Rég készült Bánki Ákos festőművésszel úgy interjú, hogy valóban róla szólt, nem pedig egy projektről, amit éppen menedzsel. Most mindenre kitértünk, amire csak tudtunk az elérhetetlen festőktől kezdve az új sorozatain át a művészekből lett vendéglátósokig.
ContextUs: A legfrissebb festményeid azt sugallják, hogy új dologba – pontosabban fogalmazva – sorozatba fogtál. Mesélj erről, kérlek!
A legújabb egy 8-10 évvel ezelőtt abbahagyott sorozatnak az újraértelmezése, ahol a formákat, a képeket és igazából az egész pszichikai tér-sorozat velejét fogalmaztam újra. Több éve szerettem volna egy olyan lehetőséget, ahol a galériában nem csak a táblaképek kerülnek kiállításra, hanem a helyszín falának a terét is hozzá tudom illeszteni a kompozícióhoz, festményekhez.
Ezt tavaly tavasszal megvalósíthattam a byArt Galériában. Akril spray-vel komponáltam bele a teret, és ez a képeknek és a pszichikai térnek egy újabb állomását jelentette, amelyet azóta is folytatok kisebb méretekben, a műtermemben – de ezen túl még a Lélekvirág-sorozatomat is, ami az elmúlt években erősebben jelen volt a palettámon.
ContextUs: A Resident Art Budapest népszerű projektjébe, az Art Tripbe te is bekapcsolódtál. Lucza Zsigmond pályatársaddal megosztott műterembe lehetett betekinteni március 17-én. Én úgy tudom, ritkán engedsz be oda valakit.
A népszerű projekthez azért csatlakoztunk, mert ismerem a Resident Art Budapest vezetőjét, Schneller Jánost, aki egyébként elég jó túrákat szervez. Egy évvel ezelőtt költöztem be negyedmagammal a Déri Miksa utcai, új műtermünkbe, és több művészeti galéria, műterem is elkezdett kialakulni a Rákóczi tér rehabilitált részén.
Alapvetően nagyon ritkán engedek be embereket a műtermembe – csak abban az esetben, amikor már egy sorozatot lezártam és bemutattam.
Akármilyen jóindulatúan állnak a képeimhez, vagy egy konstruktív véleményt formálnak, napokra, sőt hetekre meg tudja gátolni bennem azt a munkát, amelyet eddig belefektettem – ekkor még egy bizonytalan fázisban vagyok. Ilyenkor gyűjtőket sem engedek fel, vagy ha igen, úgy rendezem, hogy a műterembe ne tudjanak belépni, és máshonnan mutatom meg nekik azokat a régebbi sorozataimat, amelyek érdekelhetik őket.
ContextUs: Több mint tíz évvel ezelőtt (2000-2006) tanár szakon végeztél. Megvallom, meglepett ez az információ az önéletrajzodban, ugyanis nem tűnsz egy tanári alkatnak, már ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Rosszul gondolom?
2000-2006-ig jártam a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára, és közben elvégeztem a tanár szakot is. Fiatal művészként, egyetemi hallgatóként nem nagyon tudtam, mi fog hirtelen történni velem az iskola után, és ez biztonsági lépésnek tűnt. Úgy hozta az élet, hogy épp az egyetem után, pár évig lehetőségem volt csatlakozni egy magán rajziskolához, amit utána át is vettem. Két-három évig dolgoztam itt, míg az élet más irányba nem sodort el, és elhagytam a tanári pályát.
Számos tanítványom felvételt nyert az MKE különböző szakjaira, vagy maradtak a művészet egyéb területén – például illusztrátorok lettek.
Egyébként én elég szigorú tanár voltam, megvoltak a magam speciális módszerei is. Nem nagyon jöttem zavarba a pozíciótól, de idővel az élet bebizonyította, hogy nem biztos, hogy nekem folytatnom kell, úgyhogy azóta teljesen más területen dolgozom.
ContextUs: Az önéletrajzodban nem csak a tanári szak, hanem a különdíjas helyezésed is meglepett, amelyet a Nemzetközi Fiatalok Filmfesztiválja versenyről hoztál el. Korlátoltnak érezted a festészet adta lehetőségeket és nyúltál a filmek felé?
Az egyetemen egy időben a műtermem pont szemben volt azzal a stúdióval, amit Maurer Dóra alapított és Erdődi József Attila vezette. Ennek fényében lett a festő szaknak is egy vágó-fotó-digitális laborja. Akkoriban engem már nagyon izgatott ez a terület, elkezdtem fotóval is foglalkozni, mert kicsit kevésnek éreztem a festészetet mint médiumot.
Gyerekkoromban megismertem egy vak rokonomat, akivel nagyon jól el tudtam beszélgetni képekről. Az egész nagyon izgatott, már kamaszkorom óta. És pont akkor foglalkoztam ezzel a láthatatlan pszichikai térrel. Valahogy összeértek bennem ezek a gondolatok egy éjszaka, és készítettem egy filmet erről a mélyre zárt világról. Nem látókkal készítettem interjúkat, ahol az volt a kérdés, hogy mit venne fel, ha egy percre újra képessége lenne látni. Hét-nyolc alannyal dolgoztunk. Miközben beszéltek róla, velük együtt készítettük el; végül is ők voltak az igazi rendezők, mi csak a kiszolgáló embereik voltunk technikailag annak a világnak, amit ők elképzeltek.
ContextUs: Négy éve indult útjára a Latarka, amely a mű-VÉSZ Pince szellemiségét igyekszik tükrözni, amely 2007-ben indult. Hogyan kapcsolódtál be a galéria vérkeringésébe?
Igen, a Latarkának már volt egy előzménye Piarsz Tomasznak köszönhetően, hiszen közösen megalapítottuk a mű-VÉSZ pincét, az egyetem után. Két évadott tudhatott magáénak, 2007-ben és 2008-ban működött. Majd ezt követően elsodort mindenkit az élet másfelé. Amikor Tomasz lehetőséget kapott 2013-ban, – ekkoriban DLA-ztam Pécsen – a Lengyel Intézetben galériavezetőként, ismét felkeresett, hogy mit szólnék, ha újrakezdenénk, azonban nem mű-VÉSZ néven.
Rögtön megegyeztünk, hogy nem ugyanazt szeretnénk feléleszteni, hanem sokkal több tapasztalattal, immár kurátorként – ma már nem ismeretlen ez a szó az embereknek, új brandet akartunk felépíteni. Profibbak voltunk már akkor is, de azóta ez változott: még profibbak vagyunk. (nevet) Én még Barcelonában voltam, ő meg Budapesten – így hoztuk létre a Latarkát.
ContextUs: Mennyire szabja meg a Lengyel Intézet, hogy például lengyel művészekhez/művészethez kötődjenek a kiállítások?
A Latarka a Lengyel Intézet támogatásával működik, tehát a teret és áramot biztosítják számunkra, és bizonyos fejlesztésekkel segítenek bennünket. Azonban tőlük függetlenül szervezzük a programjainkat. Négyen visszük az elejétől fogva, hiszen újra visszakerült a csapatba Esse Bánki Ákos, aki a mű-VÉSZ pincének szintén tagja volt. Továbbá Bársony István is csatlakozott hozzánk Tomek hívására, akit én ugyan személyesen nem ismertem, de a Casati Art Corner (Bársony a galéria korábban vezetője volt – a szerk.) projektjeit követtem.
A Lengyel Intézet támogatását azért tiszteljük, mert esztétikailag mindent a mi szakértelmünkre bíznak. Nagyon örülnek annak – és természetesen mi is –, hogy ha lehetőségünk van nemzetközi kiállításokat bemutatni, akkor egyre több lengyel, lengyel-magyar közös, csoportos tárlatok és egyéb dolgok jelennek meg.
ContextUs: A bécsi akcionizmus és az amerikai absztrakt expresszionizmus hatott rád a legerőteljesebben. Mi vonzott ebben a festészeti irányzatban?
Amikor fiatal vagy, elkezdesz vizsgálódni, főleg kamaszként… Én Kazincbarcikán születtem, Miskolcra jártam középiskolába, akkor még nem volt internet, a középiskolának nagyon kicsi volt a könyvtára, főleg a képzőművészeti részét nézve. Ennek okán minden könyvet elkezdtem olvasgatni, és nagyobb albumokban találtam rá ezekre az absztrakt expresszionistákra vagy a bécsi akcionistáktól egy-két fotóra. Beke tanár úr könyvében lehetett látni Hajas Tibor Hús című festményét – sokáig azon agyaltam tuti hússal festette-e (nevet).
Izgalmas volt számomra, hogy van egy olyan festészeti irányzat, ami zsigerileg megérint. Ezután nem volt megállás – amennyire tudtam, beszereztem egy csomó könyvet, könyvesboltokba jártam, és nyilvánvalóan egy idő után kap az ember egy Jackson Pollock-könyvet Taschen-kiadásban, ami nagy hatással van rá.
Igazából ez a Jackson Pollock-világ azért érdekes, mert mindenki azt hiszi, hogy ha egy kép csorog, vagy egy kicsit pacásabb, akkor hú, ez JP. A szakembereknek és a magyar vizuális kultúrának egy nagyon nagy lemaradása mindez. Ha valaki komolyan ért a képzőművészethez, akkor nem hasonlít Pollockhoz.
ContextUs: Ha nem Pollockhoz hasonlítanád magad, akkor kihez?
Ha egy kicsit valaki jártasabb ebben a műfajban, akkor jobb neveket, közelebbi hasonlóságot tudna felfedezni. Nyilvánvalóan JP-ban az erő, a határtalanság, az a fajta méret, szuggesztió érdekelt, de például Arshile Gorky vagy Cy Twombly, Sam Francis, Arnulf Reiner, Kopasz Tamás egy-két korábbi sorozata is hatott rám, nem beszélve az akcionistákról, mint például Hermann Nitsch.
Mindig próbál a magyar művészettörténet valakihez kötni, több-kevesebb sikerrel, van, akit lehúznak emiatt, van, akit felemelnek, ez mindig az aktuális trendnek megfelelő.
De nem másolni szoktuk ezeket – jó esetben. Azonban egyébként az imitálást követően az ember megtalálja a saját nyelvét, és elindul egy autonóm úton, amit magában gyűr, farag, kiköp, megrág, lenyel, újra és újra.
ContextUs: Ha már akconizmus… Az egyik jelentős alakja a bécsi akcionizmusnak Rudolf Schwarzkogler. Alföldi Róbert gyűjteményében a te fotóid is szerepelnek. Schwarzkogler legendáját – levágta a saját péniszét – próbáltad reprezentálni azon a két fotón, amik a Mai Manó kiállításán is helyet kaptak. Miért nyúltál ehhez a témához?
Alföldi Róbert egyszer meglátogatott a műtermemben, ekkor mutattam meg neki fotóimat. Ezeket magamról készítettem, aztán elkezdtem roncsolni őket. Akkori élményeimet így dolgoztam fel.
Kerestem a nőkkel való kapcsolataimnak a miértjét, hogyanját. Volt egy hosszabb időszak, amikor belegabalyodtam a lehetőségekbe (nevet).
Ez a fotó pedig valahogyan kibukott belőlem. A kiállításon egy kilenc lapos sorozatból két darab kép szerepelt. Azóta egy-két dolgot bemutattam más kiállításokon is ezekből az anyagokból, de legtöbbször számomra érthetetlen prűdség veszi körül őket.
ContextUs: A francia lírai absztrakcionizmusban burjánzó színkombinációval – vörös-kék – előszeretettel játszol. Elhagytad a vörös-zöld kombinációt, ami némileg standard, nyugalmi állapotot közvetített.
Drámai, vagy mondhatnám azt is, hogy feszültebb hatást akartam elérni a festményeimmel. A zöld-vörös nekem túlságosan harmonikus volt. A vörös-zöldről mindig Szinyei Pipacsos rét című képe jut eszembe, ahol egy nagy zöld táj látható benne a vörös pipacsokkal. Azonban én sosem szerettem ezt a kombinációt.
Francia lírai absztrakt művészeknél láttam és tanultam meg a vörös-kék kombinációt. Ezt a két színt lehet ütköztetni.
ContextUs: Minden egyes alkotásod a lélek rejtelmeit igyekszik feltárni. Ez közhelyes mondatnak hathat, hiszen bármilyen megnyilvánulás a lélek lenyomata. Azonban a te esetedben ez különösen igaz (lásd: a legutóbbi munkád: Pszichikai tér). Milyen izgalmat látsz benne?
A psziché, a tér, a mára való reflektálás. Az is érdekes számomra, hogy kilépsz a képnek a határából – most ez foglalkoztat a leginkább. Jelenleg kisebb festményeken kísérletezek, a kép széleivel, hogy vajon ott kezdődik vagy ér véget. Mint ahogyan a térben is, ha beleteszel valamit, az az eleje, közepe vagy a vége? Határol, nem határol? Sűrít, kibont? Ilyesmik érdekelnek, valamint az, mit okoz nekem mint nézőnek.
ContextUs: Sok festőművész saját képet ad kurátoroknak, hogy kiállíthasson az adott galériában. Van, aki már egy egész műgyűjteményt hozott össze. Szakmai körökben milyen fogadtatása van ennek?
Általában a kurátorok nem nagyon szoktak elkérni képeket; a művészek egy-egy sikeres projekt után nyilvánvalóan megajándékozzák a kurátort egy képpel, és ez természetes dolog.
ContextUs: Én számos olyan kurátort ismerek, akik a kiállítás előtt, kvázi fizetési módként tekintenek a képekre.
Én is adtam már képeket a kurátornak, mert jó volt együttműködni vele, a szerepének megfelelően viselkedett, egymás kölcsönös tiszteletével megajándékoztuk a másikat. Kisebb festményeket ilyenkor nagyon szívesen adok.
Azonban ha csak azért kérnek fel egy kiállításra, hogy hozzájussanak egy Bánki Ákos-képhez, akkor visszautasítom őket.
Az alapvető munkán túl nagyon sok energiát teszek bele: odaszállítom, majd elviszem a képeket, kiküldöm az emaileket a listámon lévő embereknek. Sőt, a kapcsolattartás is számos alkalommal az én felelősségem.
De figyelj, nem állítom, sőt nyilvánvaló, hogy egy kezdő művésznek ezeket a dolgokat – kurátornak képet adni kvázi fizetségül, ahogyan te is fogalmaztál – be kell vállalni. Ám fontos, hogy ezeket minél hamarabb el kell hagyni.
ContextUs: Előfordult, hogy te kértél festményt?
Sosem kértem képet azért, hogy csináltam valakinek kiállítást. Pont azért, mert a Latarka non-profit hely. De a RoHAMnál sem! Volt olyan, hogy cserélgettünk képeket. Bár kiderült, hogy ebből nagy bizniszt lehetett volna csinálni, ha egy kicsit agilisabbak vagyunk, de röhögtünk magunkon egyet, és a mai napig is úgy gondolkozunk és dolgozunk a Latarkában, hogy mi nem ezt az utat választottuk. Ne felejtsük el, hogy sok időt feccölt a kiállításába ő is, és még saját pénzt is.
Abszurd számomra lehúzni egy kollégát.
De ha ad, elfogadom – nem szoktak. (nevet)
ContextUs: Több interjúban olvastam, hogy azt mondod, a művészek elérhetetlenek. Manapság inkább az ellenkezőjének van létjogosultsága, nem?
Ma már azt gondolom, át kell törni ezt a gondolkodást, hogy a művészek elérhetetlenek lennének. A már említett Resident Art Budapest tárlatvezetései elviszik az érdeklődőket egy-egy műterembe, akik ezáltal jobban megismerik az alkotókat, és esetleg később képeket is vásárolnak tőlük. Szerintem az emberek is sokkal nyitottabbak, és a social mediának köszönhetően egyre közelebb kerülhet egymáshoz a két oldal.
Amikor ezeket a mondatokat gondoltam, még nem volt ennyire elterjedt ez a digitális barátság, például az Instagramon, Facebookon. Nagy falakat bontanak le művész és műkedvelő között ezek a platformok.
ContextUs: Mondhatjuk azt, hogy a fiatal festőművészek között a sikeresek közé tartozol.
Hogy a sikeresek közé tartozom-e, nézőpont kérdése, de nyilvánvalóan lehet anyagi bevételt szerezni a festészetből, és fontos kiemelnem: ez normális és ez lenne a cél is. De az, hogy itthon megélni belőle… Nagyon necces. Baromira kétélű. Olyan, mint egy hullámvasút. Az általam nagyra becsült kollégáknál – akik több festményt eladnak, vagy a vevők nagyobb figyelmet szentelnek a munkásságuknak – is megfigyelhető ez a hullámvasút-effektus. Figyelj, Magyarország, és azon belül is a képzőművészet egy kis piac, de mindenki próbálkozik: például a kreativitását más művészeti ágakba is átcsoportosítja.
Azok a kollégák, akik mondjuk csaposnak mentek, külföldre diszidáltak, ott hagyták az egyetemet, hát, abból a három-négy-ötből, akit én ismerek, azokból nem lett művész.
Bár kecsegtető volt a külföldre költözés gondolata, de vendéglátózás mellett például nagyon nehéz festeni. Az egy nagyon kimerítő szakma. Egyszer volt hozzá szerencsém, de én inkább maradok a pult másik oldalán. (nevet) Viszont nagyon tiszteletem azokat, akik ezt csinálják, és bírják, nem mellesleg nagyon jó vendéglátósok – én rossz vagyok.
ContextUs: Ha nem vendéglátással, mivel foglalkozol a festés mellett jelenleg?
Az elmúlt években Szöllősi Gézával videódíszleteket készítettünk, kreatív projektekben vettem részt. Sőt, három évig ösztöndíjas voltam a Pécsi Tudományegyetem DLA szakán, aminek segítségével különböző ösztöndíjakkal tudtam járni a világban.
ContextUs: Készült rólad egy portréfilm, amelyben azt mondod két festmény kapcsán, hogy: „más fajta lelki állapotok munkálkodtak benne. Hát, most élek.” Nagyon megfogott ez a két mondat. Ez azt jelentené, hogy haldoklik, már-már belehal a festő az alkotás folyamatába, majd amikor vége, akkor újból élni tud?
Amikor elkészítesz egy képet – de érvényes ez minden területre, így például a színészekre, rendezőkre is –, az mindig másik lelkiállapotot vonz maga után: kiszakadsz, belemész saját magadba. Ez mindenkinél megvan, nem olyan egyedi. De ekkor érzed azt, hogy élsz.
Festés közben én nem érzek semmit.
Vagyok valahol, valamiben és egyszer csak kiszakadok. Utólag próbálom dekódolni, mi is történt – megállapítom, hogy esetleg elb_sztam a képet. (nevet) Ha valóban elrontottam, hazamegyek a műteremből. Séta közben jövök rá, hogy akkor, azokban a percekben éltem igazán.
CV
Bánki Ákos 2000-2006 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és tanár szakon diplomázott, majd 2011-ben a PTE-MK szakán folytatta tanulmányait. Mesterei Molnár Sándor, Lossonczy Tamás és Drozdik Orsolya. Több díj birtokosa (Műút Képzőművészet Nívó Díj, Mazsaroff Díj, Barcsay Díj, Nemzetközi Fiatalok Filmfesztiválja különdíj, Európa Asztala 2. díj, 100. kiállítás Sopron-MKE 3. díj). A RoHAM, mű-VÉSZ Pince és a Latarka művészeti galáriák alapítója.
Következő kiállítása szeptember 8-án, a Resident Art Budapest galériában kerül megrendezésre. Iratkozz fel az eseményre ezen a linken!
