Fajó János: Művészet feketén-fehéren

Fajó János: Művészet feketén-fehéren

A geometrikus művészet kiemelkedő alakjaként emlegetett Fajó munkái olyan művészeteszményt hirdetnek, amely a társadalmi meghatározottságoktól mentes egyetemes törvényeket, a perspektíváktól független szabad formákat közvetíti.

Fajó János Fekete Fehér című tárlata a művész születésnapi ünneplése, egyúttal a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választott alkotó székfoglaló kiállítása is. Hasonlóan Kassákhoz, akivel közeli baráti kapcsolatban volt, a tiszta esztétikai szerkesztésen keresztül a művészet demokratizálását hirdette. A tiszta formák befogadásának lehetőségéhez egy művészeti formanyelv-tan elsajátítása, ehhez pedig kiterjedt pedagógiai program kiépítése szükséges.

Elképzelése szerint a művészeti munka mértékkeresés, az egyszerűség, átláthatóság és harmónia értékei szerinti tevékenység, amely felmérhető, és így ítélet alá vonható.

A festészetében és a művészeti képzésben mégis annak a jelentőségét emeli ki, hogy annak a civil világtól elkülönülten, önálló rendszerként kell működnie, hiszen az érzékelés szabályai általánosak. A munkafolyamat pedig kitüntetett jelentőséget kap, az anyaggal való játék és munkálkodás az egyetlen útja a szellemi tisztaságnak – a műalkotás igényességének és általánosságának.

/ Fotó: Rákossy Péter

Gondolkodásmódjában ezért a művészeti tér kettős szerepet tölt be: az érzékelés axiómiái univerzális létjogosultsággal bírnak, és annak a játéknak, amelyen keresztül ezek felfedezhetők, a festészet az elsődleges terepe. S mivel a művészet nem a megjelenő valóságot képezi le, hanem annál mélyebb lényeget fed fel, csak a társadalmi hatástól elkülönülve képes saját rendszert alkotni.

Ezért többször bírálta azt a Magyarországon érzékelt értékvesztést, amelynek okai egyrészt a korlátlan gazdasági liberalizmushoz köthetők, amely fogyasztási értékké alacsonyította a kultúrát, illetve a politika hivatalnokrendszeréhez, amely áthatja a művészeti képzést, és kiszorítja az ellenkultúra hangjait.

Ebben az értékvesztettségben továbbra is kiállt a klasszikus avantgárd mellett, amely egyedül azáltal volt képes értéket teremteni, hogy legkisebb egységként a szuverén ember befogadóképességét tételezte.

/ Fotó: Rákossy Péter

Fajó munkáit ezért csak ott lehet értelmezni, ahol tényleges jelenléttel bírnak. Szerkesztési alapelvei nem egy művészeti hagyományhoz, hanem olyan pszichológiai felismerésekhez köthetők, mint a vertikális irányok kitüntetettsége a horizontálissal szemben, vagy a kontúrok közötti területeket egységesítő észlelés. Festészetében jelentős szerepet kapott a tiszta színek játéka, amelyek mindig homogének, az egyéni szín-észlelethez lehető legközelebb állnak.

Ez a kiállítás azonban monokróm, itt a tónusok veszik át a színek szerepét.

A főteremben megjelenő két legsúlyosabb festmény adja a kiállítás alaphangját.

/ Fotó: Rákossy Péter

Ezeken a festményeken látszik leginkább, hogy a műalkotásokat önmagukban tételezett és külső környezetükkel felállított viszonyaikon keresztül érdemes csak értelmezni. A fekete-fehér binaritása ugyan sokszor megterheli a képfelületet, mégis a néhol feltűnő fakó színek mozgásba hozzák a festményeket. A galéria főterében egymás mellé helyezett munkák utcaképként jelennek meg – a Mozsár utcáról betekintve ez a két kép ragadja meg a tekintetet – a középre helyezett sarok-formák arra ösztönzik a nézőt, hogy belépjenek a festmény illuzórikus terébe, amely azonban mint tárgy egyúttal akadályozza is ennek a mozgásnak a lehetőségét, ezért a kép újbóli letapogatását indítja el.

Máshol a vászonra konstruált formák éppencsak annyira dőlnek ki a térbe, hogy tovább tereljék a figyelmet. Az egyetlen önmagába forduló forma a kiállítótér két üvegablaka közötti keskenyebb falon helyezkedik el, itt megáll a tekintet, és a szobában elhelyezett plasztikák után kutat. Ezek a szobrok úgy alkothatnának egységes tömeget, hogy lapraszerelve körbezárt formákként lennének jelen, így viszont kifelé nyíltak.

Fajó játékossága színek nélkül is tetten érhető, alkotási folyamatában az egyszerű geometriai alakokból indul ki, majd azokat a térbe helyezve szerkeszti tovább.

Csak egy kiállítótérben tudnak életrekelni ezek az alakok, tömegük ehhez képes változik.

/ Fotó: Rákossy Péter

Egy kereskedelmi galéria sajnos – a magyarországi viszonyok jelenlegi állása szerint – szűkös kerete marad ennek a nagyigényű formalátásnak. Itt még nincsenek meg azok a termelési viszonyok, amelyek Nyugaton ahhoz vezettek, hogy magángyűjteményekből alakult teljes múzeumok is fenntarthatóvá váltak.

Fajó Jánost köszöntik 81. születésnapja alkalmából / Fotó: A művész hivatalos Facebook-oldala

Ez talán nem is gond. Fajó János kritikáiban a társasági, divatos műélvezet éppen annyira elítélendő, mint a felülről diktált egysíkú állami kultúra. Kérdés, hogy hol marad a harmadik út, itt, ahol „a kultúra soha nem vált államvallássá”.

Kezdőlap > Uncategorized > Fajó János: Művészet feketén-fehéren

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból