műtárgy.com először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, mely nemzetközi adatbázisok és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar művészek az itthoni és a külföldi aukciókon.

Már a 2017-es kiadvány is több mint 40.000 adattal dolgozott, ezt frissítette most a műtárgy.com a 2017-2018-as aukciós adatokkal, így az alábbiakban közölt listák a hazai művészek árverési eredményeinek a legfrissebb összefoglalói, mintegy 50.000 adattal.

A NEM ÉLŐ MAGYAR MŰVÉSZEK AUKCIÓS PIACA

A nem élő magyar művészeket az utóbbi 11 év (azaz a 2008 és 2018 közötti időszak) teljes aukciós bevétele szerint rangsoroltuk.

Victor Vasarely 57A9C15F5F9B58974A22764A
Vasarely Viktor / Fotó: Thought Co

A végleges listára csak az első 50 művészt vettük fel, ez alább látható.

A Top50 nem élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2018 között

# Név 2008–2018 közötti adatok Aukciós bevétel 2018-ban (millió Ft)
Eladások száma Teljes aukciós bevétel (millió forint) Átlagos aukciós ár (forint) Az aukción szereplő tételek eladási aránya
1 Vasarely Victor 7 530 16 532 2 195 438 31% 2 168.9
2 Hantai Simon 267 11 427 42 797 048 22% 1 470.5
3 Moholy Nagy László 280 6 936 24 771 228 35% 465.3
4 Mednyánszky László 911 2 957 3 245 580 28% 162.4
5 Vaszary János 350 2 380 6 800 183 25% 82.7
6 Rippl-Rónai József 305 2 036 6 675 502 28% 364.2
7 Kádár Béla 849 1 970 2 320 769 34% 231.0
8 Aba-Novák Vilmos 193 1 757 9 103 457 26% 121.2
9 Perlrott Csaba Vilmos 247 1 446 5 853 629 18% 280.7
10 Tihanyi Lajos 76 1 268 16 687 987 18% 86.4
11 Scheiber Hugó 801 1 233 1 538 748 29% 112.1
12 Munkácsy Mihály 120 1 168 9 735 465 37% 152.0
13 Gulácsy Lajos 96 1 129 11 758 542 19% 44.7
14 Berény Róbert 110 977 8 883 246 28% 33.1
15 Márffy Ödön 236 919 3 894 673 21% 87.7
16 Batthyány Gyula 120 902 7 520 165 21% 108.5
17 Czóbel Béla 286 890 3 111 299 35% 68.4
18 Ziffer Sándor 123 865 7 033 875 20% 67.7
19 Egry József 152 856 5 633 397 25% 60.6
20 Patkó Károly 116 816 7 030 614 23% 120.7
21 Zichy Mihály 112 792 7 073 688 28% 15.5
22 Schönberger Armand 223 712 3 192 270 21% 115.9
23 Szőnyi István 315 673 2 137 149 32% 72.6
24 Szinyei Merse Pál 33 663 20 077 421 20% 6.5
25 Czigány Dezső 68 628 9 237 760 31% 135.9
26 Iványi Grünwald Béla 277 596 2 151 562 36% 73.3
27 Ferenczy Károly 40 513 12 832 090 32% 1.6
28 Bortnyik Sándor 110 509 4 626 104 34% 87.7
29 Paál László 28 483 17 238 411 38% 45.0
30 Boromisza Tibor 56 467 8 343 364 20% 89.1
31 Mattis-Teutsch János 152 466 3 067 007 32% 76.5
32 Koszta József 100 454 4 543 791 26% 53.0
33 Kmetty János 123 401 3 257 502 29% 46.1
34 Csontváry Kosztka Tivadar 2 380 190 000 000 50% 0.0
35 Csók István 125 341 2 728 862 31% 9.9
36 Ország Lili 93 319 3 425 513 15% 42.3
37 Nemes Lampérth József 23 318 13 827 565 12% 14.4
38 Csernus Tibor 97 304 3 136 399 19% 13.0
39 Fényes Adolf 96 274 2 850 429 29% 67.5
40 Id. Markó Károly 103 259 2 512 977 29% 49.0
41 Tóth Menyhért 183 253 1 384 043 30% 20.4
42 Vörös Géza 90 253 2 812 584 28% 25.2
43 Bernáth Aurél 99 251 2 539 378 31% 60.4
44 Bogdány Jakab 20 242 12 114 745 50% 4.4
45 Kernstok Károly 51 238 4 671 900 19% 14.3
46 Anna Margit 126 225 1 787 222 15% 17.2
47 Farkas István 38 213 5 606 982 37% 0.4
48 Orbán Dezső 132 206 1 559 670 34% 5.7
49 Kassák Lajos 156 200 1 282 708 35% 16.8
50 Barcsay Jenő 111 196 1 768 646 35% 10.1

 

2016-ban Hantai Simon és Moholy Nagy László művei szerepeltek különösen erősen az aukciókon, újabb árrekordokat produkálva.

2017-ben és 2018-ban a magyar művészek aukciós eredményei konzisztensen csökkentek, elsősorban azért, mert a londoni és New York-i aukciókon ezekben az években kevés kiemelkedő árú magyar műalkotás fordult elő.

Ezek körül is Moholy Nagy aukciós forgalma esett a legnagyobbat, ami 2016-ban 1,8 milliárd forint volt, 2018-ban viszont csak 465 millió forint.

Nem fogod elhinni, mennyit adtak ezért a Rippl-Rónai József-festményért

A BÁV kétnapos árverésén, november 13-án és 14-én összesen 380 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Rippl-Rónai József népszerű kukoricás korszakából való Kékruhás lány virágos kalapban című festménye a BÁV aukcióinak történetében rekordáron, 75,6 millió forintért kelt el. A kép kikiáltási ára 60 millió forint volt.

2018 legdrágább magyar műalkotása Hantai Simon M.C.7 (Mariale) című műve lett, amit a Sotheby’s Párizs 648 millió forintért adott el.

AZ ÉLŐ MAGYAR MŰVÉSZEK AUKCIÓS PIACA

A Top20 élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2018 között

# Név 2008–2018 közötti adatok Aukciós bevétel 2018-ban (millió forint)
Születési év Eladások száma Teljes aukciós bevétel (millió forint) Átlagos aukciós ár (forint) Az aukción szereplő tételek eladási aránya
1 Reigl Judit 1923 37 798.3 21 576 051 24% 230.1
2 Lakner László 1936 54 102.1 1 891 641 33% 15.3
3 Ackermann Rita 1968 23 77.6 3 373 209 39% 31.1
4 Molnár Vera 1924 53 68.3 1 288 177 54% 8.1
5 Bak Imre 1939 47 50.9 1 082 200 36% 9.9
6 Váli Dezső 1942 49 50.5 1 030 114 18% 5.0
7 Nádler István 1938 54 43.6 807 009 43% 4.4
8 Fehér László 1953 43 43.1 1 001 581 32% 10.0
9 Keserü Ilona 1933 19 36.1 1 899 984 17% 2.2
10 Fajó János 1937 65 27.0 415 532 54% 2.4
11 Tót Endre 1937 27 20.6 761 300 21% 4.1
12 Konkoly Gyula 1939 9 19.9 2 210 000 31% 1.1
13 Maurer Dóra 1937 34 19.6 577 703 23% 9.8
14 Konok Tamás 1930 59 17.7 299 890 50% 4.5
15 Nyári István 1952 4 12.8 3 200 000 20% 0.0
16 Szűcs Attila 1967 2 9.2 4 577 350 33% 0.0
17 feLugossy László 1947 24 9.1 377 163 51% 6.6
18 Földi Péter 1949 15 8.9 591 800 38% 3.4
19 Bukta Imre 1952 15 5.6 373 867 35% 1.4
20 Haraszty István 1934 10 4.6 459 230 50% 0.8

 

Az élő magyar művészek aukciós piacát egyértelműen Reigl Judit dominálja, aki a TOP20 lista legidősebb szereplője is. 2008 és 2018 közt az ő eladásai ennek a piacnak több mint a felét tették ki. 2018-ban Reigl különösen sikeres évet zárt, mivel 3 alkotása is 60 millió forint feletti áron lett leütve.

David Hockney a legdrágább élő művész, leghíresebb műve 27 milliárd

Jól teljesített a New York-i műtárgypiac a kulcsfontosságú novemberi időszakban. Az eredmények alapján a legtöbb megfigyelő a tavalyi évhez képest többletet mutató zárást jósol 2018-ra. Ebben jelentős szerepet játszott az áprilisban elhunyt Barney A. Ebsworth gyűjteményének elárverezése, melynek összértéke elérte a 323 millió dollárt.

A már nem élő magyar művészek piacával szemben, az élő alkotók aukciós piaca 2018-ban is növekedni tudott, elsősorban Reigl Judit és Ackermann Rita erős eredményeinek köszönhetően. Ackermann Water Lilies in Chalk V című műve 2018 szeptemberében 29 millió forintért kelt el, ami az alkotó személyes akciós rekordját is megdöntötte.

Az átlagárak vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a művek között gyakran grafikák (egyedi és sokszorosított) is szerepelnek, amelyek csökkenthetik az árakat.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy az élő művészek esetében kiemelten fontos csatorna a galériás értékesítés, ezek az adatok azonban a legtöbbször nem publikusak, ezért a galériás eladásokról nincs átfogó adatbázis.

A top 20 élő művész teljes aukciós bevétele 2008 és 2018 között (millió Ft)

0005
Top20 Élő Művész / Fotó: Műtárgyak

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.