Hont András, a HVG rovatvezetője, volt fideszes képviselő. Azonban rég eltávolodott a párttól. Az elmúlt évtized publicisztikáját gyűjtötte egybe, melynek címe Senkiföldjén harmadszor. Úgy véli, hogy “ha a működés a jelenlegi magyar gondolkodáson és ellenzéken múlik, akkor leválthatatlan” a FIDESZ.
ContextUs: Tóta W. Árpád írta a fülszöveget, akivel meglehetősen különböző emberek vagytok, szemléletmódban is. Joggal adódik a kérdés, hogy miért őt kérted fel?
Az a helyzet, hogy nem kértem fel, ő maga ajánlotta. Sok mindenben különbözünk, habitusunkat is tekintve. De azért meglehetősen régen ismerjük egymást. A közélethez való hozzáállásunkon túlmenően van egy kollegiális meg egy annál több, baráti viszony is köztünk. Attól még, hogy két ember bizonyos dolgokban nem ért egyet, és ezt meg is osztják a nyilvánossággal, még lehetnek jóban. Szerzőként is tisztelhetik egymást, ráadásul Tóta kiváló stílusérzékkel bír.
ContextUs: Az elmúlt másfél évtized publicisztikáit rendezted egy kötetbe. Mi a célod vele? Korrajz?
Szerintem Magyarországon alapvetően megváltozott a helyzet. Szerettem volna először is magam számára bemutatni azt az időszakot, amióta a magyar sajtóban írok. Ekkor gondoltam úgy, hogy ezt érdemes volna mások számára is bemutatni, és többen mondták, hogy igen, ezt meg kellene lépni. Vári György kezébe került először az általam válogatott verzió, és akkor mondta, hogy ezt feltétlenül ki kell adni.
ContextUs: Ezek szerint voltak változtatások a válogatás során? Mi volt a szelektálási szempont?
Először direkt egy bővebb kiadást válogattam össze. Mindent kiszedtem belőle, ami nagyon az aktualitáshoz kötődik vagy lényegtelen. Volt egy terjedelmesebb változat, ahol meglehetősen szigorú szemmel szelektáltam az írásokat.
Sok embernek elege van a 133 csokiautomatából az országban – Tudósítás Hont András Senkiföldjén harmadszor kötetbemutatójáról
A választások eredménye óta sok minden megkérdőjeleződött az emberekben. Kérdések, kételyek és félelem lett úrrá elég sokakon. Ceglédi Zoltán is elbizonytalanodott: mennyire valid egy publicista munkája egy ilyen országban? A publicista beszél és beszél, de senki nem figyel rá? Van értelme ennek az egész újságíróskodásnak?
ContextUs: Mivel másfél évtized munkáiról beszélünk, nem érezted valamelyik publicisztikánál vagy témánál, hogy utólag már máshogy látod?
A kötetbe bekerülő írások közül nincs olyan, amivel ne lennék önazonos, még akkor is, ha már máshogy látom. Viszont volt olyan írásom, ami nem illett volna a kötetbe, effektíve kilógott volna belőle. Ezen kívül ami nem illeszkedett volna bele, azok a főtémák, arról, amit én gondolok az ország előtt álló kihívásokról, valamint a magyar közélet színvonaláról. Annak téma érzékenysége, feldolgozási kultúrája vagy kulturálatlansága, eléggé konstans. Inkább az a baj, ha van is vele gond, hogy bizonyos módon néhány dolgot rendre ismételgetek. Például a magyar diskurzushiány állandóan visszatér minden írásomban.
Bizonyos témákban – konkrétan az oktatásügy, határon túli magyarok helyzete – folyamatosan visszaköszön a fejlődésem útja.
Ilyen módon inkább az állandóság dominál. Meg hát, az egyik végzettségemet tekintve jogász vagyok, így az általános jogelveknek a tiszteletét – miért lényegesek – megpróbálom közérthető formában elmondani.
Egyébként lenne ennek a könyvnek olyan olvasata is, ahol ki tudnám szedni az összes aktualitást, és csak azon kapcsán beszélnék. Például a Biszku-ügy esetében. Most is azt hiszem, közérthetően ki kell fejteni, hogy az elévülés miért egy garanciális szabály mindenki számára. Sok ilyen van még. A Momentum-ügynél a polgári engedetlenség mibenlétének boncolása, ezek olyan dolgok, amiket ugyanúgy látok, ahogy akkoriban leírtam. És a szerzői munkásságomnak hangsúlyos részét képezik.
ContextUs: Ez a rendszer, amiben élünk, évtizedekig el tud ketyegni. Megoldás lehet a Senkiföldjén harmadszor bármiben is, hogy átfogóan lássuk a jelen történéseit?
Szerintem ez erre nem alkalmas. Messzebb kellett volna kezdeni, mindenképpen a rendszerváltás pillanatától, azt is oly módon, mint az Eltűnt idő nyomában. Már a nyitófejezet is magába foglalja a korábbi történetet. Visszatekint az eseményekre, hiszen csak onnan érthető, mint velünk cipelt magyar teher. Ez arra jó inkább, hogy szempontokat vessen fel, vitázni lehessen vele, hogy „jé, tényleg, tizenöt éve ez volt a bajunk”! Alapvetően a nyílt vitára nagyon nagy szükség lenne az országban.
ContextUs: A címben szereplő harmadszor explicitté teszi, hogy az Orbán-rezsim egymás után következő 3 választási rendszerére reflektál. Magyarország a Senkiföldje lenne?
Amikor a nyomdába került a könyv, akkor még a választás eredményét nem lehetett tudni. De én ezt megelőlegeztem. Plusz, a senki többet harmadszor szófordulatra is hajaz a cím. És, igen, ez 2010, 2014 és 2018 évét jelenti. Már a Nemzeti Együttműködés fogantatásának pillanatában is igazából egy senkiföldje állapot volt. Jó szívvel akkor se lehetett mást mondani, csak azt, hogy nem kéne a kétharmadot kipróbálni. A könyvbemutatón Ceglédi Zoltán utalt arra, hogy nekem 2010 tavaszán volt egy vitám Babarczy Eszterrel. A polémiáról valaki azt mondta, hogy a leglátnokibb írás volt, ami a magyar sajtóban született.
Jogász mivoltomban megpróbáltam közérthetően elmondani, hogy a kétharmad mire alkalmas. Mindenre, egyébként. Az akkori sémák és gondolkodások, a velünk nem történhet meg hozzáállása általános volt. Mindenki pont az ellenkezőjét feltételezte arról, hogy mit fognak a kétharmaddal kezdeni. Akkor úgy voltam vele, hogy ezzel ki fogják szervezni a magyar államot. De nem lehetett olyan opciót ajánlani, hogy valamelyik választás megoldást jelenthet az ország gondjaira. Ebben nem lehetett hinni.
ContextUs: Én nem gondoltam volna, hogy meglesz a kétharmad. Azt tudtam, hogy többsége lesz a FIDESZ-nek, de a kétharmadra nem számítottam. Te borítékoltad a harmadik kétharmadot?
A kétharmad egy szám, túl van fetisizálva. Az Egyesült Királyságban ötven százalék plusz eggyel államformát lehet módosítani. Az egyetlen garanciális szabályt a magyar alkotmányban a kétharmad jelenti. A magyar jogi rend ezzel üzent a magyar politikának. Aki eléri a kétharmadot, az onnantól kezdve akármit megtehet, holott egyébként akkor se tehetne akármit.
Csak hát Magyarországon már nem volt akkora potenciál, hogy ellentartson, amikor egy ilyen hatalom került a kormányzó többség birtokában.
De megtette. Én nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget, az ellenzéknek bojkottálnia kellett volna a választásokat. Azt hozzá kell tenni, hogy még egy arányos választási rendszerben is többsége lett volna a FIDESZ-nek.
ContextUs: Emlékszem, hogy egy időben felmerült a bojkottnak az ötlete. De különböző „véleményformálók”, például Vágó István nem látta relevanciáját. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában tartott egy liturgiát arról, miért lenne fatális tévedés az ellenzéki bojkott.
Januárban egy nagyon hosszú cikket írtam erről. Vágó úr egyébként ezzel ugyan nekem válaszolt, de én erre nem akarok reflektálni. Lehet a közéleti vitákat gyurcsányista, ex-kvízmester színvonalán folytatni, csak én ezt nem szeretném. Ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások, nagyon-nagyon szomorú leépülési történetek. Mindannak, ami ezen pártoknak a fertájain vannak, különösen egy pazar példája ez. Nagyon mélyen ülő, magyar hagyomány a honorácior értelmiség. Egyes-egyedül az jó, amiben hisz. Csak annyit tud, annyi van az agyában, hogy egy választáson a mieinknek kell kormányra, vagy legalábbis annak közelébe kerülni. Ez Orbán Viktor egyik nagy szerencséje, ő nem sémákban, hanem lehetőségekben gondolkodik.
ContextUs: Belegondoltál abba, hogy a Senkiföldjén harmadszor kiadásával Orbán győzelmének krónikásává avanzsálsz?
Hát, ezt írja rólam Béndek Péter is, ez egy érdekes dolog. Nyilvánvalóan szándékon kívüli, nem ezt akartam. De az kétségtelen, hogy van egy ilyen olvasata a kötetnek.
ContextUs: A HVG-n megjelent recenzióban Béndek Péter szerint a NER áldozatává váltál. Belesimultál az „ellenzéki sajtóval szembeni olvasói és politikai elvárásokba, és ez felülírta az írások tizenöt évéről az első tízre jellemző elméleti igényességet és erkölcsi komolyságot.”
Nem értek vele egyet, holott sok igazság van benne. Abban igaza van Péternek, hogy ezek más idők voltak. De mi néhányan tudtuk, hogy 2011-2012-re megfejtettük a rendszert. Megírtunk kvázi mindent a saját szakterületünken, a magyar politikai folyamatokról, a 2010 utáni berendezkedésről, nem volt már felvetendő kérdés. Innentől részben mást kellett írni. Annyiban Péternek nincsen igaza, hogy 2015-ig, bár volt egy pangás, de onnantól kezdve nagyon átkerült a fókusz. Amit ő hiányol, az nem fekszik az érdeklődésem homlokterébe. Vannak dolgok, amiknek nem vagyok az avatott ismerője. Az a régi vágású publicista vagyok, hogy arról írok, amihez valamelyest értek. Az orosz befolyásnak a taglalása legyen olyan emberek dolga, akik tényleg értenek hozzá.
ContextUs: Ha már szóba jött a Momentum-ügy! Sokan elég keményen fejezték ki a véleményüket ez ügyben, mint például Stefka István, akiről mondhatjuk, hogy kormánypárti. Állítása szerint Fekete-Győrék hasonlóan „törtek be” az Origóba, mint a terroristák a Charlie Hebdo szerkesztőségébe.
Ez már 2010-ben világos volt, hogy az egész olyan, mint egy nagy, büdös, bozontos, szagló barnamedve. Ami fényes nappal a Ferenciek terén üldöz el maga körül mindenkit, majd jön egy ürge, és rábök, hogy csálé a nyakkendőd. Körülbelül ezzel tudom jellemezni a kormánysajtó (mű)felháborodásait. Minden létező szabályt megszegünk, mindenen átgázolunk. Azonban amikor egy vékony dongájú, majdnem egyetemista bemegy egy portálnak a szerkesztőségébe, hogy feltegyen néhány kérdést, akkor elkezdjük a szemünket forgatni.
ContextUs: Tavaly év végén a HVG címlapján Orbán Viktort megöregedett diktátorként ábrázolták, 2047-ben. A nemrégiben megtörtént beiktatáson, az eskütétel során 12 évre tervez a miniszterelnök. Tényleg leválthatatlan?
A FIDESZ a saját rendszerében leválthatatlan. Ha én vagyok a bíró, a versenyző, a szurkolósereg és a FIFA is, sőt menet közben módosítom a szabályokat, nem tudok nem nyerni. Ráadásul nagyon-nagyon mást csinálnak a felszín alatt, mint amit a politikai elemző a sekélyes magyar politika színterén észrevesz.
A propaganda is sokkal inkább megfélemlítésen, semmint meggyőzésen alapul.
Ha a működés a jelenlegi magyar gondolkodáson és ellenzéken múlik, akkor leválthatatlan.
ContextUs: Számos fórumon az emberek a Kádár- és Rákosi-rendszert vélik felfedezni a NER-ben. Validak ezek az állítások? Egyáltalán: miben látod a hasonlóságot és a különbséget a három rezsim között?
Bartis Attila eléggé svunggal teli választ adott ezekre a történelmi összehasonlításokra: egyszerűen baromság. Minden történelmi korszak más, még akkor is, ha a fővonalakban látunk hasonlóságot. Viszont a kivételek sokasága azért megkérdőjelezi, hogy arról beszélgessünk, vajon újjáéledő kurzusokról van-e szó.
Szerintem ezt a rendszert saját magához és saját ismérvéhez kell mérni.
Viszont azokat az attitűdöket nézni kell, amik hasonlóságot mutatnak. Egyébként erről szeretnék majd külön is írni, a Kádár-rendszer visszatérő rutinjáról, az őt körbe vevő és a mostani kultusz hasonlóságairól.
ContextUs: Ceglédi Zoltán úgy vélte a kötetbemutatón, hogy egy boldogabb világban kellene élnünk, és abban inkább regényeket olvashatnánk tőled, nem pedig publicisztikákat.
Nem tudom, hogy regény-e, de ez egy olyan műfaj, ahol könnyen kiég az író. Például kapásból egy különbség a Kádár-rendszer és a mostani között: az értelmiség valós legyalulásnak van kitéve. Meg se lehet csinálni, hogy valaki elmegy egy parkolópályás kutatóintézetbe, ott bogarászik valamit, és egyébként élete művét írja, mintegy mellékesen. Olyan mennyiségű gyártásban vagyunk, hogy ez szóba sem jöhet. Egy boldogabb világban például egy újságíró megengedheti magának, hogy nyolcévente legalább egy évre kiiratkozik a szakmából. De egy ilyen országban nem lehet, mert egy idő után a perspektíváját elveszti. Én még jobb helyzetben vagyok, mert tudok műfajokban váltogatni. Azonban egy boldogabb korban egy kis lassúságot, egy kis csendességet azért megérdemelnék. Az elmúlt tizenöt év felvetett olyan elméleti problémákat, hogy azt valakinek meg kell írni. Ez úgy, ahogy van, hiányzik.
ContextUs: Most, 2018-ban hogyan tekintesz vissza arra az időre, amikor még a FIDESZ tagja voltál? Hagyott benned valami nyomot, vagy inkább semleges?
Minden visszatekintés, ugyebár, személyes visszatekintés. Úgy gondolok vissza rá, hogy milyen fiatal voltam, fiatalnak lenni pedig sohasem rossz. Nekem ez az első, ami eszembe jut róla. Másfelől viszont nem szeretnék felszállni arra a vonatra, ami a magyar memoárirodalomnak a jellegzetessége. Minden addig volt szép és jó, amíg én voltam, és utána hirtelen minden az ellenkezőjébe fordult. Ezt szükségszerűen nevezzük debreczeni-józsefizmusnak. Néha úgy robognak át rajtunk a vonatok, hogy észre sem vesszük.
Nyilván vannak olyan dolgok, amiket az ember utólag vesz észre. Az első fideszes kormányzati ciklusról, 1998 és 2002 között, a mai napig nem vagyok rossz véleménnyel. Az ország egyik legokosabb embere szabta meg annak lelkiségét, de ott is voltak aggasztó jelek, sőt! A minap nézegettem az 1990-es kampányt. Kifejezetten riasztó jegyeket véltem felfedezni a fideszes vezetők arcán és megnyilvánulásain. Az ember közelebbről nézve nyilván bagatellizálni próbálja, az előnyeit pedig kidomborítja.
ContextUs: Ha nem is regényeket – mert kiégnél állításod szerint –, de többet írnál? Ceglédi szerint így lenne.
Az ember legékesebb tulajdonsága a hallgatás, tehát hallgatni tudni kell. Az hiszem, egy boldogabb világban többet hallgatnék.
ContextUs: Ceglédi szerint azért nehéz a publicista helyzete Magyarországon, mert 2010 óta igazából nincsenek változások. Nem lehet, hogy inkább azért nehéz, mert amit véleményeznie kéne, nem is létezik?
Igen-igen. A felszínen látszó politikai algoritmusok nincsenek valójában, hiszen ez nem egy politikai verseny. Azt viszont, hogy ez nem az, elég megírni háromszor.
De hát ettől függetlenül még vannak témák. Például arról, hogy mi zajlik a Parlamentben, nagyjából nyolc éve nem írtam.
2011-ben kommentáltam Lázár János egyik megnyilvánulását, de ennyi. Épp ezért szerintem nincsen Zolinak ebben teljesen igaza. Fordult a világ, amit mi nem vettünk észre, és más világban élünk, mint mondjuk 2013-ban. Ez még egy érdekes és megfejtendő dolog, innentől pedig az van, ami van, a talált tárgyak megtisztítása.
ContextUs: A választási eredmények után sok civil és értelmiségi megfogalmazta csalódottságát. Nem csak az Orbán-kormányt, de az egész ellenzéket is le kéne váltani szerintük.
Elkéstek vele. Ezt 2014-ben kellett volna megtenni, innentől a semmi pofozgatása nem számít. Ilyen rezsimekben nincs, nem lehet ellenzék, ez egy marhaság! Aki asszisztál hozzá, az már nem ellenzék. Bármelyik légből kapott választási csalás elmélete is közelebb áll az igazsághoz, mint a hivatalos megfejtés. És ez a rendszer mibenlétében rejlik. Az ellenzék rendszer-ellenzékként akar szavazatot, de kormány-ellenzékként tesz hamis ígéreteket. Ilyen nincs. Valaminek a visszaállítására kér felhatalmazást, holott folytatni akarna egy hagyományos kormányzást. Körülbelül a demokratikus dühből leadott szavazatok Burányi Sándor államtitkárságát jelentenék. Ez egy folyamatos hitelesség deficit.
ContextUs: Sok régi motoros az újságírásban azt mondja, hogy a mai fiataloknak már nem ajánlja, hogy erre a pályára készüljenek. Sőt, főleg a politikai újságírást nem tanácsolják Magyarországon.
Pedig mindenképpen kellenek. Az újságírástól sok jót kaptam. Én nem fogok lebeszélni senkit erről, találja meg mindenki a maga formáját! Inkább megkerülöm a kérdést: tanácsot adok. Ha valaki újságírásra adja a fejét, akkor nem biztos, hogy azokat a formákat kell követnie, amit jelen pillanatban mi űzünk. Vannak ennek más lehetőségei. Különböző módon lehet használni a közösségi médiát, a terepeket és a megnyilvánulásokat. Azonban ez nem csak Magyarországon van így. Alapjaiban a sajtó most egy nagyon képlékeny és összetett dolog.
CV
Hont András 1975-ben született, Budapesten. Dolgozott a Magyar Rádiónál, az Almássy téri Szabadidőközpontban, továbbá magáncégeknél foglalkozott reklámszervezéssel és lapkiadással is. A Fidesznek 1990-től, 15 éves kora óta volt tagja. Rövid ideig a KÖSZ (a Fidesz ifjúsági partnerszervezete) tisztségviselője. Előbb a párt Erzsébetvárosi Szervezetének alelnöke, majd 1995-től 2001-ig elnöke. A Budapesti Választmánynak 1994-től 2001-ig, az Országos Választmánynak 2001-től tagja. Az 1994. és az 1998. évi országgyűlési választásokon Deutsch Tamás, 2002-ben Rockenbauer Zoltán kampányát vezette. Ezt követően elsősorban közíróként lett ismert, miközben saját cégén keresztül kulturális-jogi szakértői munkát végzett. 2007-től sajtótörténetet tanított a Bálint György Újságíró Akadémián. 2008 óta a Hírszerző portál állandó szerzője később szerkesztője. 2011. óta a HVG munkatársa, rovatvezetője. A Senkiföldjén harmadszor kötete idén, 2018-ban jelent meg a Kalligram gondozásában.
