Nagy Gyula archív fotósorozata az 1956-os forradalom idejéről egy szemtanú megrázó képes beszámolója. Ritkán látott felvételek, melyek a személyes történelem bizonyítékai. Ott és akkor készültek, amikor a fotós a történelmi események szereplője volt. Ezt a valós történelmi idősíkot párosították össze a kiállítás megálmodói, a Latarka galéria kurátora Bársony István, valamint a kiállítás lebonyolítását segítő Tomasz Piars, a fiatal, kortárs fotóművész, Réthey-Prikkel Tamás 1956-ról készült konceptuális fotósorozatával. Ezeken a fotókon beállított jelenetek idézik meg a tanult történelem epizódjait.
A két emlékezetsík párhuzamba állításával szeretnének reflektálni arra a kérdésre, hogy mit jelent átélt és tanult információkból emlékezni egy meghatározó történelmi eseményre. Az 56’ / 16’–Egy forradalom tapasztalata és emlékezete című kiállítás a tanult és a megélt személyes történelem képi lenyomatának együttes megjelenítésével tesz kísérletet arra, hogy a különböző generációk viszonyait vizsgálja meg egy történelmi esemény emlékéve kapcsán.
Réthey-Prikkel „történelmi-Rubik-kockája” is erre a kérdésre reflektál, miszerint a történelem széthullott mozaikkockáit ki-ki hogyan rakja össze, melyik megoldás mutat valós összképet.
Két kiváló művész más-más időben, egyazon történelmi eseményről készített munkái különleges egységet alkotnak. Az egyik a személyes és megélt helyzeteket dokumentálta az objektív lencséjén keresztül, valós képet festve a forradalom eseményeiről. Ezek a fotók döbbenetes pillanatokat elevenítenek meg, az akkor, ott, igazi „meséi”, maga a forradalom emlékezete. Nagy Gyula lencséje élesen felkavaró „filmet” vetít a kiállítás látogatói elé.
A másik sík egy fiatal kortárs művész szemével láttatja mindezt, amit a saját szűrőjén átengedve fogalmazott meg képekben. Réthey-Prikkel Tamás elképzelt történelmi kockái, a „forradalom macskakövei” bár mesterségesen beállított jeleneteket tartalmaznak, mégsem érezni rajta a mesterkéltséget, mert ugyanarról beszél, csak más szemszögből. Egy fiatal, mai művész „emlékezete” arról, amit csupán a történelemkönyvek, az iskola és a nagyszülők elbeszéléseiből ragadott ki. A két sorozat merőben különböző alapokon és mégis egyetlen egységet alkotva közöl, egyetlen objektív történelmi képet, kendőzetlenül valóságosan.
Réthey-Prikkel Tamás a „Kérdéses helyzetek” címet viselő 2005-ben elkezdett önálló munkákban dolgozza fel a huszadik századi magyar történelem főbb eseményit, illetve ezekből kiindulva reflektál a világtörténelemben lejátszódó folyamatokra, eseményekre, azoknak a társadalomban kiváltott hatásaira. A kulcsfogalmak: emlékezet, manipuláció, megismerhetőség. A kiválasztott események és saját generációjának viszonyának pontos megfogalmazása, ezek megértése elengedhetetlen a történelmi múlt megfelelő feldolgozásához. Eközben, Jan Assmann szavaival élve, a totális uniformizálás világában az emlékezés lehetővé teszi a másság megtapasztalását és a távolságtartást a jelen tényeinek önkényuralmától. Vagyis könnyebb rálátást nyerünk a napjaink történéseire is.
Az 1956-os Forradalomban és a Rubik-kockában nincs semmi közös, magyar mivoltuktól és világhírüktől eltekintve. Melyik híresebb: a Bűvös-kocka vagy a múlt véres eseménye? Bizonyára a Kocka kerülne ki győztesen, ami egyáltalán nem meglepő, figyelembe véve, hogy az iménti örömforrásnak is tekinthető. Könnyebb megérteni, könnyebben integrálható a mindennapi életbe. Megvehető. Ez az, ami talán ’objektíven’ értelmezhető. Mondhatni univerzálisabb. Szemben a forradalom és az utcai harcok jeleneteinek különböző fejezeteivel, amelyek legtöbbünk számára megmaradnak rejtélyesnek, különlegesnek, ijesztőnek és felfoghatatlannak. Hogyan tud egy logikai szerkezet elmagyarázni valamit, felvilágosítást adni egy tapasztalati tényről? Hogyan kerülhet a két dolog kapcsolatba? Talán egy művészi gesztuson keresztül.
A másik művész Nagy Gyula, a MÁV Tervezőintézetének műszaki fényképésze és szenvedélyes amatőr fotós, aki dokumentálta a forradalom budapesti eseményeit, helyszíneit, szereplőit. Nagy Gyula családja negyven tekercs kisfilmet, több mint 1000 felvételt adott át a Fortepannak, amelyeket a szerző ’56 őszén készített, és amelyek nemcsak az 1957. júniusi házkutatást élték túl, de a végtelennek tűnő Kádár-korszakot is. Nagy Gyula október 24-e reggelétől december elejéig sok száz órát töltött az utcákon és legalább száz kilométert gyalogolt. Olyan periférikus helyekre is eljutott kamerájával, mint az Osztyapenko szobor, vagy a Farkasréti temető. De a hosszú napok – akkori feleségének elmondása szerint – nem az utcán értek véget. Az elkészült filmeket még aznap a fürdőszobában elő is hívta, így teremtve meg a felvételek biztonságát. Ennek az alaposságnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy minőségileg is páratlan dokumentációval van dolgunk. Nagy Gyula éles, szépen fotografált képein megelevenednek előttünk a résztvevők, tüntetők és fegyveresek, suhancok és joviális polgárok, kenyérért sorban álló vagy hőseiket gyászoló asszonyok. Az 56-os történet legtöbb szereplője pincékben, nagykövetségeken, fogságban, vagy tüzelőállásban találta magát.
Nagy Gyula történetesen belvárosi házuk légópincéjében. Ahogy dokumentálta a forradalom utolsó nyilvános demonstrációját, a december 4-i nőtüntetést is a Hősök terén, majd másnap a Kálvin téren fekete zászlókkal gyülekezőket – ezeket már rejtve, kabát alól, lépcsőházi ablakokból. Ez a ma ismert egyetlen fotósorozat a két tüntetésről. Nagy Gyulát 1957. június elsején munkahelyén letartóztatták. Lakásán házkutatást tartottak, ahonnan több száz tételben foglaltak le fényképeket, filmeket, negatívokat, kamerákat és laborfelszereléseket. A családtagok elmondása szerint a csodával határos, hogy épp a saját negatívjait nem találták meg, így Nagy Gyulát pár nappal később elengedték. A negatívok ez alatt már egy megbízható szomszéd lakásában rejtőztek. Aztán rejtőztek újra otthon végig a Kádár-korszakban, anélkül, hogy valaha is papírmásolatok készültek volna róluk.
A több mint 1000 felvétel történetében az utolsó fordulat 1989 végén következett be, amikor Nagy Gyula úgy érezte, itt az ideje közgyűjteményben elhelyezni a képeket. Saját fürdőszobai laborjában csaknem minden képről papírnagyítást készített, melyek a Kiscelli Múzeum gyűjteményébe kerültek. Az átadás után pár héttel, Nagy Gyula 67 évesen meghalt.
A kiállítás fontos szerepet játszik abban, hogy az emlékezet manipulálhatóságára felhívja a látogatók figyelmét, mert egy azon térben mutat be két teljesen hiteles és mégis egymással konfrontációban álló fotósorozatot, egy azon eseményről tudósítva. A forradalom óta eltelt időszakban nem nőtt fel olyan generáció, amelynek akárcsak hasonló eseményekkel kellett volna szembenéznie. Ezért az egyik legfontosabb kérdés, amit felvet a kiállítás, mi az, ami a jelenkor fiataljainak a fejében megfogalmazódik 56-tal kapcsolatban?
Helyszín: Latarka Galéria / Budapest, Andrássy út 32.
Megtekinthető: 2016. október 27-ig
Fotók: Erdélyi Andrea, FORTEPLAN
Forrás: Manda