Brazília 130 évvel ezelőtt törölte el a rabszolgaságot. A társadalom azonban a mai napig nem tudott megbirkózni az elkövetett bűnökkel. Sok afro-brazil az erőszak és rabszolgamunka csapdájában vergődik ma is. Ez a rabszolga-kereskedelem öröksége.

Az Új Fekete Temető

Hirdetés

A tömeges bűncselekmények bizonyítéka sokáig rejtve maradt. Becslések szerint 10-ből 1 afrikai meghalt a tengerentúli út során. Azoknak a holttestét, akik nem élték túl az utat, a közeli hegyekbe vitték fel, ahol együtt tárolták a háztartási szeméttel és a döglött tehenekkel. 1996-ban egy család a házuk talapzata alatt felfedezte az “Új Fekete Temető” (Cemeterio dos Pretos Novos) maradványait. Az általuk létrehozott kegyeleti helyet most a bezárás fenyegeti, Brazília kormánya ugyanis évek óta egy fillért sem ad nekik. 

Rabszolgák Brazíliában / Fotó: picture-alliance / CPA Media Co. Ltd.

A riói Valongo rakpartot ugyanakkor az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította egy évvel ezelőtt. A feltárt rabszolga dokkok a szomszédos,  “Little Africa”-nak nevezett terület szívében találhatók. Igazi turistacsalogató hely.

A rabszolgaság emlékezete azonban úgy tűnik, hivatalos szinten nem szívesen látott dolog Brazíliában.

Izabella birodalmi hercegnő 1888. május 13-án bocsátotta ki az Aranytörvényt, ami hivatalosan véget vetett a rabszolgaságnak – utolsóként az amerikai kontinensen.

Bevándorlók mint megmentők

Előzménye az volt, hogy Anglia 1845-ben betiltotta az Atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelmet. A brazil ültetvényesek ekkor munkaerőhiánnyal néztek szembe, amin csak az Európából érkező bevándorlók segítettek. Nekik már nem kellett megharcolni a szabadságukért.

Csak annak a gazdasági rendszernek a bukásával tudott végül ténylegesen megszűnni a brazil rabszolgaság, amit már nem lehetett többé fenntartani.

A 350 év nem múlt el nyomtalanul: az Atlanti-óceánon áthurcolt rabszolgák fele Brazíliában ért partot, ebből 2 millió csak Rióban, további 5,8 millió pedig a part mentén.

Miután a hajó kikötött, a családtagokat elválasztották egymástól. A férfiakat a távoli helyekre küldték ki a földekre dolgozni, a nőket meg a fehér gazdáik megerőszakolták, ezzel biztosítva az egymást követő generációkat. A fehérek uralkodtak a szolgáik felett, a húsukkal és a csontjukkal is rendelkezve.

A felszabadítás azonban az egykori rabszolgáknak nem a hivatalosan terjesztett szabadság ünnepe volt. Nehéz egzisztenciális helyzetben találták magukat föld nélkül, pénz nélkül, képzettség nélkül.

Mintha nem változott volna semmi

Leszármazottaik ma is ezekkel a nehézségekkel küzdenek. Az afro-brazilok milliói jelenleg is ugyanilyen bizonytalan körülmények között élnek, mint felmenőik 130 évvel ezelőtt. Az elszegényedett favela házikók, amik a brazil nagy városok peremeit népesítik be, nem mások, mint amik a 19. században voltak.

Favelák Brazíliában / Fotó: Panoramas

A fekete fiatalok 2/3-a erőszakos bűncselekmény áldozatává válik évente, és az ország börtönnépességének a 2/3-át is ők alkotják.

Az állam nem ad nekik más perspektívát, így beleragadnak az erőszak spiráljába, ami a rabszolgaságban gyökerezik. Marad a lázadás az ellenséges társadalom ellen és agresszió egymással szemben. Miközben úgy tűnik, a fehérek ugyanúgy érinthetetlenek, mint a múltban voltak.

Élet a favelában / Fotó: Dodho

A gazdasági függőség legalább úgy röghöz tudja kötni az embereket, mint a tényleges rabszolgaság. Illegális varróüzemekben, Amazonas-menti területeken, szénbányákban dolgoztattak több tízezer embert tisztességtelen bérekért. A modern-kori rabszolga munka Brazíliában csak későn, 1995-ben szűnt meg hivatalosan. Társadalmi hatásait a mai napig nem sikerült felszámolni.

Hirdetés