A kortárs szépirodalomban kevés olyan könyv van, ami olvasmányossága mellett drasztikus kulturális különbségeket, egyértelműségével az emberi természet széleskörűségét képes bemutatni. Az 1990-ben született Pajtim Statovci első regényében mindezeket hétköznapi formában nagyközönség számára is képes volt fogyaszthatóvá tenni. A több szálon futó regényt tizenkét nyelvre fordították le, és tökéletesen mutatja be két világ kulturális különbségeit, valamint az ezekből fakadó mindennapi problémákat. A Macskám, Jugoszlávia szerzőjével beszélgettünk.

Hirdetés

ContextUs: Mit jelent számodra az otthon mint kifejezés?

Nagyon sokszor kérdezik ezt tőlem az emberek, mivel 2 éves voltam, amikor Finnországba költöztünk. Nem igazán van közeli kapcsolatom Koszovóval, de ahhoz, hogy ez teljesen érthető legyen, vissza kell egy kicsit kanyarodnom. Amikor az emberek azt kérdezik, hogy hogyan viszonyulok a szülőhazámhoz és a nyelvhez, amit beszélek, azt feltételezik, hogy nyomás van rajtam a nyelvi és kulturális különbségek miatt, de ez nem így van. Mivel úgy nőttem fel, hogy két kultúrám, két nyelvem és két otthonom volt.

Azt gondolom, hogy az embernek lehet több otthona. Szerintem az otthon inkább elmeállapot, mint fizikai hely.

Mivel rengeteget utazom, és mindig is rengeteget utaztam, csak a telefonomra és a laptopomra van szükségem, hogy otthon érezzem magam. Mindezek mellett, amikor Helsinkibe megyek, ahol a személyes dolgaim vannak, akkor mondhatom azt, hogy hazamegyek.

ContextUs: Hogyan élted meg gyerekként az új környezetet? Nehéz volt beilleszkedni?

Nagyon fiatal voltam, ezért sok mindenre nem emlékszem. Nem volt viszonyítási alapom azzal kapcsolatban, hogy amik történtek, azok azért történtek, mert egy másik kultúrából érkeztem, vagy egyszerűen csak a fiatalsághoz tartoztak. Ahogyan a könyvemben is írtam, a legnagyobb különbségek a kulturális beállítottságban gyökereztek. Inkább apró eltérések voltak, amik közül megmaradt néhány az emlékeimben. Például a könyvemben, amikor Emine bemegy a bevásárlóközpontba, újdonságként élte meg, hogy fizetésnél a futószalagon elválasztó rudakat használnak, hogy látszódjon, melyik termék kihez tartozik, nem találkozott még ilyesmivel. Vagy például a tömegközlekedés, hogy mindig adott időben érkeznek buszok, villamosok, hogy sok embert egyszerre elszállítsanak. Ezek számára új dolgok voltak.

Azt gondolom, hogy egy gyereknek sokkal könnyebb beilleszkednie az adott környezetbe, vagy akár megtanulni egy új nyelvet, mert sokkal fogékonyabb. Az idősebb generációnak ez nehezebben megy. Ahogyan a könyvemben is látható, ezek a nyelvi nehézségek az idősebbeknek problémát okozhatnak mindennapi dolgokban, ezekben a percekben a gyerekek szoktak segíteni, például amikor elmennek orvoshoz, zavarba ejtő helyzetet teremt, amikor a szülőnek a gyerekétől kell segítséget kérnie, pedig ennek fordítva kéne történnie.

/ Fotó: A szerző Facebook-oldala

ContextUs: Jelenleg a gazdasági kivándorlás és a menekültkérdés világszintű téma, mondhatni borítékolható volt egy ebben a témában íródott könyv sikere. Van mögötte szándékosság, hogy éppen ebben az időszakban jelent meg a könyved?

Szeretném azt hinni, hogy a könyvem azért lett sikeres, és a kiadóm is azért adta ki, mert novellaként jó. Nem tudom, hogy a kiadómnak, aki eredetileg kiadta, mi volt a célja vagy a motivációja. Sokszor mintha várnák, hogy a kivándorlás témakörével kapcsolatban tőlem fognak lényegi információkat kapni. Rengeteg kérdést kapok a kivándorlással és az ezzel kapcsolatos jelenlegi európai helyzettel kapcsolatban, de nem vagyok szakértője a témának attól, hogy nem Finnországban születtem.

ContextUs: Egyszer azt nyilatkoztad: “Albán az anyanyelvem, de nem használom, amikor gondolkodom, írok vagy álmodom.” Egy híres magyar író, Bessenyei György egy 1778-as röpiratában azt írta: “Minden ember a maga nyelvén tudós, de idegenen sohasem.” Mit gondolsz erről? Melyik a te nyelved?

Először is meg kell határoznunk, hogy kinek mit jelent az, hogy anyanyelv és idegen nyelv. Az én helyzetemre levetítve ez úgy néz ki, hogy nagyon fiatal voltam, amikor Finnországba költöztem, és egy olyan környezetbe kerültem, ahol azt láttam, hogy a finn nyelvvel könnyebben boldogulhatok. Ez volt az oka, hogy elmaradtak a mindennapos beszélgetések albán nyelven. Gyerekkoromban néztem a tv-ben a vetélkedőket, ahol nyilván finnül beszéltek, a hallgattam a mindennapos beszélgetéseket körülöttem az utcán, az iskolában, ahol szintén finnül beszéltek, nem volt kérdés, hogy az a nyelv lett az én nyelvem, amit a mindennapokban kellett használnom. Azt szoktam mondani, hogy az anyanyelvem az albán, de a finn nyelv az, amit a legjobban ismerek. A finn nyelv az, amin gondolkodom vagy álmodom. Nem gondolom, hogy tudnék írni albán nyelven.

ContextUs: Angolul is tudnál írni?

Minden nyelv különböző. Ha angolul írnék, valószínűleg lennének olyan szófordulatok, kifejezések, amiket nem tudnék teljesen átadni. Ha nekem kellene lefordítani a könyvemet egy másik nyelvre, akár olyanra is, amit ismerek, vagy elbírálni a fordítást, valószínűleg nem menne.  

ContextUs: Olvastad az angol nyelvű verziót belőle? Mennyiben különbözött a kettő?

Voltak benne metaforikus kifejezések, illetve olyan leírások, ahol a fordítónak át kellett alakítania az eredeti verziót, mert nem lehetett egyszerűen csak lefordítani angolra; olyan problémákkal szembesült, hogy nehezen lehetett átalakítani a közlendőmet úgy, hogy hasonló módon jelenjen meg, és ugyanazt a mondanivalót adja át, mint a finn nyelvű verzió. Azt gondolom, hogy mindig nehéz lefordítani más nyelvre egy olyan művet, ami tele van szimbolikus jelentésekkel, mert különböző motívumok mást és mást jelentenek az eltérő kultúrákban.

ContextUs: Mennyiben különbözött az első kézirat a könyved végső változatától?

Drasztikusan más volt az első verzió. Amikor írtam ezt a könyvet, a húszas éveim elején voltam.

Egy szupermarketben dolgoztam éjszakai műszakban, de nem voltam megelégedve az életemmel. Aztán egyik este hazamentem, és megkérdeztem magamtól: mi gátol meg abban, hogy publikáljam ezt a történetet.

Ezután elkezdtem írni, és az első változat, amit teljesen egyedül készítettem, másfél év alatt készült el. Ez után jutottam el oda, hogy nem tudtam, mit kezdjek az anyaggal, mit rakjak még hozzá, vagy vegyek ki belőle, szóval megkerestem a kiadót. Egy hétfői éjszakán küldtem át nekik a kéziratot, lefeküdtem aludni, és azt vártam, hogy 6-8 hónap múlva megkeresnek ezzel kapcsolatban. Ezzel szemben másnap reggel csörgött a telefonom, és el is kezdtünk dolgozni a könyv szerkesztésén. Az eredeti verzió majdnem 500 oldalas volt, a végleges pedig kevesebb, mint a fele. Sok dolgot kivágtunk, sokat alakítottunk.

