Keretek között: Sosem látott ’60-as évek

Keretek között: Sosem látott ’60-as évek

Petrányi Zsolt kiállítása eddig ritkán, vagy soha nem látott képeket mutat be, amik szerves részei egy korszaknak, amiről azt gondoljuk, ismerjük a művészetét. Az 1958 és 1968 közötti tiltott magyar művészetet elismerik itthon és külföldön is. A Keretek között összegyűjti mi volt a másik oldal – az a művészet, amit támogatott a Kádár-rendszer.

A kiállítás megnyitója előtt egy-két hónappal hallottam, hogy Petrányi Zsolt Keretek között címmel kiállítást rendez a Magyar Nemzeti Galériában, ami az 1958 és 1968 között magyar képzőművészetet fogja bemutatni. Nagyon izgalmasnak ígérkezett, hogy ez a kiállítás az általános tendenciától eltérően nem a tiltott, hanem a támogatott és tűrt művészek munkáit fogja bemutatni. A kiállítás megnyílása után lehetőségem volt egy rendhagyó kurátori tárlatvezetés meghallgatására.

Kerényi Jenő: Szocialista kultúra / Fotó: Balogh Zoltán

Ha a rendszerváltás előtti magyar képzőművészetre gondolunk, általában a tiltott kategória jut eszünkbe, ezeket a műveket látjuk kiállításokon, vagy olvasunk tanulmányokat, cikkeket róluk. Mára Nyugat-Európában is ezek a művek ismertek.

A kiállítás azt szeretné bemutatni, hogy mi a magyar neoavantgárd kontextusa, mire reflektál a tiltott művészet.

Ezzel a kérdéssel eddig ilyen nagy formátumban nem foglalkoztak, pedig legalább annyira fontos, mint a tiltott művészet maga.

Miért 1958-1968?

Az ’56 utáni konszolidáció és az 1968-as prágai tavasz között eltelt bő tíz évet egy részről a diktatúra enyhülése jellemzi. A személyi kultusz gyengítése a Szovjetunióban, ugyanakkor a szocialista realizmus hősi és didaktikus ábrázolásmódja lassan kopik ki a képzőművészetből. A két évtized közti változás folyamatát nagyon jól reprezentálja az első kiállítótérben látható két szoboregyüttes: Kerényi József A szocialista kultúra című műve 1953-ból és Tar István Tereferélők című alkotása a hatvanas évekből.

Az első alakjainak ábrázolásmódja heroikus, didaktikus szimbólumokat látunk – mint a Milói Vénusz vagy a könyv, amiket egy nő és egy férfi tartanak a kezükben, átnyújtanak egymásnak. A két szereplő ión oszlopokon áll.

Erőszakosan tukmálja a tanulságot, miszerint a szocializmusban a tudás és a művészet mindenkié.

Tar István alkotása ezzel szemben formavilágában egészen más. Három alakot látunk és finom utalásokat a vidékre – például egy kakas az egyik alak kezében. A nőknek nincs arca, nem a szimbólumok mesélnek, hanem a szituáció – egymás felé fordulnak, mintha beszélgetnének.

/ Fotó: Balogh Zoltán

Minden elvtársnak elérhető a művészet

Fontos kiemelni Kádár György gigantikus Család című alkotását 1958-ból. Formavilágát tekintve a haladó vonalhoz tartozik kubikus, absztrakt formálásával, ugyanakkor a látható szimbólumok nagyon erősek és egyértelműek: a fa közös ültetése és a kisgyermek távolba tekintése mind a jövőt, a haladást szimbolizálják.

Tehát borzasztó fontos egyfajta életmód sugallása a művészeten keresztül. A jövőbe vetett hit és azon üzenet közvetítése, hogy a szocializmusban a tudás és a művészet mindenki számára elérhető.

Lossoncy Tamás: Jó és gonosz harca/ Fotó: Szépművészeti Múzeum

Petrányi Zsolt hangsúlyozza: ahhoz, hogy megértsük a kor művészeti gondolkodását, nem elég az ’50-es ’60-as éveket vizsgálni. A gyökerek korábbra nyúlnak vissza, ezért az értelmezés során nagyon fontosak azok a képzőművészek, akik már a II. világháború előtt is aktívak voltak, majd később az ’50-es ’60-as években is alkotnak. Ilyenek többek között Hincz Gyula, Barcsay Jenő, Korniss Dezső vagy Bortnyik Sándor, akiknek munkáit láthatjuk a kiállításon.

Azokat a stílusjegyeket, technikákat, amik a jelölt korszakban meghatározóak, láthatjuk már a II. világháború előtti magyar művészetben is. Nem csak a magyar avantgárd hatása jelentős, de az ’50-es évek végétől lehet újra beszélni a Bauhaus szelleméről is, emellett kulcsfontosságú a szovjet VHUTEMASZ (az orosz “Bauhaus” – a szerk.) hatása is. Az ebben a szekcióban kiállított képek ezt az előzményt hivatottak igazolni. Ilyen például Bortnyik Sándor festménye, amely Forbát Alfréd Bauhaus építészt és feleségét ábrázolja. A konstruktivista és geometrikus formavilág a Bauhaus jegyeit idézi. 

Másik fontos példa Jeges Ernő A szénelosztó építése Komlón című képe. A vörösre festett állványok, amik középen keresztezik egymást, a konstruktivizmusra utalnak. Ez a kép szolgált a kiállítás enteriőr designjának alapjául.

A tárlat nem csak képzőművészettel, designtörténettel is foglalkozik.

A II. világháború után Budapest komoly lakáshiánnyal küzdött, még az ötvenes években is. 1958-ban indult az első lakásépítési program, és ahogy egyre inkább beindult a lakástervezés, nagyon erős lökést adott a bútortervezésnek és a könnyűiparnak. Az új épületek és lakások kialakítása teljesen különbözött a háború előtti városi építészettől. Olyannyira, hogy a korábbi enteriőr design szó szerint nem fért be az új lakásokba, így új bútorokat kellett tervezni. Új anyagok, formák, technológiák jellemzik az időszakot.

Akárcsak a képzőművészet, úgy az iparművészet termékei is új életmódot akartak sugallni, ebben a szekcióban ezeknek a példáit láthatjuk. Nem csak a termékek, de az azokat reklámozó plakátok is szerepelnek. A legfeltűnőbb különbség a 21. századi reklámhoz képest az, hogy itt még nem márkát, hanem tevékenységet reklámoznak a képek. Mivel összesen 1-2 fajta mosópor márka volt piacon, nem volt piaciverseny, emellett például a mosógéppel való mosás is újdonság volt. Így mosópormárkareklám helyett a mosás tevékenységét ábrázolja a reklámplakát.

/ Fotó: Jász Annamária

A kiállított bútorok a magyar bútortervezés egyik csúcsidőszakának példái. A tervezők a bútorkiállításokon való szereplés miatt műhelyben, kis szériával dolgoztak. Ez olyan finomságokat engedett meg a bútorformálásban, ami a későbbi gyári előállítás során már nem volt lehetséges.

Miről is szól tehát a kiállítás?

Elsősorban az emberről, az ember fogalmának átalakulásáról 1958 és 1968 között. Ebben a kultúrpolitikailag terhelt időszakban a tiltott művészek világképét jól ismerjük. De milyen lehetett a támogatott művészek világképe?

A politikát a támogatott és tűrt kategóriákban is megtaláljuk, csak éppen ezek a művészek a világpolitikára reagáltak.

Népszerű téma volt a vietnámi háború, ami a világ minden részére, így Magyarországra is kihatott. Ennek példájaként láthatjuk Farkas Aladár 40 darabos szoborsorozatát, amit a vietnámi háborúban készült sajtófotók alapján készített. Az ábrázolt jelenetek teljes mértékben ellentmondanak minden szobrászati klisének, és hatalmas sikert arattak, mint a háborúellenesség szimbólumai.

Gyémánt László : Építkezés / Fotó: Szépművészeti Múzeum

Azonban nem csak a nemzetközi politikához nyúlhattak ezek a művészek. Sok feltételnek meg kellett felelnie egy támogatott vagy tűrt művésznek: téma, stílus, tartalom. Ugyanakkor volt rá példa, hogy valakinek sikerült ezeken a kereteken belül is kritizálnia a rendszert. Gyémánt László 1965-ös Építkezés című képe olyan jelentésréteget rejt magában, ami fricskát mutat a kor ideológiájának, mégsem volt tiltott kategória. A hatalom által igen kedvelt téma volt az építés/építkezés, hiszen egyrészt szó szerint rengeteg építkezés folyt az országban, másrészt átvitt értelemben az ideológia és a jövő is folyamatosan épült – legalábbis ez volt a fentről közvetített üzenet. Gyémánt képén egy építkezést látunk, azonban az állványok mögött nincs épület. Tehát valójában a munkások látszatmunkát végeznek, és a szocialista eszme nem épül. Ez az úgynevezett kettős beszéd.

Az utóbbi pár évben a magyar neoavantgárd nagyon felkapott lett Nyugat-Európában is. A külföldi kurátorok rendre ugyanazokat a képeket kérik el Magyarországról külföldi kiállításokhoz.

Petrányi Zsolt célja az, hogy ezt a képet és gondolkodásmódot az 1958 és 1968 közötti magyar képzőművészetről kitágítsuk, az eddig ismert és vizsgált művészek kontextusát megismerjük.

Az ’56 után alkotó művészek törekvése az volt, hogy megtalálják az utat a 20. századi művészet folytatására, egy kulturálisan nagyon erősen terhelt országban.

A modernizmus esszenciájának megfogása a cél, ezekből a törekvésekből emel ki arra érdemes darabokat a kiállítás. A kurátor hangsúlyozza, ez a „szótár” csak úgy működhet, ha bizonyos elemeket kiválasztunk és egymás mellé állítunk. Petrányi Zsolt kiállítása működik – amellett, hogy vizuálisan nagyon változatos és izgalmas anyagot látunk, egy korszakot ismerhetünk meg annak művészetén keresztül, a hétköznapi emberek lehetőségei és vágyai néznek ránk a falakról.

A cikk nagyban támaszkodik a tárlatvezetésen elhangzottakra.

Kezdőlap > Uncategorized > Keretek között: Sosem látott ’60-as évek

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból