Számos kérdés, amely az elmúlt években annyira izgatta a kutatókat a közösségi hálóval kapcsolatban, mára megfigyelhető a gyakorlatban. Akár akarjuk, akár nem, használatuk befolyással bír gondolkodásunkra, viselkedésünkre, meghatározza kapcsolatainkat. A közösségi média hatásai!
Mindannyian ismerjük azokat az útszélen álló embereket, akár kéregetők legyenek, akár elhagyatottak, akik mindig ugyanazon hangsúllyal motyognak vagy üvöltöznek valamit. Talán épp ugyanazon csatakiáltást ismétlek rendszeresen, összeesküvés-elméleteket szövögetnek és próbálják okítani az utca népét, vagy csak felhívni magukra figyelmet. Az ilyen jelenségekhez általában senki nem közeledik, de mindenki megszokja őket, ugyanolyan utcatartozéknak tekinti, mint mondjuk a lámpákat. Nevezzük őket mondjuk Pistának.
A közösségi hálón mind Pisták vagyunk. Virtuális útszéleken állva árasztjuk privát gondolatainkat boldog-boldogtalanra.
Ez a bizonyos Pista-formula mára már nemcsak, hogy normálissá vált a virtuális térben, hanem az interakció elvárt formája. A Pista-féle üvöltések, jelszavak a mi ujjaink a like-ra kattintva.
Látjuk a Facebookon, hogy egy barátunk édesapja elhunyt. Többezer másik ember is látja. A kommentjeink versenyeznek, ki nyilvánítja ki a legjobban a publikus részvétet. Vajon a hozzátartozók nyernek, a barátok, vagy épp egy olyan ember, akivel barátunk egyszer összefutott a buszon?
Hasonlít azokra az időkre gyerekkorunkban, mikor cézári kézmozdulatokkal jeleztük, ki barátunk és ki nem, és mikor a barátságkarkötő vagy egy medál számított a kapcsolat szimbólumának. Ezek tudatosították bennünk a barátság egyediségét, azt, hogy számítunk egymásnak, és nem csak egy véletlenszerű ismeretségről van szó, amelynek alapja az érdek.
Az elektronikus térben viszont leginkább efelé mozdultunk el: mindenkivel ugyanazt a képet osszuk meg, ugyanazzal a felirattal, annyi személyességgel, amennyivel egy rocksztár alakíthat ki kötődést a közönségével, és amennyivel a királyi család integet népének az erkélyről. Minden mindenkié, kiemelés nélkül.
Ez olyan, mintha mindenkinek ugyanazt a képeslapot küldenénk, ugyanazzal a szöveggel, születésnapi köszöntése alkalmából ugyanazokat a szavakat használnánk. Mindenesetre, valami ilyesmit csinál az irodalom is, nem?!
Bár az irodalom egy fajtáját is képernyők előtt fogyasztjuk. És most nem az e-bookra kell gondolni, hanem arra rengeteg információra, amit nap mint nap megnyitunk és feldolgozunk, és amely a hoax-jelenséggel láthatóan megzavarja a valóságérzékelésünket.
A közösségi média elmossa a határt privát és publikus között.
Néhányan utálják ezt, mert személyes tért nélkül kellett felnőnünk, a szobájuk ajtaja sohasem lehetett zárva. És igen, a közösségi média elmossa a határt a valóság és a látszat, a kirakat között. Néhányan azért utálják ezt, mert abban nőttek fel, hogy minden tett egyben teszt is. Egy ölelés sem szívből jövő, egy mosoly sem spontán.
A közösségi háló észrevehetetlenül és naivan mosta el a határt önfényezés és önreflexió, átlagos és formális, beszélgetés és karrierépítés között. De mondhatjuk akár, hogy dicsfény és irigység, hír és nárcizmus, követés és kémkedés között.
Sokan azért utálják ezt, mert nem megerősítő, hanem kétkedést ébresztő visszajelzések közt nevelkedtek, amely ezáltal addig fokozódhat, hogy akár attól szorongunk, ha üres szobába kell belépnünk.
Milyen felszabadultságot okoz, mikor felnőve elhagyhatjuk a barátságkarkötőket, a medálokat és elmúlik a kiválasztottság, különlegesség érzetére irányuló öntudatunk!
Aztán belépünk az emojik határolta virtuális térbe, ahol úgy kell táncolnunk, ahogy a barátaink, kollégáink, az egyszeri ismeretség mély benyomása általi ismerőseink és a minket egyébként is utáló szomszéd néni fütyül.
Na, meg persze mindenki más, aki követ minket. És reménykedhetünk az elfogadásukban, dicséretükben az életünk olyan privát szeleteire, gondolatfoszlányaira, amelyeket valószínűleg teljesen máshogy értenek, mint ahogy azokat mi személyiségünk részévé tesszük.
Néha bedőlünk ennek, és elhisszük, hogy érdekli őket, ma melyik vízi állat lennénk. Azután azt gondoljuk: Pisták vagyunk.