Oláh Norbert festőművész: „Egy művész ne szorgalmas legyen, hanem megszállott”

Oláh Norbertet a nyolcadik kerület festőművészeként emlegetik, maga pedig lokálpatriótaként hivatkozik önmagára, akinek történetesen a festészet a missziója. Kiváltható-e a tehetség elegendő gyakorlással? Miként érhető el az alkotói katarzis? Menekülés vagy szabadulás? Mi vár a művészre Józsefváros falain kívül?

ContextUs: Betonfalak, tűzfalak, háztetők és óriási gyárépületek. Nap mint nap találkozunk velük, talán ezért sem tartjuk őket igazán különlegesnek. Ellentétben veled.

Ennek több oka is van. Narratív szempontból megközelítve egyrészt az első intuícióm az volt, hogy a nyolcadik kerülettel szeretnék valamilyen módon foglalkozni elkerülvén az azt övező kliséket, amelyek nagy része már korántsem aktuális. Másrészt nem akartam szociológiai perspektívából megközelíteni a témát, mert engem rendkívül kellemetlen érzéssel tölt el, hogy más embereknek a szerencsétlen sorsán szánakozzuk, miközben egy elit térben borozgatunk és pogácsázunk. Festészeti szempontból viszont van bennem egyfajta igény a realizmusra, hogy a köznapokban érdektelen objektumokat vizuális leképezéssel érdekessebbé tegyem.

ContextUs: Tehát számodra ez misszióként fogható fel?

Igen, bár leginkább azt mondanám, hogy maga a festészet az én misszióm. Az egy feladat, hogy olyan témákat és narratívákat keressünk, amelyek intellektuálisan vagy morálisan valamit mondanak a befogadónak. Viszont engem elsősorban az esztétika vonz. A festészet absztrakció, még akkor is, ha a festő egy látványkép vagy fotó után dolgozik, hiszen eldöntheti, hogy mi az, amit fókuszba helyez és mi az, amit elhagy. Számos döntést kell meghozni, ezért gondolom, hogy a foghíjtelkeken egy lebontott ház mögött feltáruló tűzfal sziluettje – a benne található több ezernyi téglával, különböző textúrákkal és geometriai formákkal – temérdek lehetőséget hordoz magában.

ContextUs: Korábban úgy nyilatkoztál az alkotói folyamatról, hogy először lefotózod az épületeket egy előre kitalált koncepció szerint. A képek komponálásáról viszont nem beszéltél, amely szintén releváns.

Ezzel valóban rengeteget foglalkozom, hiszen ez a kezdő lépés a munkámban. Mielőtt a vászonra az első ecsetvonás felkerül, már nagyon pontosan él a fejemben a kitalált kompozíció. Nagyon sok fotót készítek – önmagukban egyáltalán nem érdekesek – többnyire akkor, amikor az eget tejszerű fátyolfelhőzet fedi, mivel ilyenkor az indirekt fényeknek köszönhetően nincsenek vetett árnyékok, sem éles kontrasztok. Ezután kiválasztom a számomra izgalmas nézőpontokat, majd Photoshoppal dolgozom tovább velük: átállítom a színeket, a kontrasztarányokat, illetve minden esetben alkalmazok perspektívakorrekciót. Ha egy épület tövében állva feltekintünk, akkor a tőlünk távolodó egyenesek összetartanak, ezeket gyakran – mint a legtöbb tűzfalas és háztetős képemnél – kihúzom párhuzamosra.
Olah Norbert Festo
/ Fotó: Oláh Norbert hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: A komponálás mellett szintén nagy hangsúlyt kap a helyszínválasztás a munkádban. Július 2-án ért véget Nyolcnegyed kiállításod a ISBN Galériában, pontosabban a jelentős társadalomtörténeti múlttal rendelkező Tolnai utcában.

Van, hogy azért keresek fel egy lokációt, mert kifejezetten azt szeretném megfesteni, jelenleg például ilyen módon dolgozom a Vígh utca 20-22-vel. Viszont van úgy, hogy nem egy konkrét épületet választok ki, hanem – mint a legutóbbi sorozatomban is – egy elképzelés által vezérelve járok-kelek a kerületben és befotózom a számomra izgalmas helyeket.
A Tolnai utcában rendezett megnyitó azonban nem a koncepció részeként szerepelt, hanem egy kreatív válasz volt a pandémiás helyzetre.
Nagyon régóta húzódott már ez a kiállítás a lezárások miatt, és én nem akartam online formában megtartani. Teljesen átalakultak a szórakozási lehetőségek, hiszen ezelőtt nyáron nem igazán tartottak megnyitókat, most viszont mindenki ki volt éhezve a kultúrára. Akkoriban már lehetett ötven főig rendezvényeket tartani, azonban az üzlethelységekben négyzetméter-alapú korlátozás volt érvényben. Mivel az ISBN nem csak galéria, hanem könyvkereskedés is, más szabályok vonatkoztak rájuk. Annak érdekében, hogy minél többen megjelenhessenek, kitaláltuk, hogy a Tolnai kertben rendezzük a megnyitót. A kiállítás anyaga mellé még több képet vittem, mert olyan szépnek találtam ezt a romos épületekkel és tűzfalakkal bukolikussá alakult környezetet.

ContextUs: A városvíziók különlegessége, hogy gyakran túlmutatnak a térben és időben megjelenített pillanaton. Számodra mit szimbolizál Józsefváros?

Az az érzésem, hogy ha ezt most definiálnám, akkor leszűkíteném azt a sokféle nézőpontot, amitől Józsefváros az, ami. Egyrészt nem csak a városnak, hanem talán az országnak is az egyik legemblematikusabb, mítoszokkal övezett helyszíne. Számtalan korszaka volt, és most is van egy rendkívül érdekes jelene. A múlt század elején még tele volt a kerület zsinagógákkal, amelyekből kevés maradt meg napjainkra. A világ minden tájáról származó közösségek élnek ezen a helyen. Vannak, akik az itt élő, sokgenerációs, a Mátyás téren zenélő muzsikus cigányok legendájához kötik a nyolcadik kerületet. Sokan kerültek ki ezen családokból, mint a magyar dzsessz nagy alakjai.

Kapcsolódó cikk

31914002 170897143576471 7358931947751473152 O

Emberi sorsok a kopár tűzfalak mögött

A kopár tűzfalak az utóbbi évtizedekben alternatív vásznat képezve nyújtanak felületet a művészeknek – a világ minden pontján találkozhatunk graffitikkel díszített darabokkal. Pár éve Budapesten is fel-felbukkan ez a fajta street art. De mi történik, ha kifordítjuk ezt a jelenséget és a csupasz tűzfalakat helyezzük a vászonra? Erre a kérdésre ad választ a Gruber Béla-díjas Oláh Norbert Tűzfalak című kiállítása a Kahan Art Space-ben.

Elolvasom a cikket »

Mások ahhoz a miliőhöz kötik, amit a Nyócker című film mintegy karikatúraként bemutat: azt az úgynevezett gettóhangulatot, amellyel korábban sokáig azonosították Józsefvárost. Számos előadó – mint például a Fekete Vonat – adaptálta művészetébe az amerikai fekete kultúrát, így megteremtve a magyar rap és hiphopkultúra alapjait. Napjainkban is rengeteg érdekes művész és alkotócsoport tevékenykedik ebben a városrészben. Fontos szerepet kap az Auróra és a Gólya Presszó a kerület életében. Mint mondtam, felsorolni is nehéz lenne, mi mindent foglal magába ez a városrész. Számomra ezt mind jelenti, a munkáimban pedig csak egy nézőpontot választottam ki a sok közül.

ContextUs: A kerület jellegzetessége nagy visszhangot, sikert hozott számodra, ugyanis a Tavaszmező utcában, a Roma Parlament előtt állítottad fel A cigány művész szorongása installációd, amely az OFF-Biennálé keretein belül valósult meg. Ebben a festészet és a performanszművészet szorosan összekapcsolódott. Mit hordozott önmagában ez a manifesztum, amit az installáció egymaga nem volt képes bemutatni?

A manifesztum nem magyarázata az installációnak és az installáció nem illusztrációja a manifesztumnak! A szöveg általánosságban írja le az adott problémát, a fallal pedig a térben és az időben egyszerre jelenítettem meg valami fontosat. Előbbiben egy analízisét fogalmaztam meg a cigány művész szerepének, amit már sokan, többféleképpen megtettek előttem. Szerintem a legtöbb művésznek egy ponton lesznek kérdései az identitásával kapcsolatban, és azt látom a kollégáimon, barátaimon, hogy nagyjából hasonló kérdések merülnek fel bennünk. Korunk egyik legkicsavartabb problémája az identitás. Az a politikai és társadalmi környezet, amiben élünk, az elkerülhetetlenné teszi az ezzel való konfrontációt. Szerettem volna egy nézőpontra összpontosítani.

ContextUs: Mégpedig?

A művész személyes egzisztenciális boldogulására. Ha a szorongásunk tárgyát valamilyen objektumban manifesztáljuk, azzal valamilyen szinten csökkentjük a szorongást. Erről szól a művészetterápia is. A belső monológból egy külső dialógus válik, a szubjektivitás felől haladunk az objektivitás felé.
A helyszínválasztás egy nyílt hatalomkritika, mivel a Roma Parlament 2016-os bezárását követően az intézmény gyűjteménye nagyon válságos állapotba került: pincékben dohosodtak a festmények, nem tudtak megfelelő helyre kerülni.
Úgy éreztem, ezt most képes vagyok bevállalni, de nem szeretnék aktivista lenni, inkább az az ember, aki ritkán szólal meg, de annak van értelme.

ContextUs: Az OFF-Biennálé óta a Roma Parlament ideiglenes ugyan, de új helyre költözött Józsefvárosban, ahol az ünnepélyes megnyitón számos roma kortársművész alkotásait is kiállították újra. A te munkáidat is viszontláthatjuk majd a Kőfaragó utca 5. szám alatt?

Igen, év végén szeretnék egy művet felajánlani a gyűjteménybe.

ContextUs: A cigány művész szorongása az egyetlen mű, amelyben a származásoddal explicit módon foglalkoztál. Mi motivált arra, hogy személyesebbé tedd?

Amióta elkezdtem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet – nagyjából tíz éve –, forgattam magamban ezt a kérdést. Benne van az összes konfliktusom, tapasztalatom, azok az emberek, akik bármilyen – legyen az jó vagy rossz – hatással voltak rám. Tavaly a pandémia miatt elmaradt az OFF-Biennálé, és az akkoriban leadott koncepció helyett másikat vittem a nagyközönség elé. Az utolsó előtti pillanatban született meg a fal koncepciója a fejemben.

Itt, a műteremben ültem, rápillantottam a 2018-as kiállításról megmaradt néhány darab szavakkal vésett tégláira, és belém hasított: be kell falazni a Roma Parlamentnek a kapuját. Tudtam, hogy meghatározó élmény lesz azok számára, akiknek közük van ehhez a témához.

ContextUs: Ez és a korábbi munkáid nagy része is szorosan kötődik a nyolcadik kerülethez. Nem tartasz attól, hogy annyira sokat foglalkozol ezzel a városrésszel, hogy kizárólag ezzel fognak azonosítanak a jövőben?

Ez az egyetlen skatulya, amelyet nem bánok. Őszintén szólva, nagyon tetszik, amikor ezzel azonosítanak. Jó érzés, amikor az embert a munkájával összefüggésben emlegetik. Sőt, reménykedem benne, hogy amikor már nem ezzel a témával foglalkozom, akkor is emlékezni fognak rá, hogy számomra mennyire fontos a nyolcadik kerület.

ContextUs: A pandémia előtt több szervezettel karöltve számos művészeti workshopot tartottál leginkább hátrányos helyzetű gyerekeknek mind vidéken, mind a 8. kerületben. A foglalkozások során rajzolni tanítod a résztvevőket?

Nem tanítok művészetet. A foglalkozások során abból indulunk ki, amit már tudnak. A workshopokon az a cél, hogy katarzisélményhez juttassuk a srácokat. Ez a fajta, belülről bizsergető örömérzet, amikor valóban élvezi az adott személy, amit csinál, vagy sikerül valamit elkészítenie.

Olyan ez, mint amikor szerelmes az ember. Nem csupán elvont transzcendensről beszélünk, hanem fizikailag is érezhető állapotról. Nem csak az alkotás okozhat ilyet, azonban ez nem káros, ellenben az alkohollal vagy a droggal.

Mégis milyen kockázattal járhat? Rászokik valaki a művészetre? Annál csodálatosabb életet nem tudnék elképzelni senki számára!

ContextUs: Szeretnéd folytatni ezeket a foglalkozásokat a járvány elcsendesülését követően is?

Persze, már idén nyáron is részt vettem ilyen eseményen. Nem szeretnék pedagógus lenni, iskolákban tanítani, úgy érzem, hogy abba már belefásulnék. A jelenlegi formában viszont hatalmas motivációt érzek az iránt, hogy valamit visszategyek a nagy közösbe, amit én kaptam. Továbbadni érdemes, nem visszaadni. Szerintem ez egy ilyen biznisz.

ContextUs: Korábban úgy nyilatkoztál, hogy ma Magyarországon kifejezetten ritka, ha egy művész képes kikerülni a nemzetközi piacra. Már az is rendkívüli teljesítménynek számít itthon, ha egy művész pusztán az alkotásaiból keresi a kenyerét. Te egyike vagy azon ritka kivételeknek, akik ebből élnek.

Ha valaki külföldön él, akkor nagyobb eséllyel kerül ki a nemzetközi piacra. Igen, én a művészetemből élek: nagyon jól kitapasztaltam, hogy mi az a közeg és ársáv, ahol én úgy tudom eladni a munkáimat, hogy abból rendszeres jövedelem származzon. Nagyrészt galérián kívül értékesítem a képeimet. Amikor arról beszélgetünk, hogy a munkám során mit, hogyan és miért csinálok, az művészet, de onnantól fogva, hogy számokról beszélgetünk, az már üzlet. Igyekszem ezt a kettőt markánsan kettéválasztani.

ContextUs: Nemrég készült el egy rendkívül nagy volumenű munkád az Anker közről egy belvárosi irodaház tárgyalótermébe. Gyakran dolgozol megrendelésre?

Nem, tulajdonképpen az volt eddig az egyetlen ilyen alkalom. Leginkább akkor dolgozom megrendelésre egy adott dologról, ha úgy érzem, van hozzá közöm, esetleg érdekesnek találom. Bizonyos értelemben ilyen, amikor díszletet vagy grafikai tervet készítek. A festészetből élni nyilvánvalóan sikerélmény, de nem tekintem ezt a siker mércéjének, ahogyan azt sem, ki mennyi képet ad el.
Szeretnék nem versenyszituációként tekinteni a művészetre. Meg kell érteni, hogy ha egy adott pályázaton nyersz vagy veszítesz, az nem egy komplett ítélet a munkád fölött. Azt nem lehet eldönteni, hogy holnaptól tehetségesebb leszek, de azt igen, hogy holnaptól többet dolgozom.

ContextUs: A tehetség hiánya pótolható a befektetett munkával?

Igen, meg kell tudni békélni ezzel. Én nem tartom magamat zseniális művésznek, rengeteget kell dolgoznom azon, hogy valami igazán jól sikerüljön. Az emberek csak a sikert látják, a mögötte megbúvó hibákat nem. Be kellett látnom, hogy csak akkor tudok fejlődni, ha nagyon sokat dolgozom. Különben is: egy művész ne szorgalmas legyen, hanem megszállott!

ContextUs: A Szabad Európa podcastjában, a Szelfiben említetted, hogy szeretnél készíteni egy sorozatot Londonban a Brexit után letelepedett kelet-európai bevándorlókról.

Több oka is van annak, hogy elmegyek! Egyrészt kicsit unom már Budapestet, úgy érzem, kissé belterjessé vált az itteni közeg, másrészt szerintem egy művésznek mindenképpen szüksége van arra, hogy felfedezze, mi történik külföldön. Nem a politika ellen menekülök, mert akkor már régen elmentem volna. 

Ennek az országnak szüksége van felelős értelmiségre, viszont meg akarom engedni magamnak, hogy a tanulás és a fejlődés reményében világot lássak. 

Nem gyöpösödhet bele egy festő a saját manírjaiba. Karácsony után először Máltára szeretnék utazni, kicsit megállni, reflektálni, nyelvet tanulni. Ezután elmegyek Londonba az egyik szponzorom segítségével, azzal a céllal, hogy a Brexit után letelepedett emberekkel interjúzzak. A távolkerülés lélektanával szeretnék foglalkozni és festenék egy sorozatot ezekről az emberekről. Ennél konkrétabb tervem még nincs a témával kapcsolatban. Amikor elkezdtem foglalkozni a nyolcadik kerülettel, akkor sem terveztem hosszabb időre, mégis eltelt öt év. Úgy gondolom, bőven lenne még benne potenciál, ez egy kifogyhatatlan téma, és nagyon jó, hogy bármikor visszatérhetek.

CV

Oláh Norbert 1990-ben született Hatvanon, Héhalomban nőtt fel. Diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán szerezte. 2020-ban a DATUM és a Kahan Art Space Budapest támogatásával szerepelt a Parallel Vienna kortárs művészeti kiállításán. A Gruber Béla és Józsefvárosi Kultúráért díjas festő 2021-ben robbant be a köztudatba az OFF-Biennálé keretein belül megvalósult installációja révén.

Kapcsolódó cikk

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk