Szatirikus műalkotások főszereplője lett VI. Fülöp spanyol király a világ egyik legnevesebb kortárs képzőművészeti vásárának számító madridi ARCO-n, amelyet maga az uralkodó nyitott meg hivatalosan csütörtökön a díszvendég Peru államfőjével, Martín Vizcarrával együtt.

Az eseményt rendkívüli médiaérdeklődést kísérte arra számítva, hogy a király is megnézi az őt ábrázoló műveket. A sajtónak azonban csalódnia kellett, VI. Fülöp kihagyta a standokat, ahol ezeket az alkotásokat bemutatták.

Fulop6 Meszaros Marton Blog
Vi. Fülöp Spanyol Királyt Nem Érdekelte A Róla Készült Műalkotás / Kép: Mészáros Márton Blogja

Az olasz La Prometeo Gallery a spanyol uralkodó óriási, 4,45 méter magas, műanyagból készült, öltönyös figuráját állította ki 200 ezer eurós eladási árral, és azzal a feltétellel, hogy a vevőnek egy éven belül el kell égetnie a művet. A figura ezért a Ninot nevet kapta, így hívják ugyanis a hagyományos valenciai téltemető Fallas ünnepség óriási bábuit, amelyeket egy nagyszabású felvonulás és verseny után felgyújtanak.

Sierra The National
Santiago Sierra Spanyol Művész / Kép: The National

A királyt ábrázoló alkotás Santiago Sierra és Eugenio Merino spanyol művészek munkája. Egyiküknek sem ez az első provokatív műve az ARCO-n. Sierra tavalyi, Politikai foglyok a kortárs Spanyolországban című fotósorozatát kivették a kiállítási anyagok közül, amire a vásár történetében korábban sosem volt példa. A képek perbe fogott katalán függetlenségi politikusok kikockázott arcú portréi voltak. Merino: Stairway to Heaven című szobra 2012-ben az izraeli nagykövetség tiltakozását váltotta ki, ugyanis az, egy imaszőnyegen előrehajolva imádkozó muzulmánt ábrázolt, akinek hátán egy katolikus pap térdelt imára kulcsot kézzel, az ő vállain pedig egy rabbi állt, kezében nyitott imakönyvvel.

Fulop6 Maszol
Vi. Fülöp Spanyol Uralkodó Nyitotta Meg A Rendezvényt / Kép: Maszol

Az idei ARCO másik VI. Fülöpöt megjelenítő művét a Spanyolországban élő finn Riiko Sakkinen készítette, Kedvenc királyaink címmel. Ezen a spanyol uralkodó képe mellett felsorolásszerűen olyan nevek szerepelnek mint például Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Oroszlánkirály, Martin Luther King, King Kong, Burger King. A képet a finn Forsblom galéria 11 ezer euróért kínálta eladásra.

King Felipe Statue Fox News
A Figura Ezért A Ninot Nevet Kapta, Így Hívják Ugyanis A Hagyományos Valenciai Téltemető Fallas Ünnepség Óriási Bábuit. / Kép: Fox News

A 38. ARCO-n öt nap alatt mintegy 100 ezer látogatóra számítanak. A közönség összesen 31 ország 203 galériájának kínálatát tekintheti meg. A világhírű kiállítók között már harmadik alkalommal van jelen a magyar Molnár Ani Galéria, amely most először a főszekcióban mutatkozhat be.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A fő szempont az volt, hogy nagyon jó referenciával rendelkező, elismert művészeket hozzunk, ugyanis az ARCO az elmúlt években nagyon megerősödött, a világ legjobb öt vására között tartják számon, és ide kimagasló anyaggal lehet csak bejutni[/perfectpullquote]

– mondta Molnár Annamária igazgató az MTI-nek.

A Velencei Biennálén korábban szereplő két alkotó, a magyar Farkas Dénes és a horvát Tina Gverovic mellett egy elismert spanyol művész, Carlos Aires, továbbá a magyar Haász István munkái szerepelnek kínálatukban.

Trump hatalmas papírmasé-harcos alakjában jelent meg Olaszországban

A hatalmas papírmasé-Trump alkotója Fabrizio Galli szobrászművész. A gigantikus szobor az amerikai elnököt a Warhammer 40000 társasjáték hódítójaként ábrázolja. A játék egy isteni császár köré épül, aki megmenekül egy speciális trónnak, illetve annak köszönhetően, hogy a frakciók megölik egymást. Egy soha-véget-nem-érő háború szolgál a játék alapjául. 2019 is LIT.

A magyar szakember beszélt arról is, hogy a madridi vásárra rendkívül nagy a túljelentkezés minden évben, komoly szelekció és magas minőségi kritériumok alapján választják ki a kiállító galériákat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.