Samuel Maoz alkotása már a premier pillanatában igazi siker/botrányfilm lett. Az izraeli jobboldal és támogatói a hadsereget gyalázó filmként könyvelték el. Az izraeli katonasággal kritikusabb helyi és nyugati liberális véleményformálók az igazság hírnökeként tekintettekaz alkotásra.
A Foxtrott központi témája – az izraeli katonaság, univerzálisabb értelemben a „ karddal élő” társadalmak erkölcsi kérdései – heves vitákat váltott ki. Az általában liberálisnak nevezhető izraeli művészréteggel már többször konfliktusba került Miri Regev kultuszminiszter még bojkottálta is a filmet. A politikusmegítélése szerint az negatív színben tünteti fel és ezért sérti az izraeli fegyveres erők, egyben Izrael hírnevét is. Egy ilyen vihart kavaró film esetében érdemes a foxtrott táncra jellemző három lépést visszalépni, távolabbról megnézni, hogy miről van szó.
A hármas határon
Az alaptörténet nem a legösszetettebb: egy középkorú, felső-középosztálybeli izraeli házaspár otthonába becsöngetnek a hadsereg bürokratái, hogy elmondják, fiuk, Jonathan szolgálat közben életét vesztette. Jonathan apja, Michael ezután egyedül szeretne gyászolni, és egyre kevésbé bírja arokonság és a katonaság túlbuzgását fiuk temetésének megszervezésében. Ezutánegy kafkai fordulattal Jonathan ellenőrzőpontjánál találjuk magunkat, valahol, valamikor (talán bárhol, bármikor?) Izrael és a megszállt palesztin területek határvidékén.
Ennél a pontnál veszi kezdetét az igazi tánc, egy szürreális izraeli foxtrott.
Anélkül, hogy a cselekményből a kelleténél többet elárulnék, az elmondható, hogy a rendező a történetet három részre osztva meséli el. A film kiemelkedő eszköze, hogy a történet három része más-más képi megoldással kerül elmesélésre, mintha nem is egy filmet néznénk. A rendező sikerrel teremtette meg minden egyes szín képi világát: úgy a szinte már börtönszerűnek ható családi ház letisztult tereit, mint az ellenőrzőpont science fictionbe illő lápos, sehova se tartó vidékét.
Ingoványos talajon
Bár a film mindhárom szakasza izgalmas kérdéseket feszeget: a gyászt, az egyéni és kollektív traumák feldolgozását, az elhallgatást, mégis a botrányt leginkább kiváltó a katonai ellenőrzőponton játszódó második szakaszról írnék hosszabban.
Európai, fegyveres konfliktusokat csak hírekből ismerő emberként ez foglalkoztathat minket leginkább.
A rendező itt teljesedik ki legjobban a szimbólumok használatában. A morális útvesztést szimbolizáló láptól kezdve, a semmiből-sehova tartó úton keresztül, a süllyedő konténerig Maoz hadsereg – és talán megszállás kritikája – itt bontakozik ki leginkább. A katonai ellenőrzőpontonjátszódik a film címadó jelenete is: az eszement foxtrottot járó katonafiú, ami, habár szabadságvágyat szimbolizál, a táncot mégiscsak gépfegyverrel járja a fiatal katona.
Az ellenőrzőponton az idő besűrűsödik, néha átgyalogol egy teve, elhajt egy autó, tulajdonképpen semmi sem történik. Egészen addig, amíg nem jön az életet és a halált elválasztó pillanat. A filmmel kapcsolatban sokan írtak sokfélét, de mégis ezt a pillanatot és az erre adott reakciót emelik ki legkevesebben. A figyelmetlenségből fakadó tragédia és az erre adott reakció mutatja meg legjobban, hogy milyen kihívást jelent traumákkal, bűnökkel szembenézni, mennyivel könnyebb azokat besüllyeszteni a láp alá.
Ez azonban mocskos egy tánc
A film körüli botrányból arra lehetne következtetni, hogy kellemetlen dolgokról beszél, mítoszokat rombol le és szembenéz az izraeli társadalmat foglalkoztató kérdésekkel. Ennél azonban bonyolultabb a kérdés.
Tény, hogy Samuel Maoz immáron másodszor beszél arról, hogy milyen katonának lenni, sebeket tép fel filmjeivel és beszéltetni próbálja az embereket ezekről a sebekről. Ráadásul olyan ellenszélben teszi mindezt, hogy már a próbálkozás miatt is megbecsülést érdemel.
Ha végigvesszük a vádakat, amikkel illették, majd ezt követően megnézzük a filmet, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a rendező nem hajt végre mítoszrombolást.
A stilizált ellenőrzőponton olyan dolgok történnek, beleértve a tragédiát is, ami katonai ellenőrzőpontokon a világ erőszakosabb felén szinte rutinnak számítanak. A rendező vádlói szemében azzal követte el a bűnt, hogyezekről az esetekről egyáltalán mert mesélni.
Érdemes azonban fontolóra venni egy másik oldalról érkező kritikát is. Gideon Levy a Haaretzsokat kritizált baloldali publicistája írja, hogy Samuel Maoz nemhogy rombolná a mítoszokat, inkább építi azokat. Ilyen ellenőrzőpont ugyanis nem létezik, nincsenek csodaszép nagy totálon jól mutató ellenőrzőpontok sem Izraelben, sem máshol a világon. És valóban, megszállt területek határán, a lápba beleragadt katonai konténerekben ritkán történnek szép dolgok, a morális ingovány mindent és mindenkit áthat egy idő után. A katonai közigazgatás nem lágy foxtrott, sokkal inkább brutális pogó.
FOXTROT Trailer | TIFF 2017
A grieving father experiences the absurd circumstances around death of his son, in this latest critical reflection on military culture from Israeli filmmaker…
A Foxtrott témáját tekintve egy sok lehetőséget magában hordozó film, ami azonban a rendező Libanon című filmjével ellentétben nagyon is a felszínt kapargatja csupán. Igaz ez a színészi játékra is, habár a főszereplők tisztességgel eljátsszák a rájuk osztott szerepet, azonban hatalmas alakításokkal nem igazán találkozhatunk.
A szép metaforák, és a varázslatos operatőri munka sokat dob ugyan rajta, de egyet kell értenünk azokkal a véleményekkel, amelyek szerint Maoz úgy tesz fel nagy kérdéseket, hogy igazából nem áll szándékában mélyebben belemenni.
Giora Bejach nevét mindenképp megkell említeni. Bejach nagyszerűen adja vissza a rendező által elképzelt képi világot. Egyszerre érezzük magunkat egy valós helyszínen és közben mégis egy világon kívüli helyen.
Noha egy-egy szépen kidolgozott metaforánál mintha elkezdené azokat a bizonyos kényes kérdéseket reflektorfénybe helyezni, de aztán megáll és továbblép. Egyszerre fog sokat és keveset, egyik pillanatban az izraeli társadalom összes traumáját és kihívását megfejtené, a másikban pedig ezzel ellenkezőleg leegyszerűsíti azokat.
