Hogyan teremthet egy nagyvárosban élő művész autentikus kapcsolatot önmagával és a természettel? Herbert Anikó, azaz Haniko vizuális művésszel inspirációról, irodalomról és harmóniakeresésről beszélgettünk.
ContextUs: Végigtekintve a munkáidon, az a benyomásom, hogy inkább a papír és akvarell médiumát preferálod. Honnan ered a vonzalmad ezekhez az eszközökhöz?
A képzésem során elég sok technikát megismertem, még Egerben folytatott tanulmányaim során indult el Magyarországon a land art és a természet-művészetképzés, ami szintén közel állt hozzám. Ami a papírt számomra különlegessé teszi, hogy nem igényli vegyszerek használatát, így egyszerűbb és közvetlenebb kapcsolatot ad az alkotás során. És a keleti kultúrához kapcsolódó vonatkozásai is érdekessé teszik.
Számomra a távol-keleti papírművészet inspiráló hatású, nagyon tetszenek azokaz egyszerű, letisztult dolgok, amit ezzel lehet csinálni. Kedvelem a japán papírt, szeretem szép textúráit, azt, hogy sokszor még kis növényeket, virágokat is belepréselnek a vékony, hártyaszerű papírokba.
Nekem a rajz és festés kínálta 2 dimenzió még kevés, de ha papírkivágással alkotok, úgy már tudok a térbeliséggel is játszani. Közben pedig foglalkozom az objektjeimmel és videómunkákat is készítek. Ami azonban idegenné teszi számomra az olajfestéket, az toxikus anyagok használata. Az én vizuális univerzumom csöndesebb, nem dolgozom drámai színekkel, és ehhez a színvilághoz megfelelő eszközt kínál az akvarell. Az a benyomásom, hogy ez itthon lenézett műfaj, az akvarellről a hétvégi festők jutnak az ember eszébe, de az én világom megjelenítéséhez megfelelő lehetőségeket ad.
ContextUs: Honnan ered a távol-keleti világ szeretete?
Még az internet előtti gyermekkoromban főleg albumokból tájékozódtam, szerettem mindenféle egzotikus és letűnt civilizációkról olvasni. Az egyik képeskönyvemben volt egy japánkert, és nagyon megfogott, ahogyan a hagyományos japán kultúra az életet a természethez igazítja.
ContextUs: A távol-keleti kultúra mellett másik fontos inspirációs forrásod a kortárs magyar irodalom. Munkáidban gyakran a vizualitás nyelvén reflektálsz a kortárs líra alkotásaira. Vannak olyan pontok, ahol ezek a területek metszik egymást; egy általad gyakran feldolgozott kortárs költővel, Simon Mártonnal közös a japán kultúra iránti vonzalom. Talán ez a távol-keleti hangolódás teszi ilyen termékennyé kettőtök művészeti párbeszédét?
Biztosan ez is egy alakító szempont. Azokkal tud csak létrejönni szellemi találkozás, akikkel eleve van egy közös hangolás. Bár mi ketten Marcival emberileg nagyon különböző attitűdöt képviselünk, de a japán képi világ mindenesetre egy közös pont. De ez nem csak az ő esetében lehet így, hanem ott van Szabó T. Anna, aki a legutóbbi, Rejtett kert című kiállításom egyik képéhez írt egy verset, és ezzel kapcsolatban személyesen is megismerkedhettem vele.
Simon Márton: A valóság irracionális részének fennmaradását szolgálják a rókák – Interjú
Igen, erre a valódi válasz nem is az, hogy kik, hanem, hogy mik. Nyilván egy csomó mindent olvastam. Ebben benne voltak az egészen friss olvasmányélményeim is meg régebbi dolgok, amelyek valószínűleg most értek meg a fejemben annyira, hogy tényleg hatással lettek arra, mit írok. Ha nevet kell mondani, akkor Szijj Ferencet mondanám mindenképp.
Rá is nagy hatással van a japán kultúra, még japán neve is van. És egy másik kedvelt írómra, Krasznahorkaira is jellemző ez az érdeklődés. Bár nem tudatosan tájékozódom ebbe az irányba, úgy tűnik, akikkel együtt dolgozom, azokban gyakran van egy ilyen keleti érdeklődés. Általában olyan művészekhez vonzódom, akik kicsit kilógnak sorból. Jelenleg fontos számomra Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes vagy Ilma Rakusa írásai, de nemrég dolgoztam fel Ladik Katalin egy versét is.
ContextUs: Több női is költőt említettél. Tudatos választás, hogy nagyrészt az ő műveiket emeled át képi világodba?
Ez a preferencia inkább valamennyire intuitív, de alapvetően úgy működik, hogy vannak témák, amelyek engem foglalkoztatnak. Az olvasmányaimból is azokat az elemeket tudom felhasználni, amelyek valahogy egy egységet képeznek velük, beleillenek az adott projektbe és szépen működnek benne. De tényleg érdekes, hogy mostanában sokkal jobban tudok rezonálni női művészekkel. Legutóbb Izsó Zitának olvastam el a kötetét, és nagyon tetszett, sokrétűnek találtam. Persze sok férfi író műveit is fogyasztom, mivel alapvetően issokat olvasok.
ContextUs: Ha már női művészekről van szó: egyik példaképednek Ferenczy Noémi gobelinművészt tartod. Mi az a személyében, életművében, ami miatt ilyen nagy hatást gyakorol rád, és hogyan ismerkedtél meg vele?
Teljesen véletlenül találkoztam vele. Elmentem Szentendrére megnézni egy kiállítást, és egy tárlaton épp Ferenczy Noémi gobelinképeit állították ki. Nagyon megfogott ez a világ, amit ő képvisel. Az én papírképeim és az ő gobelinképei hasonló felfogást tételeznek fel.
Szerettem ezt az ő egyszerű és letisztult vonalvezetését. A szentendrei látogatás után elmentem a levéltárba és kikértem Ferenczy munkanaplóját, amit élete vége felé kezdett el írni, azzal a céllal, hogy a következő művészgenerációnakútmutatást adjon.
A napló sok, a szövést illető technikai részletet tartalmazott, ami engem persze így, közvetlenül nem érintett, mivel nem foglalkozom textilművészettel, de önmagában értékes és tanulságos az alkotói attitűd, amit a szövegben megfogalmazott. Ferenczy sokat írt a természetnézéséről, munkáról, figyelemről. Sok időt töltött a természetben, olvastam tőle számos tájleírást, amelyekben próbálta tájélményét szóba önteni. Ebből akvarellvázlatot készített, ami alapján később szőtte a gobelinjeit. Ő is közvetlen kapcsolatban volt az anyaggal, amiből dolgozott, mindig saját magának festette nagy gonddal megfelelő színűre a Párizsból rendelt fonalakat.
A Belső horizont azon kiállítás reprezentációja, ahol Haniko beleszeretett Simon Márton könyvébe
Haniko vizuális művész alkotási reflektálnak a kötet verseire. A kiállítás záróeseményén Simon Márton olvas fel a kötetből, vagyis azokból a szövegekből, amelyeknek részletei a kiállítás képein is fontos szerepet kaptak. Továbbá az esten Simon Márton legújabb, a Rókák esküvője kötetében megjelent, az Önarckép kilátással című versre készült alkotás első ízben lesz látható.
Ferenczy az egyszerű napi munkát jelenítette meg a művein: parasztok vetnek vagy egy lány virágot locsol. Hétköznapi jeleneteket szőtt gobelinekbe. Én vidéken nőttem fel, és az ő világának megismerése egyfajta bátorítás volt. A naplója segített, hogy visszataláljak a gyökereimhez, és azt jelenítsem meg, ami belőlem jön, és ne valami ideált próbáljak megjeleníteni. Továbbá arra ösztönzött, hogy fogadjam el azt, ami nekem jutott, és aztlegyen bátorságom használni. Rezonál szemlélete azzal a paraszti világgal, ahonnan én származom.
ContextUs: Ahogy említetted, vidéken nőttél fel, Egerben végezted a tanulmányaidat, de már évek óta Budapesten élsz, ahol számos sikeres kiállításod volt. Miért költöztél a fővárosba?
Vidéken nőttem fel, és egy idő után már kicsit szűk volt a közeg, kulturálisan és szellemileg többre vágytam. És most, hogy a fővárosban élek, ilyen szempontból egyszerűbb lett mindez. Igazából úgy vagyok vele, hogy nekem az a dolgom, hogy alkossak, és ez itt megvalósítható, tehát itt kell lennem. Egyébként én nagyon tisztelem azt, aki a képzőművészetet vidékről tudja művelni, mert az jóval nehezebb, bár persze nem lehetetlen.
ContextUs: Mostanában több alkalommal jártál külföldön különböző rezidenciaprogramok résztvevőjeként. Mik a tapasztalataid, mennyiben más kint alkotni, mint a hazai közegben?
A rezidenciaprogramok nagyon jó élményt jelentettek, rendkívül figyelmesek a fogadók a részvevő művészekkel. Annyiban más egy ilyen program, hogy mivel egy rövid időtartamról és konkrét, helyben megvalósítandó célokról van szó, a rezidencia során sokkal nagyobb a hangsúly a műveken.
Míg a pesti közegben a kapcsolati rendszer jobban számít, kint máshogy ismernek, főleg csak a munkákon keresztül. Lehet azonban korlátozottabb is ez a fajta külföldi érvényesülés.
A magyar társadalomra reflektáló specifikus témák feldolgozása kiszámíthatatlan hatásokat válhat ki: lehet, hogy valami egzotikus dologként hat majd, és nagyon szeretik, de előfordulhat, hogy egyszerűen semmit se értenek belőle.
ContextUs: Most merre tovább, min dolgozol éppen?
Most egy fontos ügyön dolgozunk, amivel a fecskék helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán készül néhány kép, és szervezünk egy pop-up kiállítást és egy ahhoz kapcsolódó kreatív kampányt is HIRUNDO (fecskelány) címen. A fecskék rohamosan csökkenő száma okozta problémákat és az ökoszisztémában betöltött kulcsfontosságú szerepüket szeretnénk kiemelni azáltal, hogy vizuális világot teremtünk köréjük. Azt gondolom, akkor érdemes művészetet csinálni, ha a körülöttünk lévő világról akarjuk elmondani a gondolatainkat, megfogalmazni az érzéseinket.
CV
Herbert Anikó „Hanikó” Budapesten élő és alkotó vizuális művész, aki festmény, installáció ésvideó műfajában is alkot. Munkáiban gyakran dolgozza fel kortárs írók, költők alkotásait, illetve természetvédelem és társadalmi problémák kérdéseit is érinti alkotásaiban.
