Kilép a zenekarból a Sigur Rós nemi erőszakkal vádolt dobosa, Orri Páll Dýrason

Kilép a zenekarból a Sigur Rós nemi erőszakkal vádolt dobosa, Orri Páll Dýrason

A világhírű izlandi zenekar kéttagúra fogyott, miután Orri Páll Dýrasont egy nő azzal vádolta meg, hogy alvás közben közösült vele.

Meghan Boyd egy Instagram-posztban írta meg, hogy mivel vádolja Orri Páll Dýrasont: eszerint ő és a dobos 2013 januárjában találkoztak egy Los Angeles-i klubban, majd egy ágyban is aludtak, és Dýrason kihasználva, hogy Boyd mély álomba merült, közösült vele.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez kétszer is megtörtént aznap éjjel, és én is csodálkozom, hogy az első után nem távoztam azonnal, de részeg voltam, hullafáradt és sokkban is voltam[/perfectpullquote]

– írta Boyd, aki egy másik posztban azzal is megvádolta a dobost, hogy az később megpróbálta elhallgattatni a vádakat.

A világ egy egészen északi pontján / ContextUs.hu

Björk, Of Monsters and Men, Low, Sigur Rós, múm, Ólafur Arnalds, Seabear, GusGus, Roar, Sin fang, Kaleo, Pascal Pinon és még sorolhatnánk tovább, azokat az izlandi előadókat, akiknek a neve talán világzenei körökben is ismerősen cseng. Közülük többen már Magyarországon is többször megfordultak. Ezúttal Sóley-t kérdeztü

A posztokat azóta Boyd elérthetetlenné tette, és állítása szerint az amerikai főbírójelöltet, Brett Kavanaugh-t nemi erőszakkal vádoló Christine Ford hatására lépett elő most a váddal, írja a The Guardian.

Sigur Rós felállása még Orri Páll Dýrason dobossal / Fotó: Pitchfork

Dýrason a Facebookon reagált a vádakra:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindent meg fogok tenni, hogy kikeveredjek ebből a rémálomból, de azok iránti tiszteletből, akiket valóban szexuális erőszak ért, ez a harc nem lesz nyilvános[/perfectpullquote]

– írta a dobos, hozzátéve, hogy kilép a Sigur Rósból, mert nem szeretné, hogy ezek a súlyos vádak beárnyékolják a zenekart. Az együttes külön posztban jelezte, hogy elfogadják Dýrason döntését. A Sigur Rósban ezzel jelenleg csak két tag maradt: Jónsi Birgisson és Georg Hólm. Az izlandi posztrock-zenekar eddig hét albumot jelentetett meg, és lassan két évtizede tartoznak a nemzetközi alternatív rockelitbe, két éve a Szigeten is játszottak.

Kezdőlap > Kilép a zenekarból a Sigur Rós nemi erőszakkal vádolt dobosa, Orri Páll Dýrason

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból