Szép versek színház J-P: A kifejezhetetlen körbetáncolása

Szép versek színház J-P: A kifejezhetetlen körbetáncolása

A Magvető Szép versek antológiája 54 éve jelenik meg és a magyar költészet első számú pillanatfelvételének hirdeti magát. Legalábbis az előadás tájékoztató füzetében. Idén három részre bontották a kötet bemutatását. Nyáry Krisztián, a Magvető Café művészeti vezetője és Mikó Csaba drámaíró megbízására három elismert fiatal színházi rendező állított színpadra egész estés előadásokat belőlük.

A megkötés csupán annyi volt, hogy minden költőtől hangozzon el legalább egy vers. Jövőre mindhárom előadást egymást követően tűzik majd műsorra. A bemutatott középsőt néztem az idén, a Költészet Napján megnyitott kávézóban, a Dohány utcában.  A Szép versek színház J-P (Jenei Gyulától Payer Imréig) előadást Soós Attila (koreográfus-rendező, a Trojka Színházi Társulás alapítója) rendezte.

A Magvető Café bútorai és hangulata valamiért egy svéd bútorkereskedelmi világcég kávézójára emlékeztet. Habár itt nincsenek fagyasztott húsgombócok, nem kapható hot-dog sem száz forintért törzsvásárló kártyával, vannak azonban szépen elrendezett könyvek a kocka alakú polcokon, és egy bárpult is helyet kapott középen, ahol meglehetősen lassú, de rendkívül kedves hölgytől rendelhetünk közepesen drága italt. Szemközt Esterházy Péter mosolyog rám egy poszterről, ahogy belépek a bejárati ajtón. Balra tőle letehetjük a kabátunkat, nincs ruhatári személyzet, családias a hangulat. Nem vagyunk sokan, nincs telt ház. Arra gyanakszom, hogy főleg a kötetbe beválogatott alkotók jelentek meg. Ismerős arcok mindenhol. Mindent átitat a friss fa és a kellemes magyar borok illata, amiket a közönség nagy százaléka lötyögtet a poharában várva a kezdést.

/ Fotó: A Magvető Café Facebook-oldala

A legnagyobb egybefüggő terület körbe lett rakva székekkel, a lépcsőzetesen felépített pódiumszerű építményről a terem végében jól belátható a körbekerített, téglalap alakú játéktér, mely mögött még egy parányi színpad is helyet kapott. A játszók négyen vannak. Két fiú és két lány. A tér két végében egy-egy szék egymással szembe fordítva, előttük kottatartó. A tartókon vaskos szövegkönyvek ülnek, melyekből ülve olvassák és reagálják le a verseket a játszók. Az irományokat legfőként a rendező és Szilágyi Ágota mondja. Az előbbi túlzott beleélést imitálva, az utóbbi kellemesen flegmán. Néha kézbe veszik a szövegkönyvet, játszanak vele, Szilágyi Ágota – az egyik versnél – remegő kézzel tartja a szövegkönyvet, miközben a két fiú kacérkodik az általa kreált elbeszélővel. A rendező maga is játszik, főleg táncol. Néha egyedül, de inkább párban Somorjai Rékával, aki maga is ír, és izgalmasan ambivalensen van jelen a színpadon.

Néha úgy eltűnik Soós Attila karjaiban, mint egy hulló falevél a Duna-korzón ősszel, és egyszerre úgy provokálja párját, mintha egy jóllakott nőstény tigris borzolná híme sörényét a sztyeppén. A koreográfus-rendező meggyőzően emelgeti a kicsi, de nyúlánk testet, olykor azt a hatást kiváltva, mintha egy macskát rakosgatna ide-oda a forró kása körül.

Jobban áll Soós Attilának, amikor táncol és nem verset mond, mert testével kifejezőbb és érdekesebb hatást ér el, mint beszédjével.

Hangja “pilinszkysen” vékony és sokszor elcsukló, előadásmódja semmitmondó. Koreográfiája azonban érzékenyen kimért, figyelmes, olykor túlzottan szentimentálisba hajló tud lenni, és ezzel teljesen eltereli a figyelmet a versek szövegéről. Mindezt csapongva, mindenféle figyelmeztetés nélkül teszi.

/ Fotó: A Magvető Café Facebook-oldala

Az impulzív rendezés csapongó és koncepciótlan a Szép versek színház J-P előadáson. A kerettelen tánc megpróbál játékos lenni, azonban fárasztanak a tetten érhető hatásvadász elemek és az egyértelmű reflexiók. A gyerekes útkeresés, és a lezáratlan hangulati képek űrt teremtenek, egy fekete lyukat, ami vagy tudatos vagy nem. A szöveghez ragaszkodik is meg nem is a kajla értelmezés. Ha az adott vers úgy kívánja, akár az ablakban is táncolnak a duruzsoló ismétlődő zenére. Kár, hogy nem tartották meg a szereplők annak a látszatát, hogy az előadás végéig bezárólag bárhol bárkivel és bármivel interakcióba keveredhetnek.

A tér maximális kihasználásával, bejárásával a rendezés egyértelmű szándéka az, hogy felkeltse az érdeklődést a – valljuk be – nem igazán érdekfeszítő szövegek alá. A beválogatott művek jórészt öncélú reflexiók. A szerzők átlagos jelleme és az általuk megidézni próbált kevert hangulatok miatt főként szóakrobatikát és érvénytelenül egymásba tévedt sorokat hallok. A felszínes és rímtelen sorok mögött kétségbeesetten csalódott alkotókat látok. Az egyik szemem küzd az elalvással, a másik bágyadtan mosolyog, és úgy tesz, mintha fontos lenne az, hogy értelmezni tudjam mindazt, ami a szemem előtt zajlik.

Egyedül Krusovszky Dénes írása tetszett a felhozatalból. Őszinte és fájdalmas sorai szinte kiordítottak ebből az egyhangú álértelmiségi közegből.

Annyira, hogy nem is emlékszem, milyen mozgáselemek történtek az alatt. Valójában nem is fontos a szöveg. A jó színész akár a telefonkönyvet is élvezetesen el tudja játszani. A rendező megpróbál minél pontosabban reflektálni az elhangzott szövegekre, ami jelen esetben valahol az előadás szövegkönyvének tekinthető. De a célja nem világos, nem inspirálja eléggé a szöveg vagy pedig túlságosan öncélú. Érthetőbben fejezi ki magát a koreográfiában, mint a versmondásban. Egy néző is bevonódik a játékba, a színésznő (Somorjai Réka) kacérkodik vele, az ölébe ül, kiszólogat neki.

/ Fotó: A Magvető Café Facebook-oldala

A színészek mezítláb vannak, ruhájuk sötét, Soós Attilán ujjatlan pulóverszerűség, rombusz alakú mintákkal. A versek különböző hangulatokat jelenítenek meg, amik egymástól teljesen független egységeket alkotnak. Vannak szerelmes versek, csalódottak, van tenger is tengernyi jelzővel megdíszítve.  Nehezen figyelek a szövegekre, mert jóval érdekesebb az, ami történik a játszókkal. Lehetetlen vállalkozás egy összefüggő történetet megvalósítani a színpadon úgy, hogy a szövegek kontextusa érvényes legyen rá (mivel nincs). Kócos hangulatokat látok, miniatűr összefüggéstelen világokat, amiket látszólagosan összeköt egy folytonos fésületlen fülledt erotika, amit a legtöbbször visszatérő zene (Joji Lov U című száma) kísér.

Annyira sűrűn hallom ezt a dalt a bő egy órában a Szép versek színház J-P alatt, hogy másnapra talán már egy fülsebész tudná csak eltávolítani a fülbemászó dallamot a hallójárataimból.

A Szép versek színház J-P végén a szereplők egyesével felkérik egy közös táncra az embereket. Nem tudom, miért mosolyognak, de örülnek a szereplők. Talán azért, mert vége. Mozdulatok összességét láttam irodalmi nyelvezettel megfűszerezve, izgalmasnak és sokatmondónak feltüntetett cselekménysort, ami mögött nincs érdemi mondanivaló és unalomba hajlik. Ha a rendezés célja az volt, hogy hangulatot fessen a versek alá, felrázza őket, akkor nem teljesítette a küldetését. Alapjáraton érdekes dolognak tartom a műfajok keverését, látok is benne fantáziát, de nem ebben a formában. Jövőre más szempontok szerint válogatnék, nem pedig a szerzők nevei alapján venném őket egy kalap alá.

Szereplők: Szilágyi Ágota, Somorjai Réka, Mátrai Lukács Sándor, Soós Attila

Jelmeztervező: Szlávik Júlia

Zeneszerző: Szilágyi András “DJ Nyenyec”

Rendezőasszisztens: Piróth Kinga

Rendező: Soós Attila

Kezdőlap > Uncategorized > Szép versek színház J-P: A kifejezhetetlen körbetáncolása

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból