Olvasom A civilizáció, amit mindenki kiradírozna a múltból – A totalitárius eszmék...

A civilizáció, amit mindenki kiradírozna a múltból – A totalitárius eszmék hatása a magyar képzőművészetre

Promóció

Ki gondolta volna, hogy a 21. század emberei újra megérzik majd a szocializmus savanykás ízét? Hittük volna, hogy egy kötet képes lesz visszarepíteni minket a múltba? Aligha. Sasvári Editéknek azonban ez sikerült, a Margó Feszten bemutatott új kiadványuk elképesztő korokba és titkokba engedett számunkra betekintést. Az előadás után nem tudtuk megállni, mi is vettünk egy példányt.

Promóció
- Advertisement -

A kettős beszéden innen és túl című kötet a Sasvári Edit által vezetett kutatócsoport zárójelentése, mely az 1956 és 1980 közötti művészet helyzetét veszi górcső alá. Pontosan tudjuk, hogy az e történelmi korra jellemző beszorítottság a két világrendszer közé nagyban megnehezítette a szabad önkifejezést. A művészek így folyamatos önkorrekcióra kényszerültek. De mit értünk kettős beszéd alatt, és mindez hogyan szorította sarokba a kultúrát, megakadályozva az amúgy elvárt fejlődést? A már homályos emlékekké kopott évek pedig hogyan határozzák meg a 21. századi művészet helyzetét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a kerekasztal résztvevői: György Péter, Hornyik Sándor, Küllői Péter, Kürti Emese, Maurer Dóra, Mélyi József, Sasvári Edit és Turai Hedvig. A beszélgetést Winkler Nóra vezeti.

Elavult modernizmus?

A kerekasztal részvevői elsőként arról mesélnek, miért pont e két dátum közé eső időszakot vizsgálták kutatásuk során. Arra is kitérnek, milyen késztetés hatására született ez a komoly témát feszegető és minden értelemben súlyos kötet, ami ahogy az többször is elhangzott, újszerű, hagyománybontó és forradalmi, ugyanakkor hiánypótló vállalkozás.

Sasvári Edit a maga és a szerzőtársak nevében is utal arra, hogy hiányolták a régió szocializmus ideje alatti történet bemutatását. Ez az időszak, mintha elveszett volna, mintha még mindig félnénk róla beszélni.

Tulajdonképp a történelmünkbe ütött lyuk töméseként jött létre a kötet, valamint az ehhez kapcsolódó kutatási project is, mely egy koherens, új koncepciót képvisel a hatvanas-hetvenes évek kapcsán. A magyar művészettörténetben már 1980-tól voltak kezdeményezések a fent említett időszak ismertetésére.

Ezek komoly előzményeknek számítottak a kutatócsoport elképzelését illetően.

Hazánk képzőművészetének megítélése még mindig egy elavult szemlélet alapján történik

– fejti ki tapasztalatát Sasvári Edit.

Sasvári Edit: “Hazánk képzőművészetének megítélése még mindig egy elavult szemlélet alapján történik” / Fotó: Kiss Panni

A csoport elsődleges célja volt tehát, hogy a kutatást regionális irányba mozdítsák el, és ne egy önálló, elszigetelt jelenségként, a nagy kulturális központok visszfényeként mutassa be a magyar művészetet. Küllői Péter, aki a nemzetközi támogatást teremtette meg, is egyetért, szerinte a kötet létrejötte és sikere is a társaság különleges szemléletének köszönhető. Magyarország regionális minta és a nyugat része, nem csak a két nagyhatalom konfrontációja közé szorult elárvult térség.

Múltunk négy csomagra bontva

Turai Hedvig szerint valahogy adta magát, hogy a kötetet erre a négy részre bontsák: Intézmények, Diskurzusok, Álcák és Beszédaktusok. És ahogy aztán Hornyik Sándor fűzte tovább a gondolatot, alapvetően a kettős beszéd (double.speak) témájára fókuszáltak. Ennek van egy orwelli áthallása is (újbeszél).

Ezen kívül azonban valahogy strukturálni kellett a kötetet, próbálták a kettős beszéd minél több árnyalatát éreztetni az olvasókkal, és semmiképp sem akartak történeti narratívában írni.

A kerekasztal részvevői sűrűn bólogatnak, mindenki számára fontos volt, hogy ne csak elkezdjenek egy történetet ’56-nál, majd befejezzék azt 1980-ban, hanem valahogy érdekesebbé, izgalmasabbá varázsolják kutatásuk konklúzióját. És ha ugyan a kötet véget is ér az 1980-as évekkel, kétségtelen, a benne élőknek örök aktualitás marad. Hornyik Sándortól tudjuk meg, milyen szempontok alapján osztották fel a kötetet. Először megvizsgálták a kultúráról szóló beszéd intézményeit, majd pedig azt, hogy ebben a korszakban miként lehetett erről nyilatkozni, továbbá mi az, amiről senki nem kívánt diskurzust folytatni. A könyv utolsó fejezetében azokról olvashatunk, akik nem álltak szóba ezzel az intézmény- és kultúrarendszerrel. Hornyik hozzáteszi, nemzetközileg ez utóbbira van a legnagyobb érdeklődés.

Kompatibilitás hiánya + lemaradás = kérgesedés

Mélyi József ezzel az egyszerű képlettel lendíti tovább a témát, elárulva, hogy, a kötet egyik sarkalatos kiindulópontja volt a Magyar Nemzeti Galéria hatvanas éveket bemutató kiállítása. Ő és generációjának több tagja is úgy érzi, a hatvanas évek bemutatása kérgesedni kezdett.

A kettős beszéden innen és túl egyik sarkalatos kiindulópontja volt a Magyar Nemzeti Galéria hatvanas éveket bemutató kiállítása / Fotó: Kiss Panni

A 2000-es években vált ez egyre inkább egyértelműbbé, s erre reflektálva született több kutatás és kiállítás is. 2011-ben ezeket a művészettörténeti elképzeléseket kívánták egyesíteni a Ludvig Múzeumban, egy teljesen más megvilágítást adva ezzel a hatvanas éveknek. Ám erre nem került sor, a szervező csapatnak ugyanis be kellett látnia, hogy képtelenek az eredeti koncepciót megvalósítani az aktuális kultúrpolitikai helyzetben. Továbbá nem voltak kompatibilisek más kelet-európai intézmények kutatásaival sem, melyek kutatásaikkal sokkal előrébb tartottak. A kötet azonban mégis egy nagy előrelépés, mely segítségével talán behozhatjuk a többi ország melletti lemaradásunkat.

Egy civilizáció, amit mindenki kiradírozna a múltból

A kettős beszéd definiálása láthatólag még a kerekasztal résztvevőinek is nehézséget okoz. Talán György Péter fogalmazza meg a legfrappánsabban: a kettős beszéd nem csak arról szól, hogy a szocializmusban mást, a hatalomnak megfelelő tartalmat kellett alkotni és mondani, hanem azt is magába foglalja, hogy valójában ketten beszéltek.

Egyetlen kontribúcióm van a dologgal kapcsolatban. Elképzelésem szerint a kommunizmus nem egy leírandó, megvetendő szörnyűség, hanem sokkal inkább egy civilizáció volt. És amúgy igen, egy leírandó, megvetendő szörnyűség volt, de ha nem vagyunk hajlandóak civilizációként felfogni, nem tudjuk megérteni a történet lényegét

– nyilatkozza György Péter. Szerinte ez egy vicces fordulópont az emberiség történetében, mely lehetőséget adott a művészettörténet újragondolására és átformálására. S tény az előbb elhangzott mondatnak el kellett telnie negyven-ötven évnek, míg az emberek erre hajlandóak voltak rábólintani. Ennek a legelején tartunk még, de tény, rekonstruálni kell azokat az intézményeket, amik a művészet fogalmát előállították, hogy az elmúlt éveket érthetővé tegyék a későn születettek számára is. A könyv bemutatja mindazt, amit a történelemkönyvek nem árulnak el, és habár a mikrohistorizmus iránt kevesen érdeklődnek, mégis fontos eszköz lehet múltunk feltárásában. Válaszát egy Eszterházy-idézettel zárja: “Későn születni nem érdem, hanem kegyelem.” A közönség bólogatása és mosolya egyértelműsíti György Péter igazát.

Nem morális probléma, hanem jelenség

Kürti Emese, aki egyébként a kutatás során az avantgárd pozícióját vizsgálta, helyesel. Számára csak az a kérdés, ez a recepció hogyan fog majd beépülni az aktuális diskurzusokba, és hogyan fogadják majd a könyvet. Izgalmas konfliktus helyzetet érzékel, mivel a nemzetközi diskurzusok egy része és a piac is elvárja, hogy ezt a korszakot ebben a megkérgesedett ellenzékiségében értelmezzük. Holott a kiadvány pont az ellenkezőjét igyekszik elérni.

György Péter:
“Elképzelésem szerint a kommunizmus nem egy leírandó, megvetendő szörnyűség, hanem sokkal inkább egy civilizáció volt” / Fotó: Kiss Panni

Sasvári Edit hozzáteszi, a könyv próbálja megdönteni azt a tézist is, miszerint a művészet és a politika viszonya a rendszer végéig fennálló statikus jelenség volt. Ez egyáltalán nem igaz. Ezalatt a pár évtized alatt a rendszer politikailag és gazdaságilag is komoly átalakuláson ment keresztül, folyamatos önkorrekcióra kényszerült. Ez kihatott a kulturális szférára is, csak úgy, ahogy ma is. Visszatér a kettős beszéd definiálására, értelmezésében nem egy morális fogalom vagy probléma. Szerinte egy sajátos jelenséget ír le, mely a két világhatalom közti beszorítottság állapotáról és dinamikájáról szól.

Lemaradás vagy feldolgozás?

Winkler Nóra visszakanyarítja a beszélgetést György Péter elejtett mondatára, miszerint a művészettörténet újragondolásának még csak az elején vagyunk. Arról kérdezi a résztvevőket, vajon ez minek köszönhető, tekinthetjük-e ezt egyfajta kulturális lemaradásnak?

Küllői Péter szerint nem természetes az, ahol most tartunk, György Péter azonban máshogy vélekedik:

Nekem nagyon könnyű azt mondani itt, 2018-ban egy fotelben, hogy ez a korszak egy civilizáció volt, de azoknak, akik ebben éltek, ez sokkal nehezebb. Kilépni ebből a tragédiából nem könnyű, és el kell telnie annak az időnek, amíg ez személytelenné válik.

Maurer Dóra, aki maga is “részleges résztvevője” volt a tárgyalt időszaknak, egészen sajátos képet alakít ki a kettős beszédről. Volt egy állandó érzékelése, pontosan mi is történik a világban, de egyáltalán nem művészettörténeti szempontból, egyszerűen az alkotás perspektívájából tekintett mindenre. A könyv számára hiánypótló, mert mindent feltár, amit ő maga nem vett észre, nem volt részese vagy egész egyszerűen más szögből tekintett rá. Végeredményeket, műveket lát, nem pedig a mögötte álló szándékot vagy politikai irányultságot. A kettős beszéd számára saját személyiségének kettéhasadása is.

Magamat nyugodtan nevezhetem A-Maurernek és B-Maurernek. Az A-Maurer csinálja a pénzkeresetet, mert ezt is tudja ügyessége folytán, a másik, B-Maurer pedig igyekszik megtalálni az útját és kifejezni önmagát. A kettős beszéd valójában tehát a művészeken csattant, a művészek beszéltek így is és úgy is.

A közönség reakciójából ítélve, egy kicsit mindenki magára talált ebben a második fontos mondatban.

Ambivalens tragikum

A kettős beszéd kapcsán elengedhetetlen, hogy ne beszéljünk komolyabban a traumáról is. Turai Hedvig szerint a történelemben vannak olyan időszakok, amikhez nagyon nehéz közelíteni. Ilyen a 20. század sorstragédiája is. A kötetben azonban erre van egy külön fejezet, az Álcák, mely a tabukról, az elhallgatásokról, a némán elejtett könnycseppekről szól. Ezeket a szempontokat sem a történelem, sem a művészettörténet nem tartotta eddig relevánsnak, s mi is azt hittük, ezek a dolgok soha nem is léteztek.

Turai Hedvig: “A történelemben vannak olyan időszakok, amikhez nagyon nehéz közelíteni” / Fotó: Kiss Panni

Sasvári Edit szerint ez a probléma bizonyos szempontból eredeztethető a politikai háttérből is. Az egész koncepció meghatározó kiindulópontja volt Kassák Lajos 1960-as évekbeli kiállítása Párizsban. Itt abszolút jól érzékelhető volt a drasztikus helyzetben levő kultúrpolitika kettőssége. Egyfelől tiltották a modernizmust, absztrakciót, másfelől Párizsban ezek a művek azonban mégis kiállításra kerültek. Kassák Lajos nem is vehetett részt kiállításának megnyitóján. Érdekes adalék: Aczél György ennek kapcsán fejtette ki véleményét, miszerint nincs kettős kultúrpolitikai helyzet, mely külföldre és belföldre vonatkozik.

