Féltek, hogy a Nobel-díj politikai érdekek csataterévé válik
A Svéd Akadémia a díjazottakkal kapcsolatos dokumentumokat 50 évre titkosítja. A titkosítás alól feloldott archív anyagokról beszámoló Svenska Dagbladet svéd lap szerint az irodalmi Nobel-díj zsűrije tartott attól, hogy ha Alekszandr Szolzsenyicinnek ítélik oda a díjat, annak súlyos következményei lehetnek a másként gondolkodó szovjet író és felesége, Natalja számára.
A The Guardian brit napilap által ismertetett cikk felidézte, hogy Artur Lundkvist, az akadémia tagja úgy vélte, rendkívül nehéz megítélni, hogy a díj árt vagy használ Alekszandr Szolzsenyicinnek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy “a díj jogosan vagy anélkül a Szovjetunió elleni demonstrációt jelentheti, a Nobel-díj azonban nem válhat a különböző politikai érdekek csataterévé”.
Az akadémia 1958-ban Borisz Paszternaknak ítélte oda a Nobel-díjat a Doktor Zsivágó megjelenése után. Paszternak elfogadta a díjat, de később a szovjet hatóságok kikényszerítették, hogy mondjon le róla. Ezek után 1965-ben a díjat Mihail Solohov, a szovjet vezetés számára elfogadható író kapta.
Tönkretették a Doktor Zsivágó írójának életét a Nobel-díj miatt
1988-ban a Szovjetunióban is megjelent a Zsivago doktor.
Kapcsolódó cikk
Henry Olsson, az akadémia egy másik tagja Lundkvist nézete ellen érvelve arra hivatkozott: “éppen azért, mert 1965-ben a sztálinista Solohovnak adtuk a díjat, a pártatlanság megköveteli, hogy egy rendszerkritikusabb kommunistának, például Szolzsenyicinnek is odaadhassuk”.
Abban sem volt egyetértés, hogy tényleg jók-e Alekszandr Szolzsenyicin írásai
Lundkvistnek volt egy másik aggálya is Szolzsenyicinnel kapcsolatban: vajon tényleg jók-e az írásai. Addigra már megjelent az író Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve egy szovjet gulág egy napjáról, valamint a Rákosztály és A pokol tornáca című regénye is. A főműveként emlegetett A Gulag szigetcsoport kiadása, 1973 után egy évvel azonban deportálták a Szovjetunióból.
Lundkvist úgy vélte, hogy szerinte Alekszandr Szolzsenyicin könyveinek művészi értékét “általában figyelmen kívül hagyták”, azzal érvelve, hogy írásai “meglehetősen egyszerűnek és érdektelennek tűnnek” más 20. századi regényekkel összehasonlítva. Olsson ezzel szemben azt állította, hogy Szolzsenyicin olyan emberi tudással, az empátia erejével és a művészi képesség olyan intenzitásával rendelkezik, amely rácáfol az ilyen véleményekre.
1970-ben Szolzsenyicin Pablo Neruda chilei író és Patrick White ausztrál író elől vitte el az irodalmi Nobelt. A díjat azonban csak évekkel később, a Szovjetunióból történt száműzetése után vette át, mivel 1970-ben még attól tartott, hogy ha Stockholmba utazik, megfosztják szovjet állampolgárságától és nem engedik haza.
A dokumentumok szerint az akadémia azt javasolta, hogy a moszkvai svéd nagykövetségen vegye át a díjat, de Szolzsenyicint felbőszítette egy zárt körű díjátadó ötlete. Egy másik terv szerint a Svéd Akadémia titkára, Karl Ragnar Gierow vitte volna el az írónak a díjat Moszkvába, de nem kapott vízumot, ezért az író egy nyílt levélben arra kérte a Svéd Akadémiát, hogy “határozatlan időre tartsa magánál a Nobel-díjat”. A díjátadóra írott beszédét azonban sikerült kijuttatnia az országból, és az előadás 1972 augusztusában meg is jelent a svéd és a nemzetközi sajtóban.
Alekszandr Szolzsenyicin végül 1974-ben Stockholmban vette át Nobel-díját. Az író száműzetése után családjával az Egyesült Államokba költözött, ahol mintegy 20 évig éltek. Moszkvában halt meg 2008-ban, 89 éves korában.
Louise Glück, a 2020-as irodalmi Nobel-díj nyertese: „Ne az első kötetemmel kezdjétek”
„Az első gondolatom az volt, hogy nem lesznek barátaim, mivel a legtöbbjük író, de aztán arra gondoltam, hogy ez nem fog megtörténni” – mondta Louise Glück amerikai költő, aki csütörtök kora reggel telefonon tudta meg, hogy irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
