Kevés olyan elkötelezett fotográfus létezik, mint Don McCullin. Fotóin keresztül megismerjük, milyen az emberi kegyetlenség, a nyomor, a kilátástalanság. Habár McCullin azon kevesek egyike, aki nem csak a szörnyűséget, hanem a természet szépségét és a humort is elhozta nekünk alkotásaival.
Fotózott Kambodzsában, Vietnámban, Bangladesben, Észak-Írországban és sok más helyen, ahol a nyomor vagy a háború mindennapos volt. McCullinra sokszor háborús fotósként utalnak, ami szerinte pontatlan. Helyette kifejezőbbenk gondolja a „fotós, aki a háború dokumentálására tette fel az életét” kifejezést. És szó szerint arra tette fel, hiszen olyan helyeken járt, ahonnan nem sokan kerülnek haza élve.
McCullin az emberi oldaláról közelítette meg fotóinak alanyait. Érzékenyen nyúlt az embertelen körülményekhez. Ezt talán azért is tudta olyan mesterien kivitelezni, mert maga is átélte a borzalmat.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]15 évesen már eltartotta családját, miután édesapja meghalt, gyermekkorában háromszor is átélte az evakuálást, és 2 évet szolgált katonaként a Vörös Hadseregben.[/perfectpullquote]
Azonban 1958-ban sorsfordító esemény történt, amikor fotóját, amelyen egy környékbeli bandát kapott lencsevégre, elküldte a The Observer magazinnak. A lap felismerte tehetségét, és onnantól nem volt megállás.
Kapcsolódó cikk
Nem csak az életüket kockáztatják, hanem lelki egészségüket is – fotósok a háborúban
Idén a Tate Múzeum mutatja be ikonikus képeit, amelyet május 6-ig lehet megtekinteni. A ma már 82 éves fotográfus alkotásait kronologikus sorrendben helyezték el, így végig lehet követni, honnan hova jutott el. A kiállítás kurátora, Aicha Mehrez rengeteg időt töltött McCullin társaságában, hogy átnézzék a negatívokat. Így csak a legjobbak kerülnek kiállításra, amelyeket McCullin maga hívott elő. Ahogy McCullinn egyszer megjegyezte: számára a fotográfia csak eszköz.
Eszköz ahhoz, hogy kommunikáljon valamit, ami fontos, ami számít. Egyébként nem más, mint egy ember.