Tag:színművészeti

Elindult a tanév az SZFE-n, kísérleti köztársaságot alapítanak

Arra kérik a miniszterelnököt, hogy pörgesse vissza az időt, függessze fel a kuratóriumot és kezdjék elölről a modellváltásról szóló tárgyalásokat.

Az MMA elnökségi tagjává választották Rátóti Zoltánt, az SZFE alapítványának kuratóriumi tagját

Vashegyi György maradt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Jankovics Marcellt tiszteletbeli elnökké választották a köztestület hétfői közgyűlésén.

Vidnyánszky Vs. Oscar-díjasok: Az SZFE mellett nagyágyú külföldi művészek is kiálltak

Hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásként.

Vidnyánszky Attila: „A pártok eszközként használják a diákokat”

Nem csak a vezetést, de új munkatársakat is toborozna Vidnyánszky.

Felolvasták a Színművészeti Egyetem hallgatói a 13 pontos követelésüket

Szeptember elsején, kedd délután, fél négykor a hallgatók vastapssal kísért sajtótájékoztatón olvasták be követeléseik.

Mucsi Zoltán: Kiver a víz, amikor a kultúrában is karaktergyilkossággal intéznek ügyeket

Mucsi nem is fogta vissza magát, azt mondta: nincs mit finomkodni azon, ami most a Színművészetivel történik.

Cserhalmi György: A színházi szakma teljes leépítése zajlik

Cserhalmi úgy vélte, lehet, hogy erre rámennek a mostani helyzet bírálói, de szerinte Vidnyánszky is.

Schilling Árpád: „Itt most eltipornak valamit, ami színház és film és magyar”

Schilling szerint, „itt most eltipornak valamit, ami színház és film és magyar. Az biztos, hogy nyoma marad. Megőrizzük emlékét, és teszünk azért, hogy ami itt keletkezett, ne tűnhessen el.”

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Váratlanul előkerült Arno Breker, Hitler kedvenc szobrászának legismertebb szobra

Arno Breker azon dolgozott, hogy Berlint valódi birodalmi fővárossá alakítsák át Albert Speer főépítésszel.

Egy tanulmány szerint a tévésorozatokban túl magas a bűnelkövetőként ábrázolt bevándorlók aránya

A nemi kisebbségek sem a valóságnak megfelelően jelennek meg, és az illegális, papírok nélkül érkezőket is magasan felülreprezentálják.

J. K. Rowling új regénye, a Troubled Blood a transzfób hangulatkeltés ellenére első helyen nyitott az eladási listán

A könyvégetőket nem zavarja, hogy J. K. Rowling egy valós személyről mintázta legújabb könyvének vitatott szereplőjét.