Melltartót égetnek, világuralomra törnek, gyűlölik a szexet és a férfiakat – Kerekasztal-beszélgetés a feminizmusról

Az A feministák nem járnak rózsaszínben – és egyéb hazugságok című kötetben 40 sztereotípiáról esik szó, mely a feministákat környékezi meg. Kalapos Éva Veronika, Csapody Kinga, Rácz Zsuzsa, Kemény Zsófi és D. Tóth Kriszta egy rövid beszélgetésen ismertette a könyvet.

Ez tulajdonképp még az ötvenes évek hatása, amikor nemhogy tiltották, de kifejezetten szankcionálták a kettős beszédet, a totalitárius eszméktől való bármilyen elhajlást. Ez azonban a hatvanas években már nem így volt. Sasvári Edit szerint e példa tökéletes rekonstrukciója a kettős beszéd logikájának.

Az évtizedet végigkíséri az ambivalencia: a hivatalos politikai nyomás és az esztétikai engedékenység, a populizmus és a modernitás, a tiltás és a felvilágosítás keveréke

– írja Mélyi József ennek kapcsán a kötetben. Sorai ijesztően tükrözik múltunkat és jelenünket. 

Jó lesz, de kinek?

Winkler Nóra végül arról kérdezi a beszélgetés résztvevőit, mit válaszoltak a szerkesztés ideje alatt arra a kérdésre, hogy milyen lesz a könyv.

Turai Hedvig gyorsan válaszol: tudták, hogy jó lesz. Friss kutatáson alapult, főként fiatal kutatók szempontjai alapján, nem egy hivatalos diskurzus mentén. Azonban sok nehézségük is akadt. Egyszerre szerkesztették a magyar és angol változatot, egyszerre kellett gondolniuk arra, hogy magyar és nemzetközi közönségnek is szól ez a könyv.

Önkényesen belekontárkodtak egy ikonikus művész életművébe – Tudósítás Király Levente Hofi megmondja kötetbemutatójáról

A beszélgetőpartnerek a „kis Hofinak” is kikiáltott Bödőcs Tibor, Hofi kortársa, id. Malek Miklós Erkel-Ferenc díjas zeneszerző és karmester, továbbá a kötet szerkesztője, Király Levente volt. Királynak tavaly már megjelent egy hasonló könyve Ady megmondja címmel, abban a költő publicisztikáit válogatta ki, „azokat, amik a mai kornak szólnak.”

Valaki a saját sorsát, a saját múltját idézi fel a sorok közt, megint másoknak azonban “csak” egy magas szintű ismeretterjesztő kiadvány. Fontosnak érezték, hogy érthető legyen mindenki számára, de ne szimplifikáljanak. Sasvári Edit hozzáteszi, megpróbálták lebontani a hagyományos kategóriákat, hogy egy új megvilágításba helyezhessék a hatvanas-hetvenes éveket.

Csinálni kell!

A beszélgetés végén mindenki egy-egy mondatot tesz még hozzá az elhangzottakhoz. Sasvári Edit kulcsszóként emeli ki az “edukációt”, véleménye szerint az egész kutatás egy tanulási folyamat volt. Hogyan tudnak kilépni egy nemzeti diskurzusból, és hogyan tudják a külföldiek számára is felfedni, érthetővé tenni a magyar művészettörténet helyzetét.

Ki akartunk robbanni ebből teljesen a belterjes gondolkodásból, ez pedig egy óriási tanulási folyamat. De hozzáteszem, ennek még az elején járunk.

Turai Hedvig elárulja, elképesztően nehéz volt ennyi illusztrációnak a megszerzése, de végül is megérte, hiszen önmagukban is egy sajátos történetet mesélnek el. A szerkesztők szerint azonban teljesen mindegy, milyen akadály tornyosul eléjük, teljesen mindegy milyen tragikus témát dolgoznak fel és tesznek egy teljesen új, megosztó megvilágításba, a lényeg: csinálni kell!

A kettős beszéd a dadaizmus legőrjítőbb formája

– ejti el a beszélgetés utolsó és vélhetőleg harmadik legfontosabb mondatát György Péter.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3