,,Ha az új albumról is játszanak, akkor hozom a kispárnát” – mondta az egyszeri Arctic Monkeys-rajongó, aki vagy a karcos régi gitárhangzást vagy a 2013-as AM show-elemeit hiányolja az új, 2018-as Tranquility Base Hotel and Casinoról. Kritika az Arctic Monkeys Sziget2018 koncertjéről.

Hirdetés

A gyanakvás indokolt, hiszen mind 2014-ben a zenekartól, mind az idei, 2018-as Szigeten élhettünk már meg csalódásként koncertet. A kissé kelletlen és arrogáns Kendrick Lamar haknija és a Hófehérke alabástromszépségű mostohájába oltott Céline Dione-ná avanzsáló Lana Del Rey cukiskodása után félő volt, hogy a már az új albumtól megtépázott idegzetű rajongók elvárásaihoz esetleg nem nőnek fel a majmok. Nem ez történt.

Jogtalanul pofozta fel Kendrick Lamart a magyar sajtó – Vélemény

Oké, ezzel nem fogok sokat gyötrődni, nem is ez a cikk célja. A Comptonban születő 31 éves Kendrick Lamar azonban nem olyan hosszú pályafutása során 12 Grammy-díjat nyert, a Time magazin 2016-ban a 100 legbefolyásosabb ember egyikének tartotta, és – itt kapaszkodjunk meg! – idén Pulitzer-díjat is kapott (elsőként olyan zenészként, aki nem klasszikus zeneszerző vagy jazzelőadó).

MONKEYS

Vízválasztó az Arctic Monkeys-hoz való viszonyulásban a Tranquility Base Hotel and Casino. Sokan a rockos gitárzenét, sokan a Suck It and See-vel megkezdett, AM-ben kicsúcsosodó irányt temetik, megint mások kifejezetten lelkesek (ez jellemzően a külföldi kritikusi fogadtatás). Véleményem szerint az új album, melynek koncertbemutató-körútjának apropóján a 2018-as Sziget záróshowjára az Arctic Monkeys érkezett, egy mind zeneileg, mind a szövegek szempontjából rettenetesen sűrű, hihetetlenül izgalmas alkotás, amit éjszakákon át lehet bogozni.

Én is a második-harmadik hallgatásra kerültem hozzá közelebb, ahogy az elsőre egyetlen hosszú lounge jazz számmá mosódó zenei masszában elkezdtem felfedezni a kisebb motívumokat, játékokat, a dalok elkülönítő jegyeit.

Ez persze – már hogy az élményért meg kell küzdeni, mert meg kell – nem feltétlen támasztható alapvető elvárásként egy rajongóval szemben, pláne nem egy koncerten. Így aztán, az, hogy a veretős nagy show-kra egyébként tökéletesen alkalmas albumok és dalok után egy ilyen bonyolult koncept-albummal jelentkeztek, igencsak éles és izgalmas váltás, az életműn belül megelőlegez valamiféle úttörő megújulást. Az én személyes várakozásom tehát idén az Arctic Monkeys-zal szemben az volt, hogy az album űr-tematikáját és a befutott művészek válságát és önmagától és a világtól való elidegenedését, továbbá a világpolitikára (Trump), valamint a technológia és a közösségi média káros hatásaira való reflexiót valamilyen módon beépíti a koncertbe, esetleg a háttéren, vagy a színpadképen keresztül (ez a remény sajnos nem teljesült be).

“Egy kiérlelt koncepció mentén valami teljesen új vágányra álltak” / Fotó: NME

Amit azonban nem vártam, hogy Alex Turner, aki éppen saját sztárságának nyomása alatt őrlődve írta meg az új albumot gyakorlatilag egyedül, úgy pörög majd, ahogy anno, az AM turnéján, a VOLT-on illett volna. Akkor ért uralkodó helyére csillaga (és az egész zenekaré), 2013-as albumokkal világsztárok lettek, de érződött, hogy ebben jócskán ki is merültek, és ehhez mérten sikerült a soproni koncertjük.

Ezután hosszabb alkotói pihenőre vonultak el, melynek végén, a Tranquility alapján úgy látszott, egy kiérlelt koncepció mentén valami teljesen új vágányra álltak.

Ha így is történt, és történt valamiféle szakítás a Humbug utáni irányvonallal – mert valamennyi azért történt – a koncert mégis inkább azt mutatta, hogy hiába az olyan sorok, mint ,,I might look as if I’m deep in thought/But the truth is I’m probably not/If I ever was” (The Ultracheese) az új albumról, Alex Turner jobban fürdik a népszerűségben, mint valaha.  

Arctic Monkeys Perform ‘The Ultracheese’

The English rockers visit The Late Show to debut a song off their new album ‘Tranquility Base Hotel + Casino.’

A színpadkép egyértelművé tette, hogy a hallgatóság mire számíthat: az AM vibráló logója és képi világa helyett a letisztultabb és elegánsabb ,,Monkeys” felirat díszelgett a színpadon (az AM-es pólók mellett egyre gyakrabban botlottam ebbe a logóba az emberek mellkasán is). Hangszerek hátrébb tolva, hogy Alex Turnernek legyen elég helye kibontakozni elől (vonaglás, etc). Aki azokat a szép zöld riffeket hiányolta, az az ,,Arctic-Monkeys-Budapesten” hirtelen szívroham mellett bizonyára kissé ijedten konstatálta, hogy az új album egyik jellegzetes témája hangzott fel, jelezve a koncert kezdetét. Az első szám mindjárt az aktuális doiwannaknow, a Four Out Of Five volt, ami – megelőlegezve a későbbi kilátásokat – tökéletesen hangzott élőben is.

Now look at the mess you made me make

Habár hivatalosan lemezbemutató turné apropóján érkeztek, az új albumról csak öt dalt játszottak ami – tekintve, hogy 21 dal hangzott el – nagyjából a koncert negyede, ám ezeket is csak azután, miután a közönség-kedvencekkel bemelegítették a fesztivált (Brianstorm, Teddy Picker, Do I Wanna Know). Igyekeztek lehetőleg mind a hat lemezt megszólaltatni, bár mindenhonnan a legnépszerűbb dalokat játszották, e mellett azért volt pár (a dalok ismertségét tekintve) bátrabb húzásuk is (Pretty Visitors, Cornerstone, Batphone, Star Treatment). Ügyesen váltogatták a népszerű és a pörgős számokat (Teddy Picker, From Ritz to the Rubble, I Bet You Look Good on the Dacelfoor) a nagy ívű, romantikus dalokkal (Snap Out of It, Crying Lightning, Do Me a Favour, 505, Cornerstone, Knee Socks).

Ennek eredményeképpen azonban, nem alakult ki egységes kép, hol is tart most egy ilyen album után a zenekar saját magával és a közönséggel való viszonyában.

Még a Star Treatment című számukat is olyan profin és hibátlanul adták elő, mint az R U Mine-t, ami egyrészt jelzi, hogy tényleg nagy örömmel játszottak el egy több, mint korrekt koncertet, másrészt meglepő is a teljes nyugalommal elénekelt ,,Now look at the mess you made me make” sor.

“A világító telefonok is többször kerültek elő, mint egy brit (indie) rockkoncerten ildomos volna” / Forrás Giphy

 

A közönség, a fesztivál utolsó napja lévén, fogékonyabb volt lassabb hullámzásra, mint a bulis csápolásra, és inkább egy arénakoncert hangulatát éreztette. Egy vintage (értsd: Woodstock másnapja óta használtruha-vásárokon kézről kézre járó) ingekben pompázó brit fiútársaság kicsit tolakodóbb pogóját állították le a környezetükben épp átszellemülők, akiket nem csak a világsztár-várás szertartásossága fegyelmezett, hanem az intim szférájukban hőt párolgó testek, a térdek, a könyökök.

A világító telefonok is többször kerültek elő, mint egy brit (indie) rock koncerten ildomos volna, különösen, amikor felhangzott a Do I Wanna Know.

Ekkor kollektív sikításban szakadt fel a megkönnyebbülés, hogy azért mégsem egy Hold-háttér előtt üldögélő, Kierkegaard-t olvasó loncsos, értelmiségi Alex Turner-t kapunk, hanem a jól ismert, belőtt hajú (vagy majdnem kopasz), fehér inges, cowboy/motoros-csizmás vagány Casanovát. Az általam közönség-referenciaként figyelt lány is ekkor szabadult fel leginkább (és a kamerák fényei is ekkor voltak a legsűrűbbek).

A lázadó, a művész, a sztár és a…

A zenekar alapvető terve tehát a pörgés volt, amit a színpadon folyamatosan le-felrohangáló Turner azért egy-egy szépelgő tűnődés (például egy szokatlanul hosszú üldögélés a One Point Perspective után) erejére megszakított, illetve arra az időre, mikor a billentyűkhöz ült. De a koncert őszinteségét és könnyedségét mutatja, hogy mikor belezavarodott az egyik dalba, egy intéssel jelzett a zenekarnak, akik aztán új számba kezdtek, mire Turner egy kedves és figyelmes ,,Excuse me”-vel nyugtázta a dolgot (ez a Kendrick Lamar-féle mentalitás fényében kifejezetten pozitív meglepetés).

Arctic Monkeys: A zenekar, ami átírta a brit zenetörténelmet

Ha valami elmondható az Arctic Monkeys-ról, akkor az a sokszínűség. Bár leginkább az indie rock képviselőiként tartják őket számon, nagy kihívás lenne munkájukat egyetlen zenei műfajba sorolni. Minden egyes albumra más-más stílus jellemző, dalaikban a hiphop, rnb, garázs rock és még sok más zenei elem is megjelennek.

Turner tehát mindent megtett, hogy a közönséget gerjessze, amihez akár elég lett volna egy helyben állva a kamerába bámulnia, a hallgatóság így sem tudott leválni róla és igazán felszabadulni (e tényt mutatja, hogy még jegyzetelhettem is a telefonomba, sőt a mellettem állóval is egész nyugodtan beszélgethettem). Ez persze nem a zenekaron múlott, és bár valóban emeltek át dalokat mind a zúzós vonalból (I Bet You Look Good on the Dancefloor), mind a réveteg indie gyűjteményből (Snap Out of It), mikor egy barátom számon kérte a zenekaron a Riot Van-t, döbbentem rá, hogy a világsztárságból nincs visszaút.

De ez nem is feltétlen baj. Az Arctic Monkeys egy nagyon lelkes koncertet tartott, a végén tisztes ráadással (Star Treatment, I Bet You Look Good on the Dacefloor, R U Mine) és forogva villogó kockával (ami azért megidézte a Tranquility Base Hotel and Casino futurisztikus díszletét), semmivel sem volt színvonaltalanabb, mint amit Európa bármely pontján tartanának. Jól példázza ezt a vintage-inges brit társaság őszinte lelkesedése és ,,Alex Turner, you’re my gayboy”  felkiáltása (aminek a jelentését egy érdeklődő magyar lány a ,,You gay, or what?” kérdés-sorozattal igyekezett kibogozni rendkívül tapintatosan).

És hiába állítják az ellenkezőjét, az új dalokat is ugyanazzal az átszellemült örömmel adták elő, mint az ,,arcticmonkeysosokat” (a Star Treatment ugyanolyan jól szólt, mint a Do Me a Favour).

Ez pedig egyszerre jól eső és kissé nyugtalanító meglepetés. A setlisten és az egész show-n ugyanis az érződött, hogy a zenekar amellett, hogy meg akar felelni a közönség elvárásainak (amit nagyon jól tesz), nem igazán akart reflektálni az új album szerepére, helyére a többihez képest, és Turner sem tudta, hogy a korai vagány lázadó, a beérő, flegma művész, a hódító világsztár, vagy a visszahúzódó filosz legyen. Cserébe azonban látszott, hogy rettenetesen élvezi, hogy igazából olyan nagy zenei karrier áll mögötte, hogy ha csak minden egyes állomásáról szemléz pár dalt, már azzal is ilyen jó show-t csinál.

Hirdetés
ÉRTÉKELÉS
Hangulat
8
Koncepció
6
Kreativitás
7
Technika
8
Előadásmód
8,5
MEGOSZTÁS