Mindannyian emlékszünk gyerekkorunk egyik legfélelmetesebbnek tűnő anyai fenyegetésére: ne játssz az étellel! Az óvó felszólítás jól belénk idegződött. Ma már aligha találkozunk olyannal, aki palacsintasütőnek használja a vasalót, dominózik a pirítóssal vagy sakkozik a kakaóval. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Foodplay – Gastro-játék kiállítása azonban nem igen foglalkozott a hagyománnyá kövesedett normákkal. Elhozta nekünk mindazt, ami gasztro, ami kreatív és ami játék.
Hagyománykövető rendbontás
Korunkban különösen fontossá vált a fotók készítése. Bármerre járunk, bármit csinálunk, eszünk, iszunk, szinte már kényszeresen lőjük róla a képeket, és toljuk ki az Instagramra. Amiről nem készült fénykép, nem is létezik, tartja a bölcs, 21. századi mondás. Bármennyire is nevetségesnek tűnik, így van: a közösségi hálót nem csak a szelfik tömege árasztja el, hanem a rengeteg ételfotó is.
Ennek megfelelően a vendéglátóipar is próbálja tartani a tempót. Ma igényes étteremnek az számít, ahol már nem csak finom, de esztétikailag kielégítő fogásokban lehet részünk. Ez egyeseket kárpótolhat a rossz kiszolgálásért, a kényelmetlen környezetért, de tovább megyek, a kellemetlen ízélményért is.
Az ételfotók hagyománya azonban korábbra nyúlik vissza, mint hinnénk. Gondoljunk csak Arcimboldo, Clara Peeters vagy akár Cézanne csendéleteire!
Legszívesebben beleharapnánk a festményekbe. Olyannyira élethűek, hogy szinte már összekeverhetőek egy rosszabbul sikerült digitális fényképpel is. De ezek a művészek sem ragadtak meg az esztétikai minőség szintjén, továbbléptek, kreativitást, egy csipetnyi szokatlanságot csempésztek a megszokott formákba.
Az interpretáció szabadsága mindenkinek törvényes joga
A képlet nagyon egyszerű: ami személyes, az jobban megmarad. Azt pedig már az elején leszögezném, hogy ez nem az a fajta tárlatvezetés volt, ami csak attól interaktív, hogy a végén megkérdezik, van-e kérdésünk. Az maradjon csak az egyetemi előadók reszortja! Az Interaktív vezetések a fekete négyzet körül című tárlatvezetés eléggé családias körben zajlott, ugyanis nagyjából tízen vettünk részt rajta.
A Foodplay kiállítói ugyanezt teszik, csak még egy picit merészebben. A vasárnapi vacsora vagy a hétfői gyors reggeli alapanyagait örökítik meg egy-egy fotón, azokat más kontextusba helyezve, mögöttes üzenettel felruházva, de esztétikailag mégis hibátlan megjelenítésben.
És hogy miért van szükség erre a kiállításra? Az étel- és más fotók minőségének spektruma egy kissé eltolódott, az alkotások lényegi mondanivalója sokszor elvész. Legtöbbször csak funkcionális igénnyel, az étvágygerjesztés céljából születnek ételfotók. A Foodplay azonban megmutatja, mennyi lehetőség és üzenet rejlik akár a leghétköznapibbnak vélt dolgok mögött is.
Sokszínűség a köbön
A Foodplay mindenkinek mond valamit. Színes, kreatív, szemet gyönyörködtető képekről van itt szó, amelyek sokszor a kellemetlen mögöttes tartalom ellenére is egyszerűen szépek. A mérhetetlen sokszínűség, a rengeteg ötlet, a kreativitás teljes kimerítése folytán a legkisebbek számára is élvezhető. A jól ismert ételek más perspektívába helyezése meglepő és humoros egyszerre. Pont ezért nincs szükség semmilyen képzőművészeti háttértudásra.
A képeket azonban nem csak nézni és élvezni lehet, hanem a benne rejtőző lehetőségek kihasználásával széles távlatokat nyitni a gasztro és képzőművészet terén egyaránt.
A legtöbb alkotó a vendéglátóiparban kezdte karrierjét szakácsként vagy pincérként. Csak később döbbentek rá, hogy ételfotókkal mennyi mindent lehet megjeleníteni. A rvrbr studio kreatív műhelye például a reklámiparban kamatoztatta ötletes megoldásait. Ők már nem elégedtek meg azzal, hogy alkotásaik csak jól nézzenek ki. Továbbmentek, és mögöttes mondanivalóval, vagy egy-egy márka stílusával ruházták fel a képeket, sokszor kihasználva a kognitív képesség lehetőségeit. Dolgoztak fagylalt, tornacipő, de zacskós leves márkákkal is.
A Buffalo Zine viccesen hozza össze a gasztrót és a divatot
A brit Buffalo Zine magazin indulása óta különböző témákat járt már körbe. Ilyen volt a lakberendezés vagy a nyaralás Spanyolországban. Legfrissebb, nyolcadik kiadását a lap teljesen az ételnek szentelte. Rácáfolva arra a vélekedésre, hogy a divatiparban nem esznek az emberek, a legújabb, Fashion’s Kitchen-szám több mint 100 receptet tartalmaz olyan személyiségektől, mint JW Anderson, Donatella Versace, Charlotte Wales, Glenn Martens, Ib Kamara és Cher.
A kiállított képek azonban nem mindig ennyire öncélúak. Javi Dardo például a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, igen kreatív módon. Fotóin műanyag zacskók és pet palackok közé rejti a félig rothadó ételmaradékokat. Ezzel jelezve, milyen súlyos hatása van nem csak a környezetünkre, de a mi egészségünkre is a pazarló életmódnak.
Egy pillanat = egy történet
A Foodplay azonban nem áll meg a reklámkampányok, receptkönyv illusztrációk, érzelmek kiváltása és figyelemfelhívás szintjén. A fent említett alkotások fontosak, de mégis könnyebben érthető témákat dolgoznak fel, amelyek foglalkoztatnak minket. Pont ezért fontos, hogy az alkotók továbbvigyék mindezt, más megvilágításba helyezzék, jelezve, erről nem csak, hogy érdemes, de kell is beszélni.
Voltak azonban olyan alkotások is, amelyek a kimerevített időpillanattal játszottak, már-már ráértésszerűen. David Luciano Csomagolj! című képén például egy fóliába csomagolt torta látható, illetve az a pillanat, amikor egy kéz meggyújtja a rajta díszelgő két szál gyertyát. Az első pillanatban nem értjük, miért kell lefotózni egy becsomagolt süteményt és egy öngyújtót.
De aztán rájövünk, nem a megjelenített kép a lényeg, hanem az azután következő eseménysor, ami ezzel az egy jelentéktelennek tűnő mozdulattal kezdődik.
Nyilvánvaló, hogy a gyertyák meggyújtása után a műanyag miatt lángolni kezd az egész. Ez mégsincs megjelenítve, ahogy a kép arra sem ad választ, miért lett egyáltalán becsomagolva a torta.
Davide Luciano egy azon alkotó között, akik a továbbgondolással játszadoztak, véleményformálásra kényszerítve a látogatókat. Paloma Rincón és Pablo Alfieri viszont már a múlt eseményeivel töltötték meg az asztalon található poharakat és tányérokat. Egy félbeharapott alma mint a bűn jelképe, egy banán, joghurt, virsli, eper, szőlő, papayába túró ujj, egy óvszer és pár evőeszköz közé dobott fehérnemű utal rá, hogy a reggeli ízélmény mellé még orgazmus is társult. Továbbá ők nem csak a “ne játssz az étellel”, de a “ne beszélj a szexről” utasítással is abszolút szembementek.
És ne felejtkezzünk el egyik nagy kedvencemről, Borsodi Béláról sem, aki egy légyáradat által körbedongott üres tányért örökített meg! Az üres tányér motívuma valahol tragikummal telítődik, de a pasztell rózsaszín háttér miatt az ember inkább egy kedves emlékre asszociál. Rögtön a nagyinál eltöltött nyári étkezések jutottak az eszembe…
Néha csak játék az egész
A fentebb említett alkotók egyetlen pillanat dokumentálásával vagy épp a megfelelő ételek megfelelő kompozíciójával egy egész történetet vázoltak fel. Tartalmilag és esztétikailag is mindenki számára élvezhetőek és elgondolkodtatóak voltak.
Ugyanakkor láttunk olyan alkotásokat is, amelyek a frappáns cím vagy részletes leírás ellenére sem nyújtottak túl sokat. Aliki Kirmitsi Neon receptek című sorozatában próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy étkezéseink során sokszor inkább az esztétikára helyezzük a hangsúlyt, az alapanyagok minősége és az ízélmény helyett. Az elképzelést jónak láttam, a kiállított fotók azonban nem nyújtottak többet kellemes színek és fények játékánál.
Milutinovits Panka fényképei mögött szintén látszódott a munka, az ötlet, az elképzelés színessége.
Egy újragondolt konstruktivizmussal párhuzamba helyezhető sorozatról van szó, ami esztétikailag kielégítő, de nem célja a figyelemfelhívás vagy érzelemkeltés. A legkülönbözőbb alapanyagokkal dolgozik, mintába rendezi őket. Harmóniára, egyensúlyra, rendre törekszik.
Diszkó-kockák jégből – A nő, aki művészi szintre emelte a koktélozást
“Mindig is lenyűgözött a koktélok világa, a főzés és az ételek művészi oldala, a művészet maga, sőt a molekuláris gasztronómia”- meséli a Los Angeles-ben élő fiatal nő. Kirchhoff diszkó, funk és soul DJ, így zenei ízlésének megfelelően a jégkockákat Disco Cubes-nak nevezte el. Emellett fotózással foglalkozik, és gasztrofotóit maga készíti.
Ezek is kiválóan sikerült alkotások, de abszolút a játék kategóriába tartoznak. Kimerítik a gasztrofotózásban rejlő lehetőségeket, de az esztétikai minőség és jókedv mellett nem nyújtanak tartalmi többletet.
Az vagy, amit…
Összességében egy hihetetlenül sokszínű, rengeteg témát és lehetőséget kimerítő kiállításról van szó. A méretek eltolásával, a megfelelő színválasztással, a formák átgondolásával, a dolgok más perspektívába helyezésével az alkotók új távlatokat nyitnak meg az ételfotók terén. Leszámolnak a határokkal, a normákkal.
Beszélnek a játékról, a reklámról, a receptekről, érzelmekről, történelmi korokról, stílusirányzatokról, erotikáról.
A téma, a kivitelezés alapja, az étel azonban mégis közös. Különösen fontos megjegyezni: több perspektívából is nézhetjük ezeket a fényképeket. Akár játékosan, akár a miértre választ keresve is tekinthetünk az alkotásokra.
És fülünkben ott csengenek a szülői figyelmeztetések és a kérdések is: tényleg azok vagyunk, amit megeszünk? Érdemes elgondolkodni, valóban bennünk is ennyi szín, vidámság, gondolat és lehetőség rejtőzik-e, mint a kiállított alkotásokban.
