Mágikus nyulak
Ellentétben az itthon is népszerű Bugs Bunny, azaz Tapsi Hapsi figurájával, az amerikai popkultúrában szereplő nyulak nem mindig aranyos kisállatok. Elég a Richard Kelly által rendezett Donnie Darko rémálomszerű nyúl-ember hallucinációjára gondolnunk. Nyomasztó példa lehet még a nyúlfejű karakterek látványa David Lynch Inland Empire című filmjében.
Mona Awad sem éppen a gyermekek kedvéért húzza elő a nyulat írói kalapjából, hanem azért, hogy könyvének diáklány-boszorkányai ifjú James Deant vagy Marlon Brandot varázsoljanak belőle, igény szerint. De többnyire utánzatokat, férfitorzókat, Frankenstein fiát idéző lényeket sikerül teremteniük.
Samantha Csodaországban
A Warren Egyetem egy lepukkant város, Providence sajátos szigete. A Harcosok klubjának atmoszféráját idéző romos környék éles kontrasztban áll az elit campusszal. Ebben a környezetben ismerjük meg a regény hősnőjét, Samanthát, aki a Warren írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Csórót játszó gazdagok a túlműveltek, akik előadják a fehér prolit. A legrosszabb, ami történhet [/perfectpullquote]
– jelenti ki Samantha barátnője, Ava, az általuk mélyen megvetett, tündi-bündi évfolyamtársnők klikkjéről, a Nyuszikákról. Egy nap azonban Samantha meghívót kap a Nyuszikák körébe, és onnantól számára minden megváltozik. Beszippantja a négyfős nyuszi-klikk cukormázas, mégis baljósan sötét világa, eltávolodik Avától és tanulmányait is elhanyagolja. Egyre mélyebbre süllyed az identitásvesztést eredményező, drogokkal felturbózott kétes alkotófolyamatba, mely a környéken portyázó vadnyulak lemészárlásából nyeri energiáit.
„Kövesd a fehér nyulat!” – hangzik el a Mátrixban a legendás mondat. Persze több emblematikus műben is a nyulak révén juthatunk egy másik, a napi valóság mellett létező világba. Alíz is így találja meg Csodaországot, és a Nyuszika is hasonlóképpen húzza be az olvasót a félelem és reszketés varázsüregébe.
Kreatív gettó
A Denveri Egyetem doktori fokozatát is megszerző Mona Awad jól ismeri az általa alkotott elitegyetem mesterszakos közegét. A világnak, amit felépített, már a helyszínválasztása is konfliktust előlegez meg: elit suli a gettó közepén. A főszereplő, Samatha narrációjából ismerhetjük meg környezetét, így sosem lehetünk biztosak a campus körüli napi szintű késelések és lefejezések valóságértékében.
Az írónő által teremtett kontrasztos közeg tehát nem csupán személyessége, de változatossága miatt is végig érdekes. Már az első oldalakon érzékelteti a művészeti karok elegánsnak tűnő atmoszféráját, amelybe egy Detroithoz hasonló, pusztuló város hétköznapjainak hangulata keveredik.
A környezet leírása gyakran egészen filmszerű, mégis valósághű. Az olvasó nem csak úgy érzi, mintha filmet nézne, szinte fizikailag is a leírt világ részévé válik.
Szobája átalakul Samatha szakadt garzonjává, s a beázó plafonról a fejére csöpög az eső.
Oroszlánrésze van a hatáskeltésben Szieberth Ádám plasztikus fordításának: magyar szövege kiválóan tolmácsolja a mű erőteljes vizualitását.
A férfi mint alkotás
Nemcsak Samantha személyisége, de a regény női karakterei általában rendkívül árnyaltak és kidolgozottak. Legkevésbé sem egydimenziósak, ami a könyvbéli férfiakról már nem mondható el. Néhány kivételtől eltekintve az úgynevezett “férfi” karakterek kellékek csupán, félkész draftok, a regényfolyam díszletelemei. Ez a sajátosság a nyulakból és más állatokból teremtett egybites szörnyekre is igaz. Valódi konfliktusok a nők között vannak, ők a történet központi figurái.
A szereplők közötti érzelmi hullámzást azonban idézőjelbe teszi a belőlük, leginkább a főhősnőből áradó, már-már paródiába hajló mértékű gúny. A szegény, de tehetséges, ösztöndíjas diáklány karaktere iránt aligha kelt szimpátiát a társaival és közvetlen környezetével szemben tanúsított mélységes megvetés. Valószínűleg az olvasó előbb azonosul a lenézett, sznob osztálytársakkal és tanárokkal.
Kezdetben szórakoztató, ahogy a főhős az elit egyetem kiváltságos kasztjait láttatja, de a több száz oldalnyi terjedelmet nem bírja humorral. Iróniája kifullad, öncélú gúnyolódássá fajul.
“Azt hiszed jobb vagy nálunk, Nyuszika?” – üzenik nem egyszer a sztereotíp plázacicává maszkírozott csoporttársak. Bármennyire visszataszítóan ábrázolt lényekről van is szó, kérdésük jogos.
Samantha dühödt karakteréből nyilvánvaló tehetsége és különlegessége ellenére árad a lenézés azok iránt, akik korábban nem fogadták be. Azonban egykor maga is nyuszika volt, ellenszenve feltételezhetően éppen ebből ered.
A való világbeli férfiak kedvét éppen a regény egyik lényeges eleme veheti el az olvasástól. Kénytelenek azzal szembesülni, hogy a férfialakok mind durván szimplák, míg a többi karakter komplex és érdekes. Sőt, e történetben a férfi véletlenül sem a teremtés koronája, a hagyományos férfiisten képmása. Ádámot ezúttal Éva teremti meg rettenetes anyaúristenként, a maga kényére-kedvére.
Mindaz, amit a karakterépítésről egy írói kurzuson tanulni lehet, a Nyuszikában új értelmezést nyer. A vérben tocsogó nyuszikák csupán sajátos alkotói folyamat környezeti tényezői, elősegítik a teremtést.
A nyuszikák Hollywoodba mennek
A gyakran modorosan intellektuális, „bölcsész” fogalmazás hiteles és önironikus, főleg ahol az író közvetlen környezetéből merít. Az egyetemeken mind a tanárok, mind a diákok szeretnek idegen szavakkal dobálózni, ha kell, ha nem. Kísérletinek és merésznek mondható maga a narráció is, hisz a főhős, Samantha, gyakran kerül mámor hatása alá. Ilyenkor a magára többes szám első személyben hivatkozó nyuszika-énje kerekedik felül. Ez nem kelt értelmezési zavart, inkább fokozza az olvasó érdeklődését, ahogy a jól eltalált nézőpontváltások is.
A könyv műfaját tekintve nehezen behatárolható, mintha az írónő szándékosan nem akarta volna valamely kategóriába erőltetni történetét. A kevert zsánerű, szabad mesélőkedv pedig kifejezetten jól áll a műnek. Egy láda Harry Potter-féle mindenízű drazsé legellentétesebb ízeit idézi, amelyek valahogy mégis összepasszolnak. Horror, dráma, szatíra, groteszk metafikció együtt adják ki a zamatát.
A Nyuszika szuggesztív fantáziavilága, fordulatos dramaturgiája roppant erősen mozgatja meg az olvasó képzeletét, megfilmesítés nélkül is moziélményt kínál.
De amennyiben az Egy csodálatos elméből már ismerős campust a Harcosok klubja esős városába helyezzük, s az elegyet megfűszerezzük a Félelem és reszketés vízióival, továbbá a Fekete hattyú hősnőjének jelleméből is hozzáadunk egy csipetnyit, máris megkapjuk a moziváltozat biztos receptjét.
A megfilmesítés szándékáról vall, hogy a producer és drámaíró Megan Mostyn-Brown idén júniusban egyezett meg az AMC-vel a könyvön alapuló sorozat tervének kivitelezéséről.