André Leon Talley az amerikai Vogue magazin főszerkesztő-helyetteseként, Anna Wintour jobbkezeként és bizalmi embereként dolgozott. Most megjelent önéletrajzi könyve, a The Chiffon Trenches immár a második memoárja a 2003-as kiadású első kötet után. Ez a mostani könyv azt is feltárja, milyen volt a kapcsolat a divat nagyágyúi között valójában – legalábbis Talley szemszögéből.

Aki beszólhatott Anna Wintournak

Miközben tudósok és művészek, köztük Tarr Béla és olyan világhírű színészek, mint Juliette Binoche vagy Robert De Niro azért kampányol, hogy a világ a koronavírus-járvány után ne térjen vissza a megszokott működéshez, hanem az emberiség közösen változtasson a fogyasztói társadalmi reflexein, felettébb furcsa arról olvasni, hogy valaki luxusnyaralásán magángéppel repked Biarritz és Firenze között, ha éppen shoppingolni támad kedve. Vagy hogy 50 Louis Vuitton-bőröndöt tart az egyik rezidenciáján, mindezt persze nem sznobizmusból.

Karl Lagerfeld Andre Talley
Karl Lagerfeld És André Leon Talley 2005-Ben / Fotó: Jemal Countess / Wireimage For Chanel

„Sosem voltam sznob” – mondja André Leon Talley a The Guardian újságírójának, aki interjút készített a 71 éves divatguruval könyve megjelenése kapcsán.

Anna Wintour szerint is ideje lelassítania a divatiparnak

A koronavírus következtében több sorozat és film forgatása is leállásra kényszerült, ám a műsorvezetők és hírességek nem engedik, hogy a járvány egyet jelentsen az otthoni szórakozás végével. Jimmy Fallon online folytatja beszélgetőműsorát, Charlie XCX az Instagramon kezdett bele saját showba. De nemrégiben Jennifer Lopez is Reese Witherspoon Live-jában mesélt a karantén ideje alatt eltöltött tevékenységeiről.

Talley volt az egyetlen, aki megengedhette magának, hogy megmondja főnökének, Anna Wintournak, ha nem állt neki jól egy ruha.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Persze sosem lennék annyira udvariatlan, hogy azt mondjam, hogy rosszul áll, hanem megkérdeztem, hogy hát ezt meg ki tervezte, miközben a szemöldököm a plafonig szalad és utána sokatmondóan hallgatok[/perfectpullquote]

– osztja meg a titkot. 21 évesen került az amerikai Vogue-hoz. Amikor szót emelt amiatt, hogy nagyon alacsony a fizetése, azt mondta neki a vezetőség, hogy a divatmagazin munkatársainak magánjövedelmükből élnek. Talley, akit bejárónőként dolgozó nagyanyja nevelt fel, nem ilyen kiváltságos közegből érkezett.

Újságírói karrierje kezdetén ételre alig futotta a fizetéséből. Évtizedekig ő volt az egyetlen ismert színesbőrű ember a divatvilágban, ez is mutatja, mennyire tehetséges lehetett, ha ilyen fiatalon sikerült betörnie az egyébként fehérek uralta területre.

„Nem azért jutottam el oda, ahova a divatiparban, mert szép, jó vágású fiú voltam, hanem mert elvégeztem a dolgomat és megvolt a képesítésem. Korábban sosem gondoltam arra, hogy színesbőrű vagyok, egészen mostanáig – teszi hozzá.

Négy évtizedet töltött a magazin kiadójánál, mialatt olyan meghatározó cikkeket írt, mint a Michelle Obama-interjú rögtön férje elnökké választása után, vagy olyan kiemelkedő anyagokat felügyelt, mint amikor Naomi Campbellt Scarlett O’Haraként fotózták a Vanity Fair számára. Edward Enninful, a brit Vogue főszerkesztőjének megjelenéséig hosszú ideig a legnagyobb hatalommal rendelkező színesbőrű férfi volt a divatiparban. Enninful is megjegyezte, hogy Talley taposta ki számára is az utat.

I survived the chiffon trenches. My story in my own words. THE CHIFFON TRENCHES is out today everywhere books are sold. Link in bio. #thechiffontrenches #scadfash #marcjacobs

No Description

„Felperzseltem a tehetségemmel a földet, aztán pedig ragyogott a tehetségem” – erősíti meg saját megfogalmazásával Talley. Elmondása szerint memoárkötete nem csak arról szól, hogy mivel gazdagította, hanem hogy jelenléte hogyan változtatta meg a világot.

Visszafogottság és szerénység

„Bizonyos emberekkel kapcsolatban vissza kellett fognom magam, mert féltem a megtorlástól” – mondja. A tavaly elhunyt Karl Lagerfelddel szoros barátságot ápolt 40 éven át. A tervező ötvenedik születésnapjára például 50 ezer dollárt ajándékozott. A könyvben azonban zseniális, ám rettenetes embernek ábrázolja, aki a maga szeszélyei szerint ejti a legközelebbi barátait is, ahogy Talley-vel is tette.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Sosem beszéltem volna erről, amíg Karl él, az iránta való tiszteletből és a megtorlástól való félelemből. Tudott volna ártani a jóhíremnek a divatiparban[/perfectpullquote]

– így inkább Talley ártott Lagerfeld hírnevének. De Anna Wintourt sem kíméli. Róla azt írta, hogy sokakat nagyon mélyen megbántott, de sosem a ruhák érdekelték, hanem csak a hatalommal törődött. Wintournak bárki másnál nagyobb hatalma van abban, hogy fel tudja emelni vagy tönkre tudja tenni egy divattervező karrierjét.

WOW! The Empress of Beauty @badgalriri, SAVAGE x FENTY, last night at Barclays Center in BK. Rihanna smashes the crystal ceiling and created the new norm for fashion presentations. In a show of 44 models and dancers, and 147 looks, there was a moment of the future! Amongst the stars, Migos, DJ Khalid, Laverne Cox, A$AP, and Alek Wek: the most egalitarian show. #bethannhardison #traceeellisross #tomford #marcjacobs #vogue #cher #sandrabernhard I’m wearing a FENTY taffeta caftan and hat designed for me by Stephen Jones. #dianavreeland #tonnegoodman #wendygoodman #nickyvreeland the collection was inspired by Diana Ross and Diana Vreeland In caftans from the 60s and 70s . However, I was the only in a caftan backstage designed by Riri. At the last minute, at 3pm, for a 9pm show, she threw out all the caftans, albeit sexy and diaphanous because the models were tripping up in the hems. Elegance is refusal. #rihanna #savagexfenty #nia Imani.

No Description

Talley és Wintour kapcsolata 2018-ban romlott meg, amikor már nem tartottak igényt a férfira a Met gála vörösszőnyeges interjúihoz.

„Hirtelen túl öreg, kövér és divatjamúlt lettem” – mondja Talley, bár a generációjából néhányan még mindig megtartották a pozíciójukat a Vogue-nál.

Talley nem gondolja, hogy ezután Wintour ne beszélne vele, annak ellenére, hogy azt írta róla, hogy nem képes egyszerűen emberi módon kedves lenni. Mindennek ellenére Talley szerint könyve „szerelmes levél Anna Wintournak”.

Az exkluzív Met Gála egyelőre a múlté: online programokkal készülnek

Az 1948 óta megrendezésre kerülő, a divatvilág legfontosabb felvonulásának tartott MET Gála vendéglistája általában 650-700 fős. Exkluzivitása mellett ez a divatszakma legfontosabb adománygyűjtő eseménye. A gála közzéppontjában maga az adományozott, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum Costume Insitute-jának új kiállítása áll, és a témának megfelelően kell a sztároknak felöltözniük minden évben.

A főszerkesztőnő részletes jellemrajzán, furcsa szokásain és hozzá fűződő, sajátos, a munkatársi viszony keretein jóval túlnyúló kapcsolatán kívül beszél magányos gyerekkoráról, az őt ért rendszeres szexuális erőszakról és izgalmas szakmai életéről. Táncolt Diana Ross-szal a legendás Studio 54-ben, dolgozott Andy Warhollal az Interview magazinnál, valamint a ’70-es évek divatiparáról. Amikor megkapta a heti fizetését, elment, és vett magának egy újabb Louis Vuitton-bőröndöt. Ha egy rakás szépséggel vette magát körbe, és akkor már nem kellett a rengeteg rondaságon agyalnia.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.