A libabőr ráz, ahogy Jorja Smith a Killing me softly with his song dalt előadja

A libabőr ráz, ahogy Jorja Smith a Killing me softly with his song dalt előadja

Jorja Smith Grammy-jelölt angol dalszövegíró-énekes elővette az 1973-as Killiny me softly with his song slágert. Na, de hogy! Hideg ráz tőle, ha meghallgatod!

Számos előadó, zenekar feldolgozta már a Killing me softly with his song dalt. Eredetileg Lori Lieberman írta, aki 1971-ben vette fel. Aztán két évvel később, 1973-ban Roberta Flack kollaborációjának köszönhetően az Egyesült Államok és Kanada toplista élére került.

Drake megéhezett egy sajtburira, borravalónak majd’ 3 milliót adott a McDonald’s két dolgozójának

Köztudott, hogy a népszerű rapper, Drake szeret adakozni. A legutóbbi jó cselekedett egy McDonald’s-ban esett meg. Két ott dolgozó lányt ajándékozott meg 10 ezer dollár borravalóval (~2,8 millió forint). Az HNHH értesülése szerint nem tudni részleteket a lányokról. Mindenesetre a gesztust ez nem roncsolja.

Jorja Smith pedig ezt a slágert dolgozta fel egyedi hangzásban és stílusban. Jorja Smith már kollabra lépett Drake, Kali Uchis és Stormzy előadókkal is. A Project 11-gyel debütált 2016 novemberében.

Jorja Smith énekes / Fotó: Trench

Tavaly pedig elnyerte a Brit Kritikusok díját. A bemutatkozó albuma, a Lost and Found 2018. júniusban jelent meg, amellyel a brit UK Albums Chart előkelő harmadik helyén végzett. Sőt, szintén abban az évben az AIM Independent Music Award díját is elhozta az Év brit felfedezettje kategóriában.

Jorja Smith – Blue Lights (Official Video)

Debut album ‘Lost & Found’ featuring ‘Blue Lights’, ‘The One’, ‘Where Did I Go?’ & ‘Don’t Watch Me Cry’ available now. Listen / Buy: https://jorjasmith.ffm.t…

Itt még nem ért véget a sikerekkel Jorja Smith-nek 2018, hiszen a UK Music Video Awards díját is neki ítélték oda a Blue Lights videóklipjéért. Idén pedig jelölték a Brit Awards-ra is a Lost and Founddal. Két hónappal ezelőtt pedig a The One dallal és klippel rukkolt elő.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Hidegrázós, nem?

Kezdőlap > A libabőr ráz, ahogy Jorja Smith a Killing me softly with his song dalt előadja

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból