadás, mégis arra kényszerít, hogy elfelejtsem, hogy egy színházi konstrukciót látok.
A tér közepén egy cigány sámli állt, ez az egyetlen állandó díszlet. E tárgy központi szimbólum, az előadás végén meg is tudom, miért: egyszer valaki Told községben összetákolt egy sámlit, amely aszimmetrikus, nehezen használható, mégis jó volt valamire. Az alkotást egy iparművész teszi műalkotássá, amely azóta nagy népszerűségnek örvend, internetről meg is rendelhető.
Erre heverednek le a színészek az előadás harmadánál, magzatpózba, egymásra, mindkettejük arca rejtve. Innen indul ki a következő egység, ahol már retorizáltan és nagyon hatásosan szavalnak tovább, közben nem törve meg a folyamatos szemkontaktust a közönséggel. Ezek a szövegek már jóval drámaibbak és komolyabb hangvételűek. A színészi játék tökéletesen illeszkedik ehhez, főleg, hogy a kettejük közötti összhang, az egymás mozdulataira adott reakciók, a fizikai kontaktus tovább erősítik a belsőséges, intim hangulatot, amely már a darab kezdete óta dominált. A vizes ruhák csöpögésének hangja hatásos aláfestést ad a néhol provokatív és rendkívül tömör szövegekhez.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] tudom a tökéletességet még vágyni is hiba de mivel saját képmására teremtett… belátom: ez az út visz a pokol bugyraiba (Jónás Tamás: Fentről nézve) [/perfectpullquote]
Ha erőt vennék végre egyszer magamon… – hangzanak el a Fentről nézve bizalmas szavai újra, ahogyan egyikük a földön fekve, mereven és hitehagyottan hagyja, hogy vonszolják. A csúcspont ebből a jelenetből kezdődik, ahogyan erős kontraszttal váltás következik: vidám, gyermeki játék, viccelődés az aki múlt, aki nem, jövő sorral „beszélgetve” egymás között.
A darab vége felé közeledve lekerülnek a színes kendők a szárítókötélről, csak a feketék maradnak felaggatva. A zárásban ugyanabba a kilátástalannak tűnő, depresszív hangulatba érkezünk meg, ahonnan elindultunk, teljesen nyitva hagyva az interpretációs lehetőségeket. Nagyon szép ívet ír le a darab szerkezete, kerekre zárva alkot egységet. Benyomásokat, érzéseket rögzít, úgy nyúl a lírai szövegekhez, hogy egyszerre értelmez, mégsem korlátoz.
A Roma Nap célkitűzései – integráció, elfogadás erősítése, érzékenyítés – maximálisan érvényesültek az előadásban.
Úgy fókuszált a cigány tematikára, hogy közben nem sztereotipizálta a romákat, hanem a maga természetességében, a folklorisztikát és kliséket tudatosan mellőzve, végtelenül finoman és árnyaltan mutatott apró impressziókat általános létértelmező, érzékeny lírai alkotásokból, amik éppenséggel egy cigány költő munkái.
Nézőként rendkívül élet közeli és gondolatébresztő élmény volt ez a rövid, 27 perces előadás; egy válasz a sok közül arra, hogyan lehet egy közösséghez tartozni és együtt gondolkodni úgy, hogy közben nem hazudjuk el a különbségeket és az egyediséget, de észrevesszük azt is, ami összetart.