Csodálatosan gazdag magyar irodalmunk remekeihez nem túl gyakran nyúlnak a színházak, ami igen sajnálatos. Ám ha mégis, akkor abból legtöbbször, egészen kiváló előadások születnek, mint például a Spirit színház minőségi munkája, Szabó Magda Az ajtó című darabja.
Elöljáróban, picit beszéljünk magáról a regényről, amit egyébként 34 nyelvre fordítottak le és nem más, mint Szabó István filmre is vitte (igaz, sajnos a főszereplők közül egyetlen magyar színész nélkül készült el).
A történet két, rendkívül erős női sors találkozását meséli el. Molnár Anna, aki maga Szabó Magda) írónő, így számára a szavak teremtik meg a másik emberhez vezető utat, Emerenc (házvezetőnő) viszont a tettek alapján minősíti az embereket. Szabó Magda kezdetben maga sem tud igazán mit kezdeni az asszonnyal, aki szó nélkül ad és semmit sem kér érte, sem jó szót, sem pénzt. A lakásába senkit sem enged be, az Ajtó zárva! Személyes világába senki sem léphet be. Tiltott világa takarva van a kíváncsiak elől.
Kapcsolatuk alakulását sok tényező befolyásolja. A férj másod hegedűsnek tűnhet elsőre, mégis ő az, aki “két lábbal a földön jár”, és az írónőt is visszatéríti egy-egy nagyon élesen megfogalmazott mondatával. Emerenc mitologikus alakja határozottabb életszemlélettel rendelkezik, mint a rendezett körülmények közül érkező Szabó Magda. Keresztényibb életet él, mint mások, pedig nem is jár templomba. Ösztönös lény és ez az ösztönösség az állatokkal való kapcsolatában is megmutatkozik.
Amikor Emerec és az írónő kapcsolata kinyílik egymásra, akkor az Ajtó is kitárul, azaz jelképesen maga a tér kettőjük kapcsolatában. Ez a legmeghittebb pillanat a kapcsolatukban.
Aztán, az ajtó kinyitása után az irónőre háruló felelősség, és a házvezetőnő halálát követő mardosó önvád, komoly csattanója a végkifejletnek, és elgondolkodtató mindenki számára. Minden kapcsolatban fellelhető egy Ajtó, valamint ha ez az ajtó nem illeszkedik pontosan a sarkokba, akkor nyikorogni fog, elvetemedik az idők múlásával.
Térjünk vissza a Spirit színház előadására! A színpadról érdemes tudni, hogy tulajdonképpen nincs. A színészek a nézőkkel egy síkban mozognak, sőt a díszletbe be is ülhetnek. A tér átjárható: át lehet járni az időt, a múltat, a jelent, egyik életből a másikba. A díszlet korhű, a jelmezek szintén. A dramaturgia (Deres Péter) és a darab színpadra konvertálása (Bereményi Géza) egyaránt remek munka.
A szereplőválasztások megfontoltak. Emerece szerepét a kiváló Hegyi Barbarára osztották ki, aki fantasztikusan jeleníti meg számunkra, nézőknek, ezt a fura, mégis igazán erős lelkű asszonyt, akit bizony a sors igencsak próbára tett az életben. Molnár Anna (Szabó Magda) szerepére Nagyváradi Erzsébetet szánta a rendező, Czeizel Gábor és, mint kiderült, jól tette. A lelki vívódás teljes arzenálja felvonul előttünk. A férj (professzor) megformálására Perjés János tűnt a legjobb választásnak. A maga személyiségét beletéve a Professzor
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]keveset beszélek, de jobb, ha akkor meghallod[/perfectpullquote]
életszemléletébe. A Sutu egyszerre suta és kedvesen groteszk alakja mögött rejtőző alamusziság jól kivehető Nagy Enikő játékában. Egyszerre vicces és kétségbeejtően komoly történet ez. Az érzelmi hullámvasút egyszer felemeli a nézőt és könnyesen kacag. A következő pillanatban pedig legszívesebben zokogásban törne ki.
A hatást erősíti a színeket elválasztó elsötétítés, a zene és az effektek. Összességében egy rendkívül jól felépített, pompás előadást láthattunk.
Sikerült az előadás után egy mini interjúra elcsípni Perjés Jánost (Professzor), aki nemcsak színésze, de igazgatója is a színháznak.
ContextUs: Miért éppen ez a Szabó Magda-darab, amit színpadra vittetek? Kinek az ötlete volt és milyen apropóból?
A Spirit Színház Mesterek sorozatából nem maradhatott ki Az ajtó. Az elhatározás már másfél éves, a megvalósítás váratott magára, míg saját játszóhelyünkön hozhattuk tető alá. Ez éppen egybe esett azzal, hogy Amerikában is rendkívül népszerűvé vált a mű. A színházban általában én választom ki a darabokat és összeállt a hatalmas sikerű előadás, hiszen semmi sem véletlen.
ContextUs: Mi volt a koncepció a dramaturgiai és technikai megoldások kapcsán? (Színváltások, zene, effektek, stb.)
Speciális belső építészetű játszóhelyünk van, aminek az adottságai és légköre azonnal megragadják a belépő nézőket. A terem 100 fő befogadására képes, a nézők közvetelen közelében játsszunk. Furcsa és erős impulzus éri őket is, és a visszacsatolás is nagyon meghatározó.
A szereplők létszámát egy kis színház esetében már gazdasági megfontolásból is maximalizálni kell. Engem minden esetben az emberi kapcsolatok alakulása érdekel egy műben.
Itt például Emerenc és az írónő alapjában eltérő karakterének egymáshoz idomulása az, ami nagyon érdekes. Két különböző társadalmi osztályból származó asszony sorsa keresztezi egymást nyom bélyeget a másik életére.
ContextUs: Az eredeti szereposztással játszátok továbbra is, vagy voltak átfedések?
A darab négy szereplős, ilyen esetben nem célszerű és nem is szabad beugró művészeket hívni. Annyira egymásra vagyunk utalva a színpadon, hogy ez az összhang nem helyettesíthető. Az egyetlen férfiszerepet én játszom, olyan színésznők partnere lehetek, mint Hegyi barbara, nagyváradi Erzsébet és Nagy Enikő. Nagy öröm ez.
ContextUs: Mi a saját benyomásaid a darabról, a történetről, a szerepedről?
Ebben az adaptációban a férfi szerep csak unterman lehet a hölgyeknek… Általában nem igazán szeretem ezeket a feladatokat. Két esetben játszom szívesen, itt mind a kettő adott. Azt vallom, hogy akkor és olyanokkal érdemes játszani, amitől és akiktől több lesz az ember – mind szakmailag, mind emberileg. Ez a színészi létem lényege, és itt meg is kaptam. Nagyváradi Erzsébettel és Nagy Enikővel már régen értjük egymást színpadon és magánemberként egyaránt. A Hegyi Barbarával való találkozásom különös jelentőséget kapott az életemben és színházam életében is, így minden előadás ünnep. Nekem ezért éri meg.
