A test kiterjesztésétől a herék táncáig: Interaktív miniexpo ember és digitális technika közötti kapcsolódásokról

Mennyire tudunk közel kerülni egymáshoz és önmagunkhoz a technológia révén? Egyáltalán tudunk-e? Közelebb hoznak vagy eltávolítanak bennünket egymástól a digitális eszközök? Hogyan viszonyul a néző, a befogadó a technika uralta performanszokhoz?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Trafó háromnapos miniexpója a Bakelit Multi Art Centerrel, az Art Quarter Budapest tel (aqb) és a Let it Be! art Agency-vel együttműködésben. A CONNECTIONS eseménysorozat fókuszában az emberek és technikai eszközök közötti kommunikációs formák, a különböző terek és városok közötti interakciós lehetőségek álltak.

Loop Gallery: digitális technikák kirakata

A miniexpo első programpontjaként a magyar alkotókon kívül megismerhettük a projektben részt vevő művészeket. Igazi nemzetközi alkotócsapat jött össze erre a három napra. Az osztrák Alva Morgenstern a videós technika és a mozgásművészet összekapcsolásával a test térbeli kérdéseivel foglalkozik. Cosimo Miorelli és Fabrizio Nocci Berlinben élő olasz fiatalemberek. A digitális festészet és zene segítségével álomszerű, szemet gyönyörködtető digitális vetítővásznon mesélnek el emberi történeteket. A finn Jani-Matti Salo és Mark Niskanen az egyszerű, hétköznapi tárgyak (például egy villanykörte) kommunikációban betöltött szerepét vizsgálják.

Connections / smART! XTRA 3.0 / Fotó: Let_it_Be_art agency hivatalos Facebook-oldala

A művészek bemutatkozását követően bepillanthattunk a Loop Gallery-be, amelynek kreatív koncepcióját az EJTech-es Esteban De La Torre, mexikói dizájner készítette. Ez a kirakatgaléria a világ különböző pontjain élő művészek videóit és az általuk alkalmazott különféle digitális technikákat mutatja be. A vetítés során megjelenő, távoli pontokon készített mozgóképek jelen idejű bemutatásán túl a közöttük lévő kapcsolat, a közös pont sajnos nem volt világos.

A test kiterjesztése – Aurora Digitalis

Alva Morgenstern projektjeiben a test kiterjesztésével és transzformálásával kísérletezik. Aurora Digitalis című előadásában a videó, a zene és a mozgásművészet összekapcsolásával jelenít meg különböző minőségeket. Távoli, elérhetetlennek tűnő nőként érkezik a villódzó színpadra, hosszú, méteres karmaival tartva szoknyáját. Majd fokozatosan levedli ruháját és vele együtt emberi jellegét.

Furcsa, nehezen meghatározható lényekké alakul, asszociációs lehetőségek végtelen tárházát nyitva meg ezzel a néző számára.

Különböző testpozícióiba a madár alakját ugyanúgy beleláthatjuk, mint egy rovarét, elsősorban pókét. De eszünkbe juthatnak a klasszikus sci-fi korszak alien-szerű szörnyei is.

A mozdulatművészettel és digitális eszközök segítségével megidézett metamorfózis intellektuálisan igénybe veszi a nézőt. Az emberi és állati, az esztétikai és nyugtalanító minőségek változása erős vizuális élményt ad. A fények, a videóvetítés és a stroboszkópszerű hangok elidegenítő hatást keltenek. A performansz egyfajta távolságot teremt befogadó és technika között, megnehezítve ezáltal a bevonódást az előadásba.

Alva Morgenstern / Connections / smART! XTRA 3.0 / Fotó: Let_it_Be_art agency hivatalos Facebook-oldala

Az álmodozók története digitális képfestéssel – Der Träumer

Az olasz alkotópáros techno alapú zenére, laptop segítségével, kivetített digitális vetítővásznon mesél el egy szívszorító történetet. A szemünk előtt megfestett cselekmény központi motívuma a migráció fájdalmas, lemondásokkal és áldozatokkal teli, nehéz útja. Fiatal afrikai bevándorlók kelnek át a sivatagon, hogy egy viszontagságos tengeri út után Olaszországon keresztül megérkezzenek Németországba.

Egy teljesen más világba csöppennek, ahol újra meg kell találniuk önmagukat.

Az ő álmaik, reményeik, valósággal való találkozásaik és kiábrándulásaik jelennek meg az élő digitális képalkotás technikájának köszönhetően. A Träumer németül álmodót, álmodozót jelent. Miorelli a technika tudását a live painting művészi magaslatába emeli. Az élő digitális történetmesélést Nocci szintén live DJ-szettje teszi még átélhetőbbé.

Miorelli és Nocci: Der Träumer / Connections / smART! XTRA 3.0 / Fotó: Let_it_Be_art agency hivatalos Facebook-oldala

Az olasz művészduó előadásánál éreztem profizmusuk mellett igazán azt, hogy projektjeik önmagukon túlmutatóan értékesek, és nagyon fontos üzenetet hordoznak. És ez a performansz volt leginkább az, ahol az ember és a technika közötti viszony a közel hozás irányába mozdult el. A digitális story-telling egyben nagyon szép volt, igazi esztétikai élményt nyújtott.

Villanykörtével a világ körül

Niskanen & Salo, a Helsinkiben és New Yorkban élő alkotópáros olyan performansz-installációt hozott létre, amely Skype-beszélgetésekre és telefonnal felvett hangokra épül. A When I’m Gone, Please Delete my Voice Memos című projekt arra kérdez rá, hogyan lehet egy felvillanó villanykörte segítségével a világ különböző pontjain lévő emberek között kapcsolatot teremteni. A véletlenszerű kapcsolódásokkal és ismeretlenek között születő találkozásokkal kísérletezik.

Az installáció alapját képező technikák ma már mindenki számára ismertek, szinte minden nap használjuk őket hétköznapi életünk során. A világban nagyon sok minden szól a kommunikációképtelenségről, a kapcsolódás nehézségeiről, az emberi interakciókat szükségszerűen kísérő félreértésekről.

Mégis, Niskanen & Salo performatív installációja révén rácsodálkozhatunk arra, hogy mindezek ellenére mégis milyen könnyű lehet szó szerint bárkivel a nagyvilágban kapcsolatba lépni.

A kérdés persze, hogy ez milyen mélységű kapcsolatot eredményez. Ahogy a vakító napsütésben az aqb fő épületének a tetején a fülemre tettem a fejhallgatót, beszélgetésbe csöppentem egy brooklyni lánnyal. A „vonal” és a világ túlsó végén élő nőtől megtudtam például, hogy ott éppen esik az eső. Emiatt irigyeltem kicsit, mert Budapesten akkor tikkasztó hőség volt.

Connections / smART! XTRA 3.0 / Fotó: Let_it_Be_art agency hivatalos Facebook-oldala

Különösebben nem éreztem késztetést a további eszmecserére ezzel az ismeretlennel. Mentem tovább a miniexpo utolsó helyszínére. Nagyon izgatta a fantáziámat, hogy mi lehet az a Drohnetanz (dróntánc), ami az egykori sörgyár területén lévő, időközben felújított ipari épületek egyikében kapott helyet.

Herék, monoton hangok és drónok tánca 

Egy félhomályos, majdnem sötét, fullasztóan meleg tetőtéri helyiségben került sor Vass Imre és Somló Dávid Drohnetanz-nak nevezett performanszára. Az alkotók a tájékoztató szerint a drón szó különböző jelentéseire akartak rezonálni nehezen felcímkézhető produkciójukkal. Számítógép vezérelte kivetítés, egysíkú rezgéshangok és nehezen értelmezhető mozgás képezte az előadás központját. A drón etimológiájából adódó magas labdát (vö.: drón: 1. hím méh, 2. monoton hang, 3. pilóta nélküli repülőgép) az alkotópáros nem csapta le.

Lehet, hogy a nehezen viselhető levegőtlenség és a monoton, ismétlődő mozdulatok is tehetnek róla, de a dróntánc érintetlenül hagyott. Nem indította be a gondolataimat, és a performansz részét sem találtam különösebben hatásosnak.

Távoli terek, szűkös programok

A miniexpo a főváros meglehetősen távoli pontjait választotta a digitális eszközökkel kísérletező hazai és nemzetközi művészek bemutatkozására. A találkozások emberi és művészi szempontból is fontosak voltak: megismerhettük az előadókat, és ők is egymást. Közülük többen minden programon részt vettek, ezáltal figyelve egymás munkásságára.

A nehezen megközelíthető helyekre azonban 2-2 program jutott csak. A rendezvénysorozat 3 naposra való elhúzása emiatt nem feltétlenül volt szerencsés. Több program, előadás és installáció vagy a meglévő portfolió kevesebb helyszínen való bemutatása kompaktabb, komplexebb élményt nyújtott volna.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból