JAK-tábor: Ilyen a dokumentarista lét elviselhetetlen könnyűsége

0
116
Nagy Kata (j) / Fotó: Bach Máté

Huszonkilencedik alkalommal is tartogat meglepetéseket a József Attila Kör tábora. A JAK-tábor során érezhető volt, hogy a KMTG körüli ügy számos táborozó hangulatát még mindig befolyásolja. És idén az új tagok megválasztása mellett terítéken volt az új elnök megválasztása is.

Hirdetés

A RomaVersitas Alapítványtól loholok a Déli pályaudvarhoz, ugyanis a tőlük kapott fényképezővel kellene videótudósítást készítenem a 29. JAK-táborról, aminek fontos előfeltétele, hogy oda is érjek, ezért a zsákommal és a váratlanul méretes fotóaparáttal a hátamon még éppen időben ugrok fel a vonatra. A jegyemet Juhász Tibi vette meg, ő integet nekem pár kocsival bentebbről, átviharzok a vonaton, és összeesnék, ha volna hol. A vagonok tele vannak, a kalauz értetlenül kezeli le a sokadik szigligeti jegyet. Próbálgatom a fényképezőt, az első felvételt a lábamról készítem, húsz másodpercben, miközben szitkozódva keresem a zoomot.

Gaborják Ádám (b) és Fehér Renátó (j) settenkedik / Fotó: Bach Máté

A szigligeti állomásról egy közel harminc-negyvenfős csapat indul meg az Esterházy-kastély irányába, főúton, gyalog. Mindenki oda akarna érni, ültünk eleget a vonaton. A konvojt szépen lassan tizedeli a JAK frissen leköszönt elnöke, Gaborják Ádám és Czinki Ferenc, akik folyamatosan szállítják az embereket. Már csak páran maradunk, mire megérkezünk, és a kastély melletti kávézó személyzete szokatlan nyugalommal figyeli, ahogy az író- és irodalmárhadsereg megérkezik a helyszínre, pedig tudvalévő (egy másik csapos elárulta ugyanis), hogy a mindenkori JAK-tábor alatt vörös kód lép érvénybe, a helyiek fokozott készültséggel várják az augusztus végét.

Történeteket hallunk tört asztalokról, régi duhajokról, rendőri bevetésekről, mindezt a jobb pultosokra jellemző diszkrécióval, nevek említése nélkül.

Elismerően bólogatunk, megigazítjuk csokornyakkendőinket és tovább ballagunk a sportfröccseinkkel.

Az első esti etapban történik egy csavar, a Helikon bemutatkozása helyett a Szöveggyár önreprezentál. A fiatal, egyébként népesebb szerzőgárdát ezúttal Hegedűs Benjámin Jutas, Kiss Lóránt, Szegedi Fanni és Szenderák Bence képviselik, akik kabai lóránttal karöltve sztoriznak a táborról. Előkerülnek saját szövegek is, és szó esik a Szöveggyár körüli szakmai munkáról, kiemelve annak szerepét és fontosságát, amit a fiatalok beszámolói csak alátámasztanak.

/ Fotó: Bach Máté

Egy nagyon lendületes Helikon-lapbemutatón, amit Orcsik Roland megtáltosodva vezényelt le a Kolozsi’ írógárdával, André Ferenccel, Horváth Benjivel és Karácsonyi Zsolttal, részletesen beleláthatunk a lap működésébe, rovatszerkezetébe, szellemiségébe. A saját szövegek olvasása mellett Karácsonyi az indulása elején szerzett tapasztalatokról is mesél, Horváth Benji fordításait olvassa fel, André Ferenc pedig brillírozik egy Mónika-show-idézeteket is felvonultató szöveggel, ami ennek ellenére is képes megrendítő komolyságával arcul csapni. Ezután úgy döntök, nem libbenek át a kávézóba, ami nagy hiba, ugyanis másnap reggelre az addig találkozóhelyként, védőbástyaként és mindenkori B-tervként funkcionáló kávézót bezárták. Végleg. Csakúgy, mint a mellette lévő éttermet, műszaki okokra hivatkozva. A többi vendéglátóstól megtudjuk, hogy valóban bezártak a kastély melletti egységek, de nyugodjunk meg, nem mi vagyunk a „műszaki ok”.

A kávézó központi és fontos helyszíne volt a táboroknak, így az elnéptelenedett terasz még inkább ad egy löketet a szervezeti változások miatt amúgy is a levegőben lévő „egy korszak véget ér” narratívának.

A szemináriumokra nem iratkoztam be, azt sem tudtam, hogy erre van-e lehetőségem akkreditált tudósítóként, de azért igyekszem a résztvevőktől érdeklődni, hogy milyen a közös munka. A szemináriumokat Nádasdy Ádám, Németh Gábor és Mészöly Ágnes tartják líra, próza és gyermekirodalom kategóriákban. Mindig éppen a szemináriumok után érek le a kastélyhoz a fenti szállásomból, így általában el tudom csípni a gyepre kirajzott tanoncokat, akik többnyire lelkesen nyilatkoznak a feladatokról, és meg is mutatnak párat a műhelyeken előszedett és készített szövegekből. Nádasdy tanár úr talán az egyik legüdítőbb személyiség a táborban, több ízben leült hozzánk, kitaszítottakkal, szemináriumon kívüliekkel is beszélgetni, egyik alkalommal még az ebédjét is megosztotta velünk, mondván, neki a fele is bőven elég.

/ Fotó: Bach Máté

A tábor egyetlen kintre szervezett hivatalos programján Peer Krisztiánnal beszélget Gaborják Ádám és Nemes Z. Márió, saccra ez a legjobban látogatott program, amit egyfelől a tavasszal megjelent és sokat várt 42 című kötet népszerűsége már előre borítékolt, másfelől itt férünk el a legtöbben. A délutáni meleghez jól jön a kinti helyszín, plusz lehet cigizni és fröccsözni, amihez jól simulnak a régi JAK-táboros sztorik, amiből Peer előadásában hallhatunk jó néhányat.  A beszélgetés után szemtanúja lehettem, ahogy a JAK-iroda (este 9-től már büfé) önkéntesei hogyan birkóznak meg a szomjas és bőbeszédű írógárdával. Félrészegen szorongatom a kölcsönkapott fényképezőt, tanácstalan vagyok – általában mire rávenném magam, hogy felvételeket csináljak, addigra már nem volna ildomos. A géppel magával sem jutok egyből dűlőre, ezért felkeresem Bach Mátét, aki az ilyen és ehhez hasonló rendezvények felkent fotóriportere, ő pedig készségesen felajánlja segítségét, de akárhányszor összefutunk, csak panaszkodok neki, hogy én nem vagyok erre képes, amúgy sem ismer a társaság nagy része, ha pedig egy méretes fényképezővel az oldalamon grasszálok, még inkább pózba fagy mindenki. A dokumentarista lét elviselhetetlen könnyűsége.

A szobatársamat, Juhász Tibit S.O.S. berendelik a Szívlapát antológia kötetbemutatójára, így gyorsított tempóban érkezünk le a kastélyba. Az L. Varga Péter által vezetett beszélgetésen a szerkesztő Péczely Dóra vett még részt, valamint a kötet másik két szerzője, Fehér Renátó és Vida Kamilla, akik alaposan körbejárják a kortárs fiatal líra egyelőre még elég képlékeny, de szépen lassan érzékelhetővé váló kontúrjait. Felolvasások is elhangzanak. A délelőtt a fiataloké, hallottam ellibbenni  valahol a frappáns mondatot, ugyanis a következő programon három debütáló kötet van terítéken, Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Zilahi Anna frisskötetes szerzőkkel beszélget Csuhai István az ÉS versrovatának szerkesztője. Előkerül a három szerző kapcsolata az Élet és Irodalom versrovatával, de elsősorban mindenki egyenként beszél a saját tapasztalatairól az első kötet kapcsán. Csuhai rávilágít, hogy mekkora különbség van a szerkesztői gyakorlatban a korábbi évtizedekhez képest, és abban is, ahogyan el tud indulni egy fiatal szerző.

Balról jobbra: Csuhai István, Zilahi Anna, Nagy Hajnal Csilla, Ferencz Mónika / Fotó: Bach Máté

Igyekszem minél többet beszélgetni minél több emberrel, leplezve a napról napra elhatalmasodó haszontalanságérzetemet, ami nem mindig egyszerű. Mármint a beszélgetés, ugyanis a szervezők nagy része a tábor lebonyolításával és a közelgő elnökválasztással van elfoglalva. Az ezt körüllengő szóbeszédekről innen-onnan informálódok,  elég sok magánbeszélgetés alakul ki, megtudom, hogy ki mit gondol a szervezet jövőjéről, sokszor szóba jön a másik írószervezet, a FISZ táboraival és működésével való összevetés.

Érezhetően a fiatalabbak egyáltalán nem, vagy nagyon kis jelentőséget tulajdonítanak a két szervezet egymáshoz való méregetésének, de ez teljesen érthető is, hiszen ők (mi) még csak résztvevőként és nem feltétlenül alakítóként vannak jelen ebben a felállásban.

Mások nagy elánnal mesélnek a JAK-kal kapcsolatos terveikről és kilátásaikról, ami azért is megnyugtató, mivel hányatott másfél éven van túl a szervezet, és félő volt, hogy alább hagy a lendület.

/ Fotó: Bach Máté

Fáradtan, kissé zsongó fejjel érek be a Hungarofuturista manifesztum felolvasására, aminek hangulata újra egyensúlyba hoz a világgal, majd Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió egy hosszabb beszélgetés keretein belül mutatja be a Hungarofuturista mozgalmat Bajusz Orszolya, Havasréti József, Seregi Tamás és Sirokai Mátyás segítségével, felolvasásokkal, performansszal megtámogatva. Kicsivel később újra a JAK-irodában toporgok, Vendel bácsi, aki évtizedek óta látogatja a táborokat, kezembe nyomja A tenger hullámain című kötetét. Felütöm a ’86-os kiadású kis füzetet, és az első oldalon elolvasom a Lenin című ötsorost. Könnyekig hatódom és megköszönöm Vendel bácsinak az ajándékot. Később tartalmas beszélgetéseket folytattunk az időjárásról. Tovább szenvedve önnön haszontalanságomtól, odamegyek Gaborják Ádámhoz, hogy kérjek tőle egy interjút, közben a porosodó fényképezőre sandítok és elkap a gyomorgörcs.

/ Fotó: Bach Máté

A Krasznahorkai Lászlóval való beszélgetés, ami általam is az egyik legvártabb program volt, még az előadóteremtől is kisebb könyvtárban volt megtartva, nekem azonban vissza kell mennem a szálláson hagyott telefonomért, mert már a haza utunkat kell szervezni. Úton a szálláson felejtett telefonért, rájövök, hogy a kulcsot meg a szobatársamnál felejtettem, így a duplabalszerencse folytán mégis belehallgatok a beszélgetésbe. Elhangzik egy részlet a Báró Wenckheim hazatér című legújabb regényből is, de a beszélgetés nagy részét érdekes anekdotázás uralja.

A hazautunk napjára esik a JAK-közgyűlés, ami egyébként is érezhető feszültséggel töltötte el a szorosan érintetteket, úgy tűnt, mintha mindenki most lenne a legfáradtabb, még az eső is elkezd zuhogni a közgyűlés alatt, de van időm beülni az elejére, mielőtt ki kell érnem a vonathoz.

Nagy Kata felszólalásából hallok még pár percet, beszél egy keveset a szervezet elmúlt másfél évét beárnyékoló KMTG-problémáról, illetve arról is, hogy hogyan és mi mentén nem szabad elhatárolódni más szervezetek tagjaitól.

Később, itthon tudom meg, hogy a jelenlévő tagok túlnyomó többséggel szavazták meg őt a JAK új elnökének, az elnökségi tagok pedig Bende Tamás, Czinki Ferenc, Deres Kornélia, Hutvágner Éva és Urbán Ákos lesznek. Ha a közelmúlt történései nem kavarták fel eléggé az állóvizet a JAK háza táján, akkor bízzunk benne, hogy Nagy Kata és a szintén felfrissült elnökség ad végre egy fiatalos lendületet az írószervezetnek.