A digitális nomád életforma az utóbbi években sok területen népszerűvé vált. Mára kis túlzással egy egész ipar épült rá erre az életmódra, szinte nincs olyan nagyváros a világon, ahol ne léteznének a nomádokat megszólítani kívánó közösségi irodák, egyéb platformok. Mennyire vált valóban széles körben meghatározóvá a jelenség? Miben változtatta meg a munkavégzésről vallott korábbi nézeteket? Összességében mennyire tekinthető az Y-generáció vagabund kiszakadási kísérletének a mindennapi mókuskerékből?
Világgá ment munkavégzés
A digitális nomád életmód, noha már a kilencvenes évek végétől kezdve ismert fogalom, az utóbbi évtizedben lett igazán népszerű. Ennek oka egyszerű: a szélessávú internet elterjedésével a világ legeldugottabb zugai is felcsatlakoztak a világhálóra. Az internetes forradalom révén mára egy laptop segítségével ugyanaz a munka elvégezhető egy nyüzsgő nyugati nagyvárosban is ugyanúgy, mint egy távoli dél-ázsiai szigeten.
A korábban az IT-szektor nagyágyúi kiváltságának számító életmód számos olyan területen vált jellemzővé, ahol a személyes jelenlét nem elvárás (vagy helyettesíthető webkamerával). Online pszichológusok, tanárok, marketingesek, szövegírók, személyi edzők, sokasága éli a digitális nomádok színesnek tűnő mindennapjait világszerte.
A digitális nomád kifejezést először 1997-ben használta Tsugio Makimoto és David Manners Digital Nomad című művében. A szerzők azt jósolták, hogy a nomádok és telepesek közötti ellentét fogja meghatározni a jövőnket a munka világában. További, a digitális nomadizmusról szóló korai elméleti munkák életmódjuk szerint három csoportba sorolják a munkavállalókat: nomádok, telepesek és migránsok. A telepeseket nem kell sokat magyarázni: ők az a többség, akiknek hagyományos munkahelye van, ahol a személyes jelenlét elvárt. Vannak a migránsok, akik a munkavégzés miatt új helyre költöznek rövidebb vagy hosszabb időre, de megszabott munkatérben dolgoznak.
Digitális nomádok alatt pedig többnyire azon szabadúszó munkavállalókat értjük, akiknek munkahelyük a laptopjuk. Nincs fix tartózkodási helyük, munkájuk lehetővé teszi számukra a globális utazó életformát.
Digitális nomáddá válhat minden olyan munkavállaló, akinek a munkája személyes jelenlét nélkül is elvégezhető, és aki országról országra járva végzi munkáját. Mára számos, az ő életmódjukat kiszolgáló co-working iroda, közösségi platform, tanácsadó központ jött létre világszerte. Észtországban például bevezették az ilyen munkavállalók számára az e-tartózkodási engedélyt, Thaiföldön pedig az okos vízum programot.
Így válunk eggyé a digitális világunkkal – Eliska Kyselkova fotói
A 2000-es évek elején az Y2K-divat visszanézve furcsának is mondható próbálkozás lehetett. Azonban egy cseh művészeti vezető és fotográfus, Eliska Kyselkova kollabra lépett a . Tette ezt mindazért, hogy elkapja a mindennapjainkat egyre inkább behálózó és abba belolvadó digitális világ toposzait. – nyilatkozta a Hunger nek Kyselková.
Egyre több helyen botolhatunk bele a közösségi irodákban, újhullámos kávézókban alkotó nomád bloggerekbe, szövegírókba, újságírókba. A nomádok legkedveltebb országai főleg a jó klímát és olcsóbb megélhetést biztosító délkelet-ázsiai és latin-amerikai országok.
Karrier a pálmafák alatt
Mára, ennek fényében több millió nomád építgeti karrierjét kókuszvizet szürcsölve Bali szigetén vagy épp mindennel felszerelt budapesti közösségi terekben. A repertoár igazán színes. Például itt Izrael/Palesztinában vannak mezőgazdasági kibucban felhúzott digitális nomádoknak szóló elvonuló helyek. Ami összességében elmondható a nomádok profiljáról, hogy többnyire nyugati, középosztálybeli húszas és harmincas fiatalok, akik túlnyomórészt valamely olcsóbb országban végzik munkájukat. Foglalkozásukat tekintve lehetnek szabadúszók vagy alkalmazotti státuszban lévők egyaránt.
A Y-generáció igazi kalandorai, akik a munkavégzést összekötötték a világutazó életmóddal. Folyamatosan mozgásban vannak, és miközben építik karrierjüket, a világot is felfedezik. Mindezt anélkül, hogy bárhol is gyökeret eresztenének, bárhova igazán betagozódnának. Olyan fiatalok, akiknek a világ egy közeli helyekből összeálló nagy falu. A folyamatos mozgás miatt minimalista életmódot követnek. Munkahelyüket egy laptopba, életüket egy kisebb bőröndbe csomagolják. Sokan közülük az anyagi szempontok miatt költöznek egyik olcsóbb régióból a másikba, hogy ott a nyugati keresetükből több jusson arra, ami nekik fontos. Mások puszta kalandvágyból, szabadságkeresésből, kiszakadási vágyból döntenek így.
Elsőre egyszerűnek tűnhet ez a folytonos nyaralás keretei közé csomagolt munkavégzés. De nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy milyen nehézségei vannak e létformának.
Végiglapozva a nomádok életét segíteni kívánó oldalakat, főképp olyan kihívások merülnek fel, mint a honvágy, a család és a barátok hiánya, a társadalmi izoláció kérdése. Bár sokan vannak, akik kifejezetten a szociális interakciók csökkentése miatt kötnek ki egy ritkán lakott trópusi szigeten, valószínűleg többen vannak, akiknek a magány problémát jelent.
Grúzia új generációja elindította a pici országot a változás felé.
A Szovjetunió maradványai számos országban máig fellelhetőek. Nem csupán a környezet, hanem a mentalitás is őrzi az egykori szellemiséget. Ettől pedig sok fiatal művész szenved, de nem adják fel. Grúzia új generációja elindította a pici országot a változás felé. grúzia fiatal művészek
Egy új környezetben még akkor is nehéz, ha az ember már régebb óta él ott. Pláne akkor, ha folyton újabb és újabb helyeken landol. A nomádokat érintő társadalmi izoláció olyannyira jellemző, hogy mára már az ő szociális igényeiket kiszolgálni hivatott közösségi programszervezőkből is akad szép számmal. Létezik nekik szóló nemzetközi fesztivál, utazási iroda is, vagy az ő problémáikra szakosodott terapeuták.
Majdnem sikeres kivonulási kísérlet
Noha a magukat digitális nomádként azonosítók köre kibővült, sok területen felkapott lett, azonban összességében mindmáig csupán pár milliós kisebbségről beszélhetünk. Míg a home office vagy a távmunka sok tekintetben tömeges jelenséggé vált, addig a globális utazói létforma nem. Makimoto azon elmélete, miszerint az utazás iránti vágy minden korábbihoz képest válik meghatározóvá, nem minden területen igazolódott be. Továbbá fennmaradtak azon munkavégzési formák is, amelyeknél a személyes jelenlét nem mellőzhető.
A digitális nomadizmus mint létforma azonban ezzel együtt egy olyan érának a karakterjegye, amelyben egy csomó korábban evidensnek vélt igazság vált megkérdőjelezhetővé a munka világában. Gondoljunk itt a szabadságra, a munka lényegére, a munka-magánélet egyensúlyára vagy az olyan kérdésekre mint hogy az állami autoritás milyen viszonyban áll a munkavégzéssel. Olyan rendszerkritikai kérdéseket vetett fel a mobil munkavégzés, amely átformálta a munkáltaltók és munkavállalók millióinak gondolkodását. Így értelmezve a digitális nomadizmus egy nonkonformista válaszkísérletté nőtte ki magát a 2010-es évek derekára. Ezen munkavállalók megpróbáltak kiszakadni a mindennapi fogaskerekek szorításából.
Gilles Deleuze, Felix Guattani és Anthony D’andrea elméleti munkájukban például a jelenséget olyan privilegizált kreatívokhoz kötötték, akik ellenezve a nemzeti keretben való gondolkodást, fellázadtak azellen, hogy meghatározott helyhez (nemzeti kerethez) kötve dolgozzanak.
Jacques Attali a jelenséggel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy a jövőben a mobilitás lesz az a kiváltság, ami csak a leginkább privilegizált elitnek jár. Az internetes forradalom összességében olyan változásokat idézett elő a foglalkoztatotti értékrendben, amely a korábbihoz képest sokkal mélyebb, globálisabb és egzisztenciálisabb kérdéseket vetett fel. Mint például azt, hogy miképp élhetünk értelmes életet a mindennapi autoritások fogságában. Meddig terjed a szabadság, mit is jelent a munkahelyünk saját identitásunkat tekintve?
Ide nekik a világot!
Sokáig úgy tűnt, hogy a nomádok és telepesek életmódja közötti ellentét felfogható a régiek és a modernek lázadásaként is, ahol a progresszív erők egészen jelentős változásokat fognak elérni. Ahogy azt fentebb említettem, egy sor rendszerkritikai kérdés jelent meg a digitális nomadizmus égboltja alatt. Mindezek ellenére azonban a fogyasztói társadalom által diktált keretek között az egész kísérletre olyan struktúrák épültek rá, amelyek következtében a kiszakadási kísérlet sokkal inkább illúzió maradt.
Életmódkérdéssé, trenddé degradált egy sor fontos felvetést, amellyel a jelenség esszenciáját (értsd: a spontán alkotás, kalandozás és a fogyasztói társadalomból való kiszakadás jellegét) vesztette el. Gondolok itt arra, hogy az idő fölötti rendelkezés és a szabadság összekapcsolásának viszonylatában nem sok különbség van aközött, ha épp egy co-working irodába próbálom felírni magam a heti regisztrációhoz vagy ha fixen bejárok dolgozni ugyanahhoz az asztalhoz. Mindez összekapcsolódva a globalizáció olyan elemeivel, hogy mára Ho Si Minhben is ugyanolyan Starbucks-bögre mellett végzem a munkámat, mint Londonban, a dolog mindenképp veszített a kivonulás jellegéből.
Az Y-generáció ezen ide nekem a világot lázadása mára sajnálatos módon egy sok oldalról struktúrákkal befalazott trenddé vált. Egy olyan életmód-divattá, amely a (munkáltatói) hatalommal szembeni lázadást feladni látszik.
A korábbi jóslatokkal ellentétben nem lett általános jelenség. Kitágította ugyan az érintettek körét, de máig egy szűk, privilegizált elit kiváltsága maradt. Egyes esetekben pedig még visszásnak, már-már neokolonialistának is tűnhet a jelenség.
A digitális nomádok a mindennapi vásárlásaikon kívül a helyi gazdaságot nem építik, atársadalom fejlődéséhez nem járulnak hozzá. Használják az elmaradott régiók természeti erőforrásait, de nem fejlesztik a lokális közösségeket. Ez pedig akarva-akaratlanul is a gyarmatosító nyugatiak klasszikus képét idézi fel az emberben.