Olvasópróba címmel címmel szervez beszélgetéseket a kortárs magyar színdarabokról az Írók Boltja. Múlt héten Sándor L. István beszélgetett Hajdu Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával. Hajdu Szabolcsék színháza nem olyan színház, amiben egy erős rendezői látomás működik, hanem markánsan benne vannak a színészek is ezeknek az előadásoknak a létrejöttében.
Alapvetően az Ernelláék Farkaséknál című előadásról lett volna szó, de az alkotók beszédes kedvükben voltak, sok minden más egyebet is megosztottak a közönséggel. Az említett darab 2015-ben készült. Eredetileg a Maladype Színházba gyártották, de aztán önálló életre kelt. Ezt a rendezvényt a Selinunte kiadó rendezte. A kiadó gondozásában megjelenő Olvasópróba sorozat tematikus antológiákból áll, melyben olyan kortárs darabok találhatóak, amik már sikert arattak színházakban. Három kötet van eddig, amik mind kaphatóak az Írók Boltjában. A negyedik kötetnek az lesz a címe, hogy Menni vagy maradni. A könyv már készen van, csak nehézkes, amikor öt szerzővel kell egyezkedni a korrektúráról. Legkésőbb remélhetőleg ezen a héten már a nyomdába kerül. Hogy ha rákeresünk Hajdu Szabolcsra az interneten, azonnal a filmes múltjával kapcsolatban kapunk találatokat. Sokunknak az emlékeiben azért a színházi munkái jelentősebbek.
Hajdu Szabolcs: Lényegében egy nemzetközi fesztivál változtatta meg az életemet Kazincbarcikán. Az egy vérre menő előadás volt. Akkor mi már zsinórban három évben, ’87-89-ben csináltunk lakásszínházi előadásokat, ez volt a harmadik ilyen. Előtte az Eszterházy Péter Kis magyar pornográfiájából csináltunk ehhez hasonlót. Akkor még zenei irányba akartam menni, akkor felvételiztem volna a konzervatóriumba zongora szakra. Az elúszott. Rosszul rakták össze a kezemet. Abban az évben már Debrecen lejátszott. 18 voltam, el kellett jönnöm onnan. Eljöttünk Szabados Misivel Budapestre. Akkor már játszott különböző játékfilmekben, többek között ő volt a Sose halunk meg főszereplője is. Neki akkor már voltak kapcsolatai Budapesten.
Az első évet mindketten úgy töltöttük el, hogy egy építkezési vállalatnál dolgoztunk segédként. A Kaffka Margit Gimnázium épületének a bádogos munkáit csináltuk, hétvégenként Csepelen fusiztunk családi házaknál.
Nem volt ezzel különösöbb célunk, csak annyi, hogy eljöjjünk Debrecenből. Misi extrovertáltabb volt, mint én, én nem tudtam olyan könnyedén beilleszkedni, mint ő. Jordán Tamás, Grünwalsky Ferenc, Lukáts Andor… Neki már akkor sok pótapukája volt. Ők istápolgatták. Egyszer mentem haza munka után, az újságban olvastam egy cikket, hogy szereplőket keresnek Rózsa János filmjébe (Jó éjt, királyfi). Elmentem, és kiválasztottak a főszerepre.
Onnantól kezdve mondhatjuk, hogy a film átvette a főszerepet az életemben. Akkor mi már túl voltunk mindenen. Ki voltunk égve. Már játszottunk börtönben, vasútállomáson, állami ünnepségeken. Egyfolytában játszottunk. Nem volt olyan falu Hajdú-Bihar megyében, ahol ne fordultunk volna meg. Várhidi Attilához (Alföld Gyermekszínpad) kerültem, kiválasztott a Legyek Ura című előadáshoz a jófiú szerepére, Misi volt Jack. De abból nem lett előadás. A torna helyett volt valami más. Nem vallottam be, hogy nem járok az edzésre. Országos hírű volt az a kis társulat. Négy vagy öt éve folyamatosan játszottunk, Szabó Domával összeszámoltuk egyszer, hogy több mint ezer fellépésünk lehetett, mire Budapestre értünk. Amivel itt találkoztunk, az színházi szempontból semmi újat nem mutatott ahhoz képest, amin mi keresztül mentünk már addigra. A színház arról szól, hogy miken mész keresztül.
Kipróbáltuk a különböző formákat: mesejáték, musical, posztmodern, dadaista, szürrealista, hipernaturalista előadások, mindent. Egyedül a mozgásszínház nem volt meg. Csetneki Gábor akkor jött haza Franciaországból, és valami új dolognak tűnt ez számunkra. Lelkesítőek voltak a tréningek, utána pedig jött a film. Közben párhuzamosan elkezdtem színházazni Gaál Erzsivel és Fodor Tamással. Abban az időben találkoztam azokkal, akikkel most is dolgozok: Pintér Béla, Arvisura. Egymás előadásait néztük. Aztán Zsótérnál, vagy Gaál Erzsinél találkoztunk. Thuroczy Szabi is ott volt akkor, ő nyíregyházi, őt régebb óta ismertem már. Ezt a közeget találtam izgalmasnak. Fodor akkor hagyta abba a Szolnoki Színházat, és együtt építettük fel – szó szerint – azt a Mátyás utcai pincét (Sanyi és Aranka Színház). Török-Illyés Orsolya ekkoriban felvételizett a főiskolára.
Török-Illyés Orsolya: Talán ’96-ban, igen. Ehhez képest az én indulásom egy tyúklépés. Marosvásárhelyen tanított anyukám vagy harminc éve, számomra ezek az igazi karrierek, mint Szabolcsé vagy anyukámé. Ehhez képest én azzal küzdöttem, hogy ne legyek az, amivé lettem. Bennem a lázadás volt meghatározó. Sokáig nem akartam színész lenni. Anyukám ismert színésznő volt, és gyerekként mindig én voltam az a kislány, akit előrángattak a sorból, hogy akkor én fogok most verset mondani.
A szavalóversenyeken való részvétellel váltottam ki a jobb jegyeket, így keveredtem ide. Kovács András Ferenc azt mondta, hogy ne hülyéskedjek, tudjam le minél előbb a főiskolát! De nem hallgattam rá.
Harmadévesen találkoztunk Szabolccsal, ’97-ben. Volt egy workshop…
Hajdu Szabolcs: A színműről nem engedték ki a színész hallgatókat filmes gyakorlatra, ezért mentünk Erdélybe.
Török-Illyés Orsolya: Az alattunk levő osztállyal csináltátok a workshopot, ott találkoztunk egy buliban a vártemplom egyik termében.
Hajdu Szabolcs: Nem érdekelt Erdély. Teljes mértékben valami korszerűtlen dolog volt az agyamban Erdélyről. Az osztálytársaim elmentek és én nem mentem velük, hanem csak két nappal később. Kizárólag azért, mert attól féltem, hogy baj lesz, ha kihagyom ezt a kurzust. Ezért nekem már csak azok jutottak, akik maradtak, mert már előre leosztották, ki kivel fog dolgozni. Katona Laci volt az egyik, Kozma Attilával is ott találkoztam. Onnantól kezdve minden arról szólt, hogy hogyan találkozzunk Orsolyával. Éjszakákba nyúló beszélgetések… Nem is volt olyan, hogy 1-2 hétnél többet töltöttünk volna egymás nélkül.
Török-Illyés Orsolya: Az első közös évünk alatt mindketten ott hagytuk a főiskolát. Hanyagoltuk a munkáinkat. Sok energiát és pénzt felemésztett a távolsági kapcsolat jelenidejűvé tétele. Ezt nem tolerálták. Elhívtak Sespsiszentgyörgybe színésznek. Elmentem. Még távolabbra kerültünk egymástól, 2-4 naponta utaztunk Budapest és Sepsiszentgyörgy között.
Hajdu Szabolcs: Ebből a jövés-menésből az lett, hogy én egyszer ott maradtam, besegítettem, kaptam egy szerepet. Barabás Olga korábban játszott a vizsgafilmemben Budapesten, onnan volt az a kapcsolat. De beszéljünk az Ernelláékról’! Megtanított egy csomó mindenre. Számos tudatosság fellelhető benne, de azt, hogy mit hoztál létre, azt csak utána tanulod meg a közönség és a kritikusok által. Ez egy rövid idő alatt született történet.
A Bibliothéque Pascal teljesen más volt. 2000-ben írtam a novellát Sepsiszentgyörgyön, ott játszottam a Peer Gyntöt, amikor megírtam, és februárban lett bemutatva, 2010-ben. A színdarab (Ernelláék) 2-3 hét alatt íródott meg, az előadás 2 hónap alatt készült el. A film a nulla ponttól számítva fél év alatt elkészült, egy évre rá be is lett mutatva. Másfél év alatt jutottunk el a lakásvetítés-szériáig.
Török-Illyés Orsolya: Lelkileg, szellemileg, anyagilag terápiának, munkaterápiának szántuk.
Hajdu Szabolcs: Nem tudtuk, mi lesz belőle. 2010-ben nominálták a Pascalt Oscar-díjra, nagy hype volt körülötte. Hatalmas siker volt külföldön és itthon egyaránt. Ennek a farvizén kezdtünk el evezni. Akkor voltak a választások. Úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk az országot áprilisban. Amikor az eredmény kiderült, nyáron kimentem Amerikába. Előkészítettem a terepet, és Orsolyáék a gyerekekkel jöttek augusztusban. Elkezdtünk ott egy új filmet csinálni, és teljesen úgy gondolkodtam, hogy minden, ami a régi társaság és a régi csapat, attól meg akarok szabadulni. Visszafelé nézve jövök rá, hogy az embernek egyetlen identitása van, akárhogy is, le lehet gyártani más identitásokat útközben, de alapvetően egy identitása van.
Ez olyan, mint az ujjlenyomat. Kultúrafüggő. Mindenesetre úgy alakultak a dolgok, hogy családi okok miatt vissza kellett jönnünk Magyarországra. Volt két játékfilmünk, mindkettőre megvoltak a támogatások.
De akkor alakították át az egész filmfinanszírozási rendszert, és miközben csináltuk és előkészítettük ezeket a filmeket, visszavonták ezeket a támogatásokat. Ez zsinórban háromszor történt meg. Ha a szeretkezésnél háromszor nyitnak rád, akkor nem biztos, hogy folytatod, értitek?
Ez egy spirál, rossz örvény. Nem rövid ideig tart, hanem évekig, és nem tudod visszafordítani. A téged körülvevő emberek mind egy irányba mozognak, és ebben te csak sodródsz. Rossz sejtéseiddel egyszerűen csak ki kell várnod, hogy mi lesz a vége, amik egyszer csak a legbrutálisabb módon beigazolódnak. Az Ernelláék Farkaséknál abból indult, amikor elkezd felfele menni ez a spirál. Öngyilkosságok történtek. A legközelebbi munkatársaink nagyon rövid idő alatt öngyilkosok lettek. Feldolgozni se volt időnk, mert addigra már volt ez a felkérés a Maladype Színháztól, és fogalmunk sem volt, hogy mit fogunk ott csinálni. Nem akartam cserben hagyni őket.
Török-Illyés Orsolya: Igazából nálunk, otthon kezdtük a próbákat. Kizárólag egymással és a közvetlen környezetünkkel foglalkoztunk. A többi színész is ide kapcsolódott be. Először is: fontos beszélgetések voltak. És aztán ezzel párhuzamosan elkezdtünk fotókat készíteni egymásról. Újra fel akartuk fedezni egymást, ezeket a fotókat kivetítettük a szoba falára, és elkezdtünk neveket adni egymásnak. Elkezdtük párosítani ezeket az embereket, hogy ki kinek lehetne a felesége, vagy a gyereke, rokoni kapcsolatokat vázoltunk köréjük. Két hét után kezdtünk el próbálni, eleinte stílusban is volt egy pár kör.
Hajdu Szabolcs: A formai és tartalmi részt ketté kell választani. A legtöbb ilyen témához közvetett közünk van. A beszélgetések egyik iránya ez volt. A másik oldalon a magán témák dominálnak. Sok karakter, téma, helyzet épült fel így. Mindkettő a társadalomról szól. Amikor az elején megkérdeztem, hogy amikor egy ilyen körben megjelenünk, az milyen tett. Alapvető kérdés, hogy mi a célja ennek az egésznek. Sok fajta színház, sokfajta motiváció létezik. Az elsődleges célunk a megosztás volt. Megosztani ezeket a dolgokat, amik történnek velünk. A lehető legegyszerűbben akartuk kommunikálni ezt.
