A József Attila Kör és a KULTer.hu által immár hatodik alkalommal megrendezett KULTOK 2017. október 13–14-én is hű marad eddigi törekvéséhez, hogy fórumot teremtsen a különböző tudományterületek, intézményrendszerek és művészeti ágak találkozásához.

Az idén ismét a MODEM-ben tartott konferencia egy az előző évek eltérő hívószavai ellenére is mindvégig közös kapcsolódási pontot, a kritikai műveleteket állítja a reflexiók központjába.

A Metakritika című tanácskozáson az eltérő szakmai és intézményes hátterű előadók kérdeznek rá a kritika kulturális és tudományos életben betöltött szerepére, arra, hogy mit jelent a tudásközvetítés és -szervezés ezen formája az eltérő diszciplínák önértelmezése, működésmódja és folytonossága szempontjából.

Ekként közelítve hozzájuk a teoretikus kérdésfelvetéseknek, szubkulturális jelenségeknek, életműveknek, zsánerirodalmi, képzőművészeti és színházi példáknak eddig talán kevésbé tárgyalt problémái is felszínre kerülnek.

A szervezők bíznak benne, hogy a KULTOK szereplői által képviselt kreatív szellemiség és problémaérzékenység garanciája lesz az előző évekhez hasonló termékeny vitáknak, és a szakmai előadásokat követően a konferencia témájához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetések és kísérőprogramok ezúttal sem maradnak el.

2017. október 13.
A KRITIKA HELYI ÉRTÉKEI

13:30 (multimédia-terem)
MEGNYITÓ
Gaborják Ádám (elnök, József Attila Kör)

14:00 (multimédia-terem)

MEGKÖZELÍTETT TÁVLATOK
ELŐADÁSOK A KRITIKÁRÓL
Szekcióelnök: Visy Beatrix

Balogh Gergő (doktorandusz, ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola)
A magyar irodalomkritikai mező 2010 után

Az előadás célja áttekintést nyújtani a 2010-es évek át- és újrastrukturálódó kritikai nyilvánosságáról, fórumairól, intézményeiről és szereplőiről. Egy ilyesfajta összefoglalás megkerülhetetlen, amennyiben értelmezni szeretnénk a magyar kritikaírás jelenlegi állapotát, meg szeretnénk érteni, milyen korlátai és milyen lehetőségei vannak az irodalomkritikát meghatározó diszkurzív térnek. Mind a kritikaírás mediális környezetét illető változások, mind pedig az időközben megjelent új kritikusgeneráció feltűnésének ténye reflexiót sürget.

Pataki Viktor (doktorandusz, ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola)
Ítélni és ítéltetni

Az előadás az irodalomtudományos szakkritika napjainkban betöltött szerepére, irányaira és lehetőségeire kíván reflektálni, kifejezetten kapcsolódva ezzel a konferencia címéhez és célkitűzéséhez, a metakritika jelenségének vizsgálatához. Az irodalom- és kultúratudományi diszciplínán belül a teoretikus kötetekről, a kézikönyvekről és tanulmánygyűjteményekről történő kritikai véleményalkotás jelenlegi és lehetséges pozíciói, módszerei, távlatai, valamint a szakkritika tereit alakító és meghatározó dilemmák jelölik ki a kérdezés és vizsgálódás irányait. Az előadásban a metakritika alakulástörténetének és legmeghatározóbb pontjainak figyelembevételével a „kritikaírás hasznáról és káráról”, a tudományos diskurzusban betöltött szerepéről is szó lesz.

