György Péter legfrissebb, Az ismeretlen nyelv című könyvét mutatták be április 23-án a Nemzeti Könyvfesztiválon. A szerzőt Szilágyi Zsófia irodalomtörténész és Takáts József eszmetörténész kérdezte többek között a könyvben helyt kapó tanulmányok megszületésének körülményeiről, az elemzett, 1948 és 1960 között keletkezett magánéleti levelezések, jegyzőkönyvek, beszédek anyagainak összegyűjtéséről, valamint a kommunista nyelvhasználat kutathatóságának módszertani megfontolásaival kapcsolatban.

A beszélgetést Takáts József nyitotta meg, aki röviden ismertette Az ismeretlen nyelvet.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Öt nagy egységből áll ez a dokumentumközlő kötet, viszont ezek nem teljesen esettanulmányok vagy dokumentumközlések, hanem, ahogyan a szerző megfogalmazza: »újrajátszások«, »színrevitelek«. Egykor megejtett emberi kapcsolatok, események »újrajátszása« tehát az írások tétje – mondta el. A kötet főcímében hivatkozott ismeretlen nyelv, amely összekapcsolja a kötet írásait, a kommunista beszédet, nyelvhasználatot takarja, amelyet a magyar nép 1945 után megismert, és egy idő után kénytelen volt részben vagy teljesen elsajátítani. Ennek az ismeretlen nyelvnek és az emberek saját, mindennapi nyelvének az összekeveredéséről és feszültségéről szól valamennyi írás – akár magánéleti, akár egy közéleti dokumentum esetében[/perfectpullquote]

– összegezte Takáts József.

A felkonferálást követően Szilágyi Zsófia vette át a szót, aki elsőként Az ismeretlen nyelvben feldolgozott szövegek összegyűjtésére, valamint a szerző azon érdeklődésére kérdezett rá, mely a nyilvánosságban és a magánéletben használt nyelvek közötti különbségre irányul. Ezzel kapcsolatban elevenített fel György Péter Sántha Kálmán Kossuth-díjas orvos történetét.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Sántha Kálmánt ugyanaz érte el, mint megannyi embert a Rákosi-korszakban: szembesültek azzal, hogy a kommunisták magyarul beszélnek velük, de azt a nyelvet nem könnyű érteni. Zavarba ejtő, mondhatni, traumatikus tapasztalat, hogy az embertől az anyanyelvén olyan dolgokat kérdeznek, olyan mondatokat várnak el, amiknek nagyon bonyolult politikai előtörténetük, hátterük van, és valóban nem lehet érteni   [/perfectpullquote]

– válaszolta.

Takáts József rátért a kötet leghosszabb szövegére, amely az 1950-ben lezajlott ortodox és neológ izraelita hitközség egyesítő kongresszusáról készült jegyzőkönyv és annak az elemzése. Takáts felhívta a figyelmet arra, mennyire hátborzongató az, hogy ez az esemény sokatmondó formális és tartalmi egyezéseket mutat egy 1935-ben tartott, hasonló célkitűzéssel rendelkező összejövetellel, melynek jegyzőkönyvére György Péter rendre hivatkozik (ide tartozik például a felállva tapsolás az akkori nép vezetője nevének elhangzásakor, majd távirat megfogalmazása az ő számára). A kérdésre, hogy mely célt szolgált ennek a párhuzamnak a felállítása, György Péter a magyarországi zsidóság identitásképződésének XX. századi alakulástörténetét vázolta fel néhány mondatban. Központi tézisét arra alapozta, hogy 1935-re a magyar izraelita hitközség emancipációs jogköre elfogyott – az identitás megteremtéséhez szükséges politikai intézményrendszer megszűnni látszott.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] 1950-re világossá vált – és ezért is volt a célom az, hogy ez a két kongresszus egymás mellett álljon –, hogy a történelem eggyé »gyömöszölte« az ortodox és a neológ felekezeteket   [/perfectpullquote]

– mondta György.

Szilágyi Zsófia tovább boncolgatta a kötet legnagyobb részét kitevő jegyzőkönyvi elemzést, és arra kérdezett rá, hogy nem lehetett volna-e ebből egy különálló – a magyarországi zsidóság nézőpontjából megírt – kötetet megírni. György Péter válaszában kitért arra, hogy nem rendelkezik történészi érdeklődéssel, a különböző dokumentumelemzésekbe is épp olyan szinten ment bele, hogy láthatóvá váljon a „közös élmény és a nyelv viszonyrendszere” a kommunista Magyarországon.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Nem szerettem volna, ha a könyvem csupán a magyarországi zsidóság XX. századi történetét vázolja fel ebből a szempontból, mert azt gondolom, hogy minden egyes emberrel, zsidókkal és nem-zsidókkal egyaránt ugyanaz történt   [/perfectpullquote]

– mondta el.

Megtudhattuk Takáts kérdése révén, miért éppen egy két fiatal kommunista, 1948-as szerelmi levelezésével nyit a kötet: György Péter úgy látta, hogy az ebben és más, hasonló levelezésekben nyilvánul meg a leginkább a kommunista nyilvánosságbeli és a magánéleti nyelvhasználat kettőssége.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Amikor bizonyos emberek belekeverednek a kommunizmusba, akkor az fölzabálja a magánéletüket, és nagyon nehezen keverednek ki belőle. Ez az ember csoport pedig, ha úgy tetszik, kihalófélben van Magyarországon   [/perfectpullquote]

– tette hozzá.

Szilágyi Zsófia kérdésére, amelyben arra volt kíváncsi, hogy a szerző mennyiben látja leletmentésnek legfrissebb kötetét, abbéli reményeit fejezte ki, hogy írásai előbb-utóbb megteremtenek egyfajta nyilvánosságot, melynek során ezeket a kiadatlan, felhalmozott dokumentumokat a későbbiekben igyekeznek majd továbbgondolni, elemezni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Azt remélem ettől a kötettől – és ez így válik igazán leletmentéssé –, hogy teremt majd egy olyan nyilvánosságot, amitől majd elkezdenek ezek a dokumentumok megjelenni. Hiszen olyan lelet-együttesekről van szó, amik megváltozathatják a magyar történelem fogalmát, illetve a beszédmódot, amellyel, például a magyar történelemről, az 50-es évekről, vagy akár a terrorról beszélhetünk   [/perfectpullquote]

– fűzte hozzá.

Szóba kerültek továbbá a kötet, az általa közölt dokumentumok morális szempontú kérdései, hiszen a közölt szövegek szerzői, az idézett jegyzőkönyvek résztvevői között többen besúgók is voltak. Az is felmerült kérdésként, hogy mindehhez hogyan viszonyuljon az olvasó, milyen ítéletet hozzon adott esetben, hiszen Az ismeretlen nyelv elemzői nyelve kihátrál ebből a kontextusból. Különböző anekdoták is előkerültek egyes dokumentumok megszerzésével kapcsolatban, valamint – a különböző szóbeli közlésekkel kapcsolatban – az írásos és a szóbeli emlékezet közti átjárás lehetőségei is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Hogy ha a magyar izraelita hitközségnek lesz valaha is szerkesztett, nyilvános története, akkor szembe kell nézniük azzal, hogy mit tettek, hogyan viszonyultak az egyetemes történelemhez a XX. században, és ha ez a könyv segít nekik ebben, az jó   [/perfectpullquote]

– foglalta össze gondolatait György Péter. – Ez egy poszt-holokauszttörténet, elég kísérteties, mint egy élő múzeum vagy színház. Ez egy lezáratlan történet marad.