A zenekar, akitől Kosztolányi jogdíjat követelhetne – mivel az Esti Kornél kulcsszóra való Google-keresés jóval több linket kapcsol a zenekarhoz, mint a novellaciklushoz – Proust ihletéssel nevezte el legújabb lemezét. Az Eltűnt idő megerősítette azt a saját hangzást, amit az előző lemez megalapozott. Eléggé megfoghatatlan, mégis mérföldkő, mikor végre ki lehet mondani: „Na, ez olyan Esti Kornélos volt!” Muszáj vajon mégis néha kibújni a bőrükből?
Skatulya vagy múzsa?
Az éjszaka toposza, ahogy az irodalomban vándorolt műről műre és szerzőről szerzőre, úgy vált gyakran használt motívumává az Esti Kornél szövegeinek is. Olyan szempontból nem nagy meglepetés egy rockzenekar esetében, hogy a műfaj egy szinten meghatározza őket. Ha pedig a rock elé odakerül az „alternatív” kifejezés is, akkor meg már alapjáraton éjszakai zenélésre vannak „ítélve”, ugyanis se rádió, se fesztivál nem fogja őket ebédidőben játszani.
Az Esti Kornél esetében nem csak azért hangsúlyozom az éjszaka dominanciáját, mert van egy kis összekacsintás a nevükkel – az új lemezen is visszaköszön időnként a sokszor megszólított napszak.
Olyan, mintha az éjszakához kötődő hangulatokat és asszociációkat tematizálná az album. Ezt nem a szó mantraszerű ismétlésével érik el, hanem az ellentétes kifejezések hiányával. A „napsütés”, a „reggel” vagy az „ébredés” és más hasonló jelentésű szavak szinte egyáltalán nem jelennek meg (a Lesz még folytatás és A legjobb akarok lenni számok kivételével).
Ez lehet tudatos lépés vagy megszokás eredménye is, hiszen az Éjszaka van című, előző albumuknál mindez sokkal hangsúlyosabb volt. A címadó dal mintha a zenekar esszenciáját foglalná magába, amiből aztán minden másik számba is jutott egy kevés.
Ilyen szempontból az Eltűnt időt az előző lemez folytatásaként is lehet értelmezni, hiszen sem szövegvilágában, sem atmoszférájában nem különbözik annyira.
Két kérdés is felmerülhet: van-e fejlődés a lemezek között és komfortzónán kívüli vagy belüli ez az album?
Ami kilóg a sorból (és jó helye is van ott)
Ahogy József Attilának is vannak éjszaka-versei, úgy az Esti Kornél is kivesézi a témát, mert fontos és kikerülhetetlen érzések kavarognak olyankor, amikről beszélni kell. De meddig? Örökké nem menekülhet az ember a sötétbe és kenheti a könnyeit a holdfénybe, már csak azért sem, mert, ahogy felnövünk, jó esetben a gondjaink is változnak. A Lesz még folytatásban Bodor Áron mégis hormonokról, pórusokról és parázásról ír, amiket én az elengedendő kifejezések közé sorolnék, hiszen megidézik a tizenévesek világát és az ő problémáikat.
Esti Kornél: „Nem tudunk és nem is akarunk kibújni a saját bőrünkből”
ContextUs: November elején jelent meg ötödik nagylemezetek Eltűnt idő címmel. A november 16-17-i lemezbemutató koncertre még az album megjelenése előtt minden jegy elkelt. Mikor döntöttetek úgy, hogy a duplából tripla lemezbemutatót tartotok? Lázár Ágoston: Eleinte két estét terveztünk, és november elején – két héttel a koncert előtt – kiderült, hogy elkelt az összes jegy.
„Fájdalmak és hormonok / Csordulnak túl ma egymáson, / Mából meg van pont elég, / Hogy ne kelljen folytatáson, / Vagy múlton parázni még. / Úszom itt a tejbe forduló, / Pórusokba száradó időben.” Ami még kilóg a többi közül, az A legjobb akarok lenni. Annyi a különbség, hogy itt nem szövegszinten van, hanem zenével kapcsolatos a szokatlanság. Mikor először hallgattam meg egymás után a számokat, ennél ellenőriztem le a YouTube-lejátszási listát, hogy nem kavart-e el máshova.
Esti Kornél – A legjobb akarok lenni
Az Esti Kornél ‘A legjobb akarok lenni’ című dala az ‘Eltűnt idő’ című 2018-as lemezről. Felvételek: Vastag Gábor (Sounday Studio) és Lázár Domokos Keverés/m…
A dallamok, a rövid felvezetés, az erőteljes dob és a pörgős dalszöveg a Vad Fruttikra emlékeztető stílusban áll össze. A Most kell abbahagyni szintén másfajta energiákkal dolgozik, mint az album nagyrésze. Mintha szépen lassan adagolnák a stílust, amit majd esetleg követni szeretnének a jövőben. Mivel a zenekarokban valamilyen szinten halmazokban kell gondolkodniuk: egyre több új részhalmazt létrehozni az alaphalmazon kívül úgy, hogy mindig legyen közös metszet.
Így kísérletezgetéseknek is helye van és mindenféle új iránynak, amíg megmarad az egyedi hang és stílus.
Az Eltűnt idő még abszolút egy biztonsági játék ilyen szempontból, nem próbálkoznak semmi egészen újjal. Viszont tagadhatatlan: a bevált recept megtölti a koncerttermeket (lásd: tripla lemezbemutató az A38 Hajón).
A szöveg fő támogatója: a hangszerelés
Függetlenül attól, hogy egy duplalemezes kiadásban elfért volna az Eltűnt idő az előző, Éjszaka van mellett és valóban nagyon hasonlóak, részleteiben jobban kidolgozott, szebben megkomponált albumról van szó. Karakteres számok vannak rajta, jó felütésekkel. Néha elfelejtjük, hogy egy dalban nem csak a sorok értelméről és szövevényéről lehet beszélni, hanem ugyanúgy kell a zenei koncepcióról, a hangszerelés hullámzásairól és az első hangokról.
A jó első hang a zenében olyan, mint a jó első mondat egy novellában: az dönti el, hogy tovább hallgatod, illetve olvasod-e vagy sem. Elindítják a zenét, megalapozzák a szám külön univerzumát, amibe így a zenekarnak és a közönségnek is egyszerűbb belezuhanni.
Nehéz a ráhangolódás, ha ugyanarra a sablonra felhúzott hangszerelésben kell különböző dalokat hallgatni és persze előadni is.
A Szabó Benedek és a Galaxisok új lemeze esetén felmerül ez a probléma, hiszen alapvetően zongorára épül az egész és egy hosszú gondolatfolyamként egyhangúlag követik egymást a számok. Ezzel szemben az Esti Kornél nem egységes felvezetésekkel fűzi albumra a dalokat, hanem kihasználja a szintetizátor lehetőségeit és pótol vele akár más hangszereket.
Szabó Benedek és a Galaxisok: „Szeretnék életművet építeni, amibe minden belefér” – Interjú
CD-t nem akartam, mások szorgalmazták, hogy legyen. Úgy gondolom, hogy valóban nagyon idejétmúlt és nem is túl népszerű hanghordozó, én nem is szeretem. A kazettát viszont annál jobban, és az utóbbi években újra elég menő is lett. Sokan kezdtek el újra kazikat gyűjteni, én is mindenhol azt veszek.
A második számot, a Sűrű köd vant tartom ilyen szempontból a legkiemelkedőbbnek, mivel az elején megszólaló orgonahangok olyan finoman olvadnak bele az elektronikus gitáréba, hogy a két hangszerhez kapcsolt asszociációk együttese (gondolok itt a templomi vallásos közegre és a tomboló rockzenére) kísértetiessé teszik az alaphangzást.
Az elektronikus gitár hangszála pedig a szöveghez kapcsolódva, egyfajta – a szövegre utalva – „lassú, mindent felőrlő erőként” cikázik a dallamok között. A hangok megtámogatják a számokat az Akik élnek esetében is, hiszen a nehéz léptekhez hasonló dobolás tökéletesen érzékelteti a másnaposság súlyát, vagy az Összetörve alatt a gitárhúr pendülései ráerősítenek és emlékeztetnek arra, hogy valamilyen szempontból egy törésről van szó. Ezt az albumot is el tudnám képzelni szimfonikus körülmények között, úgy, ahogy tavaly a Müpában előadták dalaikat és zongorától kezdve, hegedűn át kóruskíséretig minden illett a zenéjükhöz.
Hol a címadó dal?
Kifejezetten tetszik, hogy nincsen a lemezen címadó dal, így nincs is a közönség szájába rágva, hogy mit kell a legjobban szeretni, mire kell a leginkább koncentrálni.
Ezzel együtt az is feltűnt, hogy egy kimondott sláger sincsen a lemezen, mivel több olyan is van, aminek a Rohadt esőhöz vagy az Ez a városhoz, esetleg a Boldogság, Te Kurvához hasonló sikert jósolnék.
Az első számnak, A Horizont szélénnek is megszavaznám ezt a bizalmat, emellett az album két másik száma is erősen hajaz a Segítség letisztult egyszerűséggel megkomponált hangulatvilágára.
Lázár Ágoston: A dobos nem a zenész legjobb barátja
A 2006-ban megalakult Esti Kornél ütőse, Lázár Ágoston, aki nem mellesleg egy másik – egy jóval fiatalabb lo-fi – projektben, a Pegazusok Nem Léteznek nevű formációban is szerepel. Ágoston bőbeszédűen válaszolt kérdéseinkre, így mezőtúri fiatalkoráról és Eminem zenéjéhez való vonzalmáról is megtudtunk egyet s mást.
A Lélegezz mélyen és a Félhomály esetében a lemezbemutató élményeire hagyatkozom, ami úgy érzem, releváns, hiszen a törzsközönségük volt jelen. Az említett két dalnál azt éreztem a tömeg közepén, a lemezbemutatón, hogy a körülöttem lévők erőteljesebben éneklik, mint a srácok a színpadon. Az erős metaforikus képek és az álomszerűen misztikus hangzás egy közös flow-t alakítanak ki a közönség és a zenekar között. Amit én a legerősebb számnak érzek, a már említett Félhomály, amit Lázár Domokos és Bodor Áron együtt írt. A dalszöveg gyönyörű és a refrén énekelhető.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Bekopog éjjel a tétova kényszer / Hogy beszélni kéne a felettes énnel[/perfectpullquote]
Olyan belemerülős kezdése van, ami egy egészen túlvilági vokálig terjed, bemászik a bőr alá. Ez a második leghosszabb szám, és egyben az, amiben mernek hagyni hosszú átvezetéseket, a végén pedig egy lassú lecsengést. Az album egészében szerethető és Esti Kornélos dallamokkal van tele, anélkül, hogy bármennyire is monoton lenne.
Ők is az élet értelmét keresik
A zenekar tagjai sokszor emlegetni szokták, hogy szeretnek egzisztencialista kérdésekkel foglalkozni. Az Eltűnt időben ez nagyon dominánssá vált az előző lemezhez képest. Paradox módon kevéssé beszélnek konkrétan magukról, mégis olyan, mintha egy önreflexió lenne, a zenekar kollektív önmagára tekintése. Ezt mégis közösségi élménnyé teszik.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]„Beengedtem a sötétséget, / És azóta nem talállak benne téged.” (Éjszaka van) „Most mindenki alszik, a súlytalanság távol tartja a reggelt / Űrhajónkkal a Nap felé elhagyhatjuk a Földet.” (Lélegezz mélyen)[/perfectpullquote]
Az idézett két részlet – ha nem is egészében jellemzi a két albumot – de jól látszik egy fontos különbség.
Esti Kornél – A horizont szélén
Az Esti Kornél ‘A horizont szélén’ című dala az ‘Eltűnt idő’ című 2018-as lemezről.Felvételek: Vastag Gábor (Sounday Studio) és Lázár DomokosKeverés/mastering: …
A személyes névmás a legtöbb esetben a „mi”, az a ritkább, mikor egyesszám első személyben beszélnek valakihez, inkább általánosítanak. Érdekes, mert költőként mindig megkapom a rossz kritikát, ha túl sokszor használom a „világ”-hoz vagy a „végtelenhez” hasonló nagy és semmitmondó szavakat. Ezzel szemben a Vihar című szám tele van közhelyekkel és az elcsépelt hajó és tenger metaforákkal, mégis működik: közösség érzést teremt. Felszabadultan kiabálhatja bárki, mert mindenkiről szól mindenkinek. A zene ilyen szempontból többet engedhet meg magának, mint egy szépirodalmi mű, sőt.
Általában nem az irodalmi magasságaival segítenek egy-egy dalt a toplisták elejére, vegyük például Rag’n’Bone Man Human című számát.
A refrén nem is lehetne nagyobb klisé: „I’m only human after all”. Felmerül a kérdés, mennyire kell kerülnie hasonló frázisokat egy művészeti alkotásnak. Gyakran a választ nem az előadóban vagy a szerzőben kell keresni, hanem a közönségben. Az Esti Kornéltól elvárják, hogy bújtassák életszerű konkrétumokba a világ nagy problémáit, míg Shawn Mendesnek elég, ha a szerelmi bánatairól ír dalokat.
A Leszek a vége című szám jó példa arra, hogy csupán két sora tartalmaz konkrét utalást, a többi csak sejtet és megfejtendő akadályokat gördít a hallgatóság elé.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Az unokáink már repülni fognak rég / Mire nem lesz bolygónk [/perfectpullquote]
Olyan szempontból is különleges, hogy az időt, amit a lemezen eddig eltűntként kezeltek, abba most már kapaszkodnak. A szöveg is egy nehezebb és világméretű problémát boncolgat, ami szintén nem volt igaz a többire. Ha pedig már ott tartunk, hogy létkérdéseket feszegetnek, amikkel mindenki tud azonosulni, akkor érdekes, hogy ezen a lemezen mégsem jelent meg direktben a szerelmi téma. Úgy tűnik, most nem foglalkoztatta őket az, ami minden más zenészt körülöttük igen. Ha így tekintünk az általában melankóliával és szomorúsággal azonosított zenekarra – amit mindig kikérnek maguknak –, akkor egészen pozitív a mérleg.