Bárány Tibor (egyetemi adjunktus, BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszék)
Kritikusok vagy véleményvezérek? – Eltérő/hasonló értelmezői gyakorlatok különböző irodalmi szcénákban

A magyar irodalomkritika egyik széles körben elfogadott, hallgatólagos módszertani előfeltevése szerint a pusztán „szórakoztatás” céljából íródott, jól ismert zsánerkódokat alkalmazó művek köré szerveződött (szubkulturális) olvasótáborok tagjai nem tartanak igényt a kritika értelmező tevékenységére. Továbbá az esztétikai értékelés folyamata körükben kimerül abban, hogy az olvasótáborok véleményvezérei megállapítják a kérdéses mű hasonlóságának mértékét a műfaj nagy becsben tartott „klasszikusaihoz”. Ezzel szemben a „valódi” szépirodalom intézményes közegében kifinomult viták zajlanak, amelyek során a „hivatásos” olvasók – mint a közösség megbízásából tevékenykedő autonóm individuumok – nyilvánosan megvédik saját értelmezésüket és értékítéletüket. Rövid előadásomban egy esettanulmányt fogok bemutatni: részletesen megvizsgálom egy regény „hivatásos” és „naiv” recepcióját – azaz a könyvről szóló, online és papíralapú kulturális lapokban megjelent irodalomkritikai szövegeket, valamint az olvasó bloggerek regénnyel kapcsolatos bejegyzéseit. (Jessie Burton műve, A babaház úrnője a Libri Kiadó és a JAK közös világirodalmi sorozata, az ArtPop első köteteként jelent meg, és tudatosan a legszélesebb olvasótábort kívánta megszólítani: a zsáner kedvelői mellett az „igényes szépirodalom” olvasóit is.) Amellett fogok érvelni, hogy a „hivatásos kritikusok” és az „olvasó bloggerek” megközelítése – első pillantásra talán meglepő módon – ebben az esetben lényegében nem különbözött egymástól: az egyes szerzők hozzávetőleg ugyanazokat az értelmezői technikákat alkalmazták, és nagyjából ugyanazokat az állításokat fogalmazták meg a regénnyel kapcsolatban; függetlenül a szövegek stilisztikai megformáltságának különbségétől. Mindez komoly kérdéseket vet fel a „zsánerirodalom” „szubkulturális nyilvánossága” és a nagyközönséget megszólító hivatásos irodalomkritika különbségére vonatkozó hagyományos elképzelés érvényességével kapcsolatban.

Sepsi László (szerkesztő, Műút portál)
A zsánerkritika határai

A populáris irodalom kritikája azóta ugyanazokat a köröket futja, hogy megjelentek az első elítélő recenziók a tizennyolcadik század végének gótikus regényeiről. Habár a posztmodern kultúrával kapcsolatos közhelyek egyik legfontosabbika, hogy leomlanak, elmosódnak és „kirojtosodnak” a különböző paradigmák közti határok, elmondható, hogy a kategóriák teljes felszámolódása nemhogy nem következett be, hanem eleve utópisztikus elképzelés. Ennek okát abban látom, hogy mivel a műfaji megkülönböztetéseket és a hozzájuk kötődő befogadói identitásmintázatokat (ízléskultúrákat) a kapitalista piaci berendezkedés hívta életre, ezek csak abban az esetben tűnhetnek el, ha kultúrafogyasztásunk és termelésünk radikálisan megváltozik – függetlenül attól, hogy esztétikailag mennyire közeledtek egymáshoz a különböző szövegek. Mindezt az teszi a Metakritika konferencián is relevánssá, hogy a magyar irodalmi közéletben, az utóbbi években, ha nem is átütő erővel, de többször felbukkant annak kérdése, hogy milyen viszonyulások képzelhetőek el a kortárs zsánerirodalommal, és főképp annak hibrid formáival. Előadásomban egy olyan ajánlattételre törekszem, melynek alapja a reflektált viszony kulturális kategóriáink praktikus funkcióival, túllépve az előzetes értéktulajdonítás és szegregálás meddő kritikai gyakorlatán.

15:15
KÁVÉSZÜNET

Lőrincz Csongor (tanszékvezető egyetemi tanár, Humboldt Egyetem, Magyar Irodalom és Kultúra Tanszék)
„Kommentár” és „kritika” Walter Benjaminnál

A „metakritikai” kérdésirány egyik fontos fogalmi-szemléleti támasza lehet Walter Benjamin megkülönböztetése „kommentár” és „kritika” között. Benjamin már disszertációjában is a romantikus műkritika fogalmát tárgyalta, következő hosszabb írása, A német szomorújáték eredete módszertani nyitányaként fogalmazza meg az említett különbségtételt. A két terminus, lényegében olvasási stratégiák fedőnevei, elkülönítésének alapja nem annyira technikai jellegű, mint inkább az igazságfogalomban gyökerezik. Az előadás a kétfajta olvasásmód megkülönböztetésének már önmagában is kritikai műveletét próbálja nyomon követni.

Lapis-Lovas Anett Csilla (doktorandusz, DE BTK Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola)
JuLit – Ifjúsági regények recepciója német nyelven

Német nyelvterületen számos szakfolyóirat létezik a gyerek- és ifjúsági irodalom iránt érdeklődő kutatók, tanárok számára: ilyenek például az 1001Buch, a bécsi Institut für Jugendliteratur lapja, a JuLit, melynek kiadója a müncheni Arbeitskreis für Jugendliteratur, vagy a Schweizerisches Institut für Kinder- und Jugendmedien Buch&Maus című periodikája. Ezek a lapok rendszeresen közölnek akár tanulmány értékű recenziókat is, melyek a művek irodalomórai használatában is orientációként szolgálhatnak. Előadásomban azt vizsgálom, milyen irodalomtudományi irányzatok és kérdezésmódok felől közelítenek a kritikák a művekhez, és hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy az ifjúsági irodalom elnyerje helyét a szakmai diskurzusokban is.

Nagy Csilla (szerkesztő, Irodalmi Szemle)
Kortárs „szlovákiai magyar” irodalomkritika – létezik vagy sem?

A „szlovákiai magyar” irodalom elkülönítése elsősorban nem esztétikai kérdés: a rendszerváltás után induló írógeneráció képviselői legtöbbször kevésbé kötődnek a (cseh)szlovákiai magyar költészet korábbi tradícióihoz, mint a „magyarországi magyar irodalom” különböző irányzataihoz és trendjeihez. Némi distanciával ugyanez elmondható a kortárs „szlovákiai magyar” irodalomkritikáról is: a kritika nyelve, beszédmódja, szempontrendszere rendszerint nem mutat a térségre jellemző sajátosságokat. Azonban mind az ún. szlovákiai magyar irodalom, mind pedig az ún. szlovákiai magyar irodalomkritika elsődlegesen a topográfiai kondíciói és intézményrendszere alapján körülírható, regionális közegben valósul meg, szükségessé téve ezzel a regionális kánon fogalmának használatát, valamint a regionális irodalomkritika létezésére való rákérdezést.

Mizser Attila (tanszékvezető egyetemi adjunktus, Eszterházy Károly Egyetem; főszerkesztő, Irodalmi Szemle)

Önreprezentáció és antológiakultúra a kortárs „szlovákiai magyar” irodalomban
A „szlovákiai magyar irodalom” önreprezentációjának egyik meghatározó aspektusa az ún. antológiakultúra: a térség irodalmának generációs csoportosulásai a rendszerváltást követően egy-egy antológia szerzőgárdájaként jelentkeztek, a válogatáskötetek pedig nemcsak irodalomszociológiai, de esztétikai szempontból is képet adtak a régió irodalmának alakulásáról. Az elmúlt évtizedben azonban a nemzedékiség előtérbe helyezése helyett a „szlovákiai magyar” irodalmi közösség egészének bemutatása vált hangsúlyossá. Az évente egyszer megjelenő Szlovákiai magyar szép irodalom antológia kritikai viták tárgya, mert bár a regionális irodalom és a regionális értékek általános bemutatását célozza, paradox módon nem teszi lehetővé a régión belül megmutatkozó sokféleség, nyitottság és plurális értékstruktúra felmutatását, hanem a homogenizálás gesztusával, a hangsúlyok kijelölésének elkerülésével éppenséggel elfedi a valós tendenciákat.

16:45
KÁVÉSZÜNET

17:00 (multimédia-terem)
HOL TART A MAGYAR (MŰ)KRITIKA? – KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS A HAZAI KRITIKAI ÉLET DILEMMÁIRÓL
Vendégek: Nagy Gergely (főszerkesztő, ArtPortal), Csáki Judit (főszerkesztő, Revizor), Balogh Endre (főszerkesztő, prae.hu), moderál: Veress Dániel (szerkesztő, Sic Itur ad Astra, Apokrif)

19:00 (előtér)
SZABÓ BENEDEK ÉS FEHÉR RENÁTÓ ZENÉS IRODALMI ESTJE
A generációs élményeket rendre öniróniával feldolgozó Szabó Benedek és a Galaxisok frontembere, valamint a közéleti kérdésekkel is aktívan foglalkozó Zelk Zoltán-díjas költő a Rájátszás keretében már szerepeltek együtt a PIM belső udvarának színpadán, de duóban most először mutatkoznak be a közönség előtt.

20:00
VACSORA

2017. október 14.
KÉPLÉKENY ARC(ULAT)OK

10:00 (multimédia-terem)
IDENTITÁSLEHETŐSÉGEK
ELŐADÁSOK A KRITIKÁRÓL
Szekcióelnök: Balázs Imre József

Zelei Dávid (sorozatszerkesztő, Horizontok; szerkesztő, Lazarillo Hispanisztikai Portál)
Írható-e kritika egy naplóról? – Király István naplóinak recepciójáról
Irodalom-e egy napló? Ha igen, írható-e róla ugyanolyan kritika, mint egy memoárról, non-fictionről vagy esetleg egy elbeszélő prózai műről? Lehet-e hozzá nem etikailag viszonyulni? Mi a szerepe egy ilyen kritikában a kritikus életkorának és a személyes érintettségnek? Elválik-e műfajilag a recepcióban a tárca, publicisztika és recenzió, kritika? Előadásomban elsősorban Király István naplóinak tágabb fogadtatásán keresztül próbálom a műfaj irodalmi és kritikai határhelyzetét boncolgatni.

Visy Beatrix (irodalomtörténész, Országos Széchényi Könyvtár)
Kritikusmaszkok: bába, kánonalkotó, sértett esztéta – Balassa Péter kritikusi, irodalomtörténészi szerepeiről

Balassa Péter sok szempontból és sok értelemben egyedülálló alakja a magyar irodalomnak. Kritikusi, irodalomtörténészi, közéleti-moralizáló attitűdjei, szerepkörei nemcsak életében voltak nagy hatással az irodalmi életre, hanem alakjának és tevékenységének öröksége, hatása a mai napig érezhető. Halála után 20 évvel érdemes rátekinteni különböző szerepeinek – időbeli – alakulására, feladatvállalásainak, küldetéseinek esztétikai, morális karakterére, és mindezek (esetleges) kudarcaira, Balassa írásaiban megmutatkozó belső vívódásaira, meghasonlásaira. Nemcsak az idő távolságot, rálátást biztosító távlata, másfajta befogadói tekintete felől lehet ez érdekes, fontos, hanem pályatársainak, tanítványainak ma élő, tevékenykedő közege, tehát a kortárs kritikai élet számos résztvevője miatt is, akiknek mentalitásából, írásaiból nem tűntek el nyomtalanul Balassa észjárásai és formái.

Csanádi-Bognár Szilvia (doktorandusz, ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola)
„Tisztára mai produktum” – Az önkonstrukció és a kritika szerepe Csontváry elfogadtatásában

Előadásomban vázolni szeretnék néhány érvelésmódot, amelyek lehetővé tették a 20. század első évtizedeiben a modern művészet szakmai, illetve szélesebb körű elfogadását. A példám Csontváry este, akinél a művész és a kritikusok fogalomhasználatában ellentétes törekvés figyelhető meg. Míg Csontváry a romantikus zsenielméletek aktualizálásával és a pictor doctus képének hangsúlyozásával próbált a művészeti szcénában magának helyet biztosítani, a kritikusok egy része a naiv és a primitív fogalmának átértelmezésével keresett helyet számára. A kérdésem arra irányul, hogy e két törekvés vajon a művek többletértékét miben jelölte meg? A vizsgálat módszerét tekintve amellett érvel, hogy az esztétikai fogalmak változásának és kritikai továbbélésének története a kultuszkutatás nélkülözhetetlen összetevője. A szélesebb körű kutatás Kritikus távolságtartás és képzőművészeti kultuszteremtés munkacímmel a Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíj keretében zajlik.

Weiner Sennyey Tibor (főszerkesztő, DRÓT; irodalmi szerkesztő, Csillagszálló)
Hamvas kritikája, avagy senki sem ismerheti igazán a Bélát

Hamvas Béla életművének recepciója valójában csak most, a XXI. század elején kezdődhet(ne) meg, hiszen egészen a rendszerváltásig a munkái csak töredékekben, részletekben, problémás másolatokban voltak elérhetők. Az elmúlt 25 évben is lassan, évről évre, darabonként jelentek meg a fontosabb művek. Igaz, az életmű sarkosabb kijelentéseinek kritikája már a szerző életében megkezdődött, és az ott elhangzott – sokszor nem éppen előítélet-mentes – bírálatok mindmáig közhelyként élnek, annak ellenére, hogy a munkásságát teljességében csak mi ismerhetjük. Ilyen közhelyek, hogy Hamvas tesz a természettudományokra, ezoterikus, sznob, keletieskedő, misztikus, fasiszta, felületes, közepes író és rossz filozófus stb. – mind-mind a kortársak ítéletéből fakadnak, amelyek (tekintve, hogy Hamvas Lukács György kritikája után 1948-tól halálig nem publikálhatott) az életmű részleteire vonatkoztathatóak, semmiképpen sem az egészre. Ennek ellenére érdemes őket megvizsgálnunk. Hamvas Béláról az első kritikát Németh László mondta ki, majd pedig a fontosabbakat Lukács György és Szentkuthy Miklós. Mindhármuk kijelentéseit szorosan olvasva jutunk el egy árnyaltabb Hamvas-képhez. Vitáik nem csak az akkori korról árulnak el sokat, hanem napjaink irodalmi ökölharcaira és kanonikus árkaira is nagy hatással vannak. Az erről való nyílt beszéd, metakritika feloldozó erejű lehet.

Hutvágner Éva (doktorandusz, ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola)
A kritikafogadás gyakorlata a színházban és az irodalomban

Előadásomban a színházkritika és az irodalmi kritika közötti különbségeket tárgyalom. Témám a diskurzus egy különleges szeletére, a megírt kritikára adott alkotói reakciókra vonatkozik: miként értelmezi és építi be a színházi alkotó és miként az író, költő önértelmezésébe, médiajelenlétébe a kritikusok véleményét, írásait? Előadásomban így intézménytörténeti és alkotáslélektani kérdéseket kívánok érinteni kortárs példák alapján. Előzetes tézisem a színházkritikában kialakult „kritikusellenes” hangulatot kívánja szembeállítani az irodalomkritika gyakorlatával.

Nemes Z. Márió (egyetemi adjunktus, ELTE BTK, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Esztétika Tanszék)
A pszeudo-személyes mező

Előadásomban a kortárs költészet utóbbi 15 évének egy lehetséges tipológiáját próbálom bemutatni. Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetében a magyar posztmodern-recepció állítólagos homogenitását próbálja megtörni azzal, hogy az elméleti mátrixot három, egymással több ponton (el)keveredő „stratégiára” bontja föl. A három stratégia a következő: (1.) „korai”, (2.) „areferenciális” és az (3.) „antropológiai posztmodern”. Az antropológiai posztmodern koncepcióját a kétezres évek költészeti mozgásaira vetítve azt láthatjuk, hogy kialakul egy pszeudo-személyes mező, melyen belül elkezdenek artikulálódni az identitásköltészetek új formái. Ebben a mezőben a színrevitel tétje elsődlegesen az identitás potenciális szereplehetőségekben való szétírása és formalizálása, ugyanakkor a szerepek „képalkotási tervének” (Helmuth Plessner) forrásai között egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a különböző (auto)biográfiai és extra-poétikai kontextusok. A mező többféleképpen tagolható ugyan, de előadásomban egy olyan kiterjedésként vázolom fel, melynek szélső pólusait az antropomorfizáció és dezantropomorfizáció mentén tudjuk elkülöníteni.

12:00
EBÉDSZÜNET

13:30 (multimédia-terem)
KÖZÖS TEREK, VÁLASZUTAK
ELŐADÁSOK A KRITIKÁRÓL
Szekcióelnök: Zelei Dávid

Takács Dalma (szerkesztő, KULTer.hu)
Kritika a kritikusságról

Előadásomban a punk szubkultúra és a többségi társadalom egymással szembeni kölcsönösen kritikus pozícióit vizsgálom. A punk önkifejezési eszközeinek, szimbolikájának, véleménynyilvánítási formáinak elemzésével próbálom feltárni, hogyan vált e szubkultúra számára a kritikusság önmeghatározássá, és hogy ez miként függ azoknak a csoportoknak a kritikai visszacsatolásaitól, amelyekkel szemben pozícionálja magát. A punk példáján keresztül igyekszem közelíteni a szubkulturális mozgások pontosabb megértéséhez is.

Balázs Imre József (egyetemi docens, BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézet)
A kritikaműfaj interferenciái az online térben

Az online nyilvánosság „demokratikus” jellege a kritika műfajait hasonló módon befolyásolta az elmúlt évtizedben, mint minden más nyilvános véleményalkotást. A kommentek és Facebook-viták hatására a kritikusi autoritás jellege és a kritika funkciói egyaránt alakultak. Az előadás az irodalomkritika online térben való metamorfózisainak tendenciáira, más szövegtípusokkal kialakuló interferenciáira és eddig kevéssé kiaknázott lehetőségeire figyel, a kortárs zenekritikával és filmkritikával kialakítható analógiákat is számba véve.

Váradi Nagy Péter (szerkesztő, KULTer.hu)
Csak tiszta forrásból? – A magyar online filmkritika problémái

A megváltozott médiafogyasztási szokások átalakították a filmkritika helyzetét is. Kihívások és problémák az online világban: kattintásvadász bulvártartalom az Origo Filmklubnál, súlytalan Cinematrix az Indexen. Hogyan hat az online magyar filmkritika minőségére a számtalan filmes oldal és blog, ahol sokan lelkesedésből, másodállásban, mindenféle előképzettség nélkül írják a filmkritikákat? Ezen a palettán hol helyezkednek el és milyen hátrányok érik a kultúrportálokat? Merrefelé haladunk?

Nagy Gergely (főszerkesztő, ArtPortal)
Nulla négyzetméter – A kortárs magyar műkritika és helyzete

A hazai képzőművészeti kritika (műkritika) nem áll jól. Ennek több oka is van – és ezek az okok összefüggéseket mutatnak. A közeg meglehetősen reflektálatlan, de ez nem alapattitűd, hanem inkább a bénultság jele. Kevés a felület, amelyen kommunikálni lehet, ahol kritikák jelenhetnek meg, közönségesen: kevés a folyóirat és kevés a napilap, amelyben van még kultúra rovat. A létező orgánumok egy része pedig úgy ír, mintha egy teljesen problémátlan közegről volna szó, ahol gond nélkül jönnek létre a kiállítások és a művészi teljesítmények. Mintha nem állt volna minden a feje tetejére. Közben a szcéna a létéért küzd: összeomlott az intézményrendszer, partvonalra szorult a kritikus művészet és a művészeti kritika is. A másik ok a tisztázatlan pozíciókból fakad. Az intézmény sokszor nem intézmény, a kiállítás nem kiállítás, a művész nem művész. Az intézmény sokszor csak fedőtevékenység, a kiállítás kényszerek eredményeként sikerül úgy ahogyan, a művész pedig – szintén kényszerből – több minden együtt: fundraiser, kurátor, alkotó, kiállító, kommunikátor és közönség. A kritikus pedig nehezen tudja eldönteni, miről beszéljen. A helyzet lehetetlenségéről, katasztrófájáról vagy egy konkrét kiállítás konkrét minőségéről? Mindezek ellenére: van kortárs képzőművészet és van kortárs képzőművészeti kritika. Csak jelenleg gettóhelyzetben. Innen kellene kitörnie.

Horváth Márk és Lovász Ádám (alapító szerkesztők, Absentology Műhely)
Posztapokalipszis és metakritika – az antropocén regény és annak diszkurzív határai

Az antropocén mint geológiai korszak válaszút elé állítja a kritikát. Egy olyan metakritika ez, amely az ember határain túlmutat. Előadásunkban egy poszthumán kritika körvonalait rajzoljuk fel Timothy Morton hipertárgy elmélete és szépirodalmi példák alapján. Adam Trexler szerint a regény mint műfaj kiválóan alkalmas az antropocén következményeinek regisztrálására. Az olyan posztapokaliptikus regények, mint Paul Auster In the Country of Last Things, Colin Whitehead Zone One vagy Don DeLillo White Noise című művei a hipertárgy átható jellegére hívják fel a figyelmet. Ugyanakkor Trexlerrel szemben azt is felvethetjük, hogy még a legrealistább regény sem képes egészen magába foglalni az antropocént mint hipertárgyat.

15:15
KÁVÉSZÜNET

15:30 (multimédia-terem)
TEST–TÉR–MOZGÁS – KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS A STATIKUS ÉS DINAMIKUS, AZ ÉPÍTETT ÉS ORGANIKUS STRUKTÚRÁK KRITIKAI MEGÍTÉLÉSÉRŐL
Vendégek: Fodor Péter (egyetemi adjunktus, DE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék), Berta Erzsébet (egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem), Nemes Z. Márió (egyetemi adjunktus, ELTE BTK, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Esztétika Tanszék), moderál: Moise Gabriella (egyetemi tanársegéd, DE BTK Angol-Amerikai Intézet, Brit Kultúra Tanszék)

17:00 (2. emeleti kiállítótér)
TÁRLATVEZETÉS

Nagy Gabriella képzőművész és Szoboszlai Lilla muzeológus tart tárlatvezetést A végtelenbe és tovább című kiállításon, ahol a debreceni születésű művész a tájképfestészeti tradíció felfrissítésével kísérletezik, antropomorfizált állatalakjai pedig olykor a közéleti történésekre reagáló allegorikus reflexiónak is tekinthetőek.

18:30
VACSORA

19:00 (előtér)
BANZAJ #21

Az experimentális zenei sorozat keretében a legkülönfélébb műfajok, a legkísérletezőbb hazai és külföldi zenekarok tűnnek fel alkalomról alkalomra, ezúttal a dubé, a szintipopé, majd a diszkópunké lesz a főszerep – a Zion’s Fiction-, a Flexible Juice– és a Halál;orgazmus-koncerteknek köszönhetően.

—

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. október 13-14.

Helyszín: MODEM, Debrecen

Jegyár: Ingyenes