Az elmúlt húsz év talán egyik leghullámzóbb teljesítményét nyújtó zenekara, a hiperkarma lemezbemutató turnéjának első állomásaként a budapesti Akvárium Klubban horgonyzott le. Habár aznap este a főváros origója alatt fekvő szórakozóhely szinte minden erőforrását egy D’n’B megaparty megrendezésére fordította, a koncertterem mégis készen állt, hogy a 8 órától odasereglő nagyszámú közönséget egy felejthetetlen estével ajándékozza meg.
A jegyek már február elején elkeltek, így Bérczesi Robi és bandája telt házas eseményre számíthatott. Mint minden nagyobb koncertet megelőzően, most is kegyelmet kaphatott a nagyoktól egy szárnyait bontogató, ifjú zenekar, akik az est fényének egészében nem elhanyagolható produkcióval álltak elő. A kissé esetlen, de óriási energiát arcunkba taposó páros egy vidám, jól behangolt és vad koncertet adott a várakozó közönségnek. Sajnos az ütőket fantasztikusan pörgető dobos és a harsány gitáros-énekes által alkotott ún. stoner pop-rockban utazó formáció nevét az utolsó szám után sem tudhatta meg a nagyérdemű, hiszen a frontember a hiperkarma iránt érzett mélységes hála és a buzdítás során elfelejtette közölni:
Ezek voltunk, keressetek minket itt-ott.
Az elektronikus molinójuk alján lévő nevet pedig eltakarta, a későbbi fellépő új dobosának, Hámori Benedeknek felszerelése. Ezt, illetve egy kisebb technikai malőrt leszámítva (a szólógitár nem volt hallható a hangszóróban egy jó ideig) egy rendkívül tehetséges zenészduót hallhattunk, akikben egyébként a 2014-ben alakult Baron Mantis-t csodálhattuk meg.
De térjünk vissza a várva-várt lemezbemutatóra. Most is – mint a legtöbbször – kissé megkésve, de elkezdődhetett a zenés szóörvénylés. Rögtön egy meglepetéssel indult a szórakozás, melynek során a frontember – ki tudja, miért – egy olyan énekhangolással üdvözölte a felajzott tömeget, amelynek sejtelmes dallamvonala már a produkció elején elgondolkodtató mélységekbe kalauzolt.
Az érdekes kezdéstől kikerekedett szempároknak azonban nem kellett sokáig várni a visszarendeződésre, hiszen másodpercek múlva felcsendülő korai slágerek – mint a Felejtő, vagy Kérdőjel – rögtön energetizálták a földbe vájt arénát és lázba hozták az elmélázó közönséget. A három-négy számból álló csapatás után azonban a szerző-művész hirtelen filozófiai-lelki mélységekbe merült, melyet váratlan – vagy tudatos – kinyilatkoztatások követtek. Nem szó szerint idézve a következőket hallhattuk:
Mitől lesz az ember igazán boldog?
– tette fel a kérdést Robi. És rögtön felelt is:
Ha mindent elér, amit akart! . . . . Én rátok nézve úgy érzem, mindent elértem, amit csak akartam. De csak akkor leszek igazán boldog, ha nem saját kezemmel vetek véget életemnek…
Páff. Mint egy pisztolylövés, úgy hasított keresztül a hiper-rajongók tudatán, hogy ez a koncert most más lesz, mint a többi. Az események fonala itt átrendeződött, hiszen a még kevésbé józan fejeken is végigszántó lövet egyértelműen jelezte, hogy a mi Robink előadása ma abszolút multidimenzionális lesz. És így is lett.
Az idő múlásával egyidejűleg a számok sorrendiségének egyetlen leírható struktúrája formálódott ki: a strukturálatlanság. Jöttek a számok az új albumról, a Délibábról, majd Robi elmondása szerint egy ’98-ban megjelent track következett (2000-ben alakultak), utána pedig vissza a már megkezdett Konyharegényhez. Rögtönzésszerűen érkeztek az impulzusok, és a laikus, aki nem ismeri a hiperkarma összes dalát kívülről, csak kapkodta a fejét, hogy ez milyen szám, vagy mikor íródott, hallottam ezt már? Vagy ez az új albumról van? De a jelenlévő hallgatóság leginkább csak jobbra-balra dülöngélt a koncert közepe felé egyre lanyhuló és leereszkedő dallamokkal és ritmusokkal együtt.
A lágy andalgás viszont lehetőséget kínált arra, hogy a kivetítőről érkező vizuális fellángolásokat jobban szemügyre vegye a néző. Ezeknek témái olykor pszichedelikus motívumokban, gyalogló csontvázakban, vagy egy szám erejéig az éti csigák párzásában végződtek. Mindezek ellenére a számok közötti szünetekben sem hagyta Robi a nézőket csüggedni az értetlenségtől, amelyet önzetlen megnyilatkozásaival egyre csak fokozott. Ennek feloldását remélve egyik pillanatról a másikra haját kieresztve, Vincent Vega alakjába bújva kezdett bele páratlan monológjaiba bibliai próféciákról, és osztotta meg a közönséggel egyes filozófiai és tudományelméleti dilemmáit (hogy egyet említsek: léteznek-e dinoszaurusz csontok, vagy csak a tudósok találták ki, hogy minél előrébb jussanak szakmájukban?)
A szerző egzisztenciális és világnézeti elmélkedéseinek dacára a koncert még így is élvezhető volt, és épp ezért meglehetősen szórakoztató maradt. Habár hozzá kell tenni, hogy a folytonos anekdotázás, és leginkább az érthetetlen üzenetek dekódolása egy idő után kifejezetten fárasztóvá és zavaróvá vált, arról nem is beszélve, hogy folyton megtörték az est lendületét. A lemez új dalai viszont – mint ahogyan arra az andalgással utaltam – a Konyharegényhez képest is lágyultak, lassultak, finomodtak, érzelmekkel telítődtek és még több zeneiség szűrődik át rajtuk. A vokálok és a Vucurevic Elvira által könnyed mozdulatokkal húzott elektromos hegedű kellemesen harmonizáltak a dobokkal és a Bérczesi Robi hangjával előadott elmés szonátákkal. (De a dzsembori felütésű Délibáb albumról majd a megjelenés után bővebben.)
A végéhez közeledve azonban ismét felgyorsultak az ütemek, és a mikrofonállvány mögött álló, egyre imbolygó énekes ismertebb alkotásai kerülhettek elő. Az ekkorra időzített pörgés végül is a felszínre emelte a hangulati és érzelmi hullámokban oly sokszor alábukó produkciót. Záró momentumként a „hullámok” partjait két oldalról mardosó misztikum átellenes oldalán ismét az ismerős-ismeretlen dallamvonal hangzott el, amelynek apropóján végre leeshetett a tantusz a kíváncsiskodóknak: Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című 1977-es sci-fijéből hallhattunk részletet.
Ezúttal a filmekből gyűjtött inspirációk kusza reprodukálása és a frontember kinyilatkoztatásainak már-már zavaró őszintesége, illetve az ennek ellenére mégis kiváló hangzás összességében az eddigiekhez nem hasonlítható, kategorizálhatatlan, harmadik típusú találkozássá tették februári hiperkarma koncertünket.
A következő számmal zárom soraim, hallgassátok:
hiperkarma-koncert, Délibáb lemezbemutató, Akvárium Klub, Budapest, 2017. február 18.
Fotók: Bíró Edina
