Milyen kapcsolat jöhet létre, ha zenét hozunk össze irodalommal? Érzéki és szenvedéllyel teli, esetleg egymást megérteni vágyó és alkalmazkodó vagy pedig kínos csöndekkel teli és hazug? Boggie szobakoncert-sorozatában kortárs költők verseit zenésítette meg. A Magvető Caféban havonta vakrandizott a kortárs költészet és a popzene. Borda Réka, Simon Márton, Szurdi Panni, Kemény Zsófi és Varró Dani sorai jól kijöttek a popos dallamokkal. A találkozás tehát jól sikerült, ezt Csemer Bogi is megerősítette a beszélgetésünk során.
ContextUs: Nem fesztivál, nem aréna, hanem szobakoncert. Nem egy megszokott forma és elnevezés. Hogyan jött az ötlet és mi a különlegessége ennek a műfajnak?
Azt vettem észre, hogy a koncertjeimre járók nagy része irodalomkedvelő is. Így megvolt a találkozási pont, és azon kezdtem el gondolkozni, hogyan tudnám összehozni a két műfajt. Az én zeném elgondolkodtatóbb, intellektuálisabb, kell hozzá egyfajta érzékenység, ami az irodalomra is igaz. A klub ötlete azért merült fel, mert fontosnak tartottam, hogy visszahozzuk azt a fajta élőzenét, amikor az előadó és a közönsége személyesebb, intimebb kapcsolatba kerülhet.
Ez persze előadói oldalról mindenképpen egy nehéz és kiszolgáltatott helyzet. Sokkal zavarba ejtőbb szituáció és ilyenkor nem lehet kamuzni. Úgy meg nem is lehet csinálni, ha nem vagyok tisztában magammal és álarcok mögé bújok. Emberileg ez egy lelki kihívás volt, előadóművészként meg egy jó feladat. A családias légkörről nem is beszélve, van egy pikantériája a közegnek. Lehetőséget ad arra, hogy olyan oldalamat mutassam meg, amit több ezer fő előtt nem tudnék.
ContextUs: A Magvető Cafénak van egyfajta otthonos hangulata a sok könyv között, és a kávéillat nyugodtságot áraszt. A szobakoncert-sorozatot direkt ide terveztétek?
Amikor az elején leültem beszélgetni egy jó barátommal, az ő hatására bennem is megfogalmazódott, hogy a klubozás nagyon hasznos dolog. Elkezdtünk gondolkozni, hol lehetne. Vannak a nagyobb helyek, mint a Barba Nerga vagy az A38 Hajó, de a kisebbekről nem annyira hallani. Léteznek a jazz klubok, de az én zeném csak a határát súrolja ennek a zenei műfajnak, csupán elemeit használom fel a hangszerelésben.
Miért vegyem el a jazz-zenésztől a helyet, hiszen én mégiscsak inkább popzenei vonalon mozgok? Úgyhogy el kezdtünk keresgélni. A Magvető pedig úgy jött képbe, hogy láttuk, nagyon jó helyen van, trendi, fiatalos és jó az elrendezése. Szívesen leugrik oda az ember. Megvan a családias hangulata, a hatalmas ablakok is csak dobnak az egészen. Megkerestük a kávézót, hogy érdekelné-e őket a sorozat befogadása, és nagyon nyitottak voltak.
ContextUs: A zenéd többnyire téged jellemez és definiál. Meglepő számomra, hogy a szobakoncertből készülő albumon kortárs versek megzenésítései szerepelnek majd. Ezeket mennyire érzed közel a kialakított Boggie-stílushoz?
Mindig kihívás volt ráhangolódni egy szövegre, és amit nem is gondoltam volna, hogy a férfiakéra lesz a legnehezebb. Általában kiragadtam a versekből olyan részleteket, amiket nagyon a magamának éreztem és az lett a refrén.
Mindig tudtam a szöveghez idomulni, így a dalok szerintem boggie-sak lettek, főleg a dallamvezetést tekintve. Viszont sokkal szabadabban használtam világzenei, népzenei elemeket, amiket egy Boggie-lemez esetén nem tettem volna.
Ennél a sorozatnál tényleg azt csináltam, amit akartam. Nem volt olyan szoros koncepció, mint egy lemeznél, arculattervezésnél, nem kellett csak azért is például balladát írni, mert egy kell egy ballada a lemezre. Sokkal bátrabban tudtam hülyéskedni, kísérletezni.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
ContextUs: A kedvenc verseid kerültek a sorozatba vagy a szerzők és a személyes jó viszony alapján válogattad ki, hogy mely művek legyenek megzenésítve?
Az első költő, akivel együtt dolgoztam, Kemény Zsófi volt, akivel a harmadik lemezem kapcsán ismerkedtünk meg, több dalszövegemet ő jegyzi. Megkérdeztem, kit ajánlana erre a sorozatra, és az ő iránymutatása alapján írtam rá a többi fiatal költőre: Borda Rékára, Simon Mártonra, Szurdi Pannira. Varró Dani pedig az én ötletem volt. Találkoztam velük személyesen, megismerkedtünk. Általában kaptam tőlük kötetet vagy e-mailen átküldtek verseket, majd én döntöttem el, melyik műhöz nyúlok. Onnantól szabad kezet kaptam.
A Rókák esküvője nyerte el az egyik legrangosabb irodalmi díjat – Simon Márton kapta a Horváth Péter Ösztöndíjat
Keresztury hangsúlyozta az ösztöndíj létrehozásának jelentőségét a kortárs magyar irodalom, legfőként pedig a fiatal írók, irodalmárok támogatására fordított anyagi források szűkössége idején. A nettó 6.000 eurós ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, a tárgyévben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzők támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése.
ContextUs: Egy barátom egyszer azt mondta, hogy „nem lehet annyi dalszöveget írni, mint amennyi verset”. Valóban más ritmusuk és belső hullámzásuk van. Hogyan lettek dalszövegek a versekből?
Mivel nem volt közös alkotómunka a költőkkel, magamra voltam utalva. Nekik is meglepetés, mi sül ki egy-egy művükből a végére. Például Borda Réka esetében nagyon beletaláltam a dalba, amit ő is megerősített. Nagyon szép egymásra hangolódása volt a versnek a zenével, durva összetalálkozás volt.
Ezek az ifjú költők általában szabadverset írnak, ami nem egy dalbarát forma, mégis van egy szabályszerűségük, egyfajta lüktetésük és lehet velük játszani. Réka estében az volt a könnyebbség, hogy a népdal jegyeit felhasználva kicsit alakítani tudtam a szövegen: ahol kellett, ott hajlítgattam, hogy kijöjjön egy négynegyedes periódus.
Volt, hogy elhúztam, volt, hogy lerövidítettem egy-egy részt. Varró Daniét egyszerű volt megzenésíteni az időmértékessége miatt. Simon Marci versével sokat szenvedtem, ott kiragadtam egy nekem tetsző sort refrénnek és a verzét is bele tudtam szorítani négynegyedbe, de egy-két szóval csaltam. Volt, hogy ki is vettem, de igyekeztem nagyon tiszteletben tartani a szöveget. Viszont mikor már nagyon sűrű volt, becsempésztem egy beszédszerű részt is, hogy kicsit lazítsa. Mindent egybevetve, sokat változott a szöveghez való viszonyom a sorozat alatt. Például idén szeptemberben felvettünk egy dalt az Élménysuli Komplexalapprogram felkérésére, melynek nagykövete vagyok. Ebben a munkában már alkalmaztam azt, amit a versek által tanultam: leginkább a pontosabb és kifejezőbb fogalmazást.
ContextUs: A hasonló kollaborációktól, mint ez a mostani, inkább személyes élményeket vársz vagy tudatosan meg szeretnél szólítani egy új közönséget?
Is-is. Azt tudtam, hogy akarok valamilyen rendszeres és kreatív munkát. Akkor szerzek intenzíven dalokat elejétől a végéig, amikor lemezt csinálok. Egyébként pedig szállingóznak az ötletek az éterben, leírok és felveszek minden ötletfoszlányt, de nem dolgozom ki őket. Sok alkotótól hallottam, hogy fontos folyamatos alkotómunka. A klub pedig azért lényeges, hogy összehozza a különböző rétegeket, és mind nekem, mind a költőknek előnyös legyen. Hiszen ezáltal el tudnak jutni olyan emberekhez, akik nem feltétlenül bukkannának rájuk. Így talál egymásra a két közönség.
ContextUs: Nem példátlan, hogy egy zenész versekhez nyúl és azokat dolgozza fel. Gondolhatunk akár a Rájátszásra, Szabó Balázs Bandájára vagy akár a Kávészünetre. Egyetértesz azzal, hogy mostanában ez egyfajta divattá vált?
Az én esetemben nem arról van szó, hogy otthon olvasgatás közben, ha megtetszik egy vers, akkor elkezdek gondolkozni, hogyan lehet belőle dal. A szobakoncert-sorozat totális mélyvíz volt. Olyan szerzőkkel találtam magam szemben, akiket csak felszínesen ismertem, illetve olyan formákkal és fogalmazásokkal ismerkedtem meg, amik távol állnak tőlem. Mindebben pedig megtalálni azt, amit tudok szeretni és tudok hozzá kapcsolódni is – nem könnyű. Az egy egyszerűbb terep lenne, ha a kedvenc verseimet dolgoznám fel. Én máshonnan közelítettem meg: valami teljesen ismeretlenbe kényszerítettem magam.
ContextUs: Részt vettem azon a Várkert Bazáros beszélgetésen, amire Szabó T. Annát, Dragomán Györgyöt, Kemény Zsófit és Ugron Zsolnát hívták meg. Kicsit olyan volt, mintha a naplódba pillanthatnánk be. Mennyire tartod fontosnak, hogy egy művész feltárja, milyen kortársakból építkezik és inspirálódik? A művészi alázat része?
Engem mindig érdekelnek a „backstage” infók egy-egy alkotóról, hogy hogyan inspirálódnak, mi az, ami lázba hozza őket. Sőt, ha valaki érdekel, utána is nézek: olyan interjúkat keresek, amelyek minél többet mondanak el a háttérmunkáról.
Ezek egy nem művész ember számára is ugyanúgy érdekesek lehetnek és akár kedvet kapnak, hogy elolvassanak egy Dragomán György-könyvet vagy pár verset Annától (Szabó T. Anna író, Dragomán felesége – a szerk.).
Egyébként ezeket nem tartom túl intimnek, túl személyesnek. Ma már a közösségi médiába mindenki mindent kirak. Ezzel szemben a Várkertes beszélgetéshez hasonlók vagy az alkotófolyamatok kulisszáiba való beengedés, máshogy intim információ. Szerintem értéket teremtenek és érdemes róluk beszélni.
ContextUs: Azt látom, hogy te inkább magaddal egyszinten kezeled a közönségedet, nem szállt a fejedbe a „nagy művész” lét. Abból is látszik, hogy nem úgy bánsz a zenekaroddal sem, mint a legtöbb szóló énekes. Miért fontos számodra az efféle személyesség?
Alapvetően a „Boggie” az én szóló produkcióm, de nagyon sok elemében zenekarként működünk és én ezt nagy becsben tartom. Ami pedig a személyességet illeti, amit az előzőeknél is intimebbnek és bensőségesebbnek tartok, azaz alkotási folyamat. Kislányként, amíg nem kerültem be a zenész, művész világba, addig az alkotásra úgy tekintettem, mint valami titokzatos, varázslatos dologra. Mikor pedig része lettem ennek a közegnek rájöttem, mennyire fel van tupírozva az egész nagybetűs művészkép. Miközben ennek van egy sokszor gyötrelmes munka része is, ami persze kívülről nem látszik.
Boggie: RUN TO THE RIVER (Official Music Video)
Boggie’s new single: RUN TO THE RIVER Composer: Boglárka Csemer “Boggie” Lyrics: Sára Helene Bori Arrangements: Milán Szakonyi and Boggie Band Boggie Band: M…
Mikor kicsi voltam és néztem a „nagy művészeket”, arra gondoltam, hogy én nem vagyok elég titokzatos ehhez a szakmához. Így aztán sosem akartam és nem is lettem az az elefántcsonttoronyban élő, megközelíthetetlen művésznő. Vannak, akik művésznőként szólítanak meg, amit nem tudok hova tenni. Az én közönségem szerencsére inkább olyan emberekből áll, akik nem aláírásért állnak sorba, hanem hogy megöleljenek és elmondják, mit éltek át és mennyire feltöltötte őket egy-egy dal. Nekem nagyon fontos visszajelzés, hogy meg tudom teremteni azt a légkört, amiben oda mernek hozzám jönni az emberek.
ContextUs: Abból kiindulva, hogy nem csak magyarul, hanem angolul és franciául is énekelsz, azt feltételezem, szeretsz kísérletezni a különböző irányzatokkal és akár hangszereléssel is. Szerinted jót tesz neked, ha a komfortzónádon kívül alkotsz, törekszel erre?
A nyelvi sokszínűség nem esik a komfortzónámon kívül, mivel nekem mindig voltak külföldi ambícióim, már akkor, amikor megalapítottam a zenekart. Nem véletlenül lett a Boggie művésznév sem (a Bogi franciás változata) és szerencsére minden évben eljutunk valahova külföldre. Én hiszek abban, hogy ez a produkció tök jól exportálható és sok embert meg tud szólítani a külföldi fellépéseken is.
Ha valaki tud rá rezonálni, akkor mindegy, hogy spanyol, angol, francia vagy amerikai, a zene működik. Emlékszem, mikor régebben nézegettem a pályákat magam előtt, mindegyikben zavart, hogy ez egy pici ország.
Vannak lépcsőfokok, amin végig lehet menni és akkoriban azt láttam a harmincas, negyvenes korosztályon, hogy lefutották a köreit. Én pedig ezt nem szerettem volna és tudtam, hogy egy angol nyelvű dallal el lehet jutni az egész világhoz, egy francia nyelvűvel 150 millió emberhez, magyarul pedig tíz millióhoz. Ezt a nagyságrendbeli különbséget pedig megtapasztaltam a Parfüm kapcsán és az Eurovízió kapcsán is.
ContextUs: Az említett két mérföldköve a pályádnak nagyon meghatározó sokak szemében. Sokan csak az egyikkel vagy csak a másikkal azonosítanak téged és nem feltétlen kíváncsiak a többi munkádra. Te ezt skatulyaként éled meg, amiből ki kell törnöd?
Nagyon különböző volt a két siker. Mivel mind a kettő saját dal és én vagyok bennük, ezért abszolút hitelesnek érzem őket. Aki ismeri azokat a számokat, kap egy képet a zeneiségemről és ha megtetszik neki, akkor utánanéz a lemezeimnek, egyéb munkásságomnak. Abba sokszor futok bele, hogy nem kapcsolják össze ezt a kettőt az emberek. Van, aki csak a tévéből ismer, van, aki a Parfüm internetes hulláma által talált rám. Van, aki mindkettőt ismeri, de kicsit megzavarodik, mert annyira más platformon pörögtek, hogy nem tudja összeegyeztetni a saját értékrendjével. Én ezeket nem élem meg skatulyának, nagyon szép sikereknek tartom.
A mai napig nagyon szeretem mindkettőt énekelni. Ezeknél a daloknál bizonyosodtam meg arról is, hogy nekem olyan szövegeket kell írnom, amiknek komoly mondanivalójuk van, mert azok működnek nálam. A Parfüm után sokat gondolkoztam, hogy lehetett ennyire sikeres. Miért én és miért pont ez a dal járja be a fél világot? A Wars For Nothing esetében pedig emlékszem az esélytelenek között kezeltek a Dal sajtótájékoztatóján.
Én nagyon hittem a dalban, a nézők is tudtak vele együtt menni. Mindkettő erősen társadalomkritikus és a legutóbbi számom, a Run To The River is komoly mondanivalóval bír, a magyar mélyszegénységről szól.
Tudom, hogy van értelme ilyen fajta értéket közvetíteni és jó, ha tartalma van a daloknak. Az emberek egy része igenis ki van éhezve erre, mikor annyi középszerű, semmitmondó zene vesz körbe minket.
ContextUs: Ha már társadalmilag lényeges témák… November 13-án a kormány elfogadta a kulturális tao eltörléséről szóló módosítást, ami többek között a Magvető Café további működését is kétségek között tartja. Felléptél a Zenével a Hajléktalanokért rendezvényen is. Milyen művészi felelősséget érzel ezek kapcsán?
A magvetős sorozat minden reményeink szerint folytatódni fog, de még várjuk a végleges igent a jövő évre vonatkozóan. A levegő pedig minden szinten nagyon forrong, a hajléktalanok ügyét tekintve is. Felléptem a Zenével a Hajléktalanokért projekt keretében a Széll Kálmán téren, de azonnal jött is egy olyan komment, hogy „Most már politizálsz is?”. Ezen meglepődtem, mert szerintem tőlem nem szokatlan a hasonló társadalmi szintű kiállás. Én a saját értékrendemet követem és a művészi döntéseimet is a saját szilárd értékrendem szerint hozom meg. Ezzel a fellépéssel pénzt gyűjtött az Amnesty International Magyarország a hajléktalanok számára. A cél nemes, a megvalósítás szerintem remek volt, és büszkén álltam egy kezdeményezés mellé. És azt gondolom, kutyakötelességem odaállni, és nem véletlenül mondtam igent.
