Amikor egy klasszikus film remake-jét vagy folytatását elkészítik, nagy teher hárul az alkotókra. Hoznia kell az eredeti film hangulatát, eredeti történettel kell rendelkeznie, és mindezek mellett a nagyközönség számára is fogyasztható kell, hogy maradjon. Komoly feladatok elé kellett néznie a Szárnyas Fejvadász 2049-nek.

Hirdetés

Az 1982-es film a fenti szempontokból a nagyközönség számára való emészthetőséget nem tudta megvalósítani, ez lehetett az egyik oka, hogy moziba kerülésekor bukásnak számított. A többi feltételt viszont olyan mesterien sikerült megvalósítania, hogy az évek során korának egyik meghatározó alap műve lett. Kíváncsian vártuk Schrödinger dobozának folytatását.

185 millió dodó

Bár a filmet Magyarországon forgatták, a film még Hollywoodban is borsosnak számító büdzséből készült, így felkészíthettük magunkat arra, hogy látványvilágban és CGI-orgiában nem lesz hiány. Ebből a szempontból részben csalódás volt a grafikai megvalósítás. Ha utólagosan kellett volna megsaccolnom a film készítésének költségeit, 30-40%-kal kevesebbet lett volna. A részletek kidolgozottak, viszont a film egészén átívelő szmog, köd, eső és egyéb szmötyitől a távoli háttér szinte kivétel nélkül a homályba vész. Elképzelhető, hogy az előre megrajzolt vázlatok szép és tiszta képet adtak még a grafikai szemle után is, viszont a füstgép mögött álló Sanyit meg kellett volna állítani a garázdaságban.

Időhurok

Mindezek mellett a képvilág tökéletesen hajaz a ’82-es klasszikusra, és meglepő módon a technológiai újítások sem határolják el jelentősen az elődtől.

Nem érezzük rajta a két film között eltelt időt. Ez a megvalósításhoz nagyon jó, viszont halkan megjegyezném, hogy a filmekben is időközben eltelt 30 év.

Abból kiindulva, hogy napjainkban a fejlődés milyen gyors ütemű, akármennyire is utálom, de el tudtam volna viselni az érintőképernyős gombsort a numerikus billentyűk helyett a készülékeken. Az sem lett volna baj, ha a 30 év alatt a gépek kijelzője is fejlődik minimálisan. Nem lett volna szükséges 4K-s megvalósítás, de ha hologramból tudunk nőt varázsolni a háztartásba, akivel még társalogni is lehet, a monokróm kijelzőt elég túlzásnak érzem.

/ Fotó: InterCom

Sokakat meg fog téveszteni, és csalódottan fognak kijönni a moziból, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit várhatnak a Szárnyas Fejvadász 2049-től.

Ahogy az előd sem, ez sem a féktelen verekedésről, autós üldözésekről és töménytelen mennyiségű lövöldözésről fog szólni a rövidnek semmiképpen nem nevezhető 161 perc alatt.

Viszont megtekintés után, egyáltalán nem éreztem hiányát ezeknek a jeleneteknek. A cselekmény lineárisan épül, a nézőt inkább gondolati síkon – igaz, azt eléggé leegyszerűsítve – kívánja megfogni, mint a szem számára puskaporos orgiát rendezni.

Eredeti vagy replika?

Ha már a cselekménynél tartunk, több dolgot is meg kell említeni. A legfontosabb különbség a témabéli beállítottság. Az eredeti film kardinális kérdése volt, hogy az emberek között ki a replikáns. Ebben ezt teljes egészében megfordították, mintha egy olyan világban járnánk, ahol mindenki replikáns, egy kezemen meg tudom számolni a szereplők között az emberi személyeket. A másik fontos dolog a történet vonalában, hogy az a klasszikus elemek mellett igyekeztek egy olyan forgatókönyvet összehozni, ami a film által felvetett kérdéseket és történetben kibontakozó cselekményt egyértelmű utalásokkal kívánja könnyebben értelmezhetővé tenni. Míg a ’82-es filmben pár kósza, elejtett mondatnak meghatározó része volt a témával kapcsolatos mélyebb kérdések felvetésével és megválaszolásával kapcsolatban, megtekintés közben a néző kevésbé van rákényszerítve a mögöttes tartalom felfedezésére, anélkül is élvezhetővé válik a mű.

Meg kell említenünk, hogy a készítőknek muszáj volt kompromisszumot kötniük, köszönhetően annak, ami a első rész egyik legnagyobb sajátja volt, mégpedig hogy a végleges verzióban nyitva hagytak néhány kérdést a főszereplőkkel kapcsolatban. Nem lehettünk biztosak benne, hogy Harrison Ford replikáns vagy ember volt, nem tudhattuk, hogy a záró jelenetben hova indultak a főszereplők. (Ezt természetesen a Final Cut verzióra értem, a többi változatban, illetve kimaradt jelenetekben szemezgetve a kérdések jelentős hányada lezárásra került.) Ahhoz, hogy a történetet folytatni tudják, kénytelenek voltak ezek közül egyet kiválasztani, és ahhoz igazítani a film cselekményét, amit fentebb már említve tulajdonképpen e téma köré alkották meg teljes egészében. Nagy valószínűséggel ez nem fog az eredeti film élményindexéből levonni szemernyit sem, viszont abban biztos vagyok, hogy nem ez lesz az a két klasszikus, amit célszerű gyors egymásutánban lecsavarni egy nagyon hosszú, popcornos estén, mert ha egymás után nézzük, feltételezhetően el tud venni az első rész élvezeti értékéből, hogy a nyitva hagyott kérdések nagy részére azonnali választ ad.

Casting

A színészi alakítások elég szélsőségesen valósultak meg. Ford természetesen hozta a kötelezőt, néha az is érezhető volt, hogy amellett, hogy a történetet nem köré építették, jelentősen hozzá tudott járulni az élvezhetőségéhez. Voltak kellemes és kevésbé impozáns alakítások. Ryan Grosling alakítása számomra picit meglepő volt, ugyanis a film első felében minimális érzelmi megnyilvánulást láthattunk tőle. Gondolom, azért volt így felépítve, hogy az érzelmi hullámvölgy, amin keresztül megy, a döntő pillanatban még jelentőségteljesebbnek hasson, viszont van olyan jó színész, hogy ezt 80 percet faarc nélkül is képes legyen átadni, minimális érzelem-megnyilvánulást vártam volna egy éppen lezuhanó, a becsapódni készülő repülő személygépjárműben ülve, ha már a hologram barinő is pánikol.

/ Fotó: InterCom

Ha már a lezuhanó személygépjárműnél tartunk, beleégett az agyamba, hogy 2049-ben Peugeot rendőrautók fognak repkedni. Az előző részből is megtudhattuk, hogy a piros címkés, mikulásos kóla bármilyen futurisztikus jövőben is a legnépszerűbb folyadékpótlási eszköz, örömmel konstatálom, hogy 32 év távlatából nézve a Coca Cola, a Peugeot és a Sony aranykorát fogja élni, és a szovjet balett is olyan népszerűségnek fog örvendeni, hogy 4 méteres hologram balerinával lehet majd az utcán reklámozni a jónépnek.

Jared Leto meglehetősen kevés szerepet kapott a filmben, nem éreztem erősnek az alakítását, valahol egy szociopata, egy zseni és egy érző lény határán egyensúlyozott, és nem tudtam eldönteni, hogy a legfontosabb értékrendi sarokpontok közül milyen prioritást állít fel.

Kellemes meglepetés volt Ana de Armas virtuális barinő képében, meglepően változatosan tudta hozni az előre leprogramozott női szerepet. Nála éreztem azt, hogy bár a cselekmény alakulását nem befolyásolta, hiányzott volna a filmből.

/ Fotó: InterCom

Nagy feladat elé állították azt, aki a Vangelis-féle hangulatot képes reprodukálni, természetesen ezt napjaink egyik leghíresebb zeneszerzőjére, Hans Zimmerre bízták, számomra egy-két érdekes hangtól eltekintve képes volt olyan zeneművet komponálni, ami fel tud nőni a nagy elődhöz a kategóriájában.

Kvantumfizika 1. lecke

Amiben leginkább különbözik a két mű, az a Schrödinger macskája elmélet. Aki nem ismerné a kvantumelmélet eme abszurditását, fizika óra indul, rövid leírás hozzá: Schrödringer macskája.

A mi esetünkben ezt azt jelenti, hogy amíg nem derül ki az igazság, addig a főszereplőnk egyszerre ember és replikáns. Ez a rövid kitekintés ahhoz volt szükséges, hogy a legnagyobb különbséget tudjuk ezzel prezentálni a két film között.

Az első részben ugyanis a doboz zárva maradt, ebben rejlett az egyik zseniális húzása a rendezőnek. A második rész sajnos azonnal doboznyitogatással kezdődik, és ezzel is zárul.

Valószínűleg ez a már korábban említett nagyközönség felé való nyitás miatt alakult így. A Szárnyas Fejvadász 2049 elődjéhez hasonlóan nem túl fényesen nyitott a mozikban, ami nem azt jelenti, hogy az eredeti film hangulatát ne volna képes hozni. Mindazonáltal apró hibáktól eltekintve méltó folytatása lehet egy nagy klasszikusnak, 30 év múlva kiderül, mennyire képes kiállni az idő próbáját.

Hirdetés
ÉRTÉKELÉS
Rendezői kreativitás
6
Gondolati tartalom
8
Sztori
6
Esztétikai minőség
10
Casting
8