Húsz éve került a mozivásznakra az egyik legkultikusabb film: a Harcosok klubja. Brad Pitt és Edward Norton szavai Magyarországra ugyan 2000-ben jutottak el, de azóta is szállóigékként zengik.

2„Szokás mondani, hogy azt bántod, akit szeretsz. Ez fordítva is igaz”

/ Fotó: 20th Century Fox

Elsőre különösnek tűnik, hogy éppen a Micsoda nővel befutott producer, az azóta, 2011-ben meghalt Laura Ziskin figyelt fel Chuck Palahniuk regényére (pontosabban egy kazettára, amin színészek felolvasták a regényt). Ziskin a kocsijában hallgatta végig a Harcosok klubját, és arra gondolt, hogy fogalma sincs hogyan, de filmet kéne készíteni belőle. „Valaki csak tudja majd” – gondolta, és tízezer dollárért megvette a jogokat az írótól.

A kötetnek ugyan volt egy kis rajongótábora, de igazi kultkönyv csak a film után lett belőle. Amiről íróktól szokatlan módon Chuck Palahniuk azt mondta, hogy “jobb lett, mint az alapjául szolgáló könyv.

Ziskin először David O. Russellt (Napos oldal), aztán Peter Jacksont, A Gyűrűk Ura-trilógia későbbi rendezőjét, majd Danny Boyle-t (Trainspotting) és Bryan Singert (Közönséges bűnözők) kereste meg a feladattal. Egyik sem vállalta vagy nem értek rá vagy egyszerűen nem tetszett nekik. David Finchernek, a nagy sikerű Hetedik rendezőjének viszont nagyon is tetszett, csak semmi kedve nem volt újra a 20th Century Foxszal dolgozni.

Íme, összegyűjtöttük Hollywood 100 kedvenc filmes mondatát!

Mindezt filmes szakemberek segítségével, tehát a lista teljesen a filmiparban dolgozók szavazatain alapszik. Ez több mint 1600 gyártót, rendezőt, színészt és írót jelent. Az talán nem meglepő, hogy a listán szinte az összes világhírű film szerepel, mint a Vágy villamosa, A gyűrűk ura, a Love Story vagy a Csillagok háborúja.

Az Alien 3 forgatása során folyamatosan vitái voltak a stúdióval, és végül a film sem olyan lett, amilyet Fincher elképzelt. „Mintha rituálisan szodomizáltak volna két éven át” – emlékezett a közös munkára később. Ziskin és a stúdiót vezető Bill Mechanic végül mégis meggyőzték, hogy dolgozzanak együtt.