Stohl Andrással a buszmegállóban ülve, Gubás Gabival az utcán sétálva, Scherer Péterrel a neten keresgélve, Balsai Mónival pedig a televíziót kapcsolgatva találkozhatunk már hetek óta. A Válótársak régóta készültek rá, hogy beköltözhessenek otthonunkba. Az egyetlen kérdés, hogy érdemes-e nekik kulcsot adnunk.
Egy magyar sorozathoz nehéz előítéletmentesen hozzákezdeni, pláne, ha az adott műsort az Éjjel-nappal Budapest, majd a Barátok Közt acélos felvezetése után tűzik képernyőre – persze a nézettségi adatok ismeretében ez teljesen érthető. Tovább nehezíti a helyzetet a jól ismert színészek feltűnése, akikhez akaratlanul is a korábban megformált szerepeket vagy épp magánéleti problémákat társítunk. Rengeteg néző számára mindez csalogató csemegeként is tálalható, de a külföldi sorozatokhoz szokott fogyasztók körében ezek inkább fenyegető előjelek lehetnek.
A Válótársak elindításával nem vállaltak nagy kockázatot az alkotók, hiszen Hollandiában Divorce címen a formula már bevált. A magát dramedy-ként (a dráma és a komédia keverékeként) pozicionáló magyarossá átszabott történet egyszerre próbál mosolyt csalni, majd könnyeket kifacsarni a (hiperszenzitív) nézőkből.
A drámai szálak ügyesen felépítettek – tökéletes zenei betétekkel –, a humoros jelenetek viszont sok esetben döcögősre, mesterkéltre, amolyan kellemetlenül „hazaira” sikeredtek.
A két műfaj keverése pedig nem mindig telitalálat. Néha jól esne jobban elmélyedni egy-egy komoly hangvételű jelenetben, de rövid időn belül jön egy viccesnek szánt pillanat, ami azonnal kioltja a feszültséget.
A cselekmény bárki számára követhető, nincsenek bonyolultra fűzött, átláthatatlan szálak. Három válni készülő pár életébe csöppenünk, akiknek története egy bizonyos ponton összefonódik.
A legnagyobb rejtélyt a minden egyes epizód elején elhelyezett flash forward (egy későbbi esemény bemutatása) jelenti, ami körülbelül 40 perc elteltével rendre feloldódik.
Az alacsony belépési küszöb kezdetben tömegeket vonzhat, később viszont – és ez már az első három rész után elmondható – súlytalanná teszi az egész alkotást.
Magyar filmek és sorozatok esetében az egyik legnagyobb buktatót az életidegen párbeszédek és a színészi játékok szokták jelenteni, a Válótársak esetében azonban erről szó sincs. Minden főszereplő tökéletesen hozza karakterét: Stohl András a kanos és szeretteljes apát, Gubás Gabi a meggyötört családanyát, Scherer Péter az öreges hősszerelmest, Balsai Móni a boldogtalan feleséget, Földes Eszter az idegileg gyenge nőt, Lengyel Tamás pedig a kétségbeesett fiatalt. Egyedül a mellékszereplőket megformáló színészek játéka akadozó néha.
Herman Péter, a sorozat kreatív producere egy interjúban leghőbb vágyaként azt említette, hogy amikor a nézők a Válótársakra kapcsolnak, akkor egy pillanatra úgy érezzék magukat, mintha egy irigyelt amerikai vagy nyugat-európai ország sorozatát néznék. A képi világot, a zenei betéteket és a színészi játékot tekintve az első három epizód után ez az elvárás reálisnak is tűnhetne. Az (egyelőre) sehová sem építkező történet, és a mindössze sajnálatunkat elnyerő szereplők küszködése azonban könnyedén kifulladhat – amit előbb-utóbb az elővillanó keblek, vagy Buci akrobatikus mutatványai sem képesek majd megmenteni.
Rendező: Kovács Dániel Richárd
Szereplők: Stohl András, Lengyel Tamás, Scherer Péter, Gubás Gabi, Balsai Mónika, Földes Eszter
