Élve a Petőfi Irodalmi Múzeum kínálta lehetőséggel, önkéntességre adtam fejem a 13. Múzeumok Éjszakáján, mely során legalább annyira jól szórakoztam, mint a résztvevő gyerekek.

Az eligazítást követően délután négy órakor kezdtem meg a strázsálást a Hősképző egyik állomásán, mely az aprónépnek szánt játékos feladatokból állt a János Vitéz kapcsán, de állítom, felnőtt fejjel is érdekesnek bizonyult a program. A tizenhét próbából álló kihívás során hetet kellett teljesíteni ahhoz, hogy elnyerje valaki a Szuperiluska vagy Szuperjancsi titulust és a vele járó kitűzőt.

A feladatok között szerepelt kvíz, szelfizés, lufi reptetés, szoborfelismerés a sötétben, betűtésztából a verses mese újraalkotása, sárkányhajtogatás és reptetés. Szóba elegyedve a legkisebbekkel sokan elmesélték, hogy már igazából megszerezték a kitűzőkhöz szükséges pecsétet, de ki szeretnének próbálni mindent, és még a legbátortalanabbak is ügyesen vették az akadályokat kedvenc őrhelyemen, a Zsiványtanyán.

Itt a homályban vezetve a kis hősöket, három szoborfej közül kellett kiválasztani Petőfiét.

A sötét keltett némi félelmet az apróbbakban, de igazán barátságos zsiványok voltunk, és remélhetőleg az sem távozott szomorúan, aki háromból kétszer rosszul tippelt.

Örömmel tapasztaltam, hogy sikerült megtalálni az arany középutat a programokban, minden egyes korosztálynak jutott érdekesség: műsor, kiállítás, játék, foglalkozás.

PIM / Múzeumok Éjszakája
PIM, Múzeumok Éjszakája / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum, Gál Csaba

A Júlia gyűrűje elnevezésű mobil applikációs séta keretében lehetett ismerkedni Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolatával:

Vajon ők a korszak szerelmes párja? Júlia múzsa, vagy a XIX. század különc női figurája?  

Ezekre és hasonló kérdésekre kaphattak választ a vállalkozó szelleműek, akikből annyit lehetett látni, hogy valóban mobillal a kezükben bolyonganak árkon-bokron át. Remélem megtalálták válaszaikat! Megjegyzem, a mistory alkalmazással több kalandos sétát is le lehet tölteni, és barangolni Budapest utcáin, vagy épületeiben rejtélyek nyomába eredve, melyhez kedvet kaptam jómagam is, így esélyes, hogy a jövőben beszámolhatok egy-két kalandtúráról, és arról, hogy hogyan tévedtem el a nagyváros egy apró szegletében.

A hat órakor kezdődő Minden rossz TÁP varieté ezúttal az evés köré szerveződött TÁPlálék címen, és a tőlük megszokott módon hangos őrültségeknek adott helyet.

Helyenként a kisgyermekes szülők kifogásolták a szókimondó műsort, de ezt a csapatot nem azért szeretjük, mert visszafogják magukat és tekintettel vannak a közönségre. Valljuk be, nem családi program, de nem is akként lett meghirdetve. Aki tudta mire vállalkozik, a hőség ellenére is kitartott és eggyé vált műanyagszékével. A Minden rossz varieté mellé pedig bográcsfogásokat is lehetett fogyasztani, ha valaki volt elég bátor, hogy a műsor alatt kóstolgasson.

Cserna-Szabóék mesteri palóclevese, a TÁP bűnbecsábító marhapörköltje, Nagy Ervin és Szabó Győző hamis(vega)gulyása és a fiatal írók zamatos lecsója  

szerepelt az étlapon.

PIM / Múzeumok Éjszakája
PIM, Múzeumok Éjszakája / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum, Gál Csaba

Hét óra után kezdődött a Miért éppen Kleist? című tárlatvezetés, mely inkább egy beszélgetős délutánná alakult, ahol Kurta Niké, Gábor Sára, Hegymegi Máté és Halász G. Péter számoltak be a Kleist darabokhoz fűződő személyes élményeikről. Előkerültek olyan kifejezések, mint mágikus realizmus, romantikus leírás, széleskörű asszociációs rendszer, aktív nézői gondolkodás… Főszerepet kapott a színpadi megvalósítás lehetősége a Kolhaas és a Heilbronni Katica kapcsán, melyek közül egyik sem merülhet ki a szöveg puszta színrevitelében. Maga a kiállítás anyaga így mellékessé vált annyiban, hogy nem egy-egy szövegre, fotóra, videóra reflektáltak az alkotók.

Egy következő alkalommal majd visszatérek, és beszámolok a tényszerű, vagy éppen érzelmes Kleist tárlatról, melyet futólag vettem szemügyre, ugyanis leragadtam a szövegek olvasásánál, és mire észbe kaptam, már jelenésem volt a következő helyszínen. 

Egy későbbi program, melyhez részben volt szerencsém, a Haspók úr ebédel címet viselte, és éjjel tizenegyre abszolút teltház kerekedett az eseményen. Az irodalmi kabaréra betérőket Für Anikó, Csuja Imre és Szilágyi Tibor nevettette.

PIM / Múzeumok Éjszakája
PIM, Múzeumok Éjszakája / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum, Gál Csaba

Eszik és iszik a pesti ember, otthon és a vendéglőben, konyhában, ebédlőben, étteremben, kávéházban, miközben kedvére elégedetlenkedhet. Zsörtölődik is, hiszen jobban esik minden falat, ha viselkedésével asztaltársa vagy a pincér idegeire megy. Haspók úr viselt dolgait a nevetés klasszikusainak jelenetei, humoreszkjei, kupléi idézik fel.   

– állt a programajánlóban

Valóban jólesett hallgatni, bár engem a szövegek kevésbé kötöttek le. Viszont Für Anikótól, ahogy mondani szokás, a telefonkönyv felolvasását is meghallgatnám, és van egy olyan sejtésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Kellemes és különleges orgánuma mindig elvarázsol, így elfogulatlanul nem is tudok róla nyilatkozni. Természetesen Csuja Imre és Szilágyi Tibor beszédmódja is figyelmet érdemel, és amiért hangokról szólok, nem játékról, annak az az egyszerű oka, hogy nagyrészt csupán hallottam, és nem láttam a művészeket, ám ennek felolvasó színházi jellege miatt nincs is különösebb jelentősége. Könnyed esti szórakozásban volt része a műfaj kedvelőinek, én pedig örömöm leltem a hangszínek játékában.

PIM / Múzeumok Éjszakája
PIM, Múzeumok Éjszakája / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum, Gál Csaba

Az éjjeli gyertyafényes palotaséta hangulatos megkoronázása volt a múzeumi éjszakának, melyet az udvaron kezdtünk, ahol többek között megtudhattuk, hogy a Károlyi család tulajdonában volt az épület öt generáción át, ám történelme ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, egészen a tizenhetedik századig. Folytatva utunkat a vörös márvány főlépcsőházon át, a benti terekben követjük idegenvezetőink hangját, miközben a félhomályban elhangzó történetek megidézik egy letűnt kor alakjait.

Megtudjuk, hogy VII. Edward is vendégeskedett az épületben, valamint hogy 1849-50 között Haynau okkupálta azt a dolgozószobát, mely most a múzeum dolgozóinak ad helyet. A hölgyek szalonjában arra is fény derült, hogy innen vitték el Batthyányit fogságba, és megidéződött Zichy Antónia, vagy Karolina szelleme is.

Vezetőink minden egyes szobát, termet igyekeztek élettel megtölteni, melyekben a múlt- és szellemidézéshez ideális atmoszférát nyújtott a félhomály, valamint a kései óra. El tudnám képzelni mindezt jóval kevesebb látogatóval, kezükben egy-egy szál gyertyával a teljes sötétbe borult épületben bolyongva, kiket vezetőjük teremről teremre invitálva egyre mélyebben von be a gondolati időutazásba, miközben kosztümös Károlyiak és Zichyk tűnnek fel a semmiből, akik szöveges jelenetek során élővé varázsolják a történelmet.

Bevallom a hőség miatt nem sok kedvvel vágtam neki a múzeumi éjszakának, de valahogy az épületnek megvan az a varázsa, hogy ha már az ember belép a kapun, fel akarja fedezni a legapróbb zugot is. Bár szép számmal jelentek meg érdeklődők, és főként a késő délutáni órákban, illetve éjszaka, szerencsére nem vált túlzsúfolttá az épület, igaz a Művészbarátságok tóksó és a Haspók úr ebédel is hamar elérte és túllépte a létszámlimitet. Összességében tekintve akár látogatóként, akár lelkes önkéntesként számos új ismerettel és néhány új barátsággal is gazdagabb lehet az ember a Múzeumok Éjszakája során, a Szuperiluska kitűzőről már nem is beszélve.