Mik az aktuális tendenciák a világ költészetében? Kik a legérdekesebb kortárs külföldi költők? Ezek megismertetése okán indult útjára a Versum Online 2014-ben. A következő évtől pedig saját díjat hozott létre, és hosszú kihagyás után, 2019-ben újból odaítélték a legjobb versfordításért járó díjat.

Díj a legjobb versfordításért

Hirdetés

A Versum Online 2015-ben adta át először a díjat, amely egy elismerő oklevél és egy eredeti festmény Szüts Miklós festőművész felajánlásának köszönhetően. Az elismerés célja, hogy az adott év legjobb versfordítását jutalmazzák, amelyek az online folyóiraton jelentek meg.

[the_ad id=”552076″]

Négy évvel ezelőtt Fenyvesi Orsolya költő-műfordítónak ítélték oda, aki az Anne Sexton Öreg törpeszív fordításával érdemelte ki a díjat.

Versum versus MÁSIK / ContextUs

Néhány ember életében egyszer eljön a pillanat, mikor szeretne aktívabban bekapcsolódni a kulturális – speciel az irodalmi – vérkeringésbe. Megismerne olyanokat, akik közel hasonló hevülettel, hol több, hol kevesebb tapasztalattal a hátuk mögött szintén erre a felismerésre ébredtek, vagy már rutinos tollforgatók.

A következő, második díjátadóra négy évet kellett várni, amelyet egy folyóirat fesztiválján adtak át, május 16-án, a Három Hollóban.

Az idei jelöltek

Robert Bly: Őszi nyugtalanság (Bajtai András fordítása)
Raymond Carver: Az első házunk Sacramentóban (Berta Ádám fordítása)
Teona Galgotiu: dawnting (Győrfi Kata fordítása)
Mark Strand: Hogy mire gondolj (Závada Péter fordítása)
Szerhij Zsadan: Lukoil (Vonnák Diána fordítása)

A Versum-díj 2019-ben Bajtai András költő-műfordítót illette meg / Fotó: A Versum Online hivatalos Facebook-oldala

A 2019-es shortlistből Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika és Szijj Ferenc József Attila-díjas költő-műfordítók, Tarr Hajnalka képzőművész és Mohácsi Balázs, a Versum szerkesztője ítélte oda a díjat Bajtai Andrásnak.

Robert Bly 

Őszi nyugtalanság 

(Uneasiness in Fall)

Ősz lett, áttetsző, mint a csirkék szeme.
Különös hangok érkeznek a tenger felől,
ingoványok és evezővillák
tompa neszei az elhagyatott öblökben,
névtelen partoknak csapódó hullám,
és apró csigaházak hordaléka a vándorló kavicsok között.

A testem is elveszett vagy kóborol, tudom,
ahogyan a tollat forgatom vagy lesétálok a lépcsőn
csészével a kezemben,
és nem rontok ki a napfényben úszó legelőkre.
Ez a lustaság mélyen a testbe ivódott,
a test lustasága, amely odalett a jóság vándorló kövei között.

Valami otthontalan nézi a hosszú utakat,
egy éjfélkor eltűnt kutya,
egy juharpoloska, ami nem tudja,
hogy nincsenek már falak leégett
házában. Még az ifjú nap is eltévedt,
kóborol a föld felett, amint az októberi éj leszáll.

Hirdetés