Christchurch. Charlottesville. Utøya. Folytathatnánk a sort többek között Párizzsal, Nizzával, Isztambullal és Utrechttel is. Az elmúlt évek legborzalmasabb merényletei történtek ezekben a városokban. Az iszlamista terror ábrázolása viszonylag régóta jelen van a filmvásznon. Az utóbbi időben azonban a fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszak témája is megjelent a mozikban. Az alábbiakban olyan filmek következnek, amelyek a szélsőjobboldali, antiszemita vagy iszlamofób indíttatású terror témájába engednek betekintést.
Számomra a rasszista indíttatású gonoszság témáját két filmalkotás, az Amerikai História X és a The Believer mutatja be a legjobban. Tony Kaye Amerikai História X-e Edward Norton és Edward Furlong kiemelkedő színészi játékának köszönhetően a rasszizmus legmélyebb bugyraiba nyújt betekintést.
Henry Bean magyarul hibásan A hitetlenre keresztelt filmje pedig tényleg minden idők legzseniálisabb alkotása, ha az antiszemitizmusról szeretnénk többet tudni.
Nekem ennek a két filmnek a tanítása beleégett a bőrömbe és igazi alapműnek gondolom őket. Az elmúlt kilenc-tíz évben, ezen a két „klasszikuson” túl is számos remek alkotás látott napvilágot. Ezek ilyen vagy olyan nézőpontból, de a fehér felsőbbrendűség nagyon is aktuális témájával foglalkoznak.
Mikor egy egész nemzetre lőnek – Utoya, július 22.
Elsőként egy nagyon friss alkotás jut eszembe. Az Utoya, július 22. a 2011-es norvégiai terror eseményeit dolgozza fel Erik Poppe rendezésében. Az áldozatok nézőpontjából bemutatott alkotásban szinte dokumentarista módon követjük végig Breivik rémtetteit az Utoya szigetén tartózkodó fiatal lány, Kaya szemüvegén keresztül. Még hitelessebbé teszi az egészet, hogy a főhőst (ha ebben a filmben lehet főhősről beszélni) egy norvég diákszínész, Andrea Berntzen alakítja.
A vágás nélkül forgatott drámában a főszereplővel együtt érezzük, ahogy a saras föld borította szigeten egyre csak fogy körülöttünk a levegő.
Vele együtt halljuk Breivik közeledését, a fegyver ropogását és azt is, mikor a közelünkbe ér egy gyilkos lövés. A 2018-ban bemutatott film a tisztelet hangján, tapintatosan próbál emléket állítani a merényletben életüket vesztett gyerekeknek, fiataloknak. Továbbá értelmezni akarja azt, amit nem lehet: az emberi gonoszság Breivik által megtestesített borzalmát.
A gonosz banalitása – Csuklyások – BlacKkKlansman
Spike Lee rasszizmusellenes bűnügyi drámáját 2018-ban mutatták be. A provokatívan ironikus krimi Ron Stallworth történetén keresztül tárja elénk a Ku Klux Klán ideológiáját. A film, az előzőekkel ellentétben sokkal inkább a rasszizmus bugyután gyűlölködő jellegét emeli ki egy megtörtént eset alapján. A hetvenes évek Amerikájában egy coloradói afro-amerikai rendőr kreativitásának köszönhetően beépül a radikális csoportba. A kezdő zsaru mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a klánt uszító tevékenységében.
A politikai pamflet több irányból veszi górcső alá az előítéletesség természetét. Az afro-amerikai rendőr úgy harcol a rendért, hogy közben akár saját identitását is képes háttérbe szorítani.
Egyrészről bemutatja, hogy a hetvenes évek emberi jogi doktrínájának kifejlődése idején is velünk voltak azok, akik az előítéleteket dicsőítették. A film tematizálja azt a mindennapi rasszizmust, amellyel nem csak akkor Coloradóban, hanem máig bárhol szembe találhatja magát az, aki valamilyen szempontból kisebbségben van. A film sejteti, hogy a mezei rasszista poénok igazából egy tőről fakadnak a legradikálisabb attitűdökkel. Adam Driver és John David Washington színészi alakítása rengeteget ad hozzá a groteszk, de tanulságos történethez.
Semmiből a semmi felé – Sötétben – Aus dem Nichts
A címében szinte lezárásként is felfogható német alkotás áll talán parafrázisában és atmoszférájában is a legközelebb a magyar nézőkhöz. Nem mellékes, hogy Fatih Akin, török származású rendező az európai migrációs válság kellős közepén mutatta be a filmet. A történetben egy nőt ismerünk meg, akinek egy robbantás során életét veszti a férje és a fia.
Mivel a bevándorló hátterű férj korábban kábítószer-kereskedelemben vett részt, a rendőrség nem hajlandó nyomozni, inkább maffia-leszámolásként kezeli az ügyet.
Ezért a nő saját maga indul el, hogy megbosszulja szerettei halálát. Diane Krugernek köszönhetően megrázó hitelességgel kapunk betekintést a gyász és a tehetetlen düh érzéskörébe. A film sikeresen mutat görbetükröt az integrációs kérdésekben sokszor mintademokráciának tartott Németország elé és reflektál a felszín alatt lappangó frusztrációkra.
Az igazság rád töri az ajtót – A nevem Khan
A 2010-es indiai alkotás meghatóan beszél az emberi közönyről, mint a gonoszság egy fajtájáról. A bollywoodi hangulatban kezdődő film szép lassan mutatja be, hogy milyen lehetett az élete az amerikai muszlimoknak szeptember 11. után. Deepa Bethai mozijában egy indiai muszlim, Raizvan Khan életét ismerjük meg. Az Asperger-szindrómás férfi bátyja után költözik az egyik legliberálisabb amerikai államnak tartott Kaliforniába. San Franciscóban megismerkedik egy indiai hindu lánnyal, akitől gyermeke születik.
2001-es események után a pár kisfia egy rasszista indíttatású verekedésben életét veszti. Ezután a gyászban a feleség elkezdi a férjét és annak vallását okolni minden miatt.
A nő egy vitában azt találja mondani Khánnak, hogy csak akkor bocsát meg, ha az USA elnöke mondja ki, hogy ő, mint muszlim nem terrorista. A férfi pedig mindent megtesz szerelméért. A világ leghatalmasabb emberének szájába adja azt a tanulságot, amelyet sokan hajlamosak manapság elfelejteni: sem Khan, sem mások nem születnek alapvetően gonosznak vagy épp terroristának.
Múlt és jövő között – Hannah Arendt élete
Végül egy tudatosan választott kakukktojással zárom soraimat. A huszadik század kataklizmáiról, a gonosz eredetéről nem sokat tudnánk, ha Arendt nem veti papírra a gonoszságról szóló elmélkedéseit (itt és itt olvasható). A német-zsidó filozófus A totalitarizmus gyökerei és Eichmann Jeruzsálemben című munkái nélkül nem lehetne megérteni a minket körülvevő világot. A 2013-ban megjelent német-luxemburgi dráma a világhírű filozófusnak azt a korszakát dolgozza fel, amikor a gonoszságról és a nácizmus mibenlétéről értekezett.
A film valósághűen ábrázolja egy fogódzók nélkül maradt kiemelkedő elme működését.
Emellett betekintést nyújt a hatvanas évek emigráns német értelmiségének mindennapjaiba. Margharete von Trotta rendezése a gonosz banalitását mutatja be és elméleti mankónak ajánlom az előzőekben felsorolt alkotások jobb megértéséhez.