Török-Illyés Orsolya: Ez nem volt egyszerű: megtalálni azt az egyszerű formát.
Hajdu Szabolcs: Amikor ezt keresgéltem, akkor különböző stílusgyakorlatokat írtam. Szépen egy napon jött ez a fajta hangütés, amiben van egyfajta stilizáció, kifejezetten csak erre a társaságra kitalált stilizáció.
Török-Illyés Orsolya: Az improvizációval egyáltalán nem kísérleteztünk. Volt a Tamara című előadásunk, amivel voltak már tapasztalataink. Abban hosszú szöveges improvizációkat csináltunk, amit lejegyzeteltünk, és abból jöttek létre a végső dialógusok. Az olyan nehézkesen ment, hogy amiatt ezt a munkamódszert első körben kizártuk.
Hajdu Szabolcs: A színész, amikor imprózik, akkor valahogy mindig célirányosan gerjeszti a konfliktust. Ez a történés nélküliség nincs, nincs türelme hozzá. Itt pont arról van szó, hogy nem akar valami felé menni a szöveg, mindig a legorganikusabb továbblépési pontot nézzük meg az adott szituációból. Tehát ha unalmas, akkor vállaljuk be az unalmasságot is! A Magvető Caféban játsszuk jelenleg. Folyamatosan karban kell tartanunk ezt a kottaszerűen felépített dolgot! Jól érzem magamat ebben a szerepben. Érzékeny hálózatban mozgunk.
Török-Illyés Orsolya: A helyzetek ismerősek. Nem voltak szöveges improvizációk. Ezek hatottak Szabolcsra, a jövés-menések szülték a helyzeteket.
Hajdu Szabolcs: A kezdeti stádiumban nagyon fontos hogy a színésznek dolgozzon az intellektusa. Ne csak várja a sorát, hanem képes legyen magáévá tenni a karaktereket úgy, hogy ne kitalálja, hanem társítsa azokat a személyes életéből megismertekével! Habitusában valakire emlékeztesse őt az eljátszott karakter! Ezt próbáljuk meg ráhúzni, aztán még egyet. Egyes karakterek több ilyen layerből állnak.
Érezze a néző, hogy a karaktereknek közük van ahhoz az emberhez, aki eljátssza őket! Magyarul, nem utánzáson alapuló színházról van szó, hanem integrálóról.
Az így létrejött előadás visszahat, és néha elkezdünk úgy viselkedni, és akkor már nem tudjuk eldönteni, hogy kik vagyunk.
Török-Illyés Orsolya: Arra törekedtünk, hogy ne legyen egy sztori. De mégis lett, ez tulajdonképpen a végére állt össze. Kis poklok voltak, amik a végére kapcsolódnak össze, mint az egész megcsalás történet, ami ott volt, de szinte az utolsó időszakban találta meg a helyét. Érdekes, hogy olyankor a többi jelenetben is megtalálja a helyét.
Hajdu Szabolcs: Ismerősek a karakterek. Nem fitogtatni akarjuk a színészi tudásunkat, hanem azt akartuk elérni, hogy ne legyen fal nézők és a színpad között. Ne legyen csinált az egész!
Őszintén kell ezt megteremteni, ezt a bizalmi légkört! Az a cél, hogy a néző azonnal be tudja azonosítani a megvalósított karaktereket a saját életébe. Médiumok vagyunk ebben a történetben. Ebből a szerepből nem türemkedhet ki semmi.
Sándor L. István: Történet nélküli történet. Színészet nélküli színészek. Néhány egyszerű dolog jelzi a színházat. Furcsa színészi állapot. Közhelyesnek tűnő mondatok. Vajon leírva kelti-e azt a hatást a darab, mint amit eljátszva kelt? A kritikusok nem voltak oda ezért az előadásért.
Hajdu Szabolcs: Az Ernelláék meghökkentést keltett, nem is értem, hogy miért. Az első pár előadás és a film után kezdték el megérteni az emberek, mit is akarunk valójában. A nézők rákapcsolódtak. A kritikusok lombikban vannak. A színházi emberek is burokban élnek. Ez azt jelenti, hogy azokban a folyamatokban gondolkoznak, amik a lombikon belül vannak. Ez az előadás a lombikon kívülről jön. A szakma és a közönség érti az elejétől a végéig a folyamatot a lombikon belül.
Valamikor elindult egy folyamat a ’70-es években, és értjük, hogy miért beszélünk így, és mik ezek a stilizációk, formák, és elfogadjuk. Ha valaki kívülről cseppen ebbe, lehet, hogy nem ért semmit ebből az egészből. Olyan ez mint a zene. Ha nem érted, akkor nem tudod élvezni. Bartókot érteni kell! Aki nem érti, az nem élvezi igazán, az egy csörömpölést, nem pedig szépséget hall. Amikor ezt csináltuk, azt gondoltam, jó, hogy mindennek van egy ilyen fejlődési folyamata. De nagyon gyorsan akartam kapcsolatba kerülni a közönséggel, úgy, hogy minden egyes részletét értsék már az elejétől fogva!
A szakmában belterjességet érzek. Ez mindenre kiterjed. Ahogy hangsúlyoznak a színészek vagy a rendezői megoldásokra is értem ezt.
A lombikon kívüliségből eredendően az a dolgunk, hogy a kor pulzusán rajta tartva a kezünket mindig vigyük be az utcáról a történéseket a színházba. Az ne legyen áporodott és belterjes! Ne egymásra utalgassunk, mint a szociológusok!
Sándor L. István: Galériákban és egyéb helyeken vendégszerepeltek.
Hajdu Szabolcs: Egy kényszer, ahogy megjelenik ez a terjesztési forma. Mi így tudjuk megvalósítani a függetlenséget. Amikor az Ernelláékat vágtuk, húsz év után megint olyan helyzetben voltam, hogy kőművesnél dolgoztam… Kalapálgattunk, gondolkoztunk, hogy tartsuk el magunkat abból, amit szeretünk csinálni. Hogy ne itt kelljen dolgozni, ne kelljen elmenni hülye reklámokat csinálni, ne kelljen lepaktálni barmokkal! Próbáljunk meg itt, Magyarországon rendszert teremteni a függetlenségnek.
A rendszer makro szinten is ott van. Azt keményen megtapasztaltuk. Ezzel nem tudsz mit kezdeni, ha benne vagy. Lehet azzal álltatnod magad, hogy majd belülről rohasztod a rendszert, de az személyiség-rombolás. Hogy ha benne vagy, a fogaskerekek egymáshoz kapcsolódnak, és ebben az óriási rendszerben megpróbálsz visszafelé forogni, ennyit tudsz tenni, lefeljebb kitörnek a kerekeid. Nem szopjuk az állam csöcsét, a közönség tart el minket. Mindenkihez el akarunk érni, azokhoz is, akik soha életükben nem jártak színházban.
Ez egy kényszer. Rá vagyunk szorulva a közönség kíváncsiságára, jóindulatára és szeretetére, és ez jó hatással bír a munkánkra. Ők fizetik a jegyeket. A jegyárak úgy vannak belőve, hogy különböző kategóriák vannak a felső tízezernek és a diákoknak is. Minél több helyen akarjuk játszani ezt az előadást Budapesten és vidéken egyaránt! Hálózatot, sejteket akarunk teremteni, inspirálni akarjuk az embereket. Minden független színház ebbe döglött bele. Én végignéztem ezt a folyamatot, amikor elkezdték kivéreztetni őket (Bodóékat vagy a Krétakört). Nem lehet úgy működni, mint egy kőszínház, mert akkor csak kavicsok maradunk!
A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videón:
Olvasópróba – Beszélgetések kortárs magyar színdarabokról – Hajdu Szabolcsék színháza
Olvasópróba – Beszélgetések kortárs magyar színdarabokról: Hajdu Szabolcsék színháza. A beszélgetés résztvevői: Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya és Sándo…