ContextUs: Volt olyan, amit sajnáltál, hogy kimaradt a végleges kötetből?

Volt egy epizódszereplő, akit kihagytunk a végleges verzióból, mert nem volt meghatározó a történet szempontjából. Az a baj, hogy amikor csinálsz valamit, amiről azt gondolod, hogy jó, és ami számodra fontos, minden változtatás nehéz.

/ Fotó: / Fotó: Anniliina Lassila_The Guardian

ContextUs: A könyvednek az egyik központi szereplője egy macska, akinek a viselkedése sok dolgot személyesít meg. Miért a macskát választottad?

Azért választottam a macskát, és egyáltalán az állatokat a metaforák megszemélyesítéséhez, mert nagyon jól lehet velük szemléltetni a kultúrák közötti különbségeket, valamint az emberi természet különbözőségeit. Az állatokra nem tekinthetünk tárgyként, mert megvan a saját maguk világa. Amikor létrehozol egy karaktert, például egy macskát, akkor fel tudod ruházni emberi tulajdonságokkal. Ha belegondolunk, a regényben nem derül ki, hogy a macska ténylegesen egy macska vagy egy valóságos személy. Az én macskám az általános vélekedést, a köznyelvet testesíti meg, mint például a tény, hogy utálja a menekülteket, holott nem is találkozott velük.

Azoknak az embereknek, akikről a macskát mintáztam, sokkal könnyebb a külső körülményeket, vagy másokat hibáztatni ahelyett, hogy a tükörbe nézve a saját hibáikkal szembesülnének, vagy alaposan utánajárnának a dolgoknak.

A macska tulajdonképpen Bekim apját szimbolizálja, aki erőszakos ember volt, és szembe kellett néznie azzal, hogy a saját gondolatvilágában a háttere és a körülmények miatt nem lesz képes többet elérni az életében.

ContextUs: Ha valaki napjainkban írásra adná a fejét, mit tanácsolnál neki?

Az egyetlen tanácsom mindössze annyi, hogy kezdjen el írni. Mivel a képzeletünkben bármi lehetséges, bármiről írhatsz, az egész világ a tiéd. Írhatsz egy fáról, parkról, méhekről, csak a képzeleted szabhat neki határt. Írhatsz bármilyen őrültséget, ne foglalkozz vele, mert az első könyveddel abszolút szabad kezed van! Teljesen más az elsőt megírni, mint a másodikat, harmadikat, ötödiket. A későbbi kötetek kapcsán nem lesz lehetőséged még egyszer ennyire szabadon írni, ugyanis miután megjelent az első könyved, lesz egy közönséged, akik várnak tőled valamit, oda kell figyelned a kritikusokra, akik rólad fognak írni, és a könyvedet olvasni fogják, beszélni fognak róla. Az első könyv adja meg a legnagyobb szabadságot.

A szerzővel a Margó Irodalmi Fesztivál keretein belül volt lehetőségünk beszélgetni.

CV

Pajtim Statovci koszovói származású, finn író 1990-ben született. Két évesen emigrált Finnországba. Első regénye 2014-ben jelent meg Macskám, Jugoszlávia címmel, amellyel elnyerte a rangos Helsingin Sanomat irodalmi díját, az év debütálása kategóriában. A második regénye Heartlines címen jelent meg, amelyért Toisinkoinen irodalmi díjat érdemelt ki 2016-ban. Pajtim Statovci összehasonlító irodalmat tanult a Helsinki Egyetemen, majd forgatókönyvírói szakon folytatta tovább tanulmányait az Aalto Egyetemen. Magyar nyelven egyelőre a Macskám, Jugoszlávia kötetét olvashatjuk, amelyet 2017-ben a Magvető adott ki.

Hirdetés