„Aztán jött a Szent, áldott legyen a neve, meggyilkolta a halál angyalát, amely megölte a mészárost, aki levágta a marhát, amely ivott a vízből, amely eloltotta a tüzet, ami felégette a botot, ami megölte a kutyát, ami megette a macskát, ami megette a kecskét, amit apán vett két zúzért.”
(Had Gadja – pészakhi dal arámi nyelven)
Hosszú, kimerevített pillanatok
A világban jelenleg tomboló koronavírus-járvány az élet számos területén hozott földcsuszamlásszerű változásokat, amelyek hatását szinte lehetetlen most még megjósolni. Ez a világ, az életünk a járvány végével már nem lesz ugyanaz. A társadalmak memóriája nem határtalan, a traumákat pedig hajlamos is elfedni, de többhónapnyi egzisztenciális rettegés, düh és bizonytalanság után egy sor dolog megváltozik: felértékelődik vagy épp feledésbe merül. Valami véget ért és valami más jön, egy olyan korszaknak a romjain, amelynek valódi attribútumait mi magunk is most ismertük meg igazán. Ennek a kimúló korszaknak az utolsó napjai talán sokunk számára kétségbeesetten, a korábbi berögzült hamis illúzióktól való elszakadás nehézségeivel telnek.
A posztmodern, magát mindenhatónak érző ember különösen nehéz feladattal néz szembe. Azzal az anakronisztikus helyzettel nehéz bármit kezdeni, hogy miközben a mindennapok modernkori kényelmében tengeti négy fal közöttire szűkített mindennapjait, egy világjárvány szedi áldozatait.
Az élvezeti pillanatok megélésének illúziójává degradált létbe belevetett ember nem tudja ezt könnyen befogadni, nem képes a valós és a valótlan elválasztására. Ugyanannyira tűnik valóságosnak és közelinek a tragédia, ami minket körbe vesz, mint az online médiatér hamis Instagram-storyjai. Mostani korszakunk legkarakteresebb vonása az a kísérlet volt, melyben a valóságot és illúziókat sokan megpróbálták egybeolvasztani.
A feloldhatatlan kettőség okozhatta azt, hogy a fejlett világ számára még akkor is távoli a kínai messziségben létező fenyegetésnek hatott a COVID-19 fenyegetése, amikor az már Európában is felütötte fejét. Rendkívüli állapot, vagy sokkal inkább egy kimerevített rendkívüli pillanat az, ami minket körbevesz.
A rettegés és megrendülés árnyékában a valóság kontúrjai jobban kirajzolódnak, mint korábban.
Ott van ezek között az elitek korábban is ismert, de most kiemelkedően szembeötlő pánikreakciója, a gazdasági megfontolásokat a 99 százalék életéhez képest előtérbe helyező korporatív establishment arroganciája.
Új irány
Gondoljunk az olyan sokkoló momentumokra, amikor a Wizzair vezetője arról beszélt, hogy „masszív hisztéria van a járvány körül”, miközben Olaszországban már nem jutott hely a holttesteknek! A CSR-cinizmus hasonlóan hátborzongató megnyilvánulása, amikor a milliárdos nagyvállalatok (Amazon, Ikea, Target, Campbell) adományt gyűjtenek munkásaiknak, alvállalkozóiknak.
Olasz katonai teherautók konvojban szállítják el a halottakat a járvány gócából
A hadsereg most Modenába, Acqui Termébe, Domodossolába, Parmába és Piacenzába szállította el a holttesteket.
Kapcsolódó cikk
Mindeközben ott vannak a közösségi, kölcsönös segítségnyújtás megnyilvánulásai. Hősies cselekedetek, amelyekhez hasonlót kanapénk és telefonunk kényelmének nihilizmusából legalábbis a világ jobbik felén rég nem tapasztaltunk. Az életüket feláldozó egészégügyi dolgozók, a munkájukat mára hivatásként űző pénztárosok, postások, sofőrök, takarítók, futárok és a sok-sok önkéntes segítő munkája: ők mind-mind egy másik valóság hírnökei. Az a brutális és egyben tragikus egalitarizmus, amely révén Boris Johnsontól Netanyahun át a lombardiai átlagnyugdíjasokig mindannyian nyakig vagyunk együtt ebben a válságban. Ha végignézzük az erre adott eddigi reakciókat, abból egyértelműen kiderül, hogy évtizedekig tabusított gondolatok kerültek fel az asztalra. Ezek már nem radikális tervek, hanem az elkerülhetetlen irányvonal. Ki gondolta volna három hónappal ezelőtt, hogy az alapjövedelem, a mindenkinek járó egészégbiztosítás, a bérből és fizetésből élő réteg munkájának elismerése gondolkodásunk homlokterébe kerülhet?
A változás mértékét és mikéntjét természetesen a válság első hónapjában felelőtlenség lenne bármilyen tekintetben megjósolni, a tényéről viszont beszélni kell.
Arról, hogy várhatóan másképp fogunk tekinteni a fogyasztói társadalom számos aspektusára, abban betöltött szerepünkre, az otthonunkra, a hasznos időtöltés és a munka fogalmaira. Minden bizonnyal sokan tanulunk abból is, hogy a közösségi krízisreakcióknak igenis van helyük világunkban, hogy léteznek válsághelyzetek, mikor a legjobb állami intézkedések sem lehetnek elegendőek.
Mit tudnak az orvosok a Covid-19 fiatal szervezetekre gyakorolt hatásáról?
Bár egyelőre még több a kérdés, mint a válasz a tudományos eredmények tekintetében, a gyerekek szerencsére jó arányban győzelemre állnak a koronavírussal szemben.
Kapcsolódó cikk
Sokunk számára talán ágazatok egészét érintve derülhetett ki, hogy túl vannak árazva, működhetnének más alapokon is. Gondoljunk csak a különböző kulturális és tudományos termékekre és szolgáltatásokra, a fizetős archívumokban tárolt gyűjteményekre!
Szembenézés a valósággal
A mindennapi életmódunkon túl, pár hét leforgása alatt olyan falak bomlottak le a globális arénában, amely korábban elképzelhetetlennek tűnt. Vegyük például az Európai Uniót és a maastrichti kritériumok kérdését! Napok alatt kiderült, hogy a korábban megszeghetetlen feltételektől, ha nem a lesajnált déli vagy keleti szomszéd, hanem a szervezet magországai kérik, igenis el lehet tekinteni. Rengeteg tanulsággal szolgál jelen helyzet a szabad mozgáshoz való jogunkat tekintve is, talán nem túlzás azt állítani, hogy a COVID-19 egyik áldozata a schengeni rendszer is.
Noha a válság közepén nem tudhatjuk, miképp változik a munka világa, de gyanítható, hogy az online munkavégzés forradalma kevesebbet fog váratni magára, mint gondoltuk. Nem beszélve arról, hogy hány, korábban egyáltalán nem megbecsült hivatás, kétkezi munka nyer új értéket. Egyúttal hány beosztásról derülhet ki, hogy nem is biztos, hogy fontossága arányos a társadalmi megbecsülésével.
Számos, eddig (túl) komolyan vett elképzelésről pedig az derült ki, hogy nem csak hogy nem időtálló, de teljes mértékben rossz irány. A turizmusra építő városok gazdasági stabilitása mindenképp ilyen illúzió volt.
Több olyan terület, amivel eddig nem kellő mértékben foglalkoztunk, hihetetlen módon üt most vissza ránk. Leginkább az egészségügy, ahol megkérdőjelezhetetlenül derült ki, hogy a spanyolnátha utáni időszakban megerősödő közegészségügyi struktúrák lassú felszámolása és háttérbe tolása mekkora vétek volt. Folytonos biztonságra épült, hamis illúziók által motivált világunk egy sor fontos fogódzkodót iktatott ki. Remélhetőleg most megtanuljuk, hogy vannak olyan ágazatok, amire bármennyit megéri költeni. Rengeteget kell arról is tanulnunk, hogy mire kell koncentrálnia egy államnak, hogy meddig terjed az olyan nemzetközi szereplők valódi mozgástere, mint az Európai Unió. A nemzetközi és államközi szervezetek sokszor megmutatkozó impotenciája eddig olyan területeken manifesztálódott, ami a nyugati ember számára szinte láthatatlan volt. A harmadik világ olyan konfliktuszónáiban viselkedtek/viselkedtünk béna kacsaként, amelyek a Kínából indult koronavírushoz hasonlóan nagyon távolinak tűntek.
Hogyan tovább?
Olaszország kétségbeesett és még az Unió részéről is sokáig magára hagyott küzdelme sok európai számára a nemzetközi szervezetek kudarcának bizonyítéka lett. Az Uniónak tanulnia kell ebből, mert a nemzetállamok elmúlt évtizedben megtapasztalt megerősödésénél is jelentősebb kihívással fog szembenézni hónapokon belül. Mindent összevetve, a mostanihoz hasonló járványok a történelemben többször felütötték a fejüket. Viszont talán a kor emberét a valóságtól, a létezés valós kereteitől ennyire eltávolodva még soha nem támadta meg járvány.
Megvan a koronavírus lehetséges ellenszere, augusztusra kész lehet a gyógyszer
Akár nyáron elkezdődhet a tesztidőszak.
Kapcsolódó cikk
Ez a tanulságot minden eddiginél fontosabb levonni mind egyéni, mind közösségi szinten. Fel kell készülnünk a nem várható válságokra és el kell fogadnunk – minden vágyvezérelt gondolattal ellentétben –, hogy még mindig nem lettünk istenek: a természet hatalmasabb, létezésünk keretei szűkebbek, mint gondolnánk. A tanulási folyamat során viszont nem szabad a múltba révedően azokat a megoldási javaslatokat elővennünk, amelyek egyszer már kukába kerültek.
Most itt a lehetőség, hogy korábban elképzelhetetlennek gondolt megoldások kerüljenek megvalósításra, most nem csak szlogen a „think out of the box”.
Szimbolikus, hogy egy olyan időszakban ütötte fel a koronavírus a fejét, amikor számos felelős politikai vezető támadta hangosan a különböző tudományterületek képviselőit. Most kizárólag azokra számíthatunk, akik az elmúlt évtizedekben minden költségvetés utolsó, folyamatosan zsugorodó rubrikájába kerültek. Azon őrzőkre, akik nélkül nem építhetjük újra válság utáni világunkat. Ők is nagyon kellenek majd ahhoz, hogy a ránk leselkedő, váratlan válságokra felkészülhessünk.
7 dolog, amire már most megtanít minket a koronavírus
Ivan Krastev bolgár származású, Bécsben élő politológus, a közép-európai politikai dinamikák és a populizmus terjedésének egyik legnagyobb szakértője.
