Az ártatlanság kora, vagy inkább az álszentségé?

Amennyiben az idén 75 éves Martin Scorsese neve szóba kerül, a legtöbbünknek erőszakos gengszterfilmjei ugranak be. Többnyire elsiklunk az 1993-ban készített kosztümös drámája, Az ártatlanság kora felett, holott ezen alkotása sem kevésbé erőszakos, mint más filmjei, sőt. 

Az expozíció olyan helyen jelöl ki egy társadalmi elitet, amiből szinte rögtön arra a következtetésre jutunk, hogy ez bizony egy teljesen más stílusú Scorsese-film lesz, mint eddig megszokhattunk.

Az ártatlanság kora nyitójelenetének színhelye egy operaelőadás, ahol Charles Gounod Faustját láthatjuk, de nem, a helyszín még nem a Metropolitan Opera, hiszen a film elején lévő kiírás szerint még csak az 1870-es években járunk. Itt találkozik a már jegyes Newland Archer (Daniel Day-Lewis) szerelmének (Winona Ryder) unokatestvérével, Ellen Olenska grófnővel (Michelle Pfeiffer). Szinte vibrál közöttük a levegő. Pártfogásába veszi a válása miatt a szóbeszédek középpontjában álló grófnőt, aki hosszú idő után Európából tér haza. Archer és Olenska grófnő kapcsolata az idő előrehaladtával fokozatosan elmélyülni látszik…

Egy letűnt korszak

Martin Scorsese nem kevesebbre vállalkozott, minthogy filmre vigye Edith Wharton azonos című regényét. A film első pillantásra kilóg az amerikai rendező életművéből, aki többnyire gengszterfilmjeivel vált híressé.. Scorsese kézjegye azonban ezen az alkotáson is rajta van, a gyorsvágások most sem hiányoznak, de rengeteg belső vágást is látunk, a kamera szinte átsuhan a tereken.

Legendás vágójával, Thelma Schoonmakerrel dolgozott az Ártatlanság korán is, csakúgy, mint legtöbb filmjében.

A helyszín a rendező szokásos színtere: New York, még ha egy korábbi évszázadban játszódik is a történet.

A több száz oldalas regény moralizáló gondolatainak visszaadására Scorsese voice-over narration-t használ. A kellemes női hang (Joanne Woodward) egy cseppet sem elidegenítő, kezdetben az alaphelyzet megértésében, valamint a helyszínek és a történet szereplőinek bemutatásában segít.

Az ártatlanság kora / Fotó: InterCom

A cselekmény igencsak lassan bontakozik ki, de cserébe rengeteg apró részletet láthatunk az 1870-es évekbeli szokásokból, művészetből: megpillanthatjuk többek között Bouguereau (1825-1905) francia festő: The Return of Spring (1886) című aktfestményét a Beaufort házban, II. György-korabeli ezüstöket a vacsorán, a bálok etikettjét, s a manapság divatos kifejezéssel élve „food porn” élményt nyújtó étkezéseket. Nagyszerűen megkomponált jelenetek ezek, gyönyörű megvilágítással és díszletekkel, melyek a környezetet aprólékosan, de egyáltalán nem unalmasan mutatják be.

Az örökzöld téma

Ennek a szédületesen pompás környezetnek azonban megvannak a maga szigorú, merev, szokásai. Olyan világ ez, ahol egy tönkrement házasságra nem hozhat gyógyírt a válás, mivel a jogrendszer hiába támogatja azt, ha a morál mégis ellenzi, s ennek következtében örök megbélyegzésre ítéli az elvált asszonyt – jelen esetben Ellent. Szintén nem tanácsos egy tekintélyes jogi pálya előtt álló fiatalembernek egy olyan családba nősülnie, amelyiknek egyik tagja, ráadásul nő létére, éppen válni készül.

Valamiféle hieroglifavilágban éltek mindannyian, az igazi dolgokat soha nem mondták ki, még csak nem is gondoltak rájuk, csak bizonyos tetszőleges jelkulcs útján érzékeltették

– halljuk a narrátorról.

Olenska grófnő azonban úgy tűnik, nincs ennek tudatában, sőt, egyre inkább úgy fest, hogy szívesen rúgja fel ezen képmutató világ szabályait, például a vacsoráról való látványos késésével, vagy amikor egyszerűen feláll egy férfi mellől az asztalnál, és Newlanddel kezd el csevegni. Gyökeresen elüt kortársaitól, talán az egyetlen karakter Az ártatlanság kora című filmben, akire nem jellemző a képmutatás, abban a tekintetben, hogy szembeszáll az íratlan társadalmi etikettel.

Az ártatlanság kora / Fotó: InterCom

Newland már sokkal inkább részese ennek az elit társadalomnak, hiszen tisztában van annak minden szabályával és szokásával, még ha tudat alatt küzd is ellenük. Nem érti, hogy ebben a társadalomban egy nő miért ne kezdhetne új életet egy megromlott kapcsolat után, ugyanúgy, mint egy férfi. Jellemvonásai tekintetében hű férj ugyan, mégis csupán anyagi és társadalmi érdekek triviális köteléke tartja őt össze párjával, May-jel.

Egy szerelmi háromszög életre keltése

Michelle Pfeiffer tökéletesen felnőtt Olenska grófnő szerepéhezképes eljátszani az izgalmas nőt, minden egyes arcvonása tükröz valamilyen érzelmet, tekintete abszolút kokettáló., Az asztalnál úri hölgyként ül ugyan, de testtartása még így is erotikát sugall.

Daniel Day-Lewis alakítja Newland Archert, a jómódú, kapcsolatában ugyanakkor mégis rabként élő ügyvédet, akit a lelke mélyén lapuló, a társadalmi konvenciók miatt azonban be nem teljesedhető vágy lassan felőröl. Kiváló választás volt az önmegtartóztató gentleman eljátszására, vívódása a vásznon abszolút átérezhető.

Winona Ryder alakítása szerény és visszafogott, de talán pont ettől lesz hiteles, hiszen tulajdonságai tekintetében az ő karaktere is pont ilyen. A szerelmi háromszög azon része, akit egyébként a legkevesebbszer látunk a vásznon.

Ugye, hogy hasonlít?

Nem csattannak tényleges pofonok, ahogy a Dühöngő bikában (Raging Bull, 1980), nem dördül el egyetlen lövés sem, mint a Taxisofőrben (Taxi Driver, 1976), a rendező mégis a legkegyetlenebb filmjének tartja ezen alkotását. A verbálisan kiosztott pofonok ugyanis, melyeket Ellen Olenska grófnő szenved el az irányába ellenszenvvel viseltető New York-i elittől, minden fizikai csapástól kegyetlenebbnek bizonyul.

Kezdőlap > Uncategorized > Az ártatlanság kora, vagy inkább az álszentségé?
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból