Tóth Krisztina új regénye, a Fehér farkas az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg. A Magyar Narancs készített vele interjút ennek apropóján, amelyben többek között kitér a hazai kultúrpolitikára is.
Tóth Krisztina író a Zseblámpás mesék (2017) és a Marci kandúr világot lát (2018) után újabb novelláskötetttel jelentkezett. A Fehér farkas az idei Ünnei Könyvhétre jelent meg. A novelláskötet nehéz feladat elé állítja az olvasót, hiszen szembe kell néznie azzal, hogy a tanult és öröklött mintákkal nem oldhatók fel a traumák. Történeteiben nincs igazságszolgáltatás, mert a szerző szerint ezzel azt sugallná, hogy rend van a világban, ő pedig szeretne leszámolni azzal, hogy az irodalom ehhez kínáljon kulcsokat.
Traumákból a magyar kultúrpolitikában sincs hiány. A Literának adott interjúban Tóth felfedte, hogy “bizonyos értelemben ez szerzői szándékom is volt: ez a könyv azt üzeni, hogy nincs megtisztulás, nincs megoldás a történtekre, csak sötétség van.” A Magyar Narancs, Karafiáth Orsolya által készített interjúban többek között erre is kitér a szerző.
Miről nem írhat ma egy írónő – avagy létezik-e női irodalom? – Tudósítás
Hosszú, kígyózó sor áll a Világirodalmi Színpad bejárata előtt. A magyarul és franciául zajló beszélgetéshez mindenki elveszi fülhallgatóját, majd lassan megtöltik a nézőteret. Kivéve az első sort. Az egyik szervező biztosít, a székek nem foglaltak, nyugodtan ülhetek az első sorba, sőt! Elfoglalom a középső széket legelöl, és nem telik el három perc, az emberek felbátorodva előrébb ülnek.
Karafiáth Orsolya megállapítja, hogy Magyarországon a sérülések nem gyógyulnak, hanem társadalmi szinten újratermelődnek. Hozzáteszi, hogy a félelemkeltés és riogatás központi üzenet. Erre kapcsolódik rá Tóth Krisztina író is:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ami feltépi a már gyógyulófélben lévő sebeket is. És emiatt egyre erősebben rezonálunk mindenre. És itt muszáj elmondanom, hogy sokszor irtózom azoknak a reakcióitól is, akikkel elvekben és alapokban egyetértek. Rémiszt az agresszió, sokszor képtelenek magára a jelenségre reflektálni, mert minden ügyben ott van az összes korábbi sérülés is. Még a legkisebben is. És ha valaki másképp reagál, jön a kollektív ítélkezés.[/perfectpullquote]
Ezt követően meséli el friss élményét, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kötődik, egy Jelenkor-esten. Visszaemlékezése szerint már a ’90-es évek óta publikál a lapba és a PIM-be is harminc éve jár felolvasni.
Bocskor Bíborka-Tóth Krisztina: „Egy mű akkor él, ha játékba hozzák”
ContextUs: „Manapság szerintem kevés az olyan ember, akinek oda lehet adni egy koncertlemezt” – nyilatkoztad , Bíborka. Hozzátetted, nem érzed értelmét egy következő albumnak. Mi változott? Bocskor Bíborka: Inkább úgy fogalmaznám át, hogy nem sokaknak egyeztethető össze az időbeosztása és ritmusa egy egész lemez végighallgatásával. Ezt egyébként egyre drámaibban látom.
Mint mondta, már a felolvasás előtt olyan reakciókat kapott, hogy ne tegye be a lábát a PIM-be. “Áruló lennék?” – teszi fel költői kérdését az író, amiért ő beteszi.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]És nyilván nem tetszik, ami zajlik. Irodalmi erőközpont. Már a szó mély borzongással tölt el. Láttunk már ilyet, nem először történik meg a magyar irodalomban. De írókat kijelölni nem nagyon lehet. A kultúrpolitika az olvasók arcába tud nyomni szerzőket, de kedveltek ettől még nem lesznek.[/perfectpullquote]
– mondta a Fehér farkas szerzője. Úgy véli, a művészeknek a munkájuk magas minőségével kellene tüntetniük ahelyett, hogy beleállnak a kultúrpolitikába. Hozzáteszi: “folyamatosan dolgozni, mintha mi se történt volna.” Bár megjegyzi, nem gondolja, hogy nem kell kontrontálódni, de nem mindenáron. Szerinte a hitelesség és a magas minőség az, ami tiltakozásul szolgálhat az indulatból fakadó publicisztikák helyett.